Az Őslakó, 1943. január-november (6. évfolyam, 1-45. szám)
1943-01-03 / 1. szám
2. tdul egyetlen intézmény fala sem hirdeti az orosz szurony által megdicsőült Petőfi Sándor emlékét; 2. ruszinságunk a magyar hazaszerető atyai gondoskodása folytán a magyar szellemi nagyságok kultuszán kívül a ruszin szellem mind szebben kibontakozó értékeiben mindenkor találhat magának kultusztárgyat és semmi szüksége sokezer kilométernyi messze ködökből ideerőszakolt, szomorú múltú jelképekre. Szent meggyőződésünk, hogy ha itt mi azt kérjük, hogy távolítsák el jelenlegi helyéről a Puskin táblát, egyetlen ruszinnak sem jut eszébe azt hérni, hogy tegyék fel a ruszin tannyelvű épület falára, egyszerűen azért, mert semmi közük hozzá, nem érdekli őket. Állítom, hogy Kárpátalja ruszinjához vérileg, lelkileg mindenkor Petőfi Sándor és nem Puskin Sándor van közelebb. Ennélfogva, mert senkit sem ér sérelem, szerényen, tisztelettel előterjesztem kérelmemet, tekintettel arra, hogy az épületben jelenleg a pokoli orosz mezők sebesült és beteg honvédhősei kaptak szállást, eme negyedik erőteljes ok alapján is, kérem az épület felett ez időszerint rendelkező hatóságot, hogy csendesen szó nélkül támaszttasson a falhoz egy létrát és emeltesse le Puskin márványtábláját. S hogy Puskint se érje sérelem, tegyék be a táblát a Lehoczky múzeumba, Munkács gazdag történelmének egyik beszédes bizonyítékául. Nem a magam nevében kérek, nem egyedül vagyok. Sok sok jó magyar ember nevében szólok, nehogy a szép művészi tábla méltatlan úton kerüljön le jelenlegi, örökösnek hitt tartózkodási helyéről. Hazafias tisztelettel: Aláírás. AZ ŐSLAKÓ Aki már 120 éves és sohasem volt élőbb, mint ma Az ajtónk elé állott újév első napjának első órájában volt 120 esztendeje, hogy Kiskőrösön megszületett Petőfi Sándor, aki a művelt világban a szellem szárnyain minden eddigi magyarnál kiadósabban hordta körül nemzetünk hírét és dicsőségét. Hosszú századok múlhatnak el, amíg Isten Petőfihez hasonló ajándékot ad egy-egy nemzetnek. Sem nálunk, sem másutt nem igen van vagy nincs, több oly halhatatlanság, mint a Petőfié, aki nemcsak szobrokban és utcanevekben, nemcsak könyvtárak polcain és tudós professzorok előadásaiban él, de ható és életformáló erőként lesen van minden magyar szívben is. Egészen bizonyos, hogy ha a muskátlisablakú, mestergerendás, gólyafészkes falusi, porták könyvállományát jegyzékbe foglaljták, az előfordulás számát tekintve a Biblia után mindjárt Petőfi következnék. Nincs magyar ember, a legelő, későbbtől a legegyszerűbbig, akinek lelkében és egészen halála órájáig ott ne zsongna egy-két Petőfi-vers, de legalább is egypár Petőfi-sor. Nincs magyar ember, akinek gondolkozásához, látásához és érzéséhez néhány vonást, színt, hangulatot ne adott volna Petőfi költészete, amely valóban csak az utolsó magyarral tűnhetik el erről a földről. A magyar lélekről, a magyar életről és a magyar földről már számtalan, mégpedig jobbnál jobb, szebbnél szebb könyvet írtak és képet festettek, de mindezeknél hűbb tükör a Petőfi költészete, amelyben hazánk tündéri tájait és népünk minden jellemvonását akkor is tisztán és élesen lehetne látni, ha valamely elképzelhetetlen nagy szerencsétlenség következtében elsülylyedne, eltűnne egész Magyarország és vele minden magyar ember. Bár Petőfi költészete tele van mélységes, fenséges gondolatokkal és lehelletszerű, eszményi finomságokkal, amelyekben a legműveltebb elme és legfelmagasztosultabb szív is igaz gyönyörűséget találhat, ezért elsősorban mégiscsak a nép költője. Az egyszerű nép értelmi színvonalához és érzelmi világához mért nagyszerű versein kívül változatos, viszontagságos élete, az 1848—-49.-i szabadságharcban való vezérszerepe és titokzatos hősi halála is mindenesetre hozzájárult ahhoz, hogy a falu szemében és szívében olyan népszerűség vegye körül, amelyet költő valaha is aligha érhet utól. Petőfi e földön töltött rövid 26 év után már csaknem egy század óta halott, de azért annyira időszerű ma is, hogy a most induló új magyar életnek nem is lehet más költője, más lelkesítője, csak ő. Mindent a magyar népért és a magyar földért: ez az ő költészetének a foglalata, de egyúttal ez a mai magyar politika programja is. Felemelni a magyar falu értelmi és anyagi színvonalát, kifényesíteni erényeit, eltüntetni hibáit, nemcsak Petőfi költészetének az elgondolása, de mai politikusaink hitvallása is. Ledönteni a társadalmi osztályok közötti válaszfalakat, egy nagy testvéri közösségben fogni össze az egész, magyar nemzetet, egyenlő pályafutási lehetőséget biztosítani ad haza minden hű és becsületes fiának. Petőfi költészetével együtt hirdetik és követelik napjaink hivatalos és hivatásos vezetői is. Azt a hősi világszemléletet és életformát, amely szerint hazánkért és nemzetünkért zúgolódás nélkül, boldogan vállalnunk kell minden munkát, lemondást, kockázatot, a íj halált is, amely világszemlélet és életforna a szebb holnap, az új Eu- Európa és az új Magyarország alappiljjére, már Petőfi felállította és saját személyét illetőleg példát adó bejsületességgel és következetességgel be is tartotta. Ezelőtt udvari költőik voltak, ezentúl nemzeti költőkre lesz szükség. Az új életet kezdő magyar nemzet költője adva van: Petőfi. Ha valaki megfogalmazná az új magyar élet nemzeti parancsát s egyúttal leszűrné Petőfi költészetének a tanítását, azt látná, hogy a kettő szinte szóról-szóra megegyezik. Egyformán azt mondják: És Petőfi, amikor eljött a nagy próbatétel napja, a hazáról, a kötelességteljesítésről, a magyar virtusról szóló örökszép verseire vérével ütött pecsétet. Ki tudja, mit vesztettünk kora halálával, de viszont az is igaz, hogy hősi veszte nélkül 26 éve nem volna az a teljes és tökéletes élet, amelyet azóta sem győzünk eléggé bámulni! Fiaink a százhalálú orosz harctereken most Petőfiért is fizetnek. És fizetnek nemzetünknek azért a másik nagy reménységéért, akit szintén nem lehetett visszatartani a hősi halálba való rohanástól. Illés tüzes szekere a becsület mezejéről már sok nagy és pótolhatatlan magyart elragadott, de bő ezer esztendőnk két legkedvesebb, legbecsesebb hősi halottja mégis ez a két fiatalember A munkácsi Vöröskereszt munkássága A Magyar Vöröskereszt Egylet munkácsi fiókja az elmúlt esztendőben 253 asszonyt és leányt képezett ki a betegápolásra. Munkácson kettő hetes házi betegápolási tanfolyamot végzett 92, hathetes önkéntes ápolónői tanfolyamot 95 hallgató. Kéthetes házi betegápolási tanfolyamok voltak Gát községben 25, Barkaszón 28, Beregszentmiklóson 33 hallgatóval. A tanfolyamokon minden tudnivalóra kiterjedő alapos kiképzést kaptak a hallgatók. A betegápolás, a szenvedő ember segítése, gyámolítása nem csak háborús feladat. Békeidőben is nagyon fontos, hogy legalább minden házban legyen egy valaki, aki a betegápolás alapismereteit tudja és szükség esetén alkalmazhatja. A legutolsó két tanfolyam záróvizsgáját Barkaszón a községháza tanácstermében, Beregszentmiklóson pedig a Latorca újonnan épült munkásebédlőjében tartották meg. Szentmiklóson a hat legjobb hallgató 10—10 pengő jutalomban részesült, a jutalmakat Horváth Ferenc Latorca titkár osztotta ki három lány részére a cég adományából és pedig: Gurnyák Máriának, Chalyavka Ilonának és Csekán Máriának. A másik három lánynak, Szádvári Ilona, Zserebák Teréz és Fodor Ilonának víéz Irányi István főjegyző adta ki a község által felajánlott összeget. Ez a vizsga volt a sok között a legsikerültebb. A hallgatók fele nem tud magyarul, de megértette az előadásokat s lelkesen tanult, a vizsgán aztán a magyarul feltett kérdésekre ruszin nyelven felelt. Ilyenkor szokásos, hogy a tanfolyam vezetőjét figyelmes ajándékkal lepik meg önzetlen fáradozásáért. Leviczky Miklósné felkérésére ajándék helyett szeretetcsomagokat készítettek honvédek részére. Roskadásig tele volt az asztal csomagokkal. Ezt,és a barkaszói hallgatók csomagjait 150 egyenlő részre gondosan elosztva, a munkácsi csapatkórházban osztották ki karácsonykor. A legközelebbi betegápolói tanfolyamokat Beregrákos, Szolyva és Volóc községekben tartják. A Vöröskereszt kiképzett A kéntes ápolónői igen nagy fedésre vesznek részt a Munkács falai közé került honvédhősök fájdalmainak enyhítésében. Kinek adják a munkácsi zsidó szőlőket Munkács sorsába a környező szőlők már évszázadok óta erősen beleszólnak. Mégpedig nemcsak anyagi boldogulásába, hanem társadalmi élete kialakulásába is. Fontos érdekek fűződnek tehát ahhoz, hogy a zsidótörvények által előírt szőlőföldreform nagy körültekintéssel, a múlton alapuló gondos jövőbenézéssel történjék meg. A mezőgazdaságnál is, de a szőlőkultúránál méginkább kívánatos, hogy a terület túlságosan ne parcellázódjék szét. A ma nagyobb táblákból álló hegyoldalakat keskeny szalagokra tépdelni, szőlőtermelésünk tönkretételével jelentene egyet. Szőlőültetvényt kifogástalanul megmunkálni és bort helyesen kezelni, csak nagy-, vagy legalább is közép(5 holdon felüli) birtokok tudnak. Kisembereknek a szőlőhöz nincs se tőkéjük, se szívük. Azt értjük ezen, hogy ha nem mutatkozik tavasszal termés, az évben, feléje se néz a szőlőjének. A kormányzat is tisztában van ezzel, azért határozott úgy, hogy a zsidóktól elvett szőlőket egy darabban juttatja vitéz katonatiszti családok kezére. Csak az a félés, hogy elegendő számú ilyen tiszti család Munkácson nem lesz és így itteni szőlőkhöz másutt lakók jutnak majd, akik emiatt nem költöznek le hozzánk, hanem csak jövedelmező gyarmatbirtoknak fogják tekinteni munkácsi szőlőjüket. Pedig ezek a szőlők, gazdasági vonatkozásuktól eltekintve, elsősorban arra valók, hogy Munkács társadalmi életét fellendítsék, kirándulóhelyül szolgáljanak, fürdőt pótoljanak és megteremtsék, vagy inkább felújítsák a szüret kultuszát. A közérdeknek, Munkács fejlesztésének kiváló szolgálatot tenne, aki az itteni nagyobb szőlőbirtokokat a helybeli középosztály, főkép a tisztviselői kar tulajdonába juttatná. Hadd keletkezzenek belőlük, meghint tuszkulánumok, amelyek egyrészt az itteni társadalmi élet gyújtópontjai volnának, másrészt elszakíthatatlanul Munkácshoz fűznék az illető családokat! Régebben, az első világháború előtt is ezek a szőlők voltak azok a bizonyos hantok, amelyek annyi tisztviselőfamiliát ide kötöttek. Munkács és a munkácsi szőlőhegyek iránti szerelemmel a szívünkben, kérjük az illetékes költöket, hogy a szó szoros értelmében vett munkácsi vitéz katonatisztek kielégítése után a még rendelkezésükre álló nagyobb szőlőket munkácsi tisztviselőcsaládoknak juttassák. Fokozott mértékben szól eza figyelmeztetés, ez a kérelem vok isunk vezetőségéhez, amelynek — mint tudjuk — az 5 holdon aluli zsidószőlők kiosztásánál lesz döntő szava! Izsnyéte község új kultúrházát megható karácsonyi előadás keretében a legifjabb nemzedék avatta fel. Gáthy Lajos ref. lelkész segítségével az állami óvónő apró növendékkeivel adott műsort. A sok ragyogószemű angyalka, a puskás, dobos katonácskák, a sikerült magyar csárdás, a köszöntek, versek könynyeket csaltak a nagyszámban megjelent közönség szemébe. Szereplőknek és szülőknek hosszú időkre szóló felejthetetlen élmény velt, az est, bizonyíték arra, hogy a legkisebb községben is lehet szépet, ne^ mesét, maradandót alkotni, ha vannak lelkes emberek, akik törődnek vele. Egy résztvevő arra kért bennünket, itt a nyilvánosság előtt fejezzük ki hálás köszönetét Gátipá lelkésznek és a kedves magyar óvónőnek, buzgó hazafias és nevelőmunkájukért. Az esti 2—20 filléres adományokból 10 pengőt eredményezett a Vöröskereszt javára. X Orvosi hír, Dr. Füzesi Miklós orvos fogorvos rendelőjét Árpád vezér úr 2 szám alatt (a híd mellett Takáts ház) megnyitotta. X Mélyen tisztelt vendégeimnek a legboldogabb és legszerencsésebb újévet kívánom Varjú János söröző és borozó tulajdonr.Kosa Munkács, Esterházy János u. 84.