Beszélő, 1999. július-december (3. folyam, 4. évfolyam, 7-12. szám)
1999. július-augusztus / 7-8. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1987 - Balassa Péter: 1987
Balassa Péter 1987 1987 elején a nagy hóesésben néhány napig gyalog jártak a budapestiek az utcákon. Csend volt, fehérség. Az arcokon csipetnyi megilletődöttség és meglepődés - jó, milyen tiszta a levegő. Szinte mindenki nyugodtabb, udvariasabb volt a többiekkel. Volt valami meghatározhatatlan az egészben, miközben energiaellátási zavarokról beszélt már a sajtó is, de az állam-i pártvezetés enerváltan nyugtatgató látogatásokat és nyilatkozatokat tett: „minden rendben van, noha vannak nehézségeink.” Az arcokon valami gyengén pislákoló fényt lehetett látni: kezd minden világosabb lenni, mintha egyszerre kezdődne és véget érne valami. Mintegy természeti híradás és előjel volt ez a pár nap arról, ami következett. Ottlik ír, Történelem című remek karcolatában, hó és história viszonyáról: „Tehát ez történt például ebben a háborúban, amiről a történetírók nem fognak tudni, hogy télen esett a hó.” 1987-et általában még a rendszerváltás kezdete előtti utolsó esztendőnek tekintik. A közfelfogás azonban csalóka. Aki közelebbről figyelte vagy kreálta az eseményeket, tudta vagy legalább sejthette, hogy valami nemcsak változik, hanem aligha megállíthatóan változik, még ha visszafordítható is esetleg, mert ez az eshetőség is a megállíthatatlanságot gyorsítaná. Sajátos keresztritmus, aritmia. Csak az nem lehetett világos, hogy mikor és milyen mértékben történik meg a radikális fordulat. Az a közeg, amelyben akkor éltem, 1968 óta, néhány éves reakcióidőt beleszámítva, velem együtt úgy látta, hogy ennek vége van, megújíthatatlan, de még így is eltarthat akár száz évig. „A mi életünkben már soha...” Ebből a szempontból 1987 nem volt még radikálisan más, de a lassú felgyorsulás érzékelhető volt (tulajdonképpen ’86 nyara, ősze óta) - 1989, illetve 1990 kifejlete viszont egyáltalán nem. Ugyanakkor ez a felismerő érzékelés és lassú adaptálódás az újfajta eseményekhez szorongások, rossz előérzetek, balsejtelmek formájában is zajlott. Nyomott légkörben. Nem elsősorban a hatóságok és az erőszakszervezetek repressziójától való reális vagy gyáva félelemről, nem is csupán harminc év altató kényelmességéről, konszolidációs rezignációról és mélabúról volt szó, hanem némi társadalom- és országismeretről, valamint az akkori humánértelmiség mint afféle referenciacsoport nagyjából jó ismeretéből következett ez a bizonyos Unbehagen. Tartalmilag: az általános, irány nélküli, kaotikus romlás, a kóros egymásellenesség, egymás belterjes ismerete, vagyis önismeretünk tett kétkedővé engem is, másokat is. Ennek a szellemi és lelki atmoszférának szép és érdekes kordokumentuma, mely formailag is játékosan igényt tart rá, hogy ennek tekintsék, Nádas Péter Évkönyv, ezerkilencszáznyolcvanhét-ezerkilencszáznyolcvannyolc című műve, szintén a nagy hóval és hideggel, valamint egy jelentékeny irodalmi ember temetési jelenetével indul, és 1988 februárjáig íródik. Nem eseménykrónika ez, mindenesetre légköri beszámoló, sok helyen az előérzet, a jóslatokkal, előjelekkel való játék, illetve például az 1956. decem- HOFELIA RÉSZLET HOFI GÉZA MŰSORÁNAK KAZETTÁN KIADOTT FELVÉTELÉBŐL A felvétel a Madách Kamaraszínházban készült 1987 májusában. (...) Képzeld el, a felszabadulás óta kommunista rádió ilyet még nem mondott. Hogyhogy melyik? Hát mennyi van, ne vicceljünk. Van a Kossuth. A Petőfi az zavaróállomás, hagyjad már. Az zavarja a fehér foltot. Hidd el nekem, itt hármat foghatsz. Kossuthot, a Szabad Európát meg a pofádat! Ezt ne feledd el. Jól van, így kezdte a híreket a Kossuth nagypénteken, emlékezz vissza. Kedves hallgatóink! A harangok Rómába mentek. Na, a szűzmáriáját! Már ezer éve ódájának, aztán eddig miért nem mondta be a kommunista rádió? Mi mindent később tudunk meg? A durranás óta már mindent bemondanak. Van, amit két nappal előtte. Hátha megtörténik. Szóval képzeld, bemondta, hogy a harangok Rómába mentek. Anyósom az puff, mindjárt eldobta magát. Igaz, löktem is rajta, az igaz! Nehogy keményre essen, gondoljál bele. Azt mondja: Géza, ez a nyüves Kossuth rádió, hallod, mit mondott, hogy a harangok Rómába mentek. Géza, mi van itt? Rendszerváltozás, Géza? Mama! Ha ébren van, ne álmodjon, az iste n ■ !