Borászati Lapok – 33. évfolyam – 1901. 27-52. sz.
1901-07-07 / 27. sz
27. SZÁM. 33-IK ÉVFOLYAM. ........ ... . ... . állandóan nagy mennyiségű hőt sugárolnak ki. Ezen állandó hőkisugárzás következtében a levegő oly magas hőfokú és oly száraz lesz, hogy az a magasabb felhőből eredő esőt ismét elpárologtatja mielőbb az a földre érkezne. Gyakran tapasztalhatjuk, ha látóhatárunk messze terjedő, hogy sűrü nagytömegű felhőkből sötét szinü sávok húzódnak lefelé, melyek nem egyebek mint esőző felhők, melyeknek vize félúton elpárologva csak a levegő alsó rétegeinek páratartalmát növeli, de magát a földet voltaképen nem nedvesiti. Erre vonatkozólag igen érdekes jelenséget ir le „Az Időjárás" meteorológiai havi folyóirat 1897-ben megjelent évfolyama „Felhők feloszlása egy áthevült város felett" czim alatt. A meteorológiai megfigyelés szószerintije a következő : „A nyomasztó hőség, amely tegnap, június 4-én városunkban (Olmützben) uralkodott, a délutáni órákban alkalmat szolgáltatott, hogy egyes felhőtömegek feloszlásának, eltűnésének legyünk tanúi. A kora délutáni órákban kisebbnagyobb felhők jöttek az északkeletre fekvő erdőkoszorúzte hegyek felől és városunkon át délnyugati irányba iparkodtak. Alig érkeztek azonban lassú mozgással a vakítóan megvilágított izzó háztömegek felé, máris a feloszlás nyomai mutatkoztak a felhőtömegeken. Először is a felhő élesen határolt körvonalai kezdtek elmosódni, majd élénk fehér színe szürkébe ment át, kissé később a felhő felszakadt, több részre vált szét, majd a teljes feloszlás következtében láthatatlanná lett. A jelenség többször ismétlődött s nagyságához képest 4—6 perczig tartott. A jelenség oka az utakról, terekről és házakról felfelé tóduló reflektált napmeleg, amely azt eredményezte, hogy az előbb kompakt felhőtömegek ismét láthatatlan párává — vízgőzzé — váltak. A direkt napmeleg ezt egyedül nem idézhette elő, mert különben a felhők nem érték volna el a várost, s oly gyorsan nem is bomlottak volna fel. Ezen a tapasztalaton alapuló tény ismét fényesen bizonyítja, hogy a felhők feloszlásának teljes elszikkadásának számos és igen sok okai vannak, amelyek azonban minden egyes esetben távol állanak a viharágyúzástól és vele okozati összefüggésben per abszolúte nincsenek. Aki azonban csak némikép is megfigyelte a nyári évszak tipikus felhőalakjait és a felhőzet nagyságát, az nyilván tapasztalhatta, hogy a — kumuluszok — a meleg és a forró nyári napok ezen fantasztikusan bodrozott, habszerűen gomolygó, erőteljes kifejlődött felhői déltájt tűnnek fel legelébb, tömegük a délutáni órákban legnagyobb s azután meggyérülve, lassanlassan lomhán nyújtózkodnak el, mintha a nyári nap izzó tüzétől bágyadtan nyugalomra térnének, vagy pedig végkép eltünedeznek, hogy a nyári éjszaka csillagokból tündöklő égboltját el ne homályositsák. A természet fenséges alkotásaiban és megrendítően félelmetes romboló munkájában, de iparkodnunk kell megtanulni ABC-jét, hogy így legalább bönyörgedve olvashassunk nagy, nyitott könyvében ! De most menjünk tovább és kérdezzük, hogy a nyári időszak tipikus felhőalakzatai milyen magasságban úsznak fejünk felett? Erre válaszunk, hogyha bármelyikét vesz-szük is, mindegyike — a jéggel járó zivataros felhők kivételével — legalább is eléri a 2000, szóval kétezer métert, míg maximális magasságuk átlagban 10 — 12 ezer méter közt ingadozik. Szédítő magasságok ezek! Az örökös hó és jég hazája ez, zordon, mindent fagyasztó hidegséggel a tikkasztó nyárközepén ! Ezzel szemben állítjuk oda a legerősebb viharágyú fejlesztette légörvény gyűrűjét, azzal a tengerszinteletti magassággal, ahol viharágyúink az országban a legexponáltabb helyen 350—400 méter magasságban vannak felállítva, úgy azt tapasztalhatjuk, hogy azok a legmegbízhatóbb mérések szerint sem haladják túl a 700—800 métert, de igenis megközelítik a jéggel járó zivatarok átlagos nívóját. Józan emberi észszel tehát lehetséges-e arra csak gondolni is, hogy egy 700—800 méterig hatoló és mechanikai erejében tetemesen meggyengült légörvénygyűrű képes volna egy fejünk felett csak 1000 méter magasságban úszó felhőtömeget széjjeltépni vagy pedig azt más irányba terelni? A viharágyúzásnak azonban nem is ez a czélja, hanem igenis bizonyos együttműködő erőkkel a megvédendő terület felett egy oly légköri helyzetet létesíteni, mely a vonuló zivatarra ép úgy mint a lokális zivatarra, ha azok jégképződési hajlammal bírnak, feloszlatóképen hassanak, valószínűleg a levegő labilis helyzetének megváltoztatása által. Mindez azonban az esőzést korántsem akadályozhatja meg képződésében vagy további folyamatában és változataiban. Ezeknek előrebocsátása után akaratlanul az a kérdés támad bennünk, várjon még meddig tart tulajdonképpen ez a szárazság, melynek kezdete az 1897. évre vezethető vissza. Habár a hosszabb időre szóló időjóslásoknak komoly jelentőséget nem tulajdoníthatunk, el kell ismernünk, hogy vannak klímaingadozások vagy jobban mondva periodicitások az időjárásban, amely időszakosság 3 évtizedenként ismétlődik. Ezen saeculáris ingadozás tanának megalkotója Brückner, a híres svájczi geofizikus volt, aki évszázados megfigyelések alapján kimutatja, hogy a száraz és nedves évek bizonyos időközökben csak egy-két évnyi eltolással váltják fel egymást. Brückner számítása szerint mi most benne vagyunk a meleg periódus kettős közepében, „s mivel ez az enyheség immár harmadik éve tart évről-évre fokozottabban lépve fel — nagyon valószínű — hogy épen most vagyunk az 1860—65-re 35 év múltán következő s tényleg 37 év után jelentkezett 1897—1902-iki száraz és meleg időszak közepén s még egykét évig várhatunk ilyen időjárást, a ránk virradt egész évtized pedig enyhébb lesz még, mint volt az 1876-tól 1893-ig lefolyt 17 év, ha tudniillik hozzáveszszük az 1894—1900. közti időszakot." („Az Időjárás" 1901. év 5. füzet). Tény azonban az is, hogy a haladó kultúrával és a belterjes gazdasággal és oly nagyobb területeknek a gazdaságba való bevonása által, amelyek eddig miveletlenül parlagon hevertek, az időjárás szélsőségeit sokoldalúan ellensúlyozni képesek vagyunk, amennyiben a vegetáció részleges párolgásával, a természet háztartásában az egyensúlyt lehetőleg fentartani igyekszik. Így tehát előreláthatólag a túlnedves évek súlyosabban sújthatják mindig és minden körülmények közt mezőgazdasági életünket, mint a derült és a csapadékban szűkölködő esztendők. A szőlő konzerválása: lAppa, jul. 4-én. Minden gyümölcs értéke aránytalanul növekedik, mihelyt érési ideje rég elmúlt, mikor legnagyobb része el van fogyasztva és már kevés kapható belőle. Ez hatványozott mértékben vonatkozik a nemes szőlőre. Más gyümölcsfajok, mint az alma és körte könnyen eltarthatók, ezek amellett teljesen csak eltartás közben a késői téli hónapokban érnek meg. A szőlőt csak egészen érett állapotban szabad a tőkéről leszedni, mert eltartás közben nem érik tovább; ha savanyan szedtük, savanyú is marad. Amellett a szőlő szervezete, egész külseje oly szubtilis, hogy eltartása, ha nemcsak a jóságra, hanem a tetszetős külső kinézésre is súlyt fektetünk, valóban nehéz feladat. Tagadhatatlan azonban, hogy a szőlőt legjobban újra értékesíthetjük, ha télen át konzerváljuk, mert az előkelő szállodák és egyes ünnepi alkalmakkor a gyümölcsöt kedvelő közönség, igen magas árakat fizetnek valóban jó és frissen tartott szőlőért. Ha csupán arról van szó, hogy saját házi szükségletünket fedezzük, akkor a régi eljárással is beérhetjük, ami abból áll, hogy a fürtöket vagy szalmafedél alatt vagy fagymentes szobában, illetve egyéb helyiségben fölakasztjuk, illetve a földön elteregetjük és úgy eltartjuk őket, ha azonban eladását czélozzuk, amely esetben a fürtök szépsége is nagy szerepet játszik, ily esetben a régi eljárás már nem felel meg. Ha igazán lukratív üzletet akarunk folytatni, akkor máskép kell a dolgot megfognunk, modernebb szőlőeltartási módokhoz kell folyamodnunk. Persze ebben az esetben el kell készülve lennünk arra, hogy fürtkészletünk isrészét is elveszítjük, ha tényleg kifogástalan szőlőt akarunk szállítani. A szőlő szervezete 94. ábra. A szőlő eltartása üvegekben. 95. ábra. Az angol szőlőeltartási mód rgoi. juffus hó 7.