Borsodi Vegyész, 1977. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1977-07-07 / 27. szám

2 Jó hírek a PVC-ből Megszűntek a Borsodi Ve­gyikombinát PVC-gyáregysé­­gét szorító gondok. Gál Já­nos gyáregységvezető öröm­mel újságolta, hogy jelentős mértékben csökkent a fel­halmozott árukészlet. Többek között ennek is köszönhető, hogy minden üzemben javul­tak a termelési eredmények. Az első fél évben hétezer­négyszáz tonna pvc-port gyártottak. Ennek zöme ex­portra készült. Jutott a bar­­cikai pvc-porból a Német Szövetségi Köztársaságba, Angliába, Törökországba, Ju­goszláviába, Svájcba, Görög­országba, és még a tengeren­túli Brazíliába is. Mivel a felére csökkent a műanyaggyári raktárkészlet, újult erővel kezdhették meg a termelést. Az első fél év­ben százhúsz és fél tonna műanyag terméket állítottak elő, tíz és fél tonnával többet a tervezettnél. Az üzem idei terve kétszáznegyven millió forint értékű műanyag termék. Összehasonlítva az 1972 évi, alig százmillió forintos ter­melési értékkel, könnyen megérthetjük a szállítási gyáregység gondját. Sajnos, nem képesek követni a di­namikusan fejlődő egység ter­melését. Ugyanis az utóbbi fél évtized alatt nem sikerült a szállítási tennivalókat is a várt ütemben gépesíteni. Ezért sokan már aggódnak, hogyan látja el majd a fel­adatát a szállítási gyáregy­ség az új PVC-gyár üzembe lépésekor. Mint megtudtuk, a beruházásra szánt összegből jut a szállítás gépesítésére is. Ugyanakkor a kedvezőbb raktárhelyzet könnyebbséget jelent a szállítóknak. Építe­nek egy raktárt az új mű­műanyag sátor is hasonló célt vonulási épületként használt műanyagsátor is hasonló célt szolgál majd a beruházás be­fejezése után. Felújították a filmszínházat Megszépült és korszerűbb lett a sajóbáoonyi mozi. Az Észak­magyarországi Vegyiművek több szocialista brigádjának tagjai — a K-, az L-, az M- és a műsze­­részüzem dolgozói —, sok ezer forint értékű társadalmi mun­kát végeztek ennek érdekében az elmúlt hetekben. A belső felújítás alkalmával elsősorban a berendezések, az erősítők, a hangszórók korszerűsítésére ke­rült sor. A filmszínházat az elmúlt hé­ten, június 30-án adta át ismét rendeltetésének Juza Károly, az Északmagyarországi Vegyiművek igazgatója. Avatóbeszédében méltatta a sok ezer forint érté­kű társadalmi munka jelentősé­gét, s hangsúlyozta az intéz­mény szerepét, rendeltetését, hivatását. A Déryné Művelődési Ház irányítása alatt álló moziban egyébként - a korábbi rend szerint - hetente négy alka­lommal tartanak majd filmve­títést. Újdonságnak számít, hogy a többi napon különféle előadá­sok, művészeti, politikai rendez­vények céljára is felhasználják majd az épületet. Ezzel egy újabb ismeretterjesztő, művelő­dési fórum számára igyekeztek lehetőséget teremteni. A Borsodi Vegyikombinát gépjárművezetői eredménye­sen vesznek részt az anyag­takarékossági mozgalomban. Jelentős ösztönzés számukra, hogy az üzemanyag-megtaka­rítás ötven százalékát ju­talomként megkapják. Ma már hosszan lehet so­rolni a rendkívül gazdasá­gosan vezetők neveit. Közé­jük tartozik­ Székely Attila, Hornyák Bertalan, Mikulecz László, Gombás Sándor és Kovács Mihály... Míg ko­rábban mindössze havi más­félszáz forinttal jutalmazhat­ták a gazdaságos vezetést, ma már három-négyszáz fo­rinttal „vastagabbak” a bo­rítékjaik. Ennek eredménye­ként egyre bővül a takaré­kos vezetők tábora. BORSODI VEGYÉSZ A párt-vb napirendjén A TVK első­ félévi eredményei A Tiszai Vegyikombinát­ban július 4-én tartották a soron következő párt-vb ülést, amelyen a testület tag­jai megvitatták és elfogad­ták a nagyüzemi párt-végre­hajtó bizottság 1977. II. fél­évi munkatervét.; a kombi­nát első félévi termelési, gazdálkodási tevékenységéről szóló tájékoztatót, s össze­gezték a nagyvállalati szer­vezet kialakítását és belső mechanizmusának korszerű­sítését, illetve az ezek eddi­gi tapasztalatait. Az első félévi termelési, gazdálkodási tevékenységről a szocialista munkaverseny helyzetéről szóló tájékoztató — amelyet Brieger Lajos vb-tag, a gazdaságpolitikai munkabizottság vezetője ké­szített — tömören, világosan és reálisan mutatja be a vállalat első félévi eredmé­nyeit. A tájékoztató alapján elmondható, hogy a Tiszai Vegyikombinát, az úgyneve­zett feszített terv ellenére, az év első hat hónapjában jól termelt, gazdálkodott és jól kereskedett. Minden gyáregy­ségben a pártbizottság cse­lekvési programja alapján dolgoztak, a kombinát — a gondok ellenére — az első félévi tervét teljesítette, termékeit értékesítette, ked­vezően alakult a termelé­kenység, és javult a munka­­fegyelem is. A számok orszá­gosan is kiemelkedő teljesí­tésről tanúskodnak. A TVK termelési tervét 106 százalék­ra teljesítette, nőtt a tőkés export volumene, kielégítet­te a szocialista exportigénye­ket,­jó volt az anyagellátás, s ami nagyon lényeges: min­den gazdasági egységnél ja­vult a kapacitások kihasz­nál­tsági szintje. Ugyancsak lényeges, hogy a polipropi­léngyári nagyberuházás és a vállalati fejlesztés munkái meghaladják az előirányzot­tat. Tovább javult a dolgo­zók életszínvonala, 6 száza­lékos bérfejlesztést valósítot­tak meg. A műtrágyagyár 102 szá­zalékra teljesítette termelési tervét, ammóniából 3000, ammonnitrátból 5000 tonná­val termelt többet, javult a karbantartás színvonala is, s ez is elősegítette a magasabb termelési érték elérését. Az olefingyárban egyenleteseb­bé vált az olefintermékek kiszállítása, első félévi ter­melési tervét több, mint 104 százalékra teljesítette. Külö­nösen kiemelkedő a polieti­léngyár kollektívájának már­­kája, szervezetten, tervszerűen termelt­ tervét 110 százalékra teljesí­tette, s ezzel nagymértékben hozzájárult a polietilén-ex­port növeléséhez. Az értékes tájékoztató megállapítja, hogy kiemelke­dő eredmények születtek az első fél év során a kitűnően dolgozó műanyaggyárban, ahol javult a termékek mi­nősége: a festékgyárban, ahol növelték a tőkés exportot, s a gépgyárban, ahol a 108 százalékos termelési tervtel­jesítés mellett maradéktala­nul eleget tettek a szocialis­ta gépexport-kötelezettségük­nek is. A termelés egész te­rületén csökkent a minőségi reklamációk száma, s ami ugyancsak figyelemre méltó: nőtt a munka biztonsága, csökkent a balesetek száma, s a karbantartási, felújítási munkák tervszerűen valósul­tak meg. Szervezetten ol­dották meg az egyik bonyo­lult munkát, a műtrágyagyár nagyjavítását, ahol a terve­zett 18 napos ammóniaterme­­lés-kiesést 11 napra csökken­tették. A tájékoztató hangsúlyoz­ta, hogy az első fél­­évben tovább javult a TVK keres­kedelmi munkájának haté­konysága: új piacok meg­szervezésével növekedett a polietilén-granulátum export, s a festékipari termékekből az exportkötelezettséget­­ maradéktalanul teljesítették. Igen dicséretes, hogy a kom­binát exporttevékenységét 119 százalékra teljesítette, s tel­jes egészében kielégítette a Kalusi Klórvinil Termelési Egyesülés etilénigényét is. A tájékoztató külön feje­zetben tárgyalja a nagybe­ruházás helyzetét, s megál­lapítja: ez év júniusában a beruházás a félidejéhez érkezett, a beruházási munka időará­nyos részét teljesítették. Az első fél évben 900 millió fo­rint érték pénzügyi teljesí­tés történt, a tervellátott­ság kielégítő, a villamos- és műszerezési tervek ellátott­sága azonban még hiányos. Az építőipar is teljesítette időarányos feladatait. Elmondható tehát, hogy a vállalat első félévi gazdál­kodását a tervszerűség jel­lemezte. Mint azt a tájé­koztató is megállapítja: si­került egyensúlyban tartani a kombinát gazdasági muta­tóit. A vállalat nyereség­szintje meghaladja a terve­zettet. A kombinát üzemei­ben jó a fegyelem, a han­gulat. Ennek is köszönhető, hogy az első fél év során 2 százalékkal csökkent a ki­lépők száma. Az elért gazdasági ered­ményeket a társadalmi szer­vek, a szocialista brigád je­lentősen segítették. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évordulója tiszte­letére a kombinát egész kol­lektívája csatlakozott az or­szágosan kibontakozott ver­senymozgalomhoz. Együtte­sen, a termelési tervek­ túl­teljesítésével 206 millió fo­rinttal növelték a vállalat termelési értékét. A „kombinát 1977. első félévi gazdasági eredményei nemcsak a vállalati célki­tűzésekhez viszonyítva, ha­nem az egész magyar vegy­iparon belül is a legdina­mikusabb fejlődést mu­tatja”. Csősz Gábor elvtárs, a nagyüzemi pártbizottság titkára többek között így foglalta össze a kombinát munkáját, eredményeit. A TVK a pártbizottság cse­lekvési programjában meg­jelölt feladatokat az első fél évben teljesítette. Ez an­nak is az eredménye, hogy a munkahelyeken jó a politikai és gazdasági összhang; a pártlap a szervez­etek, a KISZ és a szakszervezet színvona­las politikai munkát végzett. Hangsúlyozta: szépek az eredmények, de még van tartalék, lehet még jobban, és még hatékonyabban dol­gozni. Méhes elvtárs, a le­­ninvárosi pártbizottság kép­viselője elismeréssel szólott a kombinát kimagasló ered­ményeiről, amelyek valóban példásak, az egész magyar vegyiparban. (sz. 1.) Jö­vedelempolitika Az V. ötéves tervben a vállalatoknak a személyi jö­vedelempolitika kialakítása­kor mindenkor figyelembe kell venni a Központi Bi­zottság által meghatározott, népgazdasági jövedelempoli­tikát. Eszerint a tervidőszak­ban öt év alatt tizennégy-ti­­zenhat százalékos reálbér­növekedést és tizennyolc­húsz százalékos reáljövede­lem-emelkedést tervezünk népgazdasági szinten. Ezt a szerényebb életszínvonal-nö­vekedést biztosító jövedelem­­politika kialakítását népgaz­daságunk belső egyensúlyi helyzete és a világgazdasági feltételek változásai tették szükségessé. A Borsodi Vegyikombinát a tervidőszakra 5 százalékos nominálbér-fejlesztést ter­vez. A vállalat dolgozóinak személyi jövedelme 26,4 szá­zalékkal emelkedik. A feltételek megteremtése nem könnyű feladat. Ismert, hogy a módosított gazdasá­gi szabályozók további szigo­rításokat írtak elő a válla­latok, így a BVK számára is. Mindenekelőtt azt kell hangsúlyozni, hogy a dolgo­zó kollektívák segítségével számos olyan lehetőséget kaphat a kombinát vezetősé­ge, amelynek alapján a rej­tett tartalékok felszínre ke­rülhetnek, eredményesebbé, gazdaságosabbá válhat a kombinát munkája. Értékesítési gondok Néhány termék értékesíté­se gondot okozott az első fél évben a Borsodi Vegyikom­binátban. Mint ismeretes, egy időben nagy mennyiségű pvc-por, majd pedig mű­anyag késztermék halmozó­dott fel a vállalat raktárai­ban. Végül is, jól szervezett piackutató munkával jelen­tős mértékben sikerült csök­kenteni a készleteket, s ma már csupán a szállítási gyár­egység gyorsaságán múlik, hogy mikor tűnnek el a „műanyag hegyek”. Az utóbbi időben azonban újabb, hasonló gond aggasz­totta a vállalat kereskedelmi szakembereit. Ugyanis az AGROKER Vállalat csökken­tette a korábban szerződés­ben meghatározott műtrágya­igényét. Ezért nagy mennyi­ségű MAS-műtrágya halmo­zódott fel a kombinátban.­­ A rendeléscsökkenés okai még nem ismeretesek, de fel­tehetően több probléma aka­dályozza az AGROKER ér­tékesítési munkáját. A tava­szi száraz időjárásra és pénz­ügyi nehézségekre hivatkoz­tak, amikor csökkentették a rendelést. Mint Hegedűs István, a kereskedelmi igazgatóság cso­portvezetője elmondotta, egyetlen megoldásként az úgynevezett „második csator­nán” értékesítik a felhalmo­zódott műtrágyakészletet, így előreláthatóan piacra lel az a 3700 tonna MAS-műtrágya, amit az AGROKER nem vett át. Az eredményes piackutató munkának köszönhető, hogy az utóbbi pár napban csök­kent a műtrágyakészlet. Jú­nius 27-én már csak alig há­romezer tonna várt eladás­ra. A májusi 6—8 ezer ton­nás készlethez képest már nem sok. Most már csupán a megrendelt műtrágya­mennyiség kiszállítása okoz problémát. Ugyanis a június 27. és 30. között megrendelt 3840 tonnányi vasúti kocsi­nak csak­­ a kétharmadát biz­tosította a MÁV. A jelenlegi piaci helyzet biztatóbb a korábbinál. S ha a vasútikocsi-ellátás is egyenletesebb lesz, hamar megszűnnek a műtrágya-ér­tékesítési gondok. (sztó) Hazánk legnagyobb vegyipari beruházása Ер [UNK] a PVC—///. SZOMBATON, július 2-án megérkezett Kazincbarcikára a táborparancsnokság és a szakoktatók harminctagú csoportja, s elfoglalták he­lyüket a 105. számú Szak­munkásképző Intézet és a Vegyipari Szakközépiskola kollégiumaiban. Vasárnap estig az ország különböző részeiből 340 szak­munkástanuló fiatal foglalta el helyét a kényelmes szál­láshelyeken. Valamennyien építőtáborozók, akik a PVC— III. nagyberuházáson dolgoz­nak majd két hétig. Hétfőn reggel munkavédel­mi előadásokkal és a mun­karuhák felvételével kezdő­dött meg a program, majd a szakmunkástanulók új munkahelyeikkel ismerked­tek. Este az Egressy Béni Művelődési Központban ke­rült sor a tulajdonképpeni ünnepélyes tábornyitóra, melyen megjelentek a Bor­sodi Vegyikombinát, a nagy­­beruházás és a város veze­tői. Jelen volt Korpás Lajos, a KISZ Borsod megyei Bi­zottságának titkára. Banai József, a NIM osztályveze­tője. Moravcsik Attila, a NIM ifjúsági bizottságának titká­ra köszöntötte az ország el­ső szakosított építőtáborának részvevőit. Szólt a PVC—III. nagyberuházáson eddig elért KISZ-védnökségi eredmé­nyekről, s arról, hogy a most megnyitásra került építőtá­bor célja az, hogy a fiatalok segítsék a kivitelező válla­latokat az új PVC-gyár fel­építésében. Kedden reggeltől a VEGY­­ÉPSZER-nél 58, a Gyár- és Gépszerelő Vállalatnál 70, a Hőtechnikai Vállalatnál 60, az ÉAÉV-nél 50, a 31. számú AÉV-nél 53, a BVK polimer szerelési gyáregységénél pe­dig 50 szakmunkástanuló fiatal kezdte meg kéthetes munkáját. Minden túlzás nélkül állít­hatjuk, hogy országos érdek­lőd­és középpontjába került a PVC—III. nagyberuházáson megnyitott szakosított építő­tábor, hiszen a mozgalom húszéves történetében ilyen jellegű táborra még nem ke­rült sor. A fiatalok válasz­tott, s tanult szakmájuknak — ács, lakatos, csőszerelő, hegesztő, festő — megfelelő munkakörökben lesznek fog­lalkoztatva. * Az építőtábor igen sokat jelent a kivitelező vállala­toknak a munkaerőgondok enyhítésében. Az ÉAÉV-nek a Sajó-parti szennyvíztisztí­tónál kell előbbre lépnie, ahol több létesítménynél le­maradás van. Jelentős fel­adatai vannak a VEGYÉP­­SZER-nek a monomerüzem technológiai szerelésének be­fejező munkáin. A Hőtechni­kai Vállalatnak nagy men­­­nyiségű tartályt és csőveze­téket kell szigetelnie. Bár a GYGV a kívánt ütemben halad az elektrolí­zisüzem és a hozzá tartozó létesítmények technológiai szerelésével, a kivitelezés meggyorsítása érdekében igénybe veszik az építőtábor nyújtotta lehetőségeket. Ha­sonlóan a BVK polimer sze­relési gyáregysége is. Sajnos, több kivitelező vál­lalat nem használja ki az alkalmat, elzárkóznak a fia­talok foglalkoztatása elől. Pedig a hátralevő időben még nagy feladatokat kell megoldania a VERTESZ-nek a villamosfogadó állomás szerelésénél, ahol a létszám nem elegendő. AZ ORSZAK, a VÍZ és a többi kivitelz­­ő is megnöve­kedett feladatok előtt áll az év elkövetkezendő hat hó­napjában. A­­ munkaerőgon­dok közismertek. Most va­lamennyire enyhíteni lehetne azokon. Felföldi György 1077. JÚLIUS T. aszói „Mit tennének a dolgozó ember biztonságáért, a kor­szerű munkavédelemért?” — teszi fel a kérdést a SZOT munkavédelmi és pro­pagandaközpontja, s egy­úttal felhívással fordul a felhívás a munkásokhoz, a szocialista brigádokhoz és a munka­­védelemmel foglalkozókhoz. Vegyenek részt a dolgozók a SZOT munkavédelmi pá­lyázatán — hangzik a fel­hívás. Pályázni lehet a munkavédelemmel kapcso­latos bármely kérdés meg­oldására, s továbbfejleszté­sére szolgáló új, még be nem vezetett javaslattal, ta­nulmánnyal. A pályázatokat elsősorban a következő té­makörökben várják­ a mun­kavédelmi szabályok, előírá­sok fejlesztése, a tovább­képzés feladatai, módszerei, a munkavédelmi ismeretter­jesztés, a nevelés módszerei, eszközei, a tudományos és anyagilag is megalapozott, tervszerű vállalati munkavé­delmi fejlesztés feladatai A biztonságtechnikai kérdések műszaki és szervezeti fel­adataival, a legjellemzőbb baleseti veszélyforrások fel­számolásával is foglalkoz­hatnak a pályázók. A pá­lyázatra benyújtott javasla­tokat szakbizottságok érté­kelik. A legjobban hasznosítható ötleteket és pályázati­an vá­gókat 500 forinttól 5000 fo­rintig terjedő jutalomban ré­szesítik A pénzjutalmon kí­vül könyv- és tárgyjutalma­kat is adományoznak. A pá­lyázat egy példányát 1977. október 15-ig a TVK mun­­kaverseny-irodájára lehet megküldeni.

Next