Bihari Napló, 1975
1975-04-01
Várad az elmúlt évszázadokban, Várad ma, Várad tavasszal, nyáron, ősszel, télen... A várost minden időkben és minden évszakban megörökítették a képzőművészek. Külsőségeiben — házait, hídjait, tornyait, konflisait vagy villamosait pontosan lerajzolva — vagy csak hangulatában, formahűségre nem, inkább lényegének megmutatására törekedve. Mert egy város jelenléte a művészi munkákban nem csak tárgyainak, lakóinak formákba és színekbe vagy szobrászi idomokba való kivetülése, hanem hangulati jelenlét is Amit másszóval úgy is mondhatunk, hogy a dolgok fizikailag láthatatlan oldalának. ..lelkének“ megfestése i úgy marad a képzőművészetben vagy megformálása. A művészi mélyenlátás kifejezésre a legősibb szobortól, a legrégibb rézkarctól kezdve tartalmazza a másoláson túliság jeleit is, a felületek mögé látás varázslatos képességét bizonyítva. És az alkotó képzőművészet mindenkori felsőbbrendűségét a kopkozó gépművészetekkel szemben. A másoláson túliság jeleit tudatosan vagy tudat alatt érzékelve ébredünk rá a vásznakon megörökített Várad különös jellegzetességeire is. Tibor Ernő Bémer-téri képei azonfelül, hogy a hajdani kis tér szépségét idézik, rányitják szemünket a város e központjának méltóságára. Irináié Nicolae szép őszi képe a környező táj színpompáját és gazdagságát teszi szembeötlővé. Traian Goga teleit mindnyájan mellette éltük át és mégsem vettük észre, milyen sokféle fehér színe volt nálunk a hónak. Az Össi állomásnál unottan néztünk keresztül a silótornyokon, hogy aztán Kristófi János festményén újra látva őket, felfedezzük suta tömörségük szokatlan vonzerejét. Példáimat találomra választottam és hosszan sorolhatnám még a neveket: nincs olyan képzőművészünk, akinek műveiben jelen ne lenne egy-egy, az igazinál igazabb váradi sarok. Nagyvárad a képzőművészetben — persze hogy azt is jelenti a cím: a képzőművészet Nagyváradon. Az ábrázolt Várad mindig büszke lehetett arra, hogy művészeinek — akkor is, ha azok nem szerepeltek mindig sikeremberekként — otthona volt. A „Pecepark Párizs“ festőisége kétségtelen, de festőket eltartó kultúrájáról, e kultúra további ápolásáról sem szabad megfeledkezni. A jó művészet gyökeres művészet és talajra van szüksége; földminőség és nedvesség függvényében fejlődik aztán Mi tudjuk, hogy a váradi föld termőképességére nem lehet panasz — és a Körös mély talajba szivárgó vize is biztos nedvességforrás. Nem véletlenül használtam a mélyben szétszivárgó víz jelképét: a hosszú életre hivatott képzőművészeti életet sohasem csak a felszíni — könnyen szárazságba átcsapó — esőzések táplálják. Egy város az általa táplált képzőművészet tükrében — a képzőművészet a város foglalatában: elválaszthatatlan ok és okozati egység ez. Alkotók teszik halhatatlanná a várost és a város a maga során megörökíti, megőrzi alkotói emlékét és keze nyomát. A róla vagy a benne készült művek maguk is olyan tartozékai lesznek mint a Körös, a dombok, a hidak vagy az épületek. A város nemcsak falaiban, de művészileg — festményekbe, szobrokban kivetített önmagában is egyre épül. És minden időkben való megjelenítése immár nemcsak az elmúlt századok és a ma Váradjának megörökítését, de jövőjének ábrázolását is jelenti. Annak a jövőnek az ábrázolását, amelyben egyre több cirádamentes, tiszta falfelület és meghitten kiképzett tér várja majd a képzőművészek munkáit. F.S. MOTTL HORTENZIA Régi fahíd (tusrajz) KÓRÖDI JENŐ Próbaöntés az Infratireában (olaj) IRIMIE NICOLAE Ősz a váradi dombokon (olaj) HÓRA CORIOLAN Augusztus 23 tér (olaj) A rajzról írni olyan dolog, mint arra vállalkozni, hogy a lehető legteljesebb lajstromát állítsuk össze azoknak a képzeteknek, amelyeket... a felhők ébresztenek bennünk! Természetesen, ez elé a lajstrom elé szkeptikus mottóként csak azokat a verssorokat írhatnánk, amelyek Polonius és Hamlet ragyogó dialógusát tartalmazzák erről a témáról. És mégis ... • A rajz, mint a látás intelligenciájának legpazarabb kifejeződése, a matematikához hasonlóan olyan konstrukciót hoz létre, mely önmaga számára elegendő, de amelyben elfér a valóság totalitása; amelyben megférnek a valóság összes pontos törvényei, a formák és a színek változó felszíne alá rejtettek. Vajon a világegyetemben hol található még hasonló kézügyesség? Hol lelhető még fel a csodálatos adottság egy egységes számrendszer megteremtéséhez, egy olyan számrendszer megalkotásához, mely lehetővé teszi, hogy a szem előtt föltáruló három dimenzió egy síkon találkozzék, egy ív papír határolt síkján? • Személyes vélemény ez: ebben az összefüggésben az a képességünk, hogy valamely színt meglássunk és létrehozzunk — ami szubjektív, mondhatni fiziológiailag szubjektív dolog —, nem is olyan látványos. Mert alapjában véve — természetesen, magasabb értelemben — a szín át- Szubjektív vallomások A rajzról írás, másolás, míg a rajz nem eleve adott, hanem bármikor, bárhol fölfedezés. • A tömegtől (melynek Forma és Szín a neve és a keresztneve) a vonalig terjed az út, mely szétszerel, feloszt, felszeletel, részekre hasít, majd összeszerel és egy állandó és változó, gravitációs és antigravitációs konstrukciót alkot egy olyan síkon, melyen sokkal több mindennek kell lennie, mint kezdetben volt... S újból visszavezet az út a tömeghez... Mert a kihegyezett csúcsív, melylyel egy gótikus katedrális bordás boltozata függőlegesen átszeli a teret, ugyancsak rajz, s épp így rajz a japán Haj-Ku írás bármelyik jele, vagy a modern gépkocsi zománcozott, nikkelezett karosszériája. • Amikor rajzolok, lényegében nem teszek mást, mint beszélgetek, amint az emberek beszélgetnek. A rajz az emberi kommunikáció eszköze; egyesek számára gazdagabb, pontosabb nyelv, mint az írott betűk vagy a hangjegyek nyelve. Nyilván, az én ceruzám lehet hegyesebb, mint a széles, piros ácsceruza; az én vásznaim terének mérőeszközei szubjektívek, nem ellenőrizhetők a tervező mérnök logarlécével. Bizonyos szempontból azonban azonos a problémánk: fölfedezünk, tervezünk, konstrukciót teremtünk és művünknek állnia, ellenállnia, működnie, vagyis beszélnie kell. • Nem hiszek a plasztikai szimbólumokban. Egy kúp, egy kocka és egy gömb nem szimbolizálhat csak egy kúpot, egy kockát, egy gömböt. Létezésükhöz nincs szükség legendákra, irodalomra. Önmagukban léteznek — mozgásban vagy statikusan, festve vagy meg nem festve, léteznek és beszélnek a szubjektivizmusokon és az impreszsziókon túl. És ha minden alma elfér egy gömbben, és minden asztal egy kockában, a Rajz érdeme. • Íme, a Rajzról akartam beszélni, és nem kerülhettem el, hogy a geometriáról szóljak, arról az ablakról, melyen át a művész a világba tekint. Szerkesztő elvtárs, akinek szíves felkérésére ezeket a sorokat írtam, megbocsátja talán, ha elkalandoztam tárgyamtól. De kárpótlásul megpróbálok Önnek és az olvasóknak valamiféle definíciót nyújtani: a Rajz az emberi szem képessége a gondolkodásra, a szemé, mely megismerni, megérteni és mások számára teremteni akar. FRANCOIS PAMFIL A „réz kének” A kezdetek vonzása megbocsájtható gyengénk, a kezdet kijelölése jobbára önkényes döntés. Amikor a hely művészi genezisét akarjuk megragadni, mindjárt a bizonytalanságba ütközünk. Induljunk ki a Körös kultúra vagy az ottományi műveltség évezredekkel ezelőtti emberének díszítő kedvéből, amelynek tárgyiasult nyomait pompás edények őrzik? Avagy kezdjük ott, ahol a művész kilép a névtelenségből: Dénes mesterrel, akit 1200 körül említenek? Ha le is mondunk az előző ezredek iparművészeinek százairól, ezreiről, mert nemcsak a névtelenség okán — le kell mondanunk róluk, akik csak mellékesen voltak művészek, lemondhatunk-e azokról, akik itt, ezen a tájon románkori épületeket emeltek és ékesítettek? A Rogerius krónikájában megörökített erődített templom mestereiről például? Avagy a tizennegyedik század elején emelt pompás négytornyú gótikus katedrális körül foglalatoskodó művészek seregéről — akik közül egyedül Arnold a szobrász nevét őrizte meg a véletlen? A jeles román származású humanista, Oláh Miklós említi az 1500 körül épült palotákat, amelyekről azt vallja, hogy azok „mindmegannyi remekművek“ — s állítása nyilván akkor is érvényes, ha reneszánsz mestereik emléke az épületekkel együtt a mostoha történelem romjai alá temetődött. Mert romot minden század hagyott — olykor többrendbélit is. A tatárjárás után — hogy csak a legsúlyosabb pusztításokról szóljunk — 1406-ban tűzvész, 1474-ben török betörés tűzi napirendre az újjáépítést. Négyszáz évvel ezelőtt, a török szomszédságra való tekintettel olasz reneszánsz mesterek irányításával kezdetét veszi Középkelet-Európa legnagyobbszabású reneszánsz várénak építése. Nemzedékek dolgoznak rajta, soraikban művészek nemzedékei is. Utóbbiak látják el a Bethlen Gábor által építtetett palotát festett mennyezettel, talán ők tervezik a díszes kandallókat is. Mindez azonban minden, amit a gótikus középkor avagy a reneszánsz örökül hagyott, végérvényesen elsüllyed. Már 1639- ben is arról írnak, hogy egyetlen egy templom sem maradt meg, huszonegy évvel később pedig, amikor Vég-Várad vára elesik, a törökök elhordják a királyszobrokat is — talán ágyút öntenek belőlük, talán Belgrád mellett a Dunába süllyesztik őket. A szóban forgó szobrok a művészet váradi múltjának koronái. S ha az emlékező elme a kezdeteket kutatja, ezek mellett köt ki végül, mint ahogy a kortársak számára is a szobrok jelentették elsősorban a művészetet. A világlátott Janus Pannonius Váradtól búcsúzva, a szép Körös vidéncén a hőforrások és a Vitéz János féle nagyszerű humanista könyvtár mellett elsősorban a szobroktól válik: Isten áldjon, aranyba vont királyok, kiknek még a gonosz tűzvész sem ártott Sem roppanva dűlő fal omladéka. Míg tűz-láng dühe pusztított a várban S szürke pernye repült a kormos égre. Hajrá fogyjon az út társak siessünk! S rőt fegyvert viselő lovas királyunk Hőszi bárdot emelsz jobbkezedben Márványoszlopokon pihenve egykor Bő nektárt verítékezett tested — Utunkban nemes lovag segíts meg. Hajrá fogyton az út társak siessünk. A négy szoborról van szó itt, két kolozsvári művész, Márton és György alkotásairól. Pontosabban három gyalogszoborról, amelyeket valamikor 1360—65 között készítettek és 1370-ben lepleztek le, valamint egy lovas szoborról, amely 1390 körül került helyére a várban. Ott tudja Heltai — a Szent László réz képét, amely egy nagy réz lovon ül. És egyéb réz királyi képeket is. Ott ábrázolja őket Várad első látképe is — a Houmnaglius féle metszet. Ott vélik hallani az 1598-ban ostrom alá vett vár védői a rézió nyerítését. Ott találja a török utazó Evlia Cselebi, s ott döntik le az immár háromszáz éves alkotásokat 1660-ban a győztesek. A vandalizmus nemcsak Váradot, az egyetemes művészetet is sújtotta. Az egyetlen szobor, amely a két kolozsvári testvérek alkotásai közül fennmaradt, a prágai Szent György szobor — akárcsak annak Kolozsvárt látható mása — erről tanúskodik. Nem tudjuk, hogy a testvérek hol, kitől tanultak. Az alapismereteket talán apjuk kolozsvári ötvösműhelyében sajátították el. Műtörténészek a Szent DANKANITS ADAM (Folytatása a 23. oldalon) BIHARI NAPLÓ 4. OLDAL