Borászati Lapok – 52. évfolyam – 1920.
1920-05-23 / 21-22. sz.
LIS évfolyam. 21—22. (pünkösdi) szám. Budapest, 1920. május 23. BORÁSZATI LAPOK A „FRUCTUS" a gyümölcsértékesitő és szeszfőzőszövetkezetek központja mint szövetkezetnek hivatalos lapja. Megjelenik minden csütörtökön. Laptulajdonos: Dr. BAROSS ENDRE. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX., Üllői út 25. (Köztelek) Előfizetési díjak: Negyedévre 50'— „ Egy hóra „. 17'— „ 1920. június 30-án túl terjedő időre jelenleg előfizetést nem fogadhatunk el. Egyes lappéldány ára 4— K. Telefonszám : József 99—28. Szerkesztésért és kiadásért felelős: Dr. DRUCKER JENŐ. Hirdetéseket a lap kiadóhivatala vesz fel Árjegyzék ugyanott kapható. Hirdetési mellékletek jutányos árban fogadtatnak el. Elnöki megnyitó. (A MSzOE május 18-án tartott közgyűlésén tartotta Bernáth Béla ügyv. alelnök.) Tisztelt Közgyűlés! Egyesületünk elnöki tisztsége ez időszerint nem lévén betöltve, rám hárul a megtisztelő feladat, hogy a közgyűlésre megjelent t. tagokat üdvözöljem és az ülést megnyissam. Mint ismeretes, egyesületünket a tavaly ilyenkor a legerőteljesebben dúló proletárdiktatúra megszüntette s igy nem voltunk abban a helyzetben, hogy alapszabályaink által előírt időben közgyűlésünket megtarthassuk. Azután pedig a román megszállás, ezzel kapcsolatosan a postai érintkezés és utazás nehézségei akadályozták a közgyűlés egybehívását. Azért is jelen ülésünkön a két utolsó esztendőről együttesen fogjuk úgy az igazgató-választmány, mint a számvizsgáló-bizottság jelentését tárgyalni, amihez a közgyűlés 1. tagjainak hozzájárulását kérem. Azóta, hogy két év előtt utolsó közgyűlésünket tartottuk, hazánkban igen súlyos viszonyok következtek be. A négy évnél hosszabb ideig tartott háború befejezést nyert, de, sajnos, nem úgy, mint ahogy azt minden hazafiasan gondolkodó magyar remélte és aminek érdekében éveken át mérhetlen véráldozatot hoztunk. A háborút elvesztettük, ami pedig azután következett, rosszabb volt magánál a háborúnál is. Néhány lelkiismeretlen egyén, gróf Károlyi Mihály és társai, a fővárosi csőcselédre és a fegyelmi kötelékeitől erőszakkal megfosztott katonaságra támaszkodva, forradalomba döntötték az országot, határaink pedig védtelenül maradván, azokon négy oldalról özönlött be az ellenség és kardcsapás nélkül foglalta el az ezeréves Magyarország annyi szenvedés által megszentelt földjének nagyobb részét. Így került szőlőink többsége is idegen uralom alá. A szorosabban vett Magyarország huszonhárom borvidéke közül hét teljesen, hat pedig kisebb-nagyobb részben meg van szállva, ami azt jelenti, hogy hazánknak 324.000 hektárt kitett szőlőterülete legjobb esetben 212,000 hektárra zsugorodott össze. Ezzel együtt járt természetesen az, hogy hét vinczellériskolánk közül 4, köztük a legjelesebb és legjobban instruált intézetünk, a pozsonyi is, annyi költséggel létesített hét állami közpinczék közül ugyancsak három idegen uralom alá került. Hasonló sors érte legnagyobb állami amerikai anya- és oltványtelepünket, nemkülönben a legnagyobb magánkézen levő szőlőiskolákat is. De a megmaradt országrészben sem ütött tanyát a békés munkálkodás, gonosz szándékkal az amúgy is izgatott kedélyű lakosság közé dobott jelszavakat terjesztettek földosztásról, a nagyobb birtokoknak szociális üzemekké való átalakításáról s igy a főváros izzó hangulata elterjedt az országban mindenütt, gazdát és cselédet, munkaadót és munkást egymással ellenségként szembeállítva. Így készítették elő mesterségesen a talajt a vörös uralom, a bolsevizmus számára. Ami azután tavaly márczius 21-én bekövetkezett, az legszégyenteljesebb korszaka volt hazánk történetének. Százharminczkét napig tartott a minden hazafias érzelemtől idegen embersöpredéknek uralma az annyi megpróbáltatáson átment országban, melyből végre is, idegen csapatok mentettek meg. Csakhogy ezek is csúfosan éltek vissza hatalmukkal, mert a megszállás nyomán a románok ki is fosztották azokat a vidékeket, ahová bevonultak. Milliárdokra tehető a kár, amelyet az oláh katonák részint felsőbb utasításra és bizonyos formaságok betartásával, részint önkényesen elkövettek és ennek nagy része a szőlő- és pinczegazdaságokban elkövetett fosztogatásokra, rekvirálásokra, kártételekre vonatkozott. Szőlőmivelésünk egyébként is sokat szenvedett a háború folyamán. Az amerikai szőlők pótlására oltványok, az európaiak fenntartására szénkéneg nem volt kapható, alig lehetett és csak drágán karót beszerezni. A szőlőmivelési, de főleg pinczészeti eszközökben, gépekben mutatkozó hiány is igen tetemes. Ennek következtében szőlőink területe még a meg nem szállott területen is erősen csökkent és nagy kérdés, hogy a hiányok pótlásához és új szőlők telepítéséhez szükséges igen jelentékeny tőkét a gazdák többsége képes lesz-e idejében a magáéból előteremteni, vagy pedig elérkezett-e az ideje annak, hogy egy újabb szőlőkölcsönnek törvényes úton való biztosítását szorgalmazzuk. Súlyos gondokat okoz még számos vidéken a munkai kérdés is. Régi szőlőmunkásaink nagy része nem tért vissza a háborúból, vagy kedvező anyagi viszonyok közé jutva, nem szorult arra, hogy munkába járjon. Ily módon a munkások száma lényegesen csökkent, a megmaradottak pedig igényeiket az ehhez képest indokoltnál is erősebben emelik. A készpénzfizetésen kívül jelentékeny boradagot, másutt élelmet, dohányt, tüzelőt vagy más effélét követelnek, aminek beszerzése — főleg ott, ahol a szőlő mezőgazdasággal nincs egybekötve — nehezen megoldható feladat elé állítja a gazdákat. Borkivitelünk a háború utolsó évében és most az utolsó hónapokban is a rendesnél nagyobb méretet öltött. Ezt a körülményt annál is örömestebb emelem ki, mert borunkra, mint azon igen kevés áruczikkek egyikére, melyből tetemes feleslegünk van és mely ezáltal annyira leromlott valutánk javítására felhasználható, a nemzetközi kereskedelemben az eddiginél is nagyobb hivatás vár. De ennek előfeltétele, hogy boraink kezelése tekintetében is javuljanak a viszonyok, mert e téren az utolsó években sajnálatos visszaesést konstatálhattunk. Ugyancsak a borok rendkívül emelkedett ára magával hozta, a borhamisításnak nagyobb arányú elharapózását, ami annál kellemetlenebb volt, mert a politikai forgatagban hatóságaink, valamint borellenőrző bizottságaink feladatukat csak kevés helyen teljesíthették. Őszinte fájdalommal kell kifejezést adnom annak, hogy egyesületünknek egyik legrégibb alapító tagja, aki egyúttal kezdettől fogva elelnöktársam is volt, Hertelendy Ferencz, főrendiházi tag, a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület érdemdús elnöke, sorainkból elköltözött. A megboldogult mintaképe volt annak a magyar földbirtokososztálynak, mely nemcsak saját anyagi boldogulását szolgálja, hanem a község, a járás, a megye és az ország mezőgazdasági kultúráját is tőle telhetőleg mozdítja elő. Így Hertelendy Mai számunk 10 oldal.