Borászati Lapok – 7. évfolyam – 1880.
1880-10-10 / 19. sz
— 168 — sziklákon gyakran egész folyókon is áthatol, könnyen beláthatjuk a magból nevelt tőke szívósabb, tartósabb életének okát és tényezőjét. A szőlőszaporítás magból e században egészen kijött már a divatból; kényelmesebb volt sima vagy gyökeres vesszők által ültetni új szőlőket, mert ez sokkal kevesebb vesződségbe kerül, hamarabb czélhoz vezet s ily szaporítás után a szőlőfaj biztosan szaporítható, holott a magról szaporított tőkénél a faj minőségéért senki sem vállalhat kezességet. Ennyi előnynyel szemben nem is lehet csodálni, ha egész Európában a dugványozás általi szaporítás terjedt el egész általánosságban s a magból szaporítást csak néhány buzgó oenológus és kereskedelmi kertész gyakorolja csupán. Amint azonban a naponkint felmerülő ujabb és ujabb betegségek nagymérvű pusztításai maholnap végveszélylyel fenyegetik a szőlőmivelést csakhamar gondolkozóba estek az okszerűbb nyugat-európai bortermelők a pusztulás okainak kipuhatolása végett, s azt hiszszük, hogy nem rosszul gondolkoztak akkor, midőn a baj okát a folytonos természetellenes szaporítás folytán meggyengült életerejü szőlőtő degenerátiójában vélték feltalálni. Voltak, kik túllőttek a czélon, kik a phylloxera garázdálkodásainak főinditó okául is a degeneratiót tartják s meg is kezdték az európai fajokat magból szaporítani. Ám legyen kísérletük sikeres, mi szivünkből kívánjuk, de nem hiszszük, nem hiszszük pedig azon okból, mert Amerikában a legtöbb európai faj magból neveltetik s azért a tőkéket a phylloxera csakúgy megtámadja, mint a dugványból nevelteket. Nem tételezhető tehát fel, hogy épen Európában lesznek az európai fajok magonczai megkímélve a phylloxera pusztításaitól. Különben tegyenek kísérletet minél többen s igy egy évtized alatt már tudni fogjuk, mit tartsunk magonczaink ellenállási képességéről. A budai vincellérképezde ez idén már 20 faj jelesebb magyar szőlőből szedett magvakat részint saját kísérleteihez, részint a francia országos gazdasági egylet részére, részint továbbá Tymme Omahai (E.-Amerika) jeles oenológus részére; ez utóbbi viszonzásul az összes amerikai fajokból fog intézetünk részére magvakkal szolgálni. Ily kísérletek tételére elsősorban a vincellérképezdék s gazdasági tanintézetek vannak hivatva s reméljük, miszerint ezen intézetekben ilynemű kísérletek fognak is létezni; emellett azonban másodsorban, a jelesebb termelők maguk is tehetnek kísérleteket, mert csak 4—5 borvidéken van szakintézet, s igy számos typicus fajokkal bíró borvidék maradna kísérlet nélkül ; pedig ezen ügy sokkal fontosabb mint soknak első tekintetre látszik; ez fog practicus feleletet adni azon kérdésre, ha váljon a jövőben lehet-e amerikai magvak mellőzésével csupán hazai fajú magvainkkal szőlészetünket fentartani ?! A szőlő magból szaporítása ezentúl 3 czélból történhetik, u. m. : 1) Azon czélból, hogy erőteljes s a betegségeknek ellenállóbb tőkékre tegyünk szert mely tőkék azután egy-két évszázadig ismét szaporithatók lesznek dugvány és döntés által. 2) Hogy a phylloxerának ellenálló alanyokat nevelhessünk, mely célra csak ellenálló amerikai fajok magvai használhatók. 3) Hogy új fajokat állítsunk elő, mivégből a keresztezés művészeti fogásait is alkalmazásba veszszük. Mielőtt magára a szaporítási eljárásra térnénk át azon főbb és tapasztalat folytán nyert elveket kívánjuk még érinteni, melyek e szaporításmód alkalmazásánál szigorúan figyelembe veendők. A szőlőtő, mint minden más magasabbrendű növény nem azért hozza meg fürtjeit illetőleg bogyóit, hogy azokból a mindenből csak hasznot akaró ember bort készíthessen, hanem azért, hogy faját továbbra is fenntarthassa. Nincsen oly nyomorult táplálkozásu tőke, mely ha cultura nélkül magára hagyatnék, hitvány bogyókat , de annál kifejlődöttebb magvakat ne hozna, s e magvakból nagyszerű és erős hajtású növények fejlődnek ki. Sőt a tapasztalat épen azt mutatta ki, hogy minél gyarlóbb, kevésbé húsosabb valamely szőlőfaj, annál jobban ki van fejlődve annak magva, és viszont minél finomabb, húsosabb, zamatosabb valamely szőlőfaj, annál nyomorékabb magvakat szolgáltat és e magvak közül is igen ritka lesz csiraképes. Így pl. a Duna-szigeteken és erdőkben magukra hagyott, visszametszés által nem kövérített bogyókkal bíró elvadult szőlőfajok közt legjobban kifejlődött a csókaszőlő; ruhlandi, pineau noir kevésbé kifejlődött, a muscatok és végül a chasselasok a legkevésbé kifejlődött magvakat szolgáltatják. Már maga a mivelés is hátráltatja a magvak jó kifejlődését, miután a metszés folytán a bogyókba annyi kövérítő tápanyag és czukor jut, miszerint ezek rovására a magvak elesek