Bérmunkás, 1924. január-június (2. évfolyam, 257-282. szám)

1924-05-10 / 275. szám

TÖMEGESEN GYILKOL A KAPITALIZMUS. Száznegyvennégy bányász­ lelte halálát a napokban történt bányakatasztrófánál. A szerencsétlenséget a profitéhség következménye volt ismét. — A “Bérmunkás” saját tudósítójától. — BENWOOD, W. Va„ ápr. 29.—A bánya­bárók profitéhségének következtében ismét nagy emberáldozatot hoztak az itteni bá­nyában. 144 ember esett áldozatul, akik közt 4 magyar munkás is van. A robbanás az összegyülemlett bányagáz következté­ben történt. Hogy a felelősség a bányatár­sulatot terheli a robbanásért, a legjobban bizonyítja az, hogy a robbanás a reggeli órákban történt, alig hogy a bányászok le­szálltak a bányába. Április 28-án reggel a bányászok, mint rendesen összegyűltek a bánya bejáratánál és mint szokásban volt, a bányafelügyelő jelentette, hogy a bánya gázmentes és lehet leszállni. Alighogy a munkások helyeikhez értek, azonnal bekövetkezett a robbanás, mely oly erővel történt, hogy a kijáratokat eltorlaszolta és anélkül is nagyon gázos bá­nyában nincs remény, hogy egy ember is életben maradt. A társaság csak 115 embert jelent, hogy a bányában volt a robbanás alkalmával, de ez nem felel meg a valóságnak, mert a csekk­kezelő jelentése szerint 144-en men­tek le a bányába azon a reggelen. Ez a valóság, a társaság csökkenteni akarja az áldozatok számát, mintha azzal a felelős­sége is csökkenne. Ez a bányatelep a Wheeling Steel Trust tulajdona, melyben már a harmadik rob­banás történt igen rövid időközökben. A nagy kiterjedésű bányához nem elégséges a szellőztető készülék, hogy a bányagázo­kat kihajtsa. A társaság munkásgyűlölete csak fokozta a veszélyt, mert nem sokat tö­rődött a munkások életbiztonságával, azzal vigasztalta magát, hogy van elegendő mun­kás, akik még annyiba sem kerülnek neki, mint a bánya­ öszvérek. A társulat vétkes könnyelműsége folytán a bányamunkások állandóan ki voltak téve az életveszedelem­nek. Az itteni bányászok is szervezve voltak 1922-ben és akkor kimentek sztrájkra a többi szervezett bányászokkal, de a U. M. W. tisztviselősége megkötötte az egyezsé­get a bányabárókkal és ezeket a munkáso­kat a többi West Virginia-i bányászokkal együtt sztrájkolni hagyták továbbra is, a­míg a munkába visszatért többi szervezett bányászok nem pótolták a szenet az acél­gyárak részére, így a sztrájk megbukott és akik ne­m akartak visszamenni a szerve­zetlen alapon azok elszéledtek a telepről, igy a szervezetlen bányászok nem tudtak kellő biztonsági intézkedéseket kierősza­kolni a bányatársulattól, nem lévén szerve­zetük, úgy bántak velük, ahogy akartak a társaság hajcsárjai. Most láthatják a munkások hibájukat, hogy ha szervezetlen maradnak, éppen ilyen könnyű prédájává lesznek a nagytő­kének vagy ha még mindig olyan szerve­zetet ápolnak, támogatnak, amely olyan csúfosan becsapja őket, mint az itteni bá­nyászokat 1922-ben.­­Igen, kell szervezkedni, de nem úgy, hogy egy pár vezérnek legyen hatalma sztrájkokat rendezni vagy lerendelni, ha­nem úgy, amint az I.W.W. szervezi a mun­kásokat egy nagy szervezetbe és minden hatalom a tagságnál marad. Az I. W. W.­­nál nincsenek vezérek és igy nincsen aki eladhatja a sztrájkoló munkásokat, a mun­kások olyan viszonyokat tudnak maguknak teremteni, amilyet akarnak és nem kell a tisztviselőséggel harcolni, hogy ha ki­akarnak menni sztrájkra, hogy munkahe­lyüket biztonságba helyező intézkedése­ket vagy ha jobb munkaviszonyokat akar­nak kiharcolni. Ezideig 76 összeégett bányászt hoztak Entered as second-class matter March 11, 1922, at the post office at Chicago, 111., under the Act of March 3, 1879. No. 275. szám. — Ára 5 cent. HUNGARIAN OFFICIAL ORGAN OF THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD Chicgago, 111., Saturday, May 10, 1924. A MOLOCH. A világ munkásságának ipari szolidaritása — döntheti meg csak a kapitalizmust. ÉBREDŐ ÉS SZOCI FÚZIÓ. A szociáldemokraták barátkoznak Héjjasék fajvédő bandájával. A budapesti nyom­dás­­sztrájkban a szociáldemokraták nyomdája kiszedte a fajvédők szennylapját. Az értelmes magyarországi munkásság megcsömörlött már mindenféle politikai párttól. A POLITIKA POSVÁNYÁBAN EGYMÁSRA TALÁLTAK. — A “Bérmunkás” saját tudósítójától. — BUDAPEST, ápr. 15.—Ha jól emlék­szem 1918-ban írta a szociáldemokraták lapja, a “Népszava” azt, hogy a polgári pártokkal soha többé nem fognak együtt dolgozni, mert ismételten cserben hagyják a szociáldemokrata pártot, valahányszor a felelősségben osztozniuk kellene. Igaz, hogy azóta a párt “szélsőséges elemei” meg lettek semmisítve vagy emigrálni vol­tak kénytelenek, de azért a szociáldemok­rata párt létezik. Sőt virul. De az is igaz, hogy már újra vannak a pártban “szélsősé­­gi elemek” s a párt vezetősége nem csinál mást csak folyton “fékez”. Az új “szélsőségi elemek” dacára már hosszú idő óta újra együtt harcol a szociál­demokrata párt a liberális polgári pártok­kal, csak azért, hogy a csökönyös Bethlent és kormányát végre megbuktatassák. Már azt sem nézték jó szemmel a “szé­lsőséges elemek”, hát még azt, ami azután történt. Hetekkel ezelőtt ugyanis a szélső­jobbol­dalról egy invitálásféle hangzott el a fecse­gő bódéban, amelynek lényege az volt, hogyha tűz és víz is a két irányzat, akkor egyezzenek meg, hogy az aranyinternacio­­nálé ellen közösen küzdeni fognak. Ezen­kívül, mivelhogy a “fajvédők” éppúgy kí­vánják a Bethlen-kormány pusztulását a helyéről, mint a szociáldemokraták, küzd­jenek az ellen is közösen. S azóta megtör­tént az, hogy ahelyett, hogy letorkoltak felszínre, de több mint bizonyos, hogy a 144 közül egyet sem találnak élve. Bányászok tanuljatok és szervezkedje­tek a helyes szerveezetbe, hogy megtudjá­tok védeni az életeteket. Könyvszám: X92541. volna egy fajvédőt a fecsegő bódéban, oda­kiáltották neki: “Folytasd csak egész nyu­godtan tovább!”­­ Még ennél is­hetetlenebbül hangzik az, hogy a mostani nyomdász-kizárás alkalmá­val, amikor a polgári lapok nem jelenhet­tek meg, csak az egyetlen munkáslap, a “Népszava”, a szociáldemokrata vezetőség a “Népszava” nyomdászaivál kiszedette a “Szózat” és “A Nép”-et, tehát a szélső­jobboldal két mérges orgánumát. Erre a polgári lapok együttesen kiadtak egy “Ma­gyar Sajtó” című izét, amelyet most kivé­telesen nem a “tányérsipkások,” hanem a főnökök szedtek ki. Ez az izé dühöng és árulóknak bélyegzi a fentemlített két pol­gári lapot s megtorlást ígér. Mi, forradalmi munkások, még dühönge­­ni sem tudunk “A Nép,” “Szózat” és “Nép­szava” együttes megjelenésén. Avval vi­gasztaljuk magunkat, hogy a bal­oldal ve­zetősége olyasmibe esett bele, amiből szá­razon nem kecmereg ki. A vicclapok már a jelenlegi helyzetet is kiaknázzák s a pol­gári lapok naponta feltálalnak egy-egy gúnyos viccet a fajvédők s a szociáldemok­raták szövetségéről. A fecsegő bódéban pe­dig tagadják a paktumot a fajvédők épp­úgy, mint a szociáldemokraták. Az amerikai munkástársak elképzelhe­tik micsoda épületes látvány lesz az, ha a fajvédők és a szociáldemokraták közös tá­madása folytán, megbukik a Bethlen-kor­mány és a közös harcosok — újra egymás­nak esnek. —h­ős. CSATLAKOZZ AZ 1.W.W.-H0Z' KÖZÖS ERŐVEL A KIZSÁKMÁNYOLÁS ELLEN A One Big Union jó példát mutat a közös munkára és szolidaritásra. Segítik az I. W. W.-t. EGYESÜLÉS LAWRENCE-BEN, Lawrence-ben, ahol az I. W. W. győze­lemre juttatta a textil munkások sztrájk­ját tizenkét évvel ezelőtt, a viszonyok ismét a krízis felé közelednek. Az alacsony fize­tések következtében a munkásság között a nyugtalanság állandóan fokozódik és mind nagyobb szükségét érzik a hatásos szerve­zetnek. A One Big Union lawrencei csoportja , mely összetételében hasonlít az I. W. W. hoz, egyik gyűlésén egyhangú szavazattal elhatározta, hogy minden igyekezetükkel törekedni fognak, hogy segítségére legye­nek az I. W. W.-nak a munkások között a szolidaritás megerősítésében, hogy közös erővel sze­lhassanak szembe a kizsákmá­nyoló osztálylyal. Levél és a határozat: Lawrence, Mass., 1924, ápr. 17. Industrial Workers of the World, Tom Doyle, titkár Chicago, 111. Munkástárs: A One Big Union lawrencei csoportja 1924 április 4-én megtartott rendes gyűlé­sén elhatározta, hogy kooperációt vállal az I. W. W. new englandi akciójával, különö­sen Lawrencet illetőleg. Mellékelve találja az indítványt, amint azt a gyűlés elfogadta. Én azonban azt hi­szem, hogy az akció fontossága megérdem­li, hogy mindenki tudomást szerezzen róla és így a “Lawrence Labor” legutóbbi szá­mában bővebben foglalkozunk vele . . . Nem látom szükségét, hogy a jelzett tu­dósításhoz bármit hozzá kellene fűzni, mert a lawrencei munkásoknak az O. R. U.-ban képviselt része, mint a múltban, úgy a jö­vőben is a szolidaritás szellemében készen állnak az I. W. W. támogatására és a leg­hőbb óhajunk, hogy e két szervezet között az ellentétek kiküszöbölhetők legyenek. Hívük a munkásságért, Bert Emsley, a “Lawrence Labor” szerkesztője. A határozat. A One Big Union lawrencei tagjainak 1924. április 4-én tartott rendes gyűlésén egyhangú szavazattal elfogadott határoza­­­tának másolata. Indítványozva és pártolva, hogy a One Big Union hívja meg az I. W. W.-t, hogy tartson gyűléseket az O. B. U.-val közösen és az O. B. U. tagjai kötelezik magukat, hogy minden tekintetben segítségére lesz­nek. Elfogadva. (Aláírva) Fred Delle Chiaie, A Lawrence Central Labor Council titkára és a gyűlés ideiglenes titkára. Az O. B. U. lawrencei csoportjának az I. W. W.-hoz való barátságos közeledésére az egyetmes központ titkára és a G. E. B. elnöke válaszoltak, melynek egy része így szól: Bert Emsley, a “Lawrence Labor” szerkesztőjének. Munkástárs: Nagy örömünkre szolgál a kooperáció és szolidaritás, melyet az O. B. U. ottani­ tagjai indítványban fogadtak el április hó 4-én és a “Lawrence Labor” 18-ik számá­nak 4-ik oldalán megjelent tudósítás. Ez úgy történt, ahogy történnie kellett és re­méljük, hogy a kooperáció és szolidaritás szellemének ilynemű megnyilvánulása e két szervezet egyesülését fogja eredmé­nyezni. E barátságos viszonynyal nem látjuk, hogy mi idézhetne fel ellentéteket szerve­­zet­­ink között, de ha mégis felmerülne valami ellentét, úgy hisszük az elintézhető (Folytatás a 6-ik oldalon.) MÉG A HALOTTAKON IS PROFITOT CSINÁLNAK. Egy temetkezési vállalat 64 dollárt zsebelt be minden elhalt munkás után. Megha­misított nyugtákkal igyekeztek a csalást eltakarni- TÖBB MILLIÓS CSALÁS. WASHINGTON, D. C.—Az alanti törté­net talán hihetetlenül fog hangzani azok előtt, akik a mai tőkés rendszert még teljes romlottságában nem ismerik, mindamellett a kételkedők ezen esetre vonatkozólag egyenest Washingtonból megtudhatják a tényállást, ha arra kiváncsiak lennének. Ez az eset egyike azon sokaknak, ame­lyek a háború alatt előfordultak, s amely­ről, mint már azóta oly számos másról is csak most tudódott ki, hogy a zászlót lo­bogtató száz percentes hazafiak mily gya­lázatosan rabolták azt a kormányt és ha­zát, amelynek megvédése céljából oly sok ezer munkástársunkat áldozták fel s tettek nyomorékká. De térjünk a tárgyra. A világháború és a világ nagy részére kiterjedő influenza járvány idején 1918-ban az Egyesült Álla­mok kormánya megbízta a Dupont Engi­neering Companyt a Nashville (Tenn­) vá­rosban az Old Hickory nevű lőporgyár fel­építésével. Az építés éppen abban az idő­ben folyt, amikor az influenza-járvány leg­jobban dühöngött Amerikában. Az építési munkálatokhoz az ország minden részéből összetoborzott munkásság közül, akiket a megfelelő tiszta és elégsé­ges ételek helyett csak hazafisággal tömtek nagy mértékben szedte áldozatait e rette­gett járvány. Ebben az időben, amikor a mi hazafias uraink 2—3,000 százalékos haszonnal dol­goztattak, nagy kár volt minden munkás elvesztéséért, de a mi élelmes kapitalis­táink ezen esetben is föltalálták magukat s úgy vélekedtek, hogy ha már élve nem csi­nálhatnak az influenzának áldozatul esett munkásokon profitot, még megragadják a legutolsó alkalmat és a holt­testüket is ki­használják; még néhány dollárt abból is ki lehet sajtolni. A máris sok millióval rendelkező, de örökké profitéhes Dupont társulat a nash­­villei Weil Brothers temetkezési vállalko­zókkal egy egyezséget kötött, melynek ér­telmében a Weil Brothers vállalat kötelez­te magát minden elhalt munkást bebalzsa­mozva s minden más szükséges munkák el­végzése után 75 dollár fejében az építési telepről a vasúti állomáshoz szállítani és a halottat hozzátartozóiknak elküldeni. A jelenleg Washingtonban ülésező s a hábo­rús csalások ügyében vizsgálatot folytató Wheeler-bizottság előtt­­az igazságügyi osztály egy volt tisztviselőjének, George W. Storcknak vallomása szerint a Weil Bros. temetkezési vállalat a Dupont társu­lat beleegyezésével nemhogy a szerződés szerint járt volna el, de az elhalt munká­sok nagy részét csak a közelben levő városi köztemetőbe szállította, ahol 11 dollárt fizetve értük fejenként, azokat a temető­hatóságok rendelkezésére bocsájtotta, hogy azok tetszésük, szerint cselekedjenek velük. A tiszta megmaradt haszon egy-egy halott munkáson tehát kereken 64 dollár volt, amennyiben a vállalatnak semmi költ­ségébe nem került a közeli temetőbe való szállításon kívül, ahová a fent említett Storck vallomása szerint a legtöbben kö­zönséges rongyokba burkolva lettek elszál­lítva. Ez azonban még nem az egész. A temetkezési vállalat külön 20 dollárt kapott a halottaknak a vasúthoz való szállításáért, amit azonban szintén jogtalanul vett fel, amennyiben ezeket nem oda, hanem csak a közeli temetőbe és nem egyenként, ha­nem kocsiszámra szállította őket úgy, hogy voltak esetek, amikor egy fordulatnál 200 dollárt is keresett a Weil Brothers temet­kezési társulat. Könnyen feltételezhető, hogy a halottakkal való ilyen gyalázatos (Folytatás a 6-ik oldalon.)

Next