Munkás Ujság, 1936 (18. évfolyam, 14-15. szám)

1936-04-05 / 14. szám

­ (A »Cudovy detmik«-ból a cenzúra 65 sort kobzott.) »Egyetlen egy állam — írja Lenin — még megközelítőleg sem ment át: a legális és ille­gális, békés és viharos, földalatti és nyílt, a kis kör- és tömegmozgalom, a parlamenti és terrorisz­­tikus forradalmi tapasztalatok és a mozgalom kü­­önt­öző formái változatainak sokszerüsége és gyorsasága terén.« »Egyetlen más országban sem volt — folytatta Lenin — oly rövid időszak alatt a modern társa­­dalom összes osztályának harca oly gazdag tor­nákban, árnyalatokban és módszerekben koncen­tálva.« Ez azt jelenti, hogy a helyes káderpolitika leg­it­osabb előfeltétele a Komintern összes szekciói­­az orosz bolsevikok tapasztalatai lényeges ré­gnek ismerete és ezen tapasztalatok helyes h­almazása. Lenin, mint a párt vezetője, mindig egyik leg­in­tosabb kötelességének tartotta, bármilyen körül­mények között is volt, legális, vagy illegális hely­zetben, száműzetésben, emigrációban, vagy a nép­biztosok tanácsának elnökségében , hogy a káde­reket közvetlenül, személyesen válassza ki, nevelje és helyezze el. Ugyancsak ez az egyik jellemző vonása Sztálin elvtársnak is, aki a mindennapi pártpolitikai, állami, gazdasági és katonai munkában sohasem szűnt meg a párt káderének kérdésével közvetlenül, személye­sen foglalkozni. Lenin és Sztálin, a bolsevizi­­mus tényleges vezérei, elítélték mindig a különböző menseviki és trockista »vezéreket«, akik magukat »csak politikusnak« tekintették és a fáradságos min­dennapi munkát a szervezeti kérdések, de különösen a káderkérdés terén lenézték és semmibe sem vették. Már jóval a forradalom előtt, a cári illegalitás legnehezebb korszakában, a forradalmi harc mód­szereinek és útjainak kidolgozásában, mindenkor hangsúlyozta és kiemelte Lenin a káderek döntő jelentőségét: »Velünk, a kis szocialista csoportokkal szem­ben, amelyek a mély orosz »illegalitásban« élnek, a leghatalmasabb modern állam óriási mechaniz­musa áll, amely minden erejét megfeszíti, hogy széttiporja a szocializmust és a demokráciát.« (Lenin II. kötet, 50. oldal, orosz kiadás.) Ebben a helyzetben kezdte összekovácsolni L­e­­n­i­n a bolseviki szervezeteket Gondosan kidolgozta a legapróbb részletekig a forradalmi szervezetek megteremtésének módszereit és döntő fontosságú­nak nyilvánította a káderek, a konspiráció és a pártfe­gyelem kérdését Lenin írja: »A forradalmi fegyelem, szervezet és konspi­ráció megerősítése és fejlesztése nélkül lehetetlen a kormány elleni harc. A konspiráció viszont min­denekelőtt megköveteli az egyes körök és egyé­neknek meghatározott munkára való specializálá­­sát és azt, hogy az összefoglalás feladatát a »Har­ci szövetség« egy központi magja vegye át, amelynek lehetőleg minél kevesebb tagja legyen. A forradalmi munka egyes funkciói végtelenül sokoldalúak: szükség van olyan legális agitáto­rokra, akik úgy tudnak szólni a munkásokhoz, hogy ezért őket a hatóság nem üldözheti, akik úgy tudják kifejezni mondanivalójukat, hogy an­nak kellő megértését, a következtetések levonását a hallgatóságra bízza. Szükség van irodalom- és röplapterjesztőkre, szükség van munkáskörök és csoport­szervezőkre. Szükség van olyan gyári és üzemi levelezőkre, akik minden eseményről beszá­molnak a sajtónak. Olyan emberek is kellenek, akik figyelik a spicliket és provokátorokét Szükség van konspiratív lakások szerzőire. Szükség van emberekre, akik továbbítják az irodalmat, akik megbízásokat adnak át, s mindenfajta összekö­tőkre. Kellenek pénzgyűjtők s bizalmiak az intel­­lektuellek és hivatalnokiak rétegében, akik mun­kásokkal, a gyári és üzemi élettel, hivatalokkal (rendőrség­, gyárfelügyelet stb.) kerülnek érintke­zésbe. Szükség van összekötőkre Oroszország egyes városai és más államok közt. Szükség van olyan emberekre, akik a sajtótermékek sokszoro­sításának különféle módjait szervezik meg. Szük­ség van emberekre, akiknek módjában áll köny­veket és egyéb dolgokat megőrizni stb., stb. Mi­nél kevesebb, minél kisebb a dolog, melyet az egyes személyek, vagy egyes csoportok magukra vállalnak, annál több az esélye annak, hogy sike­rül nekik a dolgot óvatosan keresztülvinni, anél­kül, hogy tetten érnék őket, nagyobb figyelmet szentelhetnek a konspiratív részletkérdéseknek és minden eszközt fel fognak használni arra, hogy kijátszák a csendőrök éberségét és félrevezessék őket A siker annál valószínűbb és annál nehezebb a csendőrség és rendőrség munkája a forradalmá­rok és szervezeti összeköttetéseik üldözésénél s annál könyebb a forradalmi pártnak a lebukott bizalmi férfiakat és tagokat az egész ügy káro­sodása nélkül egy másikkal pótolni.« (Lenin II. kötet, 189. oldal, orosz eredeti.) Lenin a forradalmi mozgalom különböző fejlő­dési szakaszaiban nagyon behatóan foglalkozott a­ káderek megteremtésének és nevelésének minden­ kérdésével: a forradalmi munka specializálása, a funkciók elosztása és az egyes emberek kiválasztása speciális munkára, akik ezen speciális munkákat teljesen uralják és akik biztosítják a konspirativ fe­• •--- .................................közben forradal­­t, miközben fi­­lmi köröket ve­ vetett, - •- orv .. nka formáit és módszereit, a csendőrterror és a h­írbár üldöztető­nagy pártnak, SzK * : a tervét. És itt ■n a hivatá­­r г.A k sét az első egy egyetlen út fenn ellen- 5 vezetői szer­vezet nélkül; 2. hogy minél szélesebb körű az a tömeg, amely spontán kerül a harcba, amely a mozgalom alapját képezi, s abban részt vesz, an­nál égetőbb szükség van egy olyan szervezetre, s annál szilárdabbnak kell ennek a szervezetnek lennie (mert annál könnyebben eshetnek a vissza­maradott rétegek a mindenféle fajta demagógia prédájává); 3. hogy egy ilyen szervezetnek fő­képp olyan emberekből kell állnia, akik hivatás­szerűen fejtenek ki forradalmi tevékenységet; 4. hogy egy önkényuralom alatt levő országban annál nehezebb ilyen szervezet »lefogása«, minél kisebb körre szorítkozik a tagok száma, s csak olyan tagok vesznek benne részt, akik hivatásos forradalmárok és akik hivatásszerű oktatást nyer­nek a politikai rendőrség elleni harcban; 5. és hogy annál szélesebb lesz azon személyek köre, úgy a munkásosztályon belül, mint a többi tár­sadalmi osztályokból, akiknek módjuk lesz arra, hogy a mozgalomban részt vegyenek és abban aktív szerepet vállaljanak.« (Lenin, IV. kötet, 267. oldal.) A pártkáderek főforrása Lenin szerint a mun­kásosztály. A hivatásos forradalmárok főfeladatá­nak azt tartotta, hogy ezek rendszeres ideológiai­politikai nevelő munkát végezzenek a haladottabb munkásság között, hogy őket a hivatásos forradal­márok színvonalára emeljék. Lenin gúnyolta és élesen ostorozta ama gya­­korlatiaskodókat, akik közönyösen és figyelmetlenül viseltettek a forradalmi elméletek iránt, akik nem törekedtek arra, hogy a tömegek színvonalát az él­csapat nívójára emeljék, hanem éppen ők süllyedtek le a tudatlan és szervezetlen elemek szintjére. Ilyen emberekről az volt a véleménye Leninnek, hogy rendesen ezek az elemek képezik a munkásmozga­lomban az opportunista elhajlások tartalékát A forradalmi mozgalom növekedésével, a párt-A párt általános munkájának megjavítására szolgáló vita azt a célt szolgálja, hogy a VII. kon­gresszus óta eltelt időben elkövetett hibákat kikü­szöbölve a VII. kongresszus szellemében tegyük képessé pártunkat a jelen politikai feladatok végre­hajtására. A VII. kongresszus óta eltelt idő munká­ját, eredményeit, hiányoságait, egész bírálatát Gott­­wald elvtárs foglalja össze, amelynek teljes helyes­ségét már az a tény is, hogy a kádereink, sőt a tö­megek is egyhangú lelkesedéssel fogadják, valamint amilyen veszetten reagál reá az osztályellenség, bizonyítja. Szlovenszkó pártszervezetei, a KDNP ed­digi történetében eddig is jó harcosai voltak a for­radalmi irány keresztülvitelének, az opportunizmus elleni harcnak, e kérdésben is első sarokban lesznek, hogy az opportunista hibákat leküzdhessük, hogy képessé tegyünk pártunkat a szlovenszkói kérdések megoldására, a legszélesebb néprétegek harcra so­­rakoztatására a reakció ellen, a fasizmus és háború ellen, a nemzeti és társadalmi szabadság kivívásá­­ért. Mi Szlovenszkón kétszeresen vagyunk érdekelve a hibák leküzdésében. A nemzeti kérdés­ben tett he­lyes lépések és hibák tisztázása és kijavítása hozzá­segítenek bennünket ahhoz, hogy helyes politikával Szlovenszkó magyar dolgozó népét az antifasiszta front első soraiba emeljük, amelyre a jelen helyzet mellett még forradalmi hagyományai is késztetik. Annak leszögezése mellett, hogy Gottwald elvtárs cikke teljes mértékben helyesen ítéli meg a dolgo­kat, nem az egész nemzeti kérdésről, hanem egyes kérdéseiket akarok felvetni a nemzeti kérdésihez. A kommunisták a magyar nemzet legjobb fiai. Először a hibákról. Nemzeti kérdésben történtek helyes lépések előre a VII. kongresszus óta. A magyar nép jogaiért való harc elmélyítése a magyar nép egyenjogúsítása jelszavának felállítása, nem adjuk id a magyar né­pet a külső és belső fasizmusnak stb. A KDNP alap­vető hibája azonban az volt A lenini önrendelkezési jog követelése ma­rad mindig a legalapvetőbb nemzetiségi jelszavunk. Országos politikánkban a cseh nemzet független­ségének jelszava mellett nem volt felállítva a nem cseh nemzetek önrendelkezési joga, amely hiba ki­küszöböléséhez első és jó lépés volt Siroka elvtárs Szlovenszkó vezérének a prágai Lucernában való fellépése. Az a jobboldali hiba, amely a cseh nemzet ön­állóságának a többi nemzetek önrendelkezési joga követelése felállításának elmulasztásában állt, még fokozódott több helyütt azzal is, hogy magyar hely­ségekben beszéltek a cseh nemzet önállóságának veszélyeztetéséről (ami magában nem rossz), mi­közben elmulasztották a magyar nemzetek fenyege­tő veszélyt megmutatni, a magyar nemzet önren­delkezési jogának követelését felállítani, amely így teret nyitott a magyar nép ellenségei­nek, a reakciós magyar uraknak demagóg ,­­ódon fellépni és némi sikereket elérni a tömegek becsapására. A magyar nép nemzeti szabadságának egyetlen harcosai: a kommunisták. Dimitrov elvtárs a VII. kongresszuson a nem­zeti kérdéssel kapcsolatban azt mondta, szervezet hálózatának a szélesítésével nyert a ká­derkérdés mind időszerűbb jelentőséget Lenin irgalmatlanul kigúnyolta azokat a »szervezőket«, akik munkatársak hiányáról panasz­kodtak és a káderkérdést megoldhatatlannak tar­tották. Lenin útmutatást nyújtott arra nézve, ho­gyan kell a munkástömegekben új munkatársakat keresni, s őket tovább nevelni. Lenin, a forradalom zseniális stratégája írja 1905-ben, a forradalmi mozgalom viharos lendületé­nek korszakában: »Javasolnám, hogy állítsuk falhoz az olyano­kat, akik azt merik állítani, hogy nincsenek embe­reink. Oroszországban rengeteg ember van, csak merészen és bátrabban, bátrabban és merészeb­ben és ismételten merészebben és bátrabban kel a fiatalság körében toborozni.« »Határtalan gyor­sasággal kell összefogni és a mozgalomba vonni mindenkit, akinek forradalmi kezdeményező ereje van... Ne féljetek az ő előkészületlenségüktől, ne remegjetek tapasztalatlanságuk és éretlenségük miatt.« (Lenin, VII. kötet, 145. oktat.) 1905 márciusában »Uj feladatok, ц] erők« című cikkében ezeket írja Lenin: »A forradalmi korszak a szociáldemokrácia számára ugyanazt jelenti, mint a háborús idők a hadsereg számára. Hadseregünk kádereit ki kell bővíteni, a békeállapotból a háborús létszámra emelni. A tartalékot és a népfelkelőket mozgósí­tani kel, a szabadságotokat vissza kell a zászlók alá hívnni, új csapattesteket és segélycsapatokat kell létesíteni és új hadtápokat berendezni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a háborúban elkerül­hetetlen és szükséges az állományt kevésbé jól képzett újoncokkal pótoln, a tiszteket lépten-nyo­mon közkatonákkal helyettesíteni, a katonák tisz­tekké való kinevezését meggyorsítani és egysze­rűbbé tenni. (Lenin, VII. kötet, 207. oldal.). »Mi toom­mitisták­ként esth­etetlen ellenségei vagyunk a burzsoá nacionalizmus minden vál­fajának. Azonban mi nem vagyunk hívei a nem­zeti kérdésben megnyilatkozó nihilizmusnak és soha sem szabad ilyen álláspontot képviselnünk. Minden kommunista pártnak egyik alapvető fel­adata az, hogy a munkásokat és az összes dolgo­zókat a proletár nemzetköziség szellemében ne­velje. De aki azt hiszi, hogy ez megengedhetővé teszi neki, sőt arra készteti, hogy a széles dol­gozó tömegek minden nemzeti érzését leköpje, az messze van az igazi botsevizmustól, az ,,a­­mit sem értett meg Leninnak és Sztálinnak a nemzeti kérdésről szóló tanításában.« (Taps.) Azt hiszem, Dimitrov elvtárs idevonatkozó sza­vainak még ma is meg van az időszerűsége. Az a hiba, amelyről itt szó van, meglehetősen elterjedt. Osztályelenségeink híresztelik rólunk, hogy nem vagyunk magyarok stb. A hibák gátolták a magyar burzsoázia ezen demagógiájának leleplezését. A magyar földbirtokos, dzsentrik, gyárosok, bankárok iz­gyenélő kis rétege mindig a nemzet érdekeiről be­szél — miközben mindig saját osztályérdeke lebeg szemei előtt, amely minden következtetésében a magyar nép széles tömegeinek, munkásoknak, kis­gazdáknak, iparosoknak, hivatalnokoknak érdekeivel szöges ellentétben áll. Szentiványi, Eszterházyék, Holotáék magyarkodása mögött, a magyar nemzet túlnyomó többségének szociális és nemzeti érdeke elleni politika húzódik meg. Velük ellentétben, a kommunisták szeretik népüket, amelynek fiai, amely­ért áldozatot nem kímélve harcolnak, szeretik nyel­vüket, kultúrájukat. És ezt nemcsak elméletben, vagy népgyűlési beszédekben, de tettekben bizo­nyítjuk. A reakciós intézkedések és egyéb mások következtében Kassa, Pozsony, Sngvár széles ma­gyar tömegeitől elvették a magyar nyelv használati jogát. Ki szólalt meg? Egyedül a kommunisták. Ők jajdultak fel, mikor a magyar nép húsába vágtak, ők harcoltak és harcolnak áldozatot nem kímélve ezen állapotok megszüntetése ellen, miközben az urak a tarifa­kedvezményekkel és egyebekkel van­nak elfoglalva. Hol voltak a magyar nemzet jelsza­vával örökön díszelgő fajmagyarok? Vagy mit tet­tek a kormány­szocialisták, akik aktivitása most megnövekedett a magyar vonalon? Hol voltak? Kas­sán a szocdem pártnak még a magyar tagozata is megszavazta a nyelvhasználat elvonását. A szoedem pártban (a magyar tagozatban is) állandó harc van, a magyar nyelvet még a párton belül sem engedik használni. Léván például a magyarnajkú nemzeti szo­cialista párttagok sem beszélhetnek magyarul — csoda-e, ha ilyen pártok nem lépnek fel, ha nem tiltakoznak a nemzeti sérelmek ellen? Tehát a ma­gyar úri pártok és a kormány­szocialisták nem be­szélhetnek a nép nevében. Síroké elvtáns a pozsonyi gyűlésen azt mondta (a magyar urakra célozva): »Ti és társaitok, a többi magyar urak votak azok, akik a magyar népet úri érdekeitekért há­borúva] kergettétek, ti okoztátok Trianont, a ti politikátok vezetett Trianonhoz!« A közelmúlt történelmének olyan bűntényei ezek, amit Siroky elvtárs leleplez, amelyeket soha m­eg nem fog nekik bocsátani a magyar nép. A mos­tani politikájuk viszont ép e politikának a folytatása a mai viszonyok mellett. De beszélni van joga a kommunista pártnak, amely most is akcióban van a magyar népjogokért, a magyar nép bajainak átmeneti és végleges meg­oldásáért. Fontos, hogy a tömegeket az általános forra­dalmi hullám idején összefogjuk. De nem kevésbé fontos, — ha ugyan nem fontosabb, — hogy tudjuk a visszavonulást végrehajtani Az 1905-ös forradalom után mondta Lenin: A bolsevi­kok vonultak vissza a legfegyelmezettebben az összes megvert ellenzéki és forradalmi pártok közül. (A »Ludovy dermík«-ből a cenzúra 30 sort kobzott) . A kádereknek milyen feltétlenül szükséges tu­lajdonságaira mutatott rá Lenin az októberi fel­kelés előtt? A hatalomért­ folytatott harc csúcspont­ja a fegyveres felkelés. Természetesen ebben a leg­élesebb pllanatban a kommunista párt egész meg­előző munkája és a káderek minősége próba elé lesz állítva. Az októberi felkelés előtt Lenin — midőn ki­emeli, hogy a felkelést ténylegesen meg kell kezdeni — ezeket írja: »A leghatározottabb elemekből (»rohamcsapa­­tainkból, a dolgozó fiatalságból, valamint a leg­jobb matrózokból) kis osztagok alakítandó­.., amelyek megszállják a legfontosabb pontokat és amelyek mindenütt a legfontosabb műveleteimet felhasználhatók, mind például: Pétervárt körül­zárni, az utakat elvágni és a flotta, a munkássági és a csapatok kombinált támadásával bevenni — oly feladat az, ami ügyességet és háromszoros bátorságot igényel. A legjobb munkáselemekből fegyverrel és kézi­gránátokkal ellátott osztagok alakítandók, ame­lyek megtámadják és körülzárják az ellenség köz­pontjait (a tisztiiskolákat, a táviró- és telefon­­­hivatalokat stb.). E csapatok jelszava a következő legyen: »Inkább mindnyájan elpusztulunk, mint­sem hogy az ellenséget átengedjük.« (A »Ludovy dennik«-ből a cenzúra 57 sort kobzott.) Sajnos — sok esetbe­n — egye® elvtársainknál, vagy talán szervezeteinknél nincs teljes világosság e téren. Egy gömöri pártszervezetünk nyilvános, gyűlésén hangzott el: »Mi nem vagyunk magyarok és mi nemzetköziek vagyunk.« S ez a felfogás nem is elszigetelt. Ha mélyebben belenézünk,­ sok helyütt fogunk találni ilyen és hasonló jelenségeket. Dimi­trov elvtárs idézi Lenint: »Idegen-e nekünk, öntu­datos nagyorosz proletároknak a nemzeti büszkeség érzése? Ellenkezőleg!« Lenin elvtárs szavait sok helyütt jobban meg fog kedeni szívlelni. Csak egy pár na­p előtt tiltakozott a párt egyik területi kül­döttje az ifjúkonferencián az ifju szervezet nemzeti jellege ellen. Vegyük hagyományainkat, örökségünket. A robbanc magyar urak, a történelem e gyászos alakjai, kiforgatják a magyar nép egész történetét. Kiforgatják, kiherélik, meghamisítják. Ezeknek az uraknak a címére ezt mondta Szlovenszkó magyar nép vezére, Steiner elvtárs: »Meggyőződésünk, hogy az a magyar nép, amely Dózsa Györgyöt, Petőfi Sándort és név­telen sza­­adsághősök százezreit adta a haladó világnak és amelynek olyan gazdag forradalmi hagyományai vannak a szabadságharc történeté­ben, nem állhat a haladás esküdt ellenségei mel­lé, nem szolgálhatja a barbár fasiszta reakció és rabló háborúra uszítók céljait.« Mi e forradalmi hagyományokat kevéssé éltet­jük a magyar tömegekben. Kevéssé ismerjük és használjuk fel e történeteket. Kevéssé használjuk­­ fel a Dózsa-lázadás, a kuruc­ harcok, 1848—49-es szabadságharc és a Tanácsköztársaság stb.-nek a történelembe aranybetűkkel beírt eseményeit Például Petőfi Sándort, a szabadságharc láng­­lelkű népforradalmáinak az ellenforradalom részére való elrablását ellensúlyoztuk-e? Pedig minden ok és mód meg van rá. A történelmi hagyományok fehasználása érté­kes szolgálatot tesz nekünk a magyar nép jövő sza­badságharcának megvívására. A magyar nép forradalmi hagyományainak fel­­használása nem áll ellentétben az internacionaliz­mussal. Ellenkezőleg. Mi kommunisták a nemzetiségi kérdést alárendeljük az osztályharcnak , a nem­zetközi osztályharcnak. És ezért a magyar nép ön­rendelkezési jogáért és ezen belül az egyenjogúság­ért folyó harc nem csak a magyar dolgozó пеш ügye, hanem az uralkodó cseh nemzet dolgozó né­v­­ének is az ügye. Mert hiszen »nem szabad­ az a nemzet, mely más nemzetek elnyomásának esz­köze«. Török Béla: Szlovenszkó magyar dolgozó népet az antifasiszta front első soraiba Hozzászólás a nemzeti kérdés egyes pontjaihoz. A KDNP VII. kongresszusa április 11—14-ig Prágában. A káderkérdésről A »Munkás« és »Munkás Újság« vitamelléklete. . Harc a népjogokért. A legutóbb kezdett népjogokért való harc he­lyes elgondolásból indult ki, jó akció, bár nem a helyzetnek megfelelő lendülettel indult. A továbbiak folyamán szükséges, karöltve, harci szövetségben a cseh, szlovák, német stb. nemzetek dolgozóival a követelések teljesítéséért állandó harcot folytatni illetőség, állampolgárság stb. ügyekben oly akció­kat kel keresztülvinni, hogy ezeket a követeléseket teljesítsék, hogy például ne legyen Szlovenszkó föld­jén »idegen«-nek minősített, hontalan, illetőségnél-­ dolgozó. Ezen követelésekért széles népfrontját megalkotni a magyar népnek.

Next