Justh Zsigmond: Művész szerelem (Budapest, 1888)
Így töltött vagy három hetet. Napról-napra jobban érezte, hogy neki tűrhetetlen a magány. Mintha csak a szívét szorongatta volna valami. Zaj, lárma után vágyott. Azt hitte, hogy a csend elnyomja, tönkre teszi. Néha félt, mintha nagy csapás fenyegetné. Éjszaka minduntalan felriadt almából; meggyújtotta a gyertyát és szinte csodálkozva látta, hogy nincs nagy veszedelemben. Lázas, rossz álmai voltak. Egyszer azt álmodta, hogy Paula elégett; egész teste reszketett, mikor felriadt; világot gyújtott, s gyertyáját soha nem merte eloltani. Félt álmaitól. S e mellett, lassanlassan elhitette magával, hogy mindez onnan ered, mert itt csendesen, nyugodtan él, holott neki küzdenie kell létéért, mert különben összeesik és eltiporják. Hiszen Pesten is kikerülheti őket, ott kedve