Brassói Lapok, 1972 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1972-06-24 / 25. szám

„A jelen híd a múlt és jövő között... Beszélgetés Kovács Negyedszázada tanít történelmet — egyetemi, majd középiskolás fokon. A kutatómunkát valamivel előbb kezdte, s ma a legmagasabb szinten műveli. Tanárként, helytörténészként elismert tekintély. A zilahi fazekas céhek történetéről írt munkája való­ságos könyvritkaságnak számít, a tizenöt eszten­dős szünet után megjelent újabb kötete, az Erdélyi jobbágyok panaszlevelei, nemcsak a szakemberek, de a széles nagyközönség körében is egyöntetű sikert aratott. A Kriterion Könyvkiadó 1972-es terve újabb könyve megjelentetését hirdeti, amelyben Avram láncú alakját idézi meg, a román forradal­már s a magyar történetírás viszonyát vizsgálja ... Rengeteg szakdolgozatot írt, amelyek a legrango­sabb szakfolyóiratokban, gyűjteményes kötetekben jelentek meg román, magyar és német nyelven, ugyanakkor a napi- és hetilapok hasábjain peda­gógiai, módszertani tanulmányokkal, közművelődési életünk összetett kérdéseit taglaló cikkekkel, kritikai jegyzetekkel jelentkezik, ír riportokat és novellákat is. Kávéházakban vitázik, különböző bizottságokban elnököl... Nem is tudom, mikor szakít arra időt, hogy a levéltárak anyagát bújja, hogy népünk vi­haros múltját kutassa, hogy újabb adatokat bányász­­szon ki, s azok alapján átfogó törvényszerűségekre következtessen. Szenvedélyes búvár. Hazánk törté­netének különböző korszakai foglalkoztatják, de a legkedveltebb kutatási területe : Arad megye tör­ténete, az alsó Maros-völgy rég- és közelmúltja.­­ A nemzetiségi önismeret egyik fontos összete­vője a közös haza, a román néppel és a többi nem­zetiséggel testvéri közösségben élő magyar lakosság múltjának, történetének elmélyült, sokrétű tanulmá­nyozása, elsajátítása. A Magyar Nemzetiségű Dol­gozók Tanácsának 1971. március 12-i plenáris ülé­sén több hozzászóló is kiemelte a nemzetiségi történelemkutatás kiszélesítésének szükségességét a haza múltjának jobb, alaposabb megismerése érde­kében. Miben látja a hazai nemzetiségi történetírás, a történelemtanítás legfőbb feladatait ? — Az egyén szükségszerűen hozzátartozik egy tájhoz, a táj által egy hazához, a haza révén pedig egy közösséghez. Részese egy olyan közösségi örökségnek, amely generációk munkájának az ered­ménye. Ennek az örökségnek az ismerete senki szá­mára sem lehet felesleges, nem lehet öncélú. A je­len híd a múlt és jövő között. Fejlődésünk távlatait­­nem vázolhatjuk fel, terveket nem készíthetünk múl­tunk alapos ismerete nélkül. Tanároknak, kutatók­nak, muzeológusoknak legfőbb feladata tehát, hogy kutassák, feltárják és közkinccsé tegyék azt a gaz­dag történelmi, néprajzi örökséget, amely mai éle­tünk alapját képezi. Haladó hagyományaink mégis­ Géza történésszel mérése, értékelése által hazafiságunk válik mélyebbé, nemesebbé, őszintébbé. A közös múlt ismerete által az ifjúság megtanulja szeretni hazá­ját, ápolni anyanyelvét, tisztelni a saját és a többi nemzetiség hagyományait, művészi és néprajzi ér­tékeit. Az általános célokon túl a romániai magyar nyelvű történetírásnak és oktatásnak sajátos voná­sai, speciális feladatai vannak, amelyekről nem feledkezhet meg egyetlen kutató, muzeológus, e­­gyetlen tanár sem. A haza történetéről írva vagy beszélve szót kell ejtenünk a magyar s a többi nemzetiség szerepéről, a román néppel vállvetve folytatott közös harcról a társadalmi elnyomás és a külső ellenségek ellen, testvériségünk múltbeli megnyilvánulásairól. Többet és behatóbban kell foglalkoznunk a jövőben a helytörténettel, a sajátos nemzetiségi múlttal — pontosabban annak társa­dalom- és művelődéstörténeti vetületeivel, kezdve a falusi iskolák történetével, pedagógiai, színművé­szeti hagyományaink feltárásán át a tágabb műve­lődési problémákig. Nemzetiségi történetírásunk — nemkülönben történelemtanításunk — feladatai na­gyok és szerteágazóak ; a munkát közös erővel, idősebb és fiatalabb történészek összefogásával kell elvégeznünk. A koordinálás, az irányítás fel­adatát, miként ismeretes, a Politikai és Társada­lomtudományi Akadémia nemrég alakult nemzeti­ségi kérdést tanulmányozó intézete vállalta magára. Nemsokára már konkrét eredményekről beszélhe­tünk ... — A tájkutatás fokozását sürgeti. A helytörténeti vizsgálódás kiszélesítése nem vezet lokálpatriotiz­mushoz ? — Tájtörténettel foglalkozom, de úgy érzem, tá­vol áll tőlem bármiféle lokálpatriotizmus. A provincializmus, a szemellenzős lokálpatiotiz­­mus nem földrajzi, nem történelmi, hanem szemlé­leti kategória. A helytörténet, miként rész az egész­nek, fontos eleme a haza történetének. Jó szintézist csak a részletekig menő analízisek után készíthe­tünk. Csak az elmélyült tájtörténeti kutatás konkrét adataira támaszkodva kerülhető el a vulgarizálás, a fantáziálás. Nélkülük mondvacsinált tételek szület­hetnek csupán, s azokból íróasztaloknál kigondolt elméletek. Nem véletlen, hogy világviszonylatban annyira nagy szerepet tulajdonítanak a tájtörténetnek. — Milyen kutatásra, feltárásra váró területeket lát egy-egy nagy megye múltjában ? — Rengeteg még az elvégzésre váró munka. A valóság az, hogy a történelmi források elenyészően kis hányadát sikerült csak ez idáig feldolgozni. A régi megye-monográfiák sok mindent feltártak, ki­tűnő adatforrásnak számítanak, amelyekre támasz­kodhatunk. De a megjelenésük óta eltelt idestova száz esztendő, s nemcsak az eltelt évszázad események­ben igazán bővelkedő története vár feldolgozásra, az újabb források, adatok feltárásával az előző korszakok fehér foltjai is összeszűkültek, eltűntek, ami újabb tisztázásra érett kérdéseket vet fel ese­tenként. Megyei levéltáraink anyagát jórészt csak most rendezik. Nem talált még kutatóra például Fábián Gábor, az aradi polihisztor, a kitűnő Cicero­­fordító gazdag hagyatéka. Aradi József néhány év­vel ezelőtt államvizsga-dolgozatot írt munkásságá­ról, de gondolom, itt az ideje, hogy kiadóink is kézbe vegyék legértékesebb munkáit. Az 1835-ben készült Arad megye leírása mindmáig kiadatlan kéziratnak számít, pedig forrásértéke felbecsülhetet­len. Aradon van Csiky Gergely kéziratainak egy ré­­sze, az évforduló kitűnő alkalmat kínál, hogy le­fújjuk róluk a port. Várja búvárjait a két világ­háború közötti irodalmi élet is. Úgy vélem, eljött az ideje például Károly Sándor és Krenner Miklós, a Periszkóp és a Genius szerepének tudományos értékelésére, a romániai magyar irodalom egészé­ben elfoglalt helyük kijelölésére, meghatározá­sára. Izgalmas munka vár a műtörténészekre is. — Milyen tervek foglalkoztatják Kovács Gézát, a történészt ? A feladatok rengetegéből mit vállal magára ? Milyen munkákon dolgozik jelenleg ? — Könyvvel adózok — halálának századik év­fordulóján — az 1848-as erdélyi forradalmi mozgal­mak jeles román vezetőjének, Avram láncának. A román és magyar kortársak, történettudósok vallo­másainak fényében, igyekszem megrajzolni a nagy forradalmi hős ellentmondásos alakját, feltárva lán­goló népszeretetét, szabadságvágyát . . . Befejezés előtt áll mintegy négyszáz oldalas — doktori disz­­szertációnak szánt — munkám a tőkés mezőgazda­ság kialakulásáról Arad megyében. A jövőre vonat­kozóan két konkrét tervem van. A széles olvasó­­tömegek igényeit kielégítő tanulmánykötetet szeret­nék közrebocsátani magyar nyelven a Benkő Samu könyvéhez hasonló valamire gondolok —■, amelyben ennek a vidéknek gazdag történetét te­kinteném át vázlatosan, a főbb eseményekre, jelen­ségekre, alakokra összepontosítva. A másik témám — régóta foglalkozom vele, kisebb közléseim is jelentek meg — a nagy Dózsa-kutatónak, a román­­magyar közeledés előharcosának, Márki Sándor­nak a munkássága, annak tudományos értékelése. Terjedelmesebb kiadvánnyal szeretném idézni a je­les történetíró emlékét, szerteágazó munkásságát. Elsősorban Dózsa-monográfiájából, Rákóczi-kötetéből, a bihari román írókról írt tanulmányából emelnék ki érdekes fejezeteket egy válogatás számára, a­­mely elé Márki Sándor tevékenységét értékelő ta­nulmányt szánok. Folytatni akarom munkámat a katedrán, tanítani, nevelni szeretném legjobb tudá­som és meggyőződésem szerint az ifjúságot, a jövő nemzedéket. Olyan történelmi emlékanyaggal igyek­szem újrabocsátani diákjaimat, amely a múlt és jövő koordinátái közt az emberi kötelességtudás, a becsület, az elkötelezett népszolgálat alázatos köz­katonáivá avatja őket a jelenben, s a­z egymást felváltó holnapokban — napjaink történelmében. Szekernyés János 99 A mai tudományos felfogás azt vall­­a, hogy az álomban lényegében nincs­emmi olyan, ami az ember való éle­tben — külső vagy belső inger, olvas­mány, élmény, szükséglet, izgalmi ál­lapot, gondolat, tapasztalat, elfojtott ösztön stb. formájában — ne fordult volna elő. Csakhogy a pillanatnyilag ható külső vagy belső ingerek vagy a múltbeli tapasztalatokból, átélésből származó képzetek elemei által kivál­tott újabb képzetkapcsolatok véletlen­szerűen, sokszor zavarosan, minden kri­tikai ellenőrzés nélkül társulnak, mi­vel álmunkban rendszerint megszűnik a gondolkodás működése. Aligha vitás tehát, hogy álmunkban sokszor az el­­fojtot­ás feledésbe merült vagy tuda­tos hiányérzetünk, szükséglet-igényünk elégül ki illuzórikusan, vágyálom for­májában. .A mai lélektani búvárlat eredményei alapján leszögezhetjük, hogy bizonyos idegsejt-csoportok, amelyek a közeli vagy távoli múltban serkentési állapot­ban voltak, később pedig gátlás alá kerültek, alvás idején ismét gyenge serkentési folyamatok hatása alá ke­rülnek, ami élénk álomképeket idéz elő. Nemcsak azok a felnőttek alsza­nak el nehezen, vagy nyugtalan az álmuk, akiknek valami kellemetlensé­gük volt a munkahelyen, esetleg gon­dok nehezednek rájuk, de gyermekeink is nyugtalanul alusznak, mozgolódnak, borzonganak, hánykolódnak, beszélnek álmukban, ha valami konfliktusuk a­­r­ad­t az iskolában, a családban vagy a játszótéren. Mind a felnőttek, mind a gyermekek esetében ilyenkor csupán a konfliktus feloldása segíthet. Az a­­dott egyéntől és a helyzettől függően okos szóval, az önbizalom erősítésével igyekezzünk elfeledtetni a kellemetlen élményt. Hibát követnek el azok a szülők és nevelők, vagy felnőttek ese­tében azok a hozzátartozók és barátok akik úgy vélik, hogy a kellemetlen él­ményt jobb szóvá sem tenni, majd­csak feledésbe merül. A kellemetlen élmény, a lelki sérülés — mélységének fokától és a szenvedő fél lelki érzé­kenységétől függően — nemcsak az éb­renlétet keseríti meg, hanem nyomasz­tóvá, gyötrelmessé teheti az alvást is. Ebből nyilvánvalóan következik egy másik tanulság is, nevezetesen az, hogy az éjszakai alvás előtt, az utolsó órák­ban, sem a gyermek, sem a felnőtt ne foglalkozzék izgalmas, nyugtalanító kérdésekkel vagy gondolatokkal. He­lyesen járnak el azok a szülők, akik ebben az időben nyugodtan elbeszél­getnek gyermekeikkel olyan témákról, melyek nem izgatják fel őket, ellenke­zőleg, az életöröm, a jókedv érzését erősítik. Az is helyénvaló, ha gyerme­keikkel a friss levegőn sétálgatnak, valami csendesebb utcában vagy köz­­kertben. így teremthetők meg az álom­képek nélküli alvás feltételei, amely a legüdítőbb Előfordulhat, hogy a mélyálom alatt is ,amikor az agykéregbeli gátlás a legnagyobb, az agykéreg egyes részei tovább működnek. Ilyen esetben for­dulhat elő az a felette furcsa lelki je­lenség, hogy az alvó egyén a tudatos­sal egyenértékű szellemi tevékenységet fejthet ki, s olyan képsorozatokat al­kothat, amelyek éber állapotában is foglalkoztatják, ugyanakkor rendezett mozgási műveleteket is végezhet. Ezt az állapotot nevezzük alvajárásnak (szomnambulizmusnak). La Fontaine-ról mondják, hogy az egyik tanítómeséjét ilyen állapotban írta meg. Hasonló (alvajáró) állapotban oldott meg egy skót ügyvéd olyan bonyolult jogi kér­dést, amely napok óta foglalkoztatta. Mindkét alvajáró esetében az történt, hogy alvás közben a fékezési állapot­ban levő agykéreg területén fönnma­radt azoknak az idegsejt-csoportoknak a serkentése, melyek a nap folyamán a legnagyobb terhelésnek voltak kitéve. Az álom aztán mintegy folytatásává vált annak, ami ébrenlétük alatt tör­tént ; álmukban befejezték a félbeha­gyott munkát, ismét átélték azt a szel­lemi izgalmat, amely nyugtalanította őket. A holdkórosok (lunari­kusok) szintén alvajárók, csakhogy az ő esetükben a holdnak, mint fényforrásnak, a ref­lexes hatása váltja ki a mozgásbeli műveletet. A holdkórosok megfordul­hatnak olyan helyeken, ahová éber állapotban nem mernének menni, de csak a fizikai törvények lehetőségének a határai között. A magas, keskeny helyen való áthaladásukat az könnyíti meg, hogy öntudat hiányában nem mérlegelik a veszély eshetőségeit, kö­vetkezésképpen nem ismerik a bizony­talanság és a félelem érzését. Az erős inger (kiabálás, rákiáltás, hideg stb.) felébreszti őket. Az alvajárás (szom­­nambulizmus, lunatizmus) főként hiszté­riásoknál és epilepsziásoknál szokott előfordulni, de kiválthatja más egyéni hajlam is, leggyakoribb a gyermekek­nél és az alkati ideggyengeségben szenvedő felnőtteknél. * Az alváshoz hasonló állapot a hip­nózis. Ez lényegében az öntudat és ön­álló akarat részleges vagy teljes hiá­nyával járó állapot, amelyben az alvó személy az ezt kiváltó személy akaratá­nak van alárendelve. Ennek­ megfele­­lőleg a hipnotizált személy gépiesen hajtja végre a neki sugalmazott csele­kedeteket. A hipnotizálás többféle mó­don történik : vagy beszéd útján, vagy a szem elé helyezett fényes tárgyra való nézetéssel, vagy simogatással; az utóbbi esetben a hipnotizáló két tenye­rét úgy vezeti a kísérleti alany hom­loka és arca fölött bizonyos folytonos egymásutánban, hogy alig érinti a bőr felületét. Amennyiben élő szóval tör­ténik a hipnotizálás, a hipnotizáló a kísérleti alany szemébe merően nézve mondja például, most aludni fogsz, szemed bágyadt, szemhéjaid mindjárt összecsukódnak, csukd be a szemed, már alszol stb. A hipnózisok sok tekintetben eltér­hetnek nagyon egymástól, általában mégis három állapotát különböztetjük meg. A bevezető állapotban a test el­nehezül, a fej elkábul, a szemhéjak nehezek; a hipnotizált egyén olyan emberhez hasonlít, aki éppen most ébredt fel álmából, de még nem tért magához. A hipnotaxis állapotban a hipnotizált érzéketlenné válik a külső ingerek iránt: csak azt hallja és hajtja végre, amit a hipnotizáló parancsol. Nem minden ember hipnotizálható: az embereknek körülbelül a 20 száza­léka egyáltalán nem hipnotizálható A szuggesztió, a sugalmazós lehetősé­ge nemcsak a hipnotizáló, hanem a kísérleti alany idegrendszeri sajátos­ságától és állapotától is függ. A mindennapi életben tágabb érte­lemben szuggesztióról beszélünk ak­kor is, ha valakire más személy nagy hatással van, akaratát befolyásolni és irányítani tudja. Dr. Szikszay Jenő NEVELÉSI LÉLEKTANI TANÁCSADÓ ALVÁS ÉS ÁLOM dr) BL 25. SZÁM 5. oldal

Next