Beszélő Összkiadás, 1984-1987 (11-20. szám)
1986 / 17. (2.) szám - Csto gyelaty - Dénes Gyula: Környezetvédelem és politika
BESZÉLŐ 17 Témáinkhoz Dénes Gyula* Környezetvédelem és politika Kezdetben volt a Duna Tájvédelmi Egyesület. (Illetve lett volna, ha a politikai vezetés engedélyezi, hogy megalakuljon.) Aztán a Duna Kör nem kérdezte, hogy megalakulhat-e. Majd megjelentek a Kékek, a Duna Barátai, a Népszavazást kérők, majd a Hirdetők. A magyar környezetvédelmi mozgalom jó három évvel ezelőtt békés céllal, optimizmussal és „reformhittel” indult. Az a 40-50 ember, aki aláírta az első jelenléti ívet, és ezzel jelezte, hogy hajlandó időt és erőt adni a környezetvédelmi társadalmi munkára, egyáltalán nem gondolt „ellenzékiségre”, rendszerkritikára stb. Csak annyit gondolt, hogy Magyarországon is szükség lenne hatékonyabb természet- és környezetvédelemre, a Bős- Nagymaros Vízlépcsőrendszer kérdését pedig nyilvánosan kellene megvitatni, mert - az aggódó szakértők véleménye szerint - túl sok a tisztázatlan kérdés körülötte, s a következményei beláthatatlanok. Ez a társaság őszintén hitte és remélte, hogy a korai nyugati környezetvédelmi mozgalmakhoz hasonlóan - végezhet kizárólag környezetvédelmi jellegű tevékenységet, nem kell politizálódnia, elkerülheti az „ellenzékiség” vádját. Sőt, e csoport - és később a Duna Kör is - kifejezetten elhatárolta magát a magyarországi ellenzéki csoportoktól, saját kritikai hangot és kapcsolatrendszert kialakítva. E magatartás azon az okoskodáson alapult, hogy ha a környezetvédők megmaradnak egyetlen problémánál - nevezetesen a Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer bírálatánál -, külföldi kapcsolataik pedig a nyugati „zöld” mozgalmakra korlátozódnak (melyeket a magyar sajtó antiimperialistának nevezett), akkor elérhetik, hogy a politikai vezetés egyes körei komolyan figyelembe vegyék kritikájukat és érvelésüket, és politikai radikalizálódás nélkül szólhatnak bele lényeges környezetvédelmi kérdésekbe (nevezetesen javaslatot tehetnek a vízlépcsőrendszer körül kialakult problémakomplexum megoldására). Ezt a reményt azonban igen hamar eloszlatta a magyar politikai vezetés merevsége, hajlíthatatlansága. A Duna Tájvédelmi Egyesület megalapítását tipikusan „magyar módon”, hónapokig tartó obstrukciós levelezgetéssel hiúsították meg, az érdemi válasz aztán végleg elmaradt. Az építkezés leállítását és alapos környezetvédelmi komplex vizsgálat elrendelését követelő, több ezer aláírással nyomatékosított levélre a vezetés - kissé fölényes - válasza az volt, hogy megbízta a beruházás megvalósulásában leginkább érdekelt Országos Vízügyi Hivatalt, készíttesse el a vizsgálatot. (A várt eredmény nem is maradt el!) A korrekt, becsületes lépésre, a szakmai és társadalmi vita lehetőségének a megteremtésére nem került sor. Ehelyett a Duna Kör egyes tagjainak „figyelmeztetése” mellett tavaly augusztusban sajtókampány kezdődött, mely decemberig - módszeresen, bár meglehetősen primitíven - azt hirdette, hogy a vízlépcső jó és szép. Érvek nemigen hangzottak el, s még arra az alapkérdésre sem született válasz, miért van szükség az egészre (merthogy áramot alig-alig termel, s a mostani elképzelések szerint azt is elviszi az osztrák hitelező fél). A helyzet már-már „elrendeződni” látszott: a kormány döntött, az erőmű megépül, a környezetvédők le vannak győzve. S ekkor megjelentek a Kékek, a Duna Barátai, majd néhány „engedélyezett” társaság, felerősödtek a lokális csoportok hangjai és kiderült, hogy nemcsak a Duna Kört kell leteperni, hanem szembe kell nézni azzal a ténnyel is, hogy időközben egymástól független autonóm mozgalmak születtek, melyek nem koordinálják sem programjukat, sem taktikájukat. És jött a következő „csapás”: a Duna Kör megkapta az „alternatív Nobel-díjat”, amitől ismét megváltozott a „politikai” és „pszichés” helyzet. A Duna Kör - részben a társadalom nyomására, de nem kis mértékben a politikai hatalom hajthatatlansága miatt - egyre „politikusabb” helyzetbe került. S a díj ezt a „politikusságot” csak fokozta. A magyar vezetést legalább olyan kényelmetlenül érintette az eset, mint annak idején a lengyel Lech Walesa Nobel-díja.** Nem is tudta átugorni saját árnyékát. A magyarországi hírközlő szervek nem közölték a hírt. Vargha Jánost arra próbálták rávenni, hogy utasítsa vissza a díjat, majd miután ő mégis az átvétel mellett döntött, igyekeztek „egyszemélyes látványossággá” alakítani az átadást, és a Duna Kör másik, a svéd parlament elnöke által szintén meghívott tagját nem engedték ki az átvételre.*** így a környezetvédelem és a társadalom autonóm csoportjainak részvétele a környezetvédelemben egyre „politikusabb” kérdéssé lett. S bár a Duna Kör ismét jelezte, hogy nem kíván konfrontálódni a hatalommal a díjjal járó pénzt alapítványtevésre kívánja felhasználni, s ehhez kéri a Magyar Tudományos Akadémiát, vállaljon felügyeletet a kör fölött, a politikai vezetés mind ez ideig nem fogadta el a gesztust. Sőt, a kör által meghirdetett, majd lemondott február 8-i sétán mégis is: ... 479