Hahnemann Sámuel: Organona a' Gyógymüvészségnek, vagy Hahnemann Sámuel Homoeopathia-ja (Pest, 1830)
Előszó a' Negyedik Kiadathoz
m más, mint az életmüves embernek egy kás természete, nem más, mint belingerféle, esztelen, meggondolni nem bíró, testünk életmüves törvényeihez kötött életerő, mely a" Teremtőtől csak arra rendeltetett, hogy az embernek ép létekor éretműségének munkásságát és érzeményeit csudálásra méltó tökély és ép folyamatban tartsa, nem pedig arra teremtetett, de nem is arra való, hogy a fölbomlott vagy elvesztett egésségnek visszatérését eszközölje. Mert ha életerőnk ekként a’ külvilág ellenséges behatásai által egészségében megváltoztatik, úgy ezen erőlény Jbelingerként és mintegy önmozgonyosan fog azon iparkodni, hogy magát lázzadó készületei által a’ már elkezdődött megváltozástól (a’ betegségtől) megmentse, de az ő törekedése maga is betegség, maga is csak az eredeti helyébe következő második rész; ő az életműség intézeteinek törvényei szerint, melyeken maga alapodik, egy másféle, különböző betegséget támaszt, hogy ekként a’ benne támadttól megmenekedjék, a’ mitő fájdalom, letételek, s. a’ t., leginkább pedig kiürítések, a' test sok folyó és merő részeinek vesztessége által, erőlködött, olykor kétes, kelletlen, gyakorta szomorú kimenetellel törekszik eszközölni. Ila az emberek azon belingerféle, esztelen életerőnek a’ betegségek orvoslására czélze önsegítsége vak törekedéseit, 's ezeknek tö