Bolond Miska, 1868 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1868-10-18 / 42. szám

Bécsi levél. Vége van a konc­ertnek, a függöny meg­ijedt és leesett, a muzsikusok egyet szippan­tottak és elkullogtak a színpadról, a karmes­ter földhöz vágta a kottákat, a gyertyalángok sistergő fohászszal kiadták lelküket, a közön­ség elbódítva, elbolondítva a rendkívüli élve­zettől, haza ment vacsorálni, — finis Land­­t­ag­o­r­u­nk. Jaj, de furcsa hangszereket hallottunk ! alkatrészeit egy ép ablaktábla és egy jókora kő képezik. Úgy látszik, a cseheknek az ilyen instrumentumon kicsalt hangok felette tetsze­nek, mert a függöny legördülése után is, csupa műkedvelésből egyre gyakorolják magukat rajta. De száz szónak is egy a vége és tizenhét Landtagnak is egy — Rájárath. És most stim­­melik ott a hegedűket, halljuk, milyeneket húznak majd ! V. de V. Ilyenekhez sem Joachim, sem Bunkó Feri, sem Liszt, sem Liliomtavi Hajnalka e nagy­sága nem értenek. Az egyik Landtag oly szép szelíden és elérzékenyítően látszott, hogy még a békés Kipfelhauserek sem sajnálták a hang­verseny-jegy árát, a másik meg oly mérge­sen, oly nekidühösödten húzta, hogy a kopasz ember is attól tartott, hogy nagy rémületében égnek mered minden haja szála.­ Itt volt az a bécsi Landtag. Áldott, jó egy országgyűlés ez, nem bánt, nem csip, nem harap, még csak nem is interpellál, csak — beszél. — Megérdemli, hogy a kormány arany rámába tétesse és elküldje tanuságos példá­nyul a többi rakonczátlan országgyűlésnek. A konczertben ő fújta a lágy, olvadozó fuvolát; csupa moll-hang, sem a durt, sem a durrogatást nem ismeri. A megtestesült huma­nitás­­ elhatározta, hogy házasságkötésre nem szükséges többé az engedély, kiki minden tes­timonium nélkül magának, és függetlenségé­nek sírját áshatja, valamint elhatározta, hogy a kutya is emberi rangra emeltetik, a­meny­nyiből ő is tartozik ezután — adót fizetni. Bezzeg máskép lerúgott a lembergi Land­tag ! Lengyelországon túl is derekasan meg­hallották vastag moraját. Kár, hogy a vonót ketten fogták, az egyik párt az egyik, a má­sik a másik végén, különben tán még elérik, hogy a főkarmester olyan kottát tesz eléjük, a­milyen után ők szeretnének játszani. Bru­­gásuk egész eredménye egyébiránt az volt, hogy elpattant a Gr-hurjuk, Goluchowsky hely­tartó, kinek kezéből kivétetett a nagyon is nyugtalan üteny­pálcza. Hogy a szent, tyroli Landtag nem játszott más hangszeren, mint orgonán, ezt mondani is fölösleges. Sajátságos helyiség ez a tyroli konczertterem. A rouleaux-k légmentesen le­eresztve vannak, az emberek sötétben gyüle­keznek össze, „ávé“-knál és „circumdederant“­­oknál egyebet nem játszanak, és mikor aztán benn van az ember az ájtatos Stimmungban és olyan jámbor arczot vág, hogy szinte meg­látszik rajta, milyen jól esnék most neki, egy kenetteljes prédikácziót hallhatni, akkor fel­áll a főtisztelendő Grreuter a szószékre,­­ és akkorákat káromkodik, hogy egy hamburgi matrózlegény leczkéket vehetne nála. Prágában pedig a nagy dob, a csinda­­ratta-bumdaratta, az egész török muzsika járta. Az az, hogy a termen belül még megle­hetősen ildomosan folyt a konc­ert, de a fő­­solisták mindjárt kezdetben odahagyták a színpadot és künn a szabad ég alatt saját ke­zükre arranyiroztak egy hangversenyt, a­hol egy uj hangszert is alkalmaztak, melynek fő 106 Gyöngyszeme­k. Egy országot egy ló... . akartam mondani­­ Martori­ért. Izabella. Fledtere si neguo Jókai-os, Ludassios movebo. Andrássy. Sötét felhők tornyosulnak az égen, Hull a zápor a madridi vidéken, Izabella, jer be hozzám pihenni, Eugéniám majd gondodat viseli. Napoleon. Rómeóval kérdezem , hogy mi az a meggyőző­dés ? .. Kéz ? nem ! — láb ? nem !—mi hat ? .. való­ban megfoghatatlan előttem, hogy némely emberek ilyen megfoghatlan dolog miatt is írnak, holott sub­­ventióért is írhatnának. Gizenguzi Ganz M­ó­r. Igénytelen javaslatok: miként menekülhetünk meg a rablóktól. (Báró Wenckheim figyelmébe ajánlja V. de­m.) Gonosz világot élünk : a szegény lányok­tól csókot rabolnak, az idő megfosztja a fákat leveleitől, a háziurak kizsákmá­nyolják a bérlőket, a pénz hatalma bizo­nyos írókat k­övetkőzteti meggyőződé­sükből, számtalan ingyenélő l­o­p­j­a az úristen napját, és — a mi legborzasztóbb — rabló­bandák garázdálkodnak a hazában, melyek ma­holnap ellopják egész Magyarországot, agyon puskázzák összes népségét és csupa wiczczből csak a kir. biztosoknak és pandú­roknak kegyelmeznek meg. A dolgok ilyetén állásánál a méltóságos belügyér köszönetét vélem kiérdemelni, ha néhány rabló-irtó javaslattal járulok szine elé. Ha nem használ az egyik, tán használ a másik. Tehát pro primo. Ismeretes dolog, hogy a rablás fő indoka és végczélja a pénzvágy és pénznyerés. A­hol a rablók nem vélnek pénzre szert tehetni, ott nem bántalmaznak senkit és szép nyugton maradnak. Erre élő tanújel va­gyok én magam, ki soha életemben rabló lá­togatásával nem szerencséltettem. Azt indít­ványozom tehát: tegye minden magyar hon­polgár összes ingó és ingatlan vagyonát pénz­zé, s rakja le azt áldozatkészen az úgy is min­dig szükiben levő financzminiszter oltárára, — a rablók ezt látva, s tudva, hogy minden tö­rekvésük a tökéletesen pénzetlen közönséggel szemben hasztalan lenne, önként lemondanak majd mesterségükről, és hálás­ kenyérkere­setre adják majd magukat. Vagy : spekuláljanak a rablók romanti­kus hajlamaira. Tudjuk, hogy mindnyájan deli ficzkók, szép és galant legények, kik, mint Samson Delia, vagy Herkules Omphate lábai­nál, lovagias hódolattal viseltetnek a gyöngéd női nem irányában, kiknek vitéz mellükben szív dobog, mely nem csak képes a szere­lemre, hanem buzgó hévvel vagy is utána. — Használjuk fel tehát a gyengéjüket és alakít­sunk egy csupa szép nőkből álló sereget, küld­jük a vadászok és bakák helyett ez amazon­­ármádiát ellenük, és tizet merek egy ellen fogadni, hogy a gyorsan lángra lobbanó sze­gény legények a nőknek mega­dj­á­k magu­kat és első megpillantásra lerakják a fegyvert előttük. Vagy: Nincs oly elvetemedett ember, ki­nek keble valamelyik kuczkójában ne szuny­­nyadna a szeméremnek vagy szégyenérzetnek egy kis szikrája. Benn van ez még az élettelen tárgyakban is; a nap is, midőn látja, hogy este tágulnia kell a hold elől, elszégyenli magát és elpirulva nyugszik le. Számítsunk tehát a jobb érzetre, és telepítsük le közöttünk a Galatz­­ban csak az imént féktelenül garázdálkodott népcsőcseléket; ha a rablók észreveszik majd, hogy léteznek emberek, kikkel összehasonlít­va, ők ártatlan, ujjánszületett gyermekek, kik szívtelenség, elfajzottság és aljasság tekinteté­ben még rajtuk is túltesznek, feltehető, hogy büszkeségükben sértve érezik magukat, el­­szégyelkeznek, és kivándorolnak majd egy más hazába, hol még párjukat sem lelik. Vagy: Tegyen le. Wenckheim az „Esti Lap“-pal úgy, mint Eötvös a „Néptanítóival tesz. Valamint emez az utóbbi lapot díjtalanul elküldi a tanítóknak, úgy küldje el b. Wenck­heim az „Esti Lap“-ot minden rablónak in­gyen, és minthogy a rablók — elszigetelve a világtól — bizonyára mohón kapnak majd az­­ újságon, és elolvassák azt mind­végig, bizto­­o­sak lehetünk a felől, hogy az egyhangú és örö­­­­kös polémiák miatt legrövidebb idő múlva agyonunják magukat, és mi e békés mó­don megszabadulunk tőlük. Vagy: A tapasztalás azt tanítja, hogy a­ rablók legszívesben és leginkább erdőkben tartózkodnak, a­mi annyiból természetes, mert a fák között legbiztosabb menhelyre képesek szert tenni, és üldözésük is nagy nehézségek­kel jár itten. Nem volna­­ tehát czélhoz ve­zető, ha a kormány a bécsi Biach és kompá­niával új szerződést kötne, mely szerint ez urak kötelesek a lehető legrövidebb idő alatt az összes magyar erdőt levágni, és a fát ki­­hordatni Magyarországból ? Természetes rej­tekhelyüktől megfosztva, a pandúroknak ez­után csekélyebb bajba kerülne, a rablókat ke­zükbe keríteni. Ezek javaslataim, melyeket minden gra­­tifikáczió nélkül, csupa hazafiságból felaján­lok a magas kormánynak. Ú­jabb eg­yletek. (Az aláírások közelebb fognak kibocsáttatni.) („Halljuk.“) Országgyűlési szűzbeszédeket készítő egylet. („F­e­j­k­ö t­ő.“) Férjhez menni akaró hajado­­nok társulata. (Elnök Rudiik.) („Másvilág.“) Orvosok és sírásók kölcsö­nösen segélyző­ egylete. (D i s c o r d i a.) Thaisz Elek ellen felebbezése­­ket faragó társulat. (Elnök : Szentkirályi. Ala­pítók : Simon Flórent sat.) (Panszlavia) Csehország, Románia és Moszkva közt létesítendő szamárvonatu vasút.

Next