Lázár Gyula: Az ozmán uralom története Europában 2. (Budapest, 1877)
Első fejezet. I. Szuleimán 1520-1566
lommal, és pedig úgy látszik még a mohácsi ütközet előtt azt mondá: «miszerint istentelenség volna — a törökök ellen harczolni, mint akiket a gondviselés a megromlott keresztény világ fenyítésére küldött.» Eme nyilatkozata csak csekély viszhangra talált és sok támadásra és balmagyarázatra nyújtott alkalmat, melyeket a reformátornak egy másik művében sikerült megcáfolnia. E mű ily czímet visel: «Vom Kriege wider den Türken», melyben óva inti a keresztényeket a hitetlenek elleni háborúikban csak az egyház segélyére támaszkodni; mert úgymond, «a paphad nem a török legyőzetésére törekszik, hanem hogy e czímen saját erszényét megtölthesse.» Említett művében így szól tovább: «Ha én harczos volnék, s a csatatéren egyházi jelvényt látnék, ha mindjárt feszület volna is az, úgy megfutamodnék — mintha az ördög kergetne .... Ellenben Károly császár lobogója alá gyülekezni tisztelet és biztonság. Azonban ne képzelje a német nemzet a törökök legyőzetését oly könnyűnek s ha talán egyszer kedvezne a szerencse a keresztényeknek, ne tegyék azután ölbe kezüket, míg a baj újból jelentkezik. Végre ne egyenkint menjenek a népek a közös ellenség ellen, mint eddig történt, midőn aztán a török egyiket a másik után elnyelte, hanem egyesülve és egyesült erővel.» A reformátor nem sok újat tanácsolt ugyan a keresztényeknek , de tagadhatlan, hogy félelme és idegenkedése az egyház jelvényeitől a harczban nincsen indokolva. Hunyady dicsőséges hadjáratai mindig a kereszt érve alatt folytak le s hogy csak egy eseményt hozzunk fel. Nándorfehérvár felszabadítása 1456-ban jó részben Capistranus János keresztes szónok műve volt. — Castriota György, Hunyadynak e méltó kor- és hőstársa, a kereszt jelvénye alatt verte meg annyiszor hitének és nemzetének ellenségét.