Ugocsa, 1890 (6. évfolyam, 5-35. szám)

1890-02-02 / 5. szám

1890. február 2. mozogva, de lelkesedéssel és erős akarat­tal : ez feladata a közművelődési egyesü­letnek. De van még egy más feladatuk is (levonom a consequentiát azokból, a­miket mondtam), t. i. igyekezni fenntartani nem­zeti jellegünket, mely eddig életképesnek bi­zonyult, a maga hamisítatlan voltában azt erősíteni, kifejleszteni a benne rejlő életerőt s nem engedni, hogy elsatnyuljon, átérezni s terjeszteni a tudatot, hogy e nemzetnek mint volt missziója, van ez államnak mis­siója ma is. Törekedjünk oda, az egyesületek és mindenki a maga körében, hogy e missiót teljesíthessük, annak megfelelhessünk, mely nemzeti missióban lobogtassuk mindig ma­gasan a szabadság zászlaját, ápoljuk ma­gunkban s származtassuk át másokban is az igaz hazafias érzést és tekintsünk min­dig pietással történelmünk dicső korszakai s­ nemzeti életünk nagy alakjaira! HÍREK. György Endre orsz. képviselő, az elhalt Visi Imre orsz. képviselő helyébe mint olvassuk, pénzügyi bizottsági tagnak választatott meg. Búcsuestély. M. hó 26-án estve kedélyes bucsúestély volt dr. Grün Miksa járás orvos vendégszerető házá­nál, melyen a szives házigazda Halmiba való távozása alkalmából számos barátai jelentek meg. A kedélyesség a hajnali órákig tartott, jó kedvvel, vig zene mellett. A felköszöntésekben sem volt hiány, melyek közzül az elsőt Biró Lajos hely­beli ref. lelkész mondotta a házigazdára, kit utána Papp Zsigmond köszöntött fel, ki a házi asszonyért is emelt poharat. Áthelyezés. Csathó Ferencz m. kir. csendőrhadnagy, helybeli szakaszpa­rancsnok, felsőbb hatósága által Szombat­helyre (Vasvármegye) helyeztetett át, hol mint helyettes szárnyparancsnok fog mű­ködni. Távozó barátunk, mintegy öt éve lakosa városunknak, melyhez bár hivata­los állása kötötte, mindazonáltal valóság­gal otthon volt közöttünk, barátai s jó­akarói között, kik­et ezen öt év alatt szeretni tanultak. Hivatalos mi­l­ödésében a pontos katona, magánkörében a vigke­­délyű barát mutatkozott benne, miről azok élénk bizonyságot tehetnek. Kiférje távo­zásában a jó sors. 4 Dr. Makár K­ároly 't egy­énk fej­lölt, vármegyénk szülötte, a napokban ki­tüntetéssel tette le az Ugyv' і Vizsgát Budapesten. Egy vármee' г ifjúnak e szép sikeréhez a 1 e- •- műn-i két fejezzük ki. Búcsz- ; • ö eink és barátai■ kiktől sa­nnélyesen el nemi búcsúzhattunk, Halmiba való távozásunk alkalmából, і gadjuk az ., valamint nem részéről a legszívélyesebb búcsú üdvözletünket, s tar'sanak meg jóemlé­kezetükben, mit én is a legőszintébben vis..m/2. Dr. Grün Miksa, járás-orvos. 2 . b­estély. Páljános Károly hely­­állomási főnök vendégszerető házá­nál múlt hó 27-én estve díszes társaság gyűlt egybe, a házi­gazda névestélye alkalmából, kik zene, táncz és az élet­adó kor élvezete mellett a legiigabb kedélylyel mulattak a reggeli órákig. A vendégeket a házi­gazda igaz székely vendégszeretete lebilincselte, kik előtt sokáig emlékezetes lesz ez az igazán jól töltött nővestély. Kinevezés. A Csathó Ferencz m. kir. csendőrhadnagy áthelyezése foly­tán a helybeli kir. csendőrszakaszhoz szaka­szparancsnoknak Patakfalvi Ferency fő. s n. kir. csendőrtiszthelyettes nevez­te ..є.. ki­r.-Váradról. 'zhir. Báró P­erény і Pétert Mityo..­­■ . . ‘ csapás érte. Nagyreményű fia élte tavasz '­n elhunyt. Haláláról a csa­ládi gyászjelentés a következőleg hangzik: Perén­yi bár..­­­vi Péter és neje tisza­­ujhel,­­ і Ік-lyi .Зона valamint gyermekeik Heléne, Majorné, Péter, Edit és Mária- Zsófia isien­tét szivel jelentik felejt­hetetlen nagyreményű kedves fiúknak a forrón szerep­tt ö­.tvén Perényi báró Perényi Miklós, a cs. Theresianum VIII osztályú піл nének, folyó hó 25-én reggeli 8 ó.kor hosszas és súlyos szenvedés után, életének 18 ik évében a halotti szentségek ájtatos felvétele után, bekövetkezett gyászos elhunytat. A bol­dogult hűlt tetemei Nagy-Doboson a csa­ládi sírboltban f. hó 28-án, délután 2 óra­kor a róm. kath. egyház szertartásai sze­rint tétettek örök nyugalomra. Nagy-Dobos 1890. évi január hó 25 én. Béke poraira i­s Bornemissza Zoltán fatenyész­tési vándortanitó a faiskola berendezése és kezeléséről vármegyénk főbb pontjain, mint már ezt lapunkban előzőleg említet­­tük, elméleti és gyakorlati oktatást szán­dékozik adni. Ezen előadásokat a követ­kező tavaszszal az alábbi helyeken és na­pokon fogja megtartani : T.-Újlakon má­jus 6-án, Nagy-Szőllősön május 7-én, Ki­rályházán május 8-án, F.-Ardóban május 9-én, Halmiban május 10-én. Ezen előadá­sokra vonatkozólag értesítjük vármegyénk néptanítóit, hogy a községek részükre, az előadási helyeken való megjelenés czéljá­­ból, a jelzett napokon ingyen fuvart kö­teles adni az alispán m. évi 7402. sz. vetülete értelmében. Gyászeset: Rosenberg Ignácz hely­beli kereskedőt súlyos családi csapás érte, amenyiben egyetlen leány­a, ír­énke hosz­­szas szenvedés után, 9 éves korában, pén­tek délután elhunyt. Béke hamvaira ! A t.­ujlaki hídnál a jégzajlás megindultával, a feltorlódó jég egy épí­tés alatt levő jégtörőt teljesen elsepert, s a mögötte levő hídlábat is megron­gálta, ezenkívül a másik két kiépített jégtörő is erős sérülést szenvedett a zajló jég által. A helybeli kir. államépítészeti hivatal főnöke, Podhoránszky Géza kir. mérnök az okozott károk helyreállítása iránt azonnal intézkedett. Említésre méltó, hogy a t .-újlaki végleges tiszai hídra vonatkozólag, a talajfúrások a kereske­delemügyi miniszer rendelete alapján már befejeztettek s azon érdekes jelenség me­rült fel, hogy 27 méternyi mélységig még mindenütt kavics réteg találtatott. Ravasz a róka, még ha meg­lőttük is. Nagy boszúsággal tapasztalta egy helybeli juhász, ki künn a mezőn jár­tában egy hatalmas rókár­a bukkant, oda gyújt az elöltöltő fegyverből s a róka el­terül, melyet a juhász felemelve ölébe fektetett. Eközben egy nyúl jött reá. A juhász leteszi a rókát, czélbaveszi a nyu­­lat, püff! az is ott maradt, — felveszi és viszi a róka mellé, azonban elámulva ta­pasztalja, hogy a rókának már hűlt helye van, néz széjjel, hát látja, hogy az ő ró­kája már messze nyargal. A dolog úgy türténhetett, hogy a juhász lövése a rókát fejénél érintve megszédité, de keresztül nem hatolt rajta s mikor a juhász.a. hkUS hóra letelte magához tért s a nyulra irányzott lövéstől megriadva, ellóholt. A juhász pedig bosszúsan töprenkedett, hogy kijátszotta őt a róka, mely már szőrösfcl] UTi^gtöT 'a Iflattfert&tl“ -VöTtl v §százszorszépe\\* (Falusi beszély.) Irta: BUDAY SÁNDORNÉ. I. A kulcs. „Mióta várom, hogy erre jöjjön, hogy ha csak távolról is láthassam. Tán összefasíroztak a Tarrli ІоДпупуак hogy még sincs itt. Istenem! ha úgy lenne, és én megcsípheten azt a Bálintot, tu­dom ki nem szabadulhatna egyhamar körmeim közül. Ugorhatna akkor a Tardi kényes Miczije akár az égig! És de mit is gondolok rá, mikor ő mit sem törő­dik velem, ő csak Miczit szereti. De hát tehetek én róla, hogy nekem meg épen ezért tetszik.“ Így szólt magában a szép fiatal Gyurkó Terka, ki özvegy asszony volt és Tardiékkal tőszomszédban lakott Bo­gárrét falujában, miközben jobbra-balra nézegetett kapujából az utczára; de a kit várni látszott, csak nem jött, a szép özvegynek nagy bosszúságára. — „Sirva vigad a magyar“ — gondolta magában s haragját palástolandó nótára gyújtott, betérve udvarára. Rózsabokor odahajlik ablakodra, Fülemile zengő dalát ott dalolja. Párja felel fülemile panaszának, De hiába sóhajtok én te utánad. Sir a felhő, sötét az ég csillag nélkül, Hull a zápor szememnek is jellegéből. Föl­derül még borús égre fényes csillag De szemeid könnyeimre nem ragyognak. Alig végzé be bús dalát az özvegy, megjelent előtte az öreg Márton, Bogár­rét falujának érdemes csősze s Terkát dalolni hallá, ő is rákezdte neki, hogy Várom, várom, de hiába várom. Ha eljön is, szeme mindig csak a szomszéd házon. Terka mérgesen rivalt az öreg csőszre. — Ki kérdi magát vén spion? les­­kelődni jött ide? mi? — Hiszen leskelődik azt más is —■ felelé az öreg. — Mi köze hozzá? — mondá szik­rázó szemekkel a szép özvegy. — Ha csősz, üljön a mezőn. Érti? arra az út, a merre a kutya fut. — Enyje na lelkem, de a szájába van a nyelve — mondá a vén csősz — de azért lássa mégis kár olyan szekér után futnia, a melyik fel nem veszi, — ést danolva folytatta tovább: Vártam, vártam, de várni nem győztem, Szivem szorult, elsötétült a világ előttem. * ! . L lódul innét. — mondá - akkor inkább én fa '’tán hamarább ellohol, ez?fa¥iTffér aztrp nsz­­tjön a két vén sarkantyú, *..T.-4-s,,­­a pergését, mondá ka­­czagva az öreg. Csakugyan eljöttek a falu torka és nyelve, két vén asszony képében. Reájuk is köszöntött Márton rögtön egy „szép pálinkás jó reggel“-t. — Honnét jönnek lelkeim ? — tudakolta a vén csősz. — A templomból, ha úgy tetszik, — felelé az egyik érdemes bogárréti matróna, Lemákné asszon. — Az ám, abból a templomból, a­hol üveggel harangoznak keserű mi­sére, ugye? — incselkedett a csősz. — Hát aztán ebből az imádságos könyv­ből szívja magába a szent malasztot? — kérdé tovább a Lemákné ujjassá alól kilátszó pálinkás üvegre mutatva. — Még mibe nem ütné az orrát ez a vén ordas! — szólt közbe a Lemákné másik czimborája, özvegy Hapákné asz­­szony. — Hanem miért is tart a falu ilyen embert csősznek, — folytatá -— a ki soha nincsen a mezőn, hanem össze­vissza kóriczál. — Mig itt őgyeleg, — mondá Terka, — azalatt a tilosba mehet valami, aztán majd a csőszbér bánja meg. — Az én fejem fáj azért, nem a másé, — felesé a csősz, — fáj a foga másnak ugyis eléggé valakire, még pedig hiába. — Halgasson ván táltos és hordja el innét magát, — acsarkodótt Terka. — Ügyet se vessen rá gyöngyöm, — vigasztalta Lemákné Terkát, — ma­gát akarja ez bosszantani, azért nem pusztul innét a vén istentelen. — Hja! a­ki nem akar megvénülni, üsse főbe magát, — mondá Márton. — Látja Lemákné, erre ráért volna maga is már vagy tíz év óta. — Mégis fecseg maga bagós te­nyerű, mindjárt kiforrázom a szemét, — nyelvelt Lemákné a csőszre. — Hát akkor mivel nézném én, hogy maga hogy imádkozik abból az üvegből, — ingerkedett Márton. — Szóba se álljon vele koma, — szólt barátnéjához Hapákné — hadd verje ott a szíját tü­rv чіпо, ni aki egyéb dolga. — No van magoknak elég, — dá a csősz, — mert­­míg végig nem kérődznek a falun, addig nem kezdik elölről. — Menjen be Tardiékhoz, úgyis bizonyosan Miczinek hozott egyszer va­lami postát, — mondá hetykén Terka. — Itt a bibi ugy­e? — nevetett Márton. — Hallja szép Terkucza, nin­csen annak szüksége postára, tudja azt Tardi Miczike úgy is, hogy őtet a leg­szebb s legderekabb legény szereti Bo­gárréten és elveszi, ha mindjárt a hány pálinkás ántalag, mind szétpattan is a faluban e miatt. — Ránk érti ezt, micsoda ? — pat­tant fel Hapákné. — A kinek nem ruhája, ne vegye magára, — mondá a csősz. — Mit ha­jolnak a Tardi leányával? — folytatá; — az nem bántja magokat, haja felleg­­ben járnak sem. Ő szereti Bálintot, az pedig ötét. Hát mit ártja más magát közibek? Azért öli magokat az irigység, azért tudnak annyit darálni, hogy mig magok a szót, és közbe-közbe, ha van, egyebet is hajtogatnak, addig Tardi Mi­czike anyátlan árva létére, dolgozik, fentartja a házat, ápolja beteges apját, és e mellett ráér és tud is dolgo­t. . Málika kisasszonynak szép fámi­atiko­kat, főképen pedig azt irigyi szépsége miatt nevezték el a legények őtet „százszorszépnek.“ — No bizony ez a gusztus dolga, nekem nem nagyon tetszik az Úr lomja, —­ hegyeskedett Terka. — Meghiszem azt lelkem, — mondá hunyorgatva a vén csősz, — de annál jobban tetszik másnak. — Biz azzal nem sokat él .idd érvelt Lemákné, — hogy tud strik­t­­.і. horkálni, meg a varrómasinérián­­omolni’ abból ugyan meg nem él. Jobb ,m­­i, ha e helyett aratna meg kapámn ha nem aratunk, kapálunk, fel kop­pan ám az állunk, akkor nem is paj­k. — Hogy tudja szóval a v ’ ч p­­sidra, — dünnyögé Márton. — : Lemákné, magának se mindig .1 ̇ ■... ¦ után jut a „terüli asztaliból. — Hiába is prókátoroskod­ik úgy Miczi mellett — szólt közbe Terka, — azért kérdés, ha щоп озаМшка** •** szegi Bálintné­­el ír — Bizony­­­t­t, az öreg Tardi a adósa vagy négy dig, ha Róbi úr is­ egybem­ar s­zét, váltólejáratkor elárvferezteti a vén Tardi házát. — Majd kiröpülhet akkor belőle a kényes Miczi anyjostól, párnástól, tollas­tól, — kárörvendett Lemákné. — Czi­­pelheti a párnáit majd egyik bérházból a másikba, a sok idres-bodros, körül­­fodros czihával együtt, ha ugyan ezt is el nem árverezik addig. — Ne utánozta volna Málika kis­asszonyt, — kerepelt bele Hapákné — a sok ifriczifri lifranggal, hiszen olyan kényes már az a lány, hogy maholnap flaszokban járt volna ő is. Már kurtára nyirt borzonkát úgyis hord a homlokán, csak még a tornyos kalap hiányzik meg tornyát. [Folyt. köv.] Felelős szerkesztő: PAPP ZSIGMOND. Szerkesztőtársak: DR. TÓTH JENŐ és SPOLARICH JÁNOS. A szomszédból. Z*­rt-érdekes eset történt Má­­ramá­­­jra-5” -A . . R . . . községében. Ugyanis b­oznfítóro­oy dolog, hogy a mos­­tr­ai regálei világban a spiritus titkoni ó­llása igen ...egy pénzbírságal van bün­tetve. A fent nevezett községben egy zsidó ember egy hordó pálinkát tartogatott titkon eladás végett, de megtudván, hogy közeleg a csendőrség, a pálinkát eldugta az ól hátulja megé s szénával betakarta. De egy élelmes oláh ember észrevevé az eldugott hordó pálinkát, felhasználta az éjt s több társával egy cseppig kiszívta a pálinkát. A zsidó másnap csak az üres hordót találta meg. Elpusztult gyermekek. Má­­ramaros megye, Barczafalva községében egy Mendelovics Ilona szegény zsidó asz­­szonynak egy 3, 5 és 7 éves gyermeke lett áldozatául a véletlenségből keletkező tűznek. A zsidó asszony ugyanis e hó 13 án elmenvén hazulról, a spórba nagy tüzet rakott, honnan egy darab parázs a spór alatt levő rongyokra pattant, mitől az egész ház a lángok martalékává lett. A jótékony czél embere, Buda­pesten, egy Frum István nevű gazdag ember elhalálozván, félmillió vagyonából 250,000 frtot Budapest szegényinek hagyott, a másik 250,000 frtot pedig Dr. Müller Kálmán Rókusbeli főorvosnak hagyta, ki közeli rokona volt. 5. szám.­ ­5 tnp-ILnn-lLnn-tLnrüLnn-ibinJLnn-ILnn-lОТгДpJГд]inn-ltnrüLnnJLnruIGtTJLnpJGTrülLnrul[ді Homoktalajú gyümölcsfa-iskola! і і І

Next