Salamon Ferencz: Magyarország a török hódítás korában (Pest, 1864)
XI. Török adóztatás
ben pusztult el, s már 1664-ben mint pusztát bírták a kecskemétiek, s ők bírják ma is Puszta-Szer név alatt.“ Így látunk a török uralkodás alatt egy sajátságos földesuraságot kifejlődni: a városokét. Szén collectiv birtokosság hatalmas és török részről elismert oligarchiává fejlődött ki. Mindjárt a hódítás idején sok puszta falut és várost találhatott a torok. Határukat be sem irta defterébe, hanem ha mind pusztát, senkihez sem tartozó földeket, minek elegen voltak és vannak a török birodalomban. Az ilyen azé lesz, a ki mivelés alá fogja, vagy használja. Ilyenek által terjeszkedhettek a városok mindjárt elejénte. A hűbéri faluk egy részéhez későbbi pusztulásuk után föntartá tulajdonosi jogát némely török földesur, de mi hasznát vette, ha be nem telepitheté, — és más helységeinek jobbágyaival a távolság miatt, vagy épen jobbágyok nemlétében miveltetnie is lehetetlen volt? Maga, mint láttuk, nem nyúlt az eke szarvához. Aki gazdálkodott is e katonanépből, egész gazdasági tudománya és iparkodása abban állt, hogy rá üzent valamelyik helységére : szántsanak, vessenek, arassanak és hordjanak be számára készen egy-egy földről ötven-hatvan kiló búzát; oly nagylelkű volt, hogy még csak a munkálatokra sem ügyelt föl. A török földesúr tehát, ahol ezt sem tehette, puszta földjeit kiadta haszonbérbe. Ily bérlési eset több van előttem, s jellemző benne az, hogy az ily föld elveszítette hűbéri természetét. Tudjuk, hogy a Szulejmán törvényei szerint az egyszer egész életre sőt az egyenes maradékok életére is lefizetett bérleti díjon vagy tapun kívül a föld keresztyén mivelője tartozott mindazon évenkénti termény-, pénz- és szolgálatbeli adókkal, melyek a hűbéresek jobbágyait szokták terhelni. De a császári városok s tán más helységek is a pusztákat a töröktől sokkal kedvezőbb feltételek alatt vették haszonbérbe. Semmit sem fizettek egyebet a töröknek az évenkint kikötött csekély pénzösszegnél, s így egészen közönséges haszonbér uralko