Borsodi Szövetkezeti Élet, 1979 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
4 II szövetkezeti szavalóverseny megyei Hé A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása 60. évfordulójának tiszteletére hirdette meg a SZÖVOSZ a szövetkezeti dolgozók országos szavalóversenyét. Január első napjaiban zajlottak le a járási elődöntők, kettő Miskolcon és egy Sárospatakon. A zsűri — Zoltán Sára színművész, a Miskolci Nemzeti Színház tagja. Kováts György, a Megyei Rónai Sándor Művelődési Központ igazgatója és Papp Lajos költő, a Napjaink főszerkesztője — közel 70 vers- és prózamondót hallgatott meg a három elődöntőn. A résztvevők kötelezőként egy a Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos irodalmi művet mondtak el, majd szabadon választottként szívükhöz-alkatukhoz legközelebb álló szerzőket s műveket tolmácsoltak. A három elődöntőből 20 vers- és prózamondó került a megyei döntőbe, amelyet a megyei II. Rákóczi Ferenc Könyvtár földszinti tanácskozótermében bonyolítottak le január 20-án. A megyei döntő résztvevői s a számos érdeklődő — szurkoló barátok, hozzátartozók — egyenletesen jó színvonalú vetélkedés hallgatói s élvezői lehettek. A zsűri elnöke, Kováts György így summázta a verseny végén zsűri és közönség egybehangzó véleményét: igényes, érdekes irodalmi matiné közönsége voltunk a verseny két órájában. S ha verseny, voltak győztesek is ... A legjobbnak Ajtói Katalin ..profira’* vallóan érett versmondását találta a zsűri. Különösen emlékezetes élményt adó volt Ratkó József Halott halottaim című versének szuggesztív tolmácsolása. Meglepetés volt — legalábbis a zsűri számára feltétlenül — a taktaszadai Márkus Imre bácsi szép, fegyelmezett, átgondolt verstolmácsolása. Ady A Hadak útja című versét, s Arany A hamis tanú című balladáját mondta el átélten, belülről fakadó hitelességgel. A harmadik helyre Kurenszky Gabriella került; különösen kitűnt Babits Engesztelő ajándék című versének kulturált reprodukálásával. Az ugyancsak taktaszadai, kis Cikó Ilona kitűnt a résztvevők közül szép, tiszta beszédével, pontos artikulációjával és Simon István Mirza című versének kedves előadásával. Lovas Erzsébet Rozsgyesztvenszkij Rekviemjének részleteit mondta el igen szépen: Gajdos Anna átélten tolmácsolta Váci Mondd kedvesem, milyen a tenger című költeményét; Szepesi Béla pedig József Attila Flórának című verse szép orgánumú elmondásával hívta fel magára a figyelmet. Az elmondottakon kívül tovább jutott a szövetkezeti verseny területi vetélkedőjére meg Riz János, Oravecz Györgyi, Kővári Zsolt és Puskás Ilona. * Az eredményhirdetés után a zsűri tagjai hasznos, figyelemre méltó tanácsokat adtak a versmondóknak, személyenként is értékelve teljesítményüket. Néhány megjegyzés megérdemli, hogy a jövőre gondolva itt megismételjük: szembetűnő volt, hogy a versmondók egy részénél mennyire bizonytalan a szövegtudás. Többen „belesültek” vagy a kötelező, vagy a szabadon választott versükbe. Pedig a biztos szövegtudás elengedhetetlen feltétele a szavalóversenyen való szereplésnek. Mások kötelező versként nem a Tanácsköztársasághoz kapcsolódó témájú irodalmi művet választottak, kockáztatva, hogy emiatt esetleg kizárják őket a részvételből. S feltűnt az is, hogy a „szövetkezeti szavalóversenyen” mennyire kevés a valóban szövetkezeti résztvevő. A szereplők zöme iskolás volt. A rendező szerveknek érdemes lesz a jövőben e tekintetben is jobban szétnézni a résztvevők „háza táján”. Ezzel együtt egy színvonalas és az ünnephez méltó megyei szavalóverseny részesei voltunk, reméljük nem marad el a területi döntőn a jó folytatás. P. L. BORSODI SZÖVETKEZETI ÉLET Keilen Taklaszadáról Miskolcon, a III. szövetkezeti szavalóverseny megyei döntőjén a zsűrit és a versenyzőtársakat már nem lepte meg a 66 éves Márkus Imre és a 14 éves Czikó Ilona jelenléte. Mi, érdeklődők azonban, hisz’ nem szoktunk hozzá ilyesmihez, előbb csodálkoztunk, majd — már látva és hallva őket a pódiumon — lelkesülten állapíthattuk meg: a két taktaszadai versmondó nélkül színtelenebb — ha lehet így mondani, szegényebb — lett volna ez a szövetkezeti szavalóverseny. Amennyire egy ilyen írás keretei között lehetséges, próbáljunk most megismerkedni velük. Annyit elöljáróban még el kell mondani: nem először álltak színpadon, nem először mondtak verset; mindketten tagjai a taktaszadai Új Barázda Termelőszövetkezet országos hírű pávakörének. Versenyen azonban így, egyedül, önmagukat képviselve most voltak, vettek részt először. — Nincs izgalom — mondta határozottan Imre bácsi a miskolci verseny előtt. — Két éve mentem nyugdíjba a termelőszövetkezetből, a pávakörben azonban most is énekelek, mondom a rigmusaimat, mert tudja, írtam én. írdogáltam, meg olvastam egész életemben. Szerettem a földet, a paraszti munkát — de szerettem elgondolkodni is a paraszti élet során ... Szavaiban semmi mesterkéltség. Mint ahogyan abban sincs, ahogyan „eltitkolja” előttünk a verseny izgalmát, ahogyan a szólításra a pódiumra áll és mondja a „magáét”. A sajátját, mert mindkét vers annyira az övé, a nép, a mindenkori nép képviselőjének a sajátja, hogy az ember elgondolkodik: vajon, tudnák-e a többiek, a versenyzőtársak ennyi hittel, meggyőződéssel mondani Ady és Arany sorait-gondolatait? ... Ügy ülnek ott, egymás mellett, a többi versenyző versmondása közben — figyelve persze — mint akik nem is tehetnek mást: nyugodtan várni a sorukra, hogy elmondhassák, amiért idejöttek. Csak meg kell azért kérdezni a 14 éves Czikó Ilonát: honnan a bátorság, hogy a munka himnuszáról, az életében munkás emberről beszéljen a költő szavaival: ki ajánlotta neki Juhász Gyula Egy munkásotthon homlokára című versét? — Ezt a verset — mondja a Taktaszadai Általános Iskola nyolcadikos tanulója — az olvasókönyvből választottam. Azért tetszett nekem, mert apukám és anyukám is dolgozik ... — És hol dolgoznak, mit? — Apukám a termelőszövetkezetben dolgozik, anyukám meg otthon... A másik verset ajánlóiik nekem, és nagyon tetszett -ért tanultam meg és adim el. .. A másik vers Sirvci István Mirzája... Márkus Imre bácsi, a maga 66 évével már a múltat rendezgeti. Czikó Ilona, a maga 14 évével még most indul az életbe. Emlékek és indulás metszéspontja pontosan megmutatható. Valamennyiünket megörömítő... Az említett versenyen a zsűri sem gondolta másképpen: a február 3-án és 4-én Miskolcon rendezendő területi döntőbe a legjobb tíz között a két taktaszadai versenyzőt is bejuttatta. Imre bácsit a 2., Ilonkát pedig a 4. helyen ... (t. n. j.) Márkus Imre Cz . Ilona — Gyertek Tardonára, emberséget tanulni! — tartja a mondás, a néphit szerint azóta, hogy a hegyek közé rejtett Tardona a szabadságharc után bujdosni kényszerült Jókai Mórnak biztos menedéket adott több hónapon át. Azt hittem, ezt a mondást csak a vájtfülű irodalmárok és a helybeliek ismerik, de tévedtem. Egyik decemberi este kapkodva vásároltam, s a boltvezető megkérdezte, hová sietek. — Megyek Tardonára — mondtam. — Emberséget tanulni? — vágta rá nyomban. Hát igen, ott lehet tanulni. Valami olyasmit, amire érdemes odafigyelni. Tardona Ózdtól kb. 40 km-re fekszik. Pontosan nem is tudom, de esti ködös időben, csúszós úton mindig háromnegyed óra volt az út oda, és ugyanennyi vissza. A falu házai éppúgy elvesztették régi, eredeti népi formájukat, mint bárhol másutt az országban, egykét kivételtől eltekintve. Az emberek egy része a közeli Bánvölgye Tsz-ben dolgozik (a szocialista brigád hagyománytiszteletből Jókai nevét viseli), más része a kazincbarcikai vegyiműveknél, vagy a herbolyai bányaüzemnél. Ők is szeretnek jól élni, ezért gyakran járnak az asszonyok az Alföldre idénymunkára. De a téli időszakban, esténként, mint a régi időkben, összejönnek fiatalok és öregek. Nem a házaknál, nem a presszóban, hanem a művelődési házban. Kétszer hetente pávakor és kétszer a színjátszók találkoznak itt. Lovas Albert, a pávakor vezetője szűkebb családja segítségével (édesapja, édesanyja, felesége is tagja az együttesnek) alakította meg a csoportot még téli esi Tardonán 1974-ben. Legutóbb Lajos Árpád: Borsodi fonó c. dalos népi játékát láttam előadásukban. Csupa elevenség, báj, természetesség tette műsorukat többé, mint egy megírt remekmű egyszerű adaptációjává. Mert a tardonai fonó olyan volt, mint 50—60 évvel ezelőtt az igazi, amely a téli szórakozások szinte egyetlen lehetősége volt. A Putnokon megrendezett kulturális bemutatón hasonló meglepését, igazi művészi élményt jelentett a tardonai színjátszók előadása. Gergely Sándor Vitézek és hősök c. darabjának egy jelenetét mutatták be. A kommunista hős helytállása. Eszterág édesanyjának önudatlan azonorsulása az eszme erejével az emberi fájdalom tüzében, igazi színházi élményt adott. A kísérlet azért is nagyra becsülendő, mert a tardonai színjátszók — s a tardonaiak is — szeretik az önfeledt nevetést, a könnyed kikapcsolódást, a nemes szórakozást. Minden évben bemutatnak egy darabot, legutóbb Illyés Tűvétevők c. egyfelvonásosát és Oscar Wilde—Fekete: A kísértet házhoz jön c. vígjátékát. Mezey Ferencné, a kultúrotthon igazgatója pedagógus kollégáit is bevonja a színjátszó mozgalomba. Vannak családok, melyek a művészet szeretetére, művelésére rendeltettek. Ilyen a Mezey család is. Mezey Ferenc, aki lelkesen asszisztál felesége kultúrmunkájához, testvérbátyja annak a Mezey Tamásnak, akinek fafaragásait, s annak a Mezey Istvánnak, akinek grafikáit megyénk határain túl is ismerik. Rövidek a nappalok, hosszúak és bársonyosak az esték ott, ahol a szabad időnek tartalmat tudnak adni az emberek. Az utakon alig megy jármű. Dédes és Tardona között meg egyáltalán nem. Puha, fehér pelyhekben hull a hó. Az emberek behúzódnak kis váraikba, de Tardonán a kultúrotthonhoz vezető úton egymás után tűnnek fel az emberek. Lábuk nyoma nemcsak a már holnapra olvadó hóban látható. A lábnyomok tudatos cél felé vezetnek ... Takács Józsefné 1979. TAvttar Hõ SIMON ISTVÁN: Mirza Ahogy első gazdája hívta, mi is csak így becéztük: Mirza. Sejtelmünk se volt mit jelent a szó, mit magával hozott a kiscsikó, mikor egy tavaszi vásár után udvarunkba vezette apám. I Mirza, Mirza... mint rejtelmes talány csendült a szó nagyanya ajakán. ‘ Sehogy se akart békülni vele, aztán ráhagyta: „Egye a fene ezt a bolondos, furcsa szót.” S így hívta ő is a kiscsikót, kinek deszkából tákolt kaloda volt istállónkban külön otthona. Nappal persze ficánkolt nagyon, játszott a tyúkokkal az udvaron. Nyikított, dobbantott, majd megszaladt, űzte a bungó szarvasbogarat. Nagyanyát leste, ölben fát ha vitt, hát elkísérte a konyhába is. Meglátta és kiáltott sikítva: „Hej, de megijesztettél te Mirza!" S ráveregetve a kampós nyakra, kockacukorral kicsalogatta. Vasárnap, ha ballagott misére, lányok között a csikó kísérte. Kert alól, ha paprikát hozott, mögötte Mirza ugrándozott a selymes füvön, petrencék között, így szerzett nagyanyának örömöt, örömöt, kedvet... Aztán egy napon ebédnél így szólt apám: eladom, sok az adó, lassan a sírba visz, és télire majd kell a csizma is. ült némán a megrémült család, mindenki letette a kanalát. S kinek neve talány maradt, titok, elvezették a kedves kiscsikót. Áthajolva a pudvás kapufán nézte a távozót még nagyanyám, s halkan suttogta, szepegve sírta, mint legszebb szót a földön. Mirza, Mirza , A fogyasztási szövetkezetek ez évi feladatai A Convectiáei Szövetkezetek Ország OgyJSZIdolgos Tanácsának decemberi ülésén — miközben számot vetettek az elmúlt évi munka fontosabb tapasztalatairól — meghatározták az 1979. évi népgazdasági tervből adódó feladatokat. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy a fogyasztási szövetkezeti mozgalom minden más célját, a gazdasági egyensúly helyreállításának, javításának rendelik alá. Az 1978-ban végzett munkáról ugyanazt állapította meg az országos tanács, mint amit az MSZMP KB december 6-i ülése egész népünk és társadalmunk munkájáról: számos, a mozgalom előtt álló feladatot, eredményesen teljesítettünk. Most az eddiginél is nagyobb feladatok állnak előttünk. Még jobban, még rugalmasabban kell alkalmazkodnunk a megváltozott világgazdasági feltételekhez. Eközben arra kell törekedni, hogy az 1978. évi ellátási színvonalat biztosítsuk. E feladat megvalósítása az eddiginél nagyobb céltudatosságot, szervezettséget követel a szövetkezetektől az árualapok biztosításában, a készletgazdálkodásban, a szállítókkal való kapcsolattartásban, általában a kereskedelemben. Az ellátást mindenütt úgy kell megszervezni, hogy az eddigieknél következetesebben igazodjék az egyes települések szerepköréhez. Továbbra is legfontosabb feladat, hogy minden településen biztosított legyen, a lehetséges mértékben javuljon az élelmiszerek és a napi közszükségleti iparcikkek választéka, mérséklődjenek a ma még meglevő színvonalbeli különbségek. Ennek jelentős eszköze és tartaléka a helyi árualapok fokozott feltárása, a felvásárlás és a saját termelés bővítése útján való növelése. A kiaknázatlan lehetőségekre utal, hogy a szövetkezeteknek alig több, mint egyharmada foglalkozik e tevékenységekkel. Példamutató megyénkben — többek között — a mezőkövesdi, a sárospataki áfészek tevékenysége. A vendéglátás területén továbbra is elsőrendű feladat az ételek és az alkoholmentes italok forgalmazásának bővítése, s ezáltal a szeszes italok árusításának korlátozásából eredő forgalomcsökkenés pótlása. Tovább kell szélesíteni a tömegétkeztetést a munkahelyi, gyermek- és diákétkeztetésben részt vevők számának növelésével. Fokozni kell a cukrászipari és a hidegkonyhai készítmények forgalmazását — alapvetően a vendéglátóhálózat átbocsátóképességének jobb kihasználásával, a korszerű kiszolgálási formák kiszélesítésével, és a lehetséges gépesítéssel. Az egységek jellegének megfelelően kell növelni, illetve kialakítani a választékot, elősegítve ezzel a korszerű táplálkozás szélesebb körű elterjesztését Az ételforgalmazás fokozását jelentősen segítheti a melegkonyhás egységek szövetkezeten belül kiemelt áruellátása, valamint az anyagi érdekeltség rendszerének továbbfejlesztése. Ugyanakkor folytatni kell a vendéglők és az éttermek tájjellegű profiljának erősítését, a környezeti kultúra, a higiénia színvonalának általános javítását. Ezzel is elő kell mozdítani a szövetkezeteknek — a helyi ellátás javítása mellett — a fokozódó idegenforgalom által támasztott igények jobb kielégítését. A szövetkezeti munkának TM8** igen fontos területét, a háztáji és kisegítő gazdaságok termelésének segítését, tevékenységük koordinálását termékeik felvásárlását és értékesítését, ezek időszerű tennivalóit is megjelölte az országos tanács. E munkában továbbra is az MSZMP Központi Bizottságának 1978. március 15-i határozata, vala-