Beszélő, 2011. július-december (3. folyam, 16. évfolyam, 7-12. szám)
2011. július-augusztus / 7-8. szám - JÁTÉKTÉR - Halmai Gábor: In memoriam dr. Ádám György
In memóriám dr. Ádám György Ádám Györgyi...arra akarta rákényszeríteni az államot, hogy egyszer s mindenkorra védje meg polgárait mindenféle kirekesztéstől, illetve visszamenőlegesen ismerje el saját felelősségét, és legalább utólag, szimbolikus jogi aktussal kérjen bocsánatot a magyar állam tevékeny közreműködésével deportáltak és megöltek hozzátartozóitól. Nem tudom, miért Örkény István ismert egypercesének címe jutott először eszembe e sorok írásakor. Talán azért, mert a nácik dr. Ádám Györgyöt is meg akarták ölni, mint dr. K. H. G.-t (K. Havas Gézát), de az ő esetében ez nem sikerült nekik. Sőt, erkölcsi, intellektuális és szakmai fölényével ő győzte le a mai magyarországi nácikat, még akkor is, amikor pert vesztett ifj. Hegedűs Lóránt vagy kiadója, Metes György, vagy akár az őket felmentő bírák ellen. A Holokauszt Emlékközpont értesítése szerint három hónappal 90. születésnapja előtt, 2011. június 18-án elhunyt dr. Ádám György ügyvéd, holokauszt-túlélő, a SOTE nyugalmazott egyetemi tanára, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tiszteletbeli egyetemi tanára, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége jogtanácsosa és elnökségének volt tagja. Ebben a korban nem szoktak váratlan halálról beszélni, mégis én, aki fiatalkorom óta ismerhettem, úgy gondoltam, az a folyamatos harc a világ és hazája igazságtalanságai, jogtalanságai ellen, amit élete utolsó percéig nem adott fel, örök életűvé teszi. Legalábbis amíg az igazságtalanság és jogtalanság fel nem adja. (Édesapám, aki két hónappal volt fiatalabb nála, és együtt voltak munkaszolgálatosok Galántán és Turja-Remetén, 2004-ben, a betegség első komolyabb támadásakor feladta, mert nem akarta újra megélni, amit egyszer már túlélt. Ő már a MIÉP szalonnácizmusával szemben is tehetetlennek érezte magát, az igazi nácik, a Jobbik és a Magyar Gárda népszerűségét valóban nem tudta volna elviselni.) Gyuri bácsinak viszont, úgy tűnt, mintha egyre több erőt adott volna a küzdelem maga is. Családja kifejezett kérése ellenére még komoly betegen is elment az utolsó tárgyalására, mondván:„több év küzdelem után nem hagyhatom cserben az általam képviselt felperest.” Nyilván nem gondolta, hogy ezzel sok későbbi potenciális felperest, és persze családtagot, barátot, kollégát és tisztelőt hagy itt örökre. Szakmai tudása és a jogállami elvek iránti elkötelezettsége nemcsak a hozzá hasonló holokauszt-túlélőknek, hanem az orvosi műhibaperek, a hálapénz áldozatainak, az otthonszülés szabadsága, a betegjogi képviselők intézménye támogatóinak is hiányozni fog. Kevés ember mondhat magáénak ilyen szerteágazó és minden területen kiemelkedően sikeres életpályát. Mégpedig úgy, hogy aktivitása nyugdíjazása után nem csökkent, hanem új területekre terjeszkedett ki. Aktív éveiben megbecsült tudós és egyetemi oktató volt, aki megszerezte a saját erőből elérhető legmagasabb tudományos fokozatot, a tudomány doktoráét, és a legmagasabb oktatóit, az egyetemi tanárit, utóbbit nem is csak egy egyetemen. De oktatói munkája kiterjedt a filozófia területére is. Jól emlékszem még, fiatal középiskolásként milyen érdeklődéssel hallgattam filozófiatörténeti előadásait. De később, gyakorló ügyvédként sem szűnt meg oktatni például a bírákat a formális logika elemi szabályaira. Merthogy nyugdíjba vonulását követően, 1991-ben ügyvédi irodát nyitott, amely elsősorban az orvosi műhibaperek akkor még alig ismert területére szakosodott. Ő volt az első, akinek sikerült ilyen pereket megnyernie a mundér becsületét védő, ezért gyakran - ahogy egy írásában fogalmazott -„nem elfogulatlan"orvosszakértői véleményekkel 51