Beszélő, 1990. július-december (1. évfolyam, 26-51. szám)

1990-12-15 / 49. szám - BELFÖLD - Bauer Tamás: Fidesz-Antifidesz

_______________ 1990. december 15. kimondóbb, mint az SZDSZ, és arra, hogy nemcsak értelmi, de érzelmi szálak is fűzik hozzá híveit. Amikor a Fidesz az ideológiai vitáktól húzódozik, ezt azért teszi, mert pontosan tudja: programját tavasszal épp­úgy, mint ősszel, csak olyan szakmai kér­désekben tudta az SZDSZ-étől megkülön­böztetni, melyek tekintetében nagyobbak a nézeteltérések egy-egy párt két szakértője között, mint a Fidesz és az SZDSZ között. Ha viszont a Fidesznek nincs a szabad de­mokratákétól és az MDF-étől egyaránt markánsan eltérő politikai értékrendje, mint a német FDP-é vagy az osztrák FPÖ-é, akkor semmi alapja annak, hogy a magyar pártpolitikai képletet a nyugatnémet-oszt­rák „tér", és ne a francia „sík" analógiájára szemléljük. Mi több, még annyira sem tér el a Fidesz programja az SZDSZ-étől, mint a tartósan szövetséges nyugati pártoké. Éppen ennek felismerése áll a Fidesz politikai viselkedé­se mögött. Tudják ők nagyon jól: a francia giscard-isták nyugodtan szövetségre lép­hetnek a gaulle-istákkal, mert politikai ér­tékrendjük alapján a szavazók akkor is jól meg tudják őket különböztetni, ha a válasz­tási kampány során nem egymást, hanem a baloldalt támadják. Ugyanígy nem félnek a német zöldek sem attól, hogy összetéveszt­jük őket a szociáldemokratákkal, ha a CDU-CSU és nem az SDP ellen irányítják a fő tüzet a választási kampányban. A kü­lönbség nem az adózás, a közleke­déspolitika vagy a katonapolitika szakmai részkérdéseiben jelenik meg köztük és a másik baloldali párt között, hanem abban - s a szakmai kérdésekben kialakult különb­ségek is jórészt abból fakadnak -, hogy a zöldek markánsan képviselnek olyan alap­értékeket - a bázisdemokrácia, a környe­zetvédelem és a pacifizmus értékeit -, ame­lyekben a szociáldemokraták nem tudnak velük azonosulni. A Fidesz azért tart bete­gesen attól, hogy a többpártrendszerben szokásos módon korrekt politikai szövetsé­get kössön a szabad demokratákkal, mert sikerei sem teremtettek számára valós poli­tikai identitást. Vajon mi lehet az oka annak, hogy annyi lojális gesztust tesz a Fidesz a kormánynak, s ugyanakkor annyira kihasznál minden al­kalmat a szabad demokraták szorongatásá­­ra? Orbán Viktor már a tavaszi választáso­kat követően leszögezte: a Fidesz megjele­nése a parlamentben az első lépés, a Fidesz nagy párt lesz. A Fidesz hosszú távon gon­dolkodik, a négy év múlva esedékes vá­lasztásra készül, ehhez gyűjti az embereket és a politikai tőkét. Orbán Viktor nemegy­szer elmondta: a kormányt gyenge kor­mánynak tartja. A kormánykoalíció maga gondoskodik arról, hogy teljesen lejárassa magát a választók szemében, ez ügyben a Fidesznek különösebb tennivalója nincs. A fő rivális, az SZDSZ lejáratását azon­ban nem végzi el helyettük más, ez a fel­adat a Fideszre hárul. Ezen dolgozik márci­us óta kitartóan a csapat. A budapesti ma­nővert szemlátomást eredményesnek lát­ják. Kövér László - mellesleg Pápán közös jelöltként lett képviselő, jórészt SZDSZ-sza­vazatoknak köszönheti parlamenti mandá­tumát - így kijelenthette: „...a budapesti ön­­kormányzat működésképtelenségének leg­főbb oka az, hogy a legerősebb párt, az SZDSZ nincs felkészülve a kormányzásra Budapesten." (Magyar Hírlap, november 20.) A pártoskodás ellen? Vezetőitől azt hallani az utóbbi hetekben: a Fidesz annak köszönheti sikereit, hogy a parlamenti pártok közül a legkevésbé visel­kedik pártként, és gyakran beszélnek elíté­­lőleg a „pártcsatározásokról". Tényleg, a Fidesz nem úgy viselkedik, ahogy egy par­lamenti demokráciában egy politikai párt viselkedni szokott? Döntéseiben nem esz­mék és elvek, hanem túlnyomórészt pozí­ciószerzési megfontolások vezetik. Abban az értelemben azonban, amit ez a dicsekvés sugall, mármint hogy a Fidesz nem önös pártérdekeket követ, hogy a Fidesz ne foly­tatna maga is „pártcsatározásokat" például az SZDSZ-szel - nos, ebben az értelemben aligha jogos ez a beállítás. Meglepőbb, hogy a Fidesz vezetői erény­nek tartják, ha pártjuk nem párt módjára viselkedik. Programját olvasva úgy tud­tam, hogy a Fidesz a parlamenti demokrá­cia, a többpártrendszer híve. Mintha azért alakult volna meg 1988 márciusában, hogy ez valósuljon meg Magyarországon. Azok a politikusok és publicisták - Bíró Zoltántól Kukorelli Istvánon és Pozsgay Imrén át Varga Csabáig -, akik sohasem voltak a többpártrendszer hívei, örömmel fogadják a közvélemény egy részének kiábrándulá­sát a pártokból, és szakadatlanul pejoratív felhanggal beszélnek a „pártoskodásról". De miért veszik át ezt a hangot egy olyan párt vezetői, amely a parlamenti demokrá­cia hívének vallja magát? Gondolom, aki a parlamentarizmus híve, az tiszteletben kívánja tartani a választók akaratát még akkor is, ha nem az ő ízlése szerint döntenek. Azt gondolom továbbá, hogy ha valakinek Budapesten az a véle­ménye, hogy a pártok között a közgyűlés­ben kialakult erőviszonyok szerint kell el­osztani az alpolgármesteri helyeket, vala­miféle nagykoalícióra törekedve, akkor en­nek az elvnek Salgótarjánban is érvénye­sülnie kell. Akkor pedig nem értem, miért vonulnak ellenzékbe az ottani fideszesek - Orbán Viktor helyeslése mellett - azért, mert az SZDSZ a képviselő-testületi man­dátummegoszláshoz igazodva alpolgár­mesteri helyet juttat az ottani harmadik pártnak, az MSZMP-nek. Arról most ne be­széljünk, hogy még tavasszal a Fidesz arra hivatkozva támogatta Pécsett az MDF-es képviselőjelöltet (Andrásfalvy Bertalant) az SZDSZ jelöltjével szemben, hogy az utóbbi korábban MSZMP-tag volt, most ország­szerte számos népszerű, egykor MSZMP-s polgármesterjelöltet állít listája élére. Elvek helyett mindig a pillanatnyi pártérdek s legtöbbször az SZDSZ-től való elkülönülés dominál, a központi Fidesz-vezetőség messzemenő helyeslése mellett. Aki a parlamentarizmus, a többpártrend­szer híve, az tudja: stabil kormányzás ilyen rendszerben mind országos szinten, mind pedig az önkormányzatokban csak akkor lehetséges, ha a kormány, illetve a polgár­­mester egy párt vagy egy többpárti koalíció abszolút többségére támaszkodhat. A ki­sebbségi kormányzás ilyen rendszerekben labilis átmeneti megoldás. Ha­­a budapesti önkormányzatban a Fidesz az SZDSZ-nek tett ígéreteit megszegve ilyen helyzetet te­remtett, akkor szembefordult a többpárti demokrácia szabályaival, és önös pártérde­kének rendelte alá a főváros és az ország érdekét. Magyarázni tudom a Fidesz magatartá­sát, elfogadni azonban nem. Nem azért, mert egykori politikai barátaim viselkedése rosszulesik, s nem is azért, mert gyengíti az SZDSZ pozícióit. Azért nem tudom elfo­gadni, mert az országnak okoz mérhetetlen kárt. Ha a választó azt látja, hogy hiába szavaz a liberális ellenzék pártjaira, azok nem készek arra, hogy együtt mutassák meg Budapesten, hogy másképp is lehet kormányozni, akkor bolond lesz beléjük helyezni bizalmát, és legközelebb rájuk szavazni. Azt hiszem, az SZDSZ vezetősé­ge most - eltérően néhány vidéki város SZDSZ-csoportjától - megtett mindent, hogy ez az alternatíva megjelenhessen, el­fogadta a Fidesz által szabott, valójában el­fogadhatatlan árat is. Amit a Fidesz tett, az csak arra jó, hogy a két párt viszonyából a bizalom maradék morzsái is kiperegjenek. Ezúttal ezért egyértelműen a Fidesz vezető­it terheli a felelősség. Ha nem is szeretik a politikában a szenvelgést, tudniuk kellene: csak bizalomra ugyan nem lehet a politikát alapozni, de csak hideg számításra sem. Eszembe jut egy tavaszi választási pla­kát. Magyarország kontúrjai között idézet az idegen szavak szótárából: „Fides -1. hit, bizalom; 2. hűség, őszinteség, becsü­letesség." Ejha! Bauer Tamás (Fotó: Víg Sándor) Belföld -----OljiS­z Él­.ő

Next