Knauz Nándor (szerk.): Lányi Károly magyar egyháztörténelme 2. (Esztergom, 1869)
Második korszak. A mohácsi vésznaptól korunkig - Bevezetés
g állapított szervezet zavartatását, a társadalom felbomlasztásait, az egyénnek lelki s testi árván hagyatását vagy ferde irányban vezettetését, fajunknak tömeges eltévedéseit, a közügyek hanyatlását s a jövőnek korú alatti kelését szemlélendjük. Már a múlt időszak alkonyát is, mint észrevehetők, át meg át hasitá néhány aggodalmat ébresztő keresztsugár, mely idegenszerü volta által más eredetre mutatott, mint azon napra, mely az eddig múlt századokat fénynyel s meleggel élteté s már azon estve több szemesle számoló találkozott, kik jövő reggel a világ napján kívül valami új meteor csillámját megjövendölték. A keresztény egyház vezérsége konok ellentállókra talált , kik az eddigi központtól elszakadván, de annak vonzó erejétől teljesen nem menekülhetvén, egyes iveket tartanak a régi körből, és új központokat kéresének. Az egyház sok intézetei azoknál is, kik tőle elszakadtak, további használatban megmaradtak , de az igazgatás gyeplője idegen kezekbe adatott. Azóta a számban s kiterjedésben megcsonkult egyház nem termeszthetett többé az egyén s társadalom művelésében mindenütt olyan és oly sok gyümölcsöket, milyeket általa századok óta élvezett az emberiség.