Beszélő, 1993. január-június (4. évfolyam, 1-25. szám)

1993-03-13 / 10. szám - BELFÖLD - Révész Sándor: A hajlékony Fidesz és a véres orr (I.)

Belföld21 1993. március 13. Egy érzékeny kapcsolat fordulópontjai A hajlékony Fidesz és a véres orr (I.) Az SZDSZ és a Fidesz minapi megállapodása felől visszanézve a két liberális párt érzékeny kapcsolatának történetére, szemünkbe akadt a Fidesz III. kongresszusának harmadik fordulóját megnyitó beszéd azon mondata, amelyben Kövér úr - 1990 decemberében - Rocken­bauer úr hasonlatával él: „Meg kell tanulnunk ügyesen visszaütni, vagy még inkább okosan - Rockenbauer úr hasonlatával élve - aikido harcos módjára elhajolni, hogy élvezhessük az elzúgó ütés következté­ben fellépő látványos találkozást az ellenfél orra és a talaj között." (Fidesz Pressz, 1991/1.) A Fidesz és az SZDSZ között az első apró konfliktus akkor keletkezett, amikor az SZDSZ még nem is létezett. Az SZDSZ alapító atyái 1988 szeptemberében jelen­tették be a Szabad Kezdeményezések Há­lózatának tanácsülésén, hogy egy szoro­sabban szervezett politikai szövetséget kívánnak létrehozni, s az alapító ülésre invitáló dokumentumcsomagban ezt a szervezetet Demokraták Szövetségének ne­vezték. A Fiatal Demokraták Szövetsége azonnal tiltakozott e névválasztás ellen, mivel az azt a látszatot keltené, mintha a már meglévő és önállóan tevékenykedő Fidesz eme új felnőtt szervezet ifjúsági csoportosulása lenne. A Fideszben való­ban többen úgy is gondolták, hogy a név­­választás a Fidesz befogásának a szándé­kát jelzi. Ez a gyanakvás elég hosszú éle­tűnek bizonyult, különösen hogy a sza­bad demokraták táborából élőszóban töb­ben, de Tölgyessy Péter még újságnyilat­kozatban is utalt rá, hogy a Fidesz beol­vadhatna az SZDSZ-be. Ezek a hangok csak az 1990-es választások után némul­­tak el. Ez a gyanakvás a két szervezet vi­szonyában addig, de főleg azután, sok mindent meghatározott. Az első hivatalos tárgyalásra az SZDSZ és a Fidesz között 1989. február 16-án ke­rült sor abban a roskatag józsefvárosi bér­­kaszárnyában, ahol most a Beszélőt szer­kesztjük. 1990 januárjáig a két szövetség, mondhatni, igen jóban volt egymással. Szorosan együttműködtek az Ellenzéki Kerekasztalnál, együtt nem írták alá a megállapodást szeptember 18-án, együtt csinálták végig a négy igenes népszava­zást, együtt rontották el a viszonyukat az aláíró szervezetekkel, együtt tiltakoztak a pozsgaysta tv- és rádiókuratórium ellen, s végül együtt leplezték le Végvári őr­nagy információi alapján a belbiztonsági szolgálatot, együtt harcolták ki a belügy­miniszter lemondását. A későbbi „konfliktusok gyökerei még a »baráti ősidőkbe«­nyúlnak vissza" - vé­li Kovács András, Orbán Viktor első szá­mú politikai tanácsadója. „Minél gyak­rabban keltett olyan benyomást az érin­tettekben az egyik fél, hogy nincs szükség őbelőle egy másikra is, annál intenzíveb­ben és görcsösebben kezdtek működni a másikban az önvédelmi reflexek. És aztán beindult a taktikák és ellentaktikák, ta­pintatlanságok és ellentapintatlanságok, sértődések és ellensértődések öngerjesztő folyamata." (Beszélő, 1990. július 21.) A Fidesz mint válási árva Az 1989 szeptemberétől lebonyolított közös akciók nem egyformán hatottak a két párt politikai helyzetére. Az SZDSZ népszerűsége a közvélemény-kutatási adatok szerint ezekben a hónapokban a többszörösére emelkedett, a Fideszé pe­dig stagnált. A népszavazás előtt az SZDSZ a közvélemény-kutatási listákon soha nem került a Fidesz elé, vagy mö­götte állt, vagy vele egy vonalban. Lénye­gében a népszavazás után változtak meg a népszerűségi arányok annyira, hogy a kampány kezdetére már egyértelművé vált, hogy az Országgyűlésben a két ro­kon párt közül az SZDSZ lesz a nagy és a Fidesz a kicsi. Az egyik oldalról azt lehetett mondani, hogy az SZDSZ bezsebelte a népszavazás politikai hozadékát, és a Fidesznek nem jutott belőle semmi (a szocdemekről és a kisgazdákról már nem is beszélve). A má­sik oldalról pedig azt lehetett mondani, hogy lényegében az SZDSZ tette föl a po­litikai tőkéjét erre a népszavazásra, az SZDSZ vállalta a munka és a kockázat nagyobbik részét, a Fidesz sokkal keve­sebbet (a szocdemekről és a kisgazdákról nem is beszélve). A baráti ősidők 1990 elején minden­esetre véget értek. Vörös Miklós szerint: „A Fidesz is helyét kereste a centrumban, és megpróbálta magához képest balra tol­ni az SZDSZ-t. A szabad demokratáktól való elhatárolódás elsősorban Orbán Vik­tor és Kövér László kezdeményezése volt" (Tiszta lappal, A Fidesz a magyar politiká­ban, 1988-1991, 587-588. o.), és akkor kez­dett érvényesülni ez az irányvonal, amikor Orbán­ Viktor (január 9-én) tanulmányait megszakítva hazatér Oxfordból, és bekap­csolódott a választási kampányba. A jelöltállítás egyeztetéséről a két párt nem tudott megállapodni, s ezért mindket­tő a másikat hibáztatta. Az SZDSZ és a Fi­desz kulcsemberei sok helyen egymás ellen indultak. Deutsch Tamás meg is jegyezte a Fidesz választmányi ülésén, hogy „mit csi­náljak, ha a Kőszeg elindul a körzetemben?! Megverem!" (Aztán persze egy MDF-es urológus megverte mind a kettőt, de fő­­szerkesztőnket egy kicsit kevésbé.) A jelöltállítás lezárása után, február 8-án Orbán Viktor sajtótájékoztatón beje­lenti, hogy a Fidesz a választások után MDF-SZDSZ nagykoalíciót tart kívána­tosnak. Ez a sajtótájékoztató fontos fordu­lópont az SZDSZ-Fidesz-kapcsolat törté­netében. Ettől kezdve a választási kam­pány heteiben a Fidesz az SZDSZ-től való elhatárolódásra koncentrál, a két nagy párt között, középen álló pártként, az­zel- Orbán Viktor, Fodor Gábor

Next