Beszélő, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)
1993-03-13 / 10. szám - BELFÖLD - Révész Sándor: A hajlékony Fidesz és a véres orr (I.)
Belföld21 1993. március 13. Egy érzékeny kapcsolat fordulópontjai A hajlékony Fidesz és a véres orr (I.) Az SZDSZ és a Fidesz minapi megállapodása felől visszanézve a két liberális párt érzékeny kapcsolatának történetére, szemünkbe akadt a Fidesz III. kongresszusának harmadik fordulóját megnyitó beszéd azon mondata, amelyben Kövér úr - 1990 decemberében - Rockenbauer úr hasonlatával él: „Meg kell tanulnunk ügyesen visszaütni, vagy még inkább okosan - Rockenbauer úr hasonlatával élve - aikido harcos módjára elhajolni, hogy élvezhessük az elzúgó ütés következtében fellépő látványos találkozást az ellenfél orra és a talaj között." (Fidesz Pressz, 1991/1.) A Fidesz és az SZDSZ között az első apró konfliktus akkor keletkezett, amikor az SZDSZ még nem is létezett. Az SZDSZ alapító atyái 1988 szeptemberében jelentették be a Szabad Kezdeményezések Hálózatának tanácsülésén, hogy egy szorosabban szervezett politikai szövetséget kívánnak létrehozni, s az alapító ülésre invitáló dokumentumcsomagban ezt a szervezetet Demokraták Szövetségének nevezték. A Fiatal Demokraták Szövetsége azonnal tiltakozott e névválasztás ellen, mivel az azt a látszatot keltené, mintha a már meglévő és önállóan tevékenykedő Fidesz eme új felnőtt szervezet ifjúsági csoportosulása lenne. A Fideszben valóban többen úgy is gondolták, hogy a névválasztás a Fidesz befogásának a szándékát jelzi. Ez a gyanakvás elég hosszú életűnek bizonyult, különösen hogy a szabad demokraták táborából élőszóban többen, de Tölgyessy Péter még újságnyilatkozatban is utalt rá, hogy a Fidesz beolvadhatna az SZDSZ-be. Ezek a hangok csak az 1990-es választások után némultak el. Ez a gyanakvás a két szervezet viszonyában addig, de főleg azután, sok mindent meghatározott. Az első hivatalos tárgyalásra az SZDSZ és a Fidesz között 1989. február 16-án került sor abban a roskatag józsefvárosi bérkaszárnyában, ahol most a Beszélőt szerkesztjük. 1990 januárjáig a két szövetség, mondhatni, igen jóban volt egymással. Szorosan együttműködtek az Ellenzéki Kerekasztalnál, együtt nem írták alá a megállapodást szeptember 18-án, együtt csinálták végig a négy igenes népszavazást, együtt rontották el a viszonyukat az aláíró szervezetekkel, együtt tiltakoztak a pozsgaysta tv- és rádiókuratórium ellen, s végül együtt leplezték le Végvári őrnagy információi alapján a belbiztonsági szolgálatot, együtt harcolták ki a belügyminiszter lemondását. A későbbi „konfliktusok gyökerei még a »baráti ősidőkbe«nyúlnak vissza" - véli Kovács András, Orbán Viktor első számú politikai tanácsadója. „Minél gyakrabban keltett olyan benyomást az érintettekben az egyik fél, hogy nincs szükség őbelőle egy másikra is, annál intenzívebben és görcsösebben kezdtek működni a másikban az önvédelmi reflexek. És aztán beindult a taktikák és ellentaktikák, tapintatlanságok és ellentapintatlanságok, sértődések és ellensértődések öngerjesztő folyamata." (Beszélő, 1990. július 21.) A Fidesz mint válási árva Az 1989 szeptemberétől lebonyolított közös akciók nem egyformán hatottak a két párt politikai helyzetére. Az SZDSZ népszerűsége a közvélemény-kutatási adatok szerint ezekben a hónapokban a többszörösére emelkedett, a Fideszé pedig stagnált. A népszavazás előtt az SZDSZ a közvélemény-kutatási listákon soha nem került a Fidesz elé, vagy mögötte állt, vagy vele egy vonalban. Lényegében a népszavazás után változtak meg a népszerűségi arányok annyira, hogy a kampány kezdetére már egyértelművé vált, hogy az Országgyűlésben a két rokon párt közül az SZDSZ lesz a nagy és a Fidesz a kicsi. Az egyik oldalról azt lehetett mondani, hogy az SZDSZ bezsebelte a népszavazás politikai hozadékát, és a Fidesznek nem jutott belőle semmi (a szocdemekről és a kisgazdákról már nem is beszélve). A másik oldalról pedig azt lehetett mondani, hogy lényegében az SZDSZ tette föl a politikai tőkéjét erre a népszavazásra, az SZDSZ vállalta a munka és a kockázat nagyobbik részét, a Fidesz sokkal kevesebbet (a szocdemekről és a kisgazdákról nem is beszélve). A baráti ősidők 1990 elején mindenesetre véget értek. Vörös Miklós szerint: „A Fidesz is helyét kereste a centrumban, és megpróbálta magához képest balra tolni az SZDSZ-t. A szabad demokratáktól való elhatárolódás elsősorban Orbán Viktor és Kövér László kezdeményezése volt" (Tiszta lappal, A Fidesz a magyar politikában, 1988-1991, 587-588. o.), és akkor kezdett érvényesülni ez az irányvonal, amikor Orbán Viktor (január 9-én) tanulmányait megszakítva hazatér Oxfordból, és bekapcsolódott a választási kampányba. A jelöltállítás egyeztetéséről a két párt nem tudott megállapodni, s ezért mindkettő a másikat hibáztatta. Az SZDSZ és a Fidesz kulcsemberei sok helyen egymás ellen indultak. Deutsch Tamás meg is jegyezte a Fidesz választmányi ülésén, hogy „mit csináljak, ha a Kőszeg elindul a körzetemben?! Megverem!" (Aztán persze egy MDF-es urológus megverte mind a kettőt, de főszerkesztőnket egy kicsit kevésbé.) A jelöltállítás lezárása után, február 8-án Orbán Viktor sajtótájékoztatón bejelenti, hogy a Fidesz a választások után MDF-SZDSZ nagykoalíciót tart kívánatosnak. Ez a sajtótájékoztató fontos fordulópont az SZDSZ-Fidesz-kapcsolat történetében. Ettől kezdve a választási kampány heteiben a Fidesz az SZDSZ-től való elhatárolódásra koncentrál, a két nagy párt között, középen álló pártként, azzel- Orbán Viktor, Fodor Gábor