Brassói Lapok, 1977 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1977-04-30 / 17. szám
1977. IV. 30. * / CEZAR BALTAG Hazám Itt ragyog rám a nap, itt találok barátokat s hűs vizű kutakat, itt sorra kerék, domb és szív a láthatár, itt szálltak el a szárnyaló napok őseim ősei felett, és szóltak szavak, és hullatták lombjukat remények, zuhogtak záporok, fénylettek szenvedélyek, s hajdanvolt fák árnyékában hajdanvolt arcok virrasztottak tűnő órák fölött. Szívem akkor még a Holnapban vert, testem akkor még a Holnapban élt, vérem a meg-nem-született időt melegítette, s szunnyadó hangom megremegtette a magvak csíráiban szunnyadó ágakat. Itt tüzek gyűltek, s fordultak barázdák, és szóltak szavak, és szálltak sírba arcok, és napok teltek és éjszakák, • és hömpölyögtek folyók, és hajdanvolt fák árnyékában hajdanvolt szerelmek rendre ajándékul adták nekem a látást és hallást, s a hangomat s hajam színét s szavaimat, és lépteim neszét dús füvén a jelennek. Látásom és hallásom tűnő hullám csupán a vérem boldog áradásán szíve felé az édes Holnapnak, akit majd fiamnak nevezhetek, s akinek majd továbbadom szavaimat, szemem színét s a rám ragyogó napot és a folyókat, s örökül hagyom rá nevemet, és emlékezetemet és a győzelmeket itt, ezeken a halmokon, ahol majd én is kerék, domb, szív leszek. LANG GUSZTÁV fordítása CZEGŐ ZOLTÁN Kezem jegyei Ne maradjon egyetlen milliméter csóknyi hely se ebben a palotában, hol nem hagyta volna jeleit kezem, porszemeket tűzdelek tűhegyre, úgy viszem ki szerre, szerre mindeniket, lefúvom szépen, ujjam s rám törölöm, kezdhetjük elölről — ó, azt nem, azt nem lehet-----— hanem ezt a tavaszi nagytakarítást, melynek nyomán egyetlen milliméter csóknyi helynek sem szabad öt évnyi, öt évezrednyi szenvedést őriznie itt, fel se maradjon, annyi se, amennyi agg tűzhányók lecementezett kráterén egy szőke hajszál után maradhat. MARIA GIERLICH Itt találhatsz csak Hol fakad fel, mondd, az örömök forrása, A boldog szerelem és az áldott béke ? Honnan várhatsz gyógyírt bajra és csapásra, S távol sem hagy nyugton kísértő emléke? Legszebb hely a hazád itt a Földön, Idegen föld örökre mostoha, S elédbe bár kincs és nagyság jöjjön Új hazára nem lelsz ott soha. Itt törték fel eleid a földet. Barát és testvér itt vagy mindenkinek. Itt nyílnak ki hű szívek előtted, S az éj is tudja itt a lépteidet. Itt fakad fel csak az örömök forrása, A boldog szerelem és az áldott béke, Itt találhatsz gyógyírt bajra és csapásra, S ide vezet vissza megbékélt emléke . . . EKES LÁSZLÓ fordítása SZELLEMI LÁTÓHATÁR Megéneklünk, Románia LAURI ’77 Szocialista fogantatású közművelődésünk hagyományt ápol és új hagyományokat teremt, így immár nyolcadik éve kerül sor a Lauri nevet viselő rendezvénysorozatra, amelyet Brassó megyében a román, magyar és német nemzetiségű dolgozók legjobbjainak a megünneplésére szentelünk. E rendezvények kapcsán mindazok előtt tisztelgünk, akik a termelőmunka, a tudomány, a technika, a közélet, a művészetek és a sport terén kimagasló eredményeket értek el. A Lauri idei, nyolcadik rendezvénysorozata szervesen illeszkedik be a Megéneklünk, Románia országos fesztivál keretébe, és az eddigieknél sokkal gazdagabb tartalommal telítődik. A Lauri '77 amellett, hogy az alkotó munka, a munkatettek, az anyagi és szellemi javak legjelesebb létrehozói előtt tiszteleg, mélyértelműen tükrözi Brassó megye dolgozóinak pártunk és államunk bel- és külpolitikája iránti elismerését, nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozók egységét, felzárkózását pártunk vezetősége és főtitkára, Nicolae Ceauşescu elvtárs köré A Lauri '77 előkészítő időszakában (április 15—május 23.) számos politikai, kulturális nevelő és művészeti rendezvényre került és kerül sor. A községi egységes nevelési és művelődési tanácsok, valamint a városi szocialista nevelési és művelődési bizottságok irányításával a szakszervezeti klubokban, az egyetemen, a kultúrotthonokban és kultúrházakban rendezett szimpozionok, megbeszélések, tapasztalatcserék, kollokviumok, kerekasztal-értekezletek, valamint az ünnepeltek és a munkaközösségek közti találkozók fémjelzik az idei Lauri rendezvényeket, amelyek a május 24—31. közötti nyolc napon csúcsosodnak ki. A záró szakaszban a megyei pártszervezet, az államhatalom helyi szerveinek vezetői, valamint hazai jelentős személyiségek és az ünnepeltek közti találkozókra, a tavaly kitüntetett művészegyüttesek nagyszabású előadásaira és három kiállítás megnyitására kerül sor. A kiállítások átfogó képet nyújtanak majd a Brassó megyei dolgozók, műszaki értelmiségiek, tanügyi káderek, írók, művészek, sportolók hozzájárulásáról az ország anyagi és szellemi gyarapodásához. A Lauri '77 keretében a román, magyar és német nemzetiségű műkedvelő művészeknek is újból alkalmuk nyílik arra, hogy bizonyítsanak elkötelezettségükről, az elmúlt idők és a jelenkor hősiessége iránt tanúsított tiszteletükről. A Lauri '77 ünnepségek tehát az idén mind tartalmilag, mind pedig átfogó jellegüket illetően az előző hét ünnepség szintje fölé emelkednek, minden bizonnyal jelentős mértékben hozzájárulnak a testvéri összefogás, a haza és a párt iránti szeretet, a szocialista öntudat, a munka iránt tanúsított haladó magatartás magasabb fokra emeléséhez. VICTORIA NEGREA, a Brassó megyei szocialista művelődési és nevelési bizottság elnöke BEKE GYÖRGY Ősz derekán, 1877 októberében távo, irat érkezett Turnu Magurelébe, a hadikórházban Fialla Lajos főorvosnak szólt, Carol Davila tábornok küldte, a hadrakelt román sereg egészségügyi szolgálatának főnöke: „Nagy örömömre szolgálna, ha azonnal indulna, Muszelim-Selón és Mecsikán át táborhelyünkre, Grivicára. Híre jött már előbb, hogy az egyik ütközetben Budişteanu ezredes súlyosan megsebesült, Davila szálláshelyén ápolják. Hónapok óta az ország központja áttevődött a Duna-parti kisvárosba, Turnu Magurelébe. Katonailag legalábbis, különösen mióta a hadügyek minisztere ide költöztette székhelyét. Nyilván az egészségügyi szolgálatnak is fontos támaszpontja lett a város, noha az ápolók, katonaorvosok egészen az arcvonalakig követték a sereget. Ilyen előretolt állásba szólította most a távirat Fialla doktort is. Turnu Mágurélén — a Vörös Kereszt gondozásában — hadikórház épült, négy nagy barakképületet húztak fel, majd még egy istápoly létesült, nyolcvan ággyal, iaşi-i orvosok buzgalmából, ezzel a jelképes névvel: Independenţa (Függetlenség). A függetlenség szelleme hatotta át az egész országot.. . Davila távirata ádáz csaták közeléből érkezett Turnu Magurelébe, Fialla Lajoshoz. A bukaresti Filantropia kórházból jött ki frontszolgálatra Fialla doktor, a fővárosban a két kórházi osztály egyikét, a sebészetet vezette, nyilván kitűnően, ha Davila annyira bízott tudásában, hogy idősebb orvosok, nem egy külföldi kirurgus fölé helyezte. Éjjel-nappal érkeztek a sebesültek a Dunán át a bulgáriai harcmezőkről. Orvosok, felcserek és apáca nővérek gondoskodtak Turnu Magurelén az érkéz© sebesült katonákról. Fialla doktor a kórházi élet rendjét, az orvosok, a betegek, sőt a foglyok nevét is rendszeresen feljegyezte, miként élete minden eseményét: egyszer majd napló, emlékirat válhatik az élményekből. Bukaresti barátaitól tanulta e szokást. Szorgalmas feljegyzéskészítő volt Koós Ferenc, aki Bukarestben magyar lapot is adott volt ki, ebbe Fialla doktor egy sorozatcikket írt Orvosi viszonyok Romániában címmel. Rég volt ez, még 1860-ban. Koós Ferenc azóta Erdélybe távozott, levélben tartja vele a meleg barátságot, Írogató ember volt orvos kollégája, Oroszhegyi Józsa is, a 48-as honvédtiszt, aki vidéki körorvosi munkája mellett segédkezett Koósnak a lapszerkesztésben, figyelte a romániai életet, jegyzett, írt, búvárkodott. Vajon mi történt a feljegyzéseivel, érzi-e őket valaki ? Oroszhegyi doktor hét éve halott. Egyedül Veress mérnök maradt Bukarestben a vezető 48-as emigránsok közül, ő azonban tíz helyett hol Dokumentumriport • N MN ........................... !rozik, ír, szaladgál, Koós távozása óta 1 bukaresti magyarság egyesületének, rendezvényeinek vezető embere, s per- Ize, földeket tagosít, vasút helyét jelöli ki, most meg itt van a front közelében, dúsítja a Vasárnapi Újságot, emellett íig lisztet, árpát, szénát szállít a rótt sereg élelmezési irodájának. Ezek barátai ösztönözték Fialta doktort arra , hogy jegyezgessen: minden megőrző emlék a jövőt gazdagíthatja. Feljegyzett mindent, amit a román fejedelemségek újjászületésének idején láttam; igyekszem hűségesen visszaadni mindazt, ami a véleményem szerint a jövőben hasznára válhat az országnak. A tapasztalatok mindig tanulságosak, s az a boldog ember, aki mindjárt kezdettől fogva élni tud velük... Éppen ezért határoztam el, hogy leírom a nehézidőkben történteket, felidézem azokat a hónapokat,amikor az én szívem is az egész román nemzet szívével együtt dobogott... Késő esténként, szálláshelyére vissza- vonulva, jegyezgetett egy-egy szót, 1 nondatot. Fáradtabb volt a sebesültek- bél is, ideje pedig nagyon kevés. Fial-ának az orvosi vizsgálatokon, az operációkon kívül arra is időt kellett szakítania, hogy még a kórházi gondnokság tevékenységét is ellenőrizze. Szíve a sebesültekért vert, még a szállításukon is könnyített volna, ha teheti. De sok minden hiányzott vagy szűkében volt, hiszen a háború nagy fpróba elé állította az országot. Ilyen e egyszerű katonafiú volt ő is, gondolt vissza azokra az időkre, amiket majd három évtizeddel annak előtte önkéntesként az 5. honvédzászlóalj legényeit tűzött töltött. Slatina közelében láttam először sebesült-szállítmányt. Ökrös szekerek hosszú sora, mindegyikben két, három vagy éppen négy sebesült, sebeik súlyossága szerint. Mélyen megrendített a látvány; ezek a hősök megérdemelnék, hogy tenyerünkön hordozzuk őket . Davila tábornok hívó táviratára Fiala doktor másnap reggel elindult szem!, de a sebesültszállítmányokkal, a front * elé, kétlovas kocsin, két lovaskatona kiiséretében. Vele tartott állandó segít®égé, Vuculescu orvostanhallgató, aki a vöröskeresztes kórházban és az Inde- 1endentában egyképpen kiváló tanítványának bizonyult, s ezt Fialla, az egye■emi tanár kiváltképpen méltányolta. Fahídon keltek át a Dunán, román őrszemek között, akik látva a kocsi jelvényét és a benne ülők karján a Vörös Kereszt szalagját, azonnal átengedték őket a bolgár oldalra. Turnu Mágurélével szemben, a magas jobb parton Nikápoly városa felégetett utcákkal, házakkal fogadta a menetet. Fialla doktornak eszébe jutott szülővárosa, Baja katolikus gimnáziumában a latin igeragozás szabályaival együtt azt is beléjük vésték, hogy századokkal előbb, 1396-ban Nikápoly mellett zajlott le a nyugati keresztesek, a magyar és a román seregek csatája a törökkel. Akkor az oszmán zászló emelkedett győztesen a magasba, most a szultán serege kemény ellenállás után; ugyan, de kénytelen visszavonulni az Al-Duna vonaláról, egészen a Balkán-hegység lábáig. Ahogy a kocsi a háború nyomában haladt, előbb a roppant keskeny nikápolyi utcákon át, majd a gazdag, szép völgyekben, elhagyott falvak során, nyomorult viskók között. Fialla doktort a látvány mindegyre saját katonaéletének csatáira emlékeztette, Hegyes, Szeghegy, Kisbér, Kamanic, Zenta rémlett fel előtte. Próbálta elképzelni akkori önmagát, a vézna termetű 17 éves legénykét, akit gazdatiszt barátja, Veress Ferenc úgy jellemzett, hogy a hátán cipelt borjú, a puskája meg csákója együtt talán többet nyomott, mint ő maga. Minden oda nyúlik vissza . .. Március 15-én csúnyán esett az eső ... Az egyetem előtt egy csoport, 30—40 ember, a vállukra emeltek egy karcsú ifjú embert, aki a zsebéből egy papírost vett elő, és fennhangon, lelkesülve, iezivel hatalmasan lendülve szavai értelmét hangsúlyozandó, elszavalta a Nemzeti dalt... Az ifjú ember Petőfi Sándor volt. Napok folytak, minden óra hozott új híreket. Az Úri utcában létezett „Pillwax“ nevű kávéházban, ahova azelőtt is szoktam néha eljárni, most mindennap kellett mennem, mert itten találkoztunk bajtársainkkal. Itten szorítottam számtalanszor kezet Petőfi Sándorral. Ma is mintha látnám előttem. Ő alacsonyabb volt nálamnál, közép termetű, karcsú ember, hegyes szakáll fedte állát, és gyér bajusza volt. Szerény, komoly arcvonásai voltak , a kendő nélküli hosszú nyak még különösebbé tette egész egyéni kifejezését. Nem beszélt sokat. Emlékezem, hogy a forradalom e napjaiban ő egy tenyérnél szélesebb kardot viselt, oly széles volt, hogy erről jó távolról meg lehetett különböztetni a nap többi hőseitől. A „Pillwax" kávéházban azon napokban érdekesek és tanulmányosak voltak a társalgások. Ottan láttam naponta Vasvárit, és az akkor még koszorútlan, de már jó hírű költőnket, Jókai Mórt és még sokakat a forradalom nagyjaiból... akik elhullottak az idő sebes menetében. Esténként felszólalt a különös ékes szólású Vasvári, vagy egyik-másik, és felvilágosította a közönséget a napi kérdésekről; okult ezáltal a nép, gyarapodott az eszme ... Fialla doktor málhakocsija 5 óra tájban érkezett meg Muszelim-Selóba. Sátrak sora, bennük sebesültek. Fialla Lajos , itt is, mint mindenütt, régi ismerőseivel, kollégáival találkozhatott. Grigorescu doktor segédorvosa volt a Filantropia kórházban, Bukarestben, majd tanár lett belőle az orvosi fakultáson, amelyet Carol Davila alapított. Orvos kollégái a Filantropia kórházban hány izgalmas, emlékezetes műtétjének voltak tanúi, segítői. Fialla Lajos, a Bécsben tanult orvos született vakokat operált sikerrel. Édesapja tudná igazán értékelni ezt a bravúrt, Fialla Gyula „medicus civitas Bajaensis“, vagyis Baja város orvosa, akinek hatodik gyermeke volt a bukaresti szemsebész. Hat gyermek felnevelése egy városi orvosnak sem éppen könnyű, idős Fiatla doktor annál inkább becsülte fia igyekezetét a helyi gimnáziumban, majd Pesten és a 48-as forradalom leverése után Bécsben. Elégtétellel olvasná fia vélekedését is, hogy az orvostudomány lenne képes leginkább felemelni az emberiséget, ha orvos és beteg kapcsolatát nem alacsonyítaná le a pénz! Mindezt már nem mondhatta el apjának, így az orvosi világ elismerésével kellett megelégednie, ami számára több is volt, de kevesebb is édesapja biztatásánál. Ha csak egy született vakot gyógyít meg, Miklóst, a bukaresti hegedűst, akiről remek portrét rajzolt feljegyzéseiben, kétségbe vonhatták volna eredményeit. Egy példa nem példa. De Fialla Lajos hat született világtalannak adta vissza a látás boldogságát és boldogtalanságát. Guérison de six aveugles-nés (Hat született vak meggyógyítása) címmel öt évvel ezelőtt tanulmányban dolgozta fel, tette közzé tapasztalatait. Érdekes ezen kísérleteket amenynyire lehetséges feljegyezni, azt mondom, amennyire lehetséges, mert minden percben okul és tökéletesedik a szem tehetsége, úgyhogy mi csak a legszembetűnőbb eredményeket tudjuk felfogni. Néhány nap alatt oly sebesen tökéletesedett betegünk látása, hogy észleléseinkkel követni lehetetlen volt, és megengedtem egy világos teremben forgolódni. Egész nap foglalatoskodott, mindent iparkodott megtapintani, és azon okulni, mint a kisded, úgy ő is megégette ujjait a tűznél, hogy félni tanuljon tőle ; ő természetesen mindezeket percek alatt tanulta, amire a kisdednek hosszú idő kell. JECZA PÉTER : Ünnep 1877-1977 Akkor történt, amikor kezdtük lerázni mac és a rombolás fehér vakolatporát, mikor egy törmelékkel tovarobogó gépkocsik sora, s a szerek dübörgését szapora ácskalapácsok nyugitotta fel, amikor az életmentés barikádjain hat nősre is gondolhattak, mikor hirtelen ismét ágaskodó rügyeket, az oly korán virágba bor „Vakmerőségben párja nincs" — mondta ja, aki maga is a kockázatnak élt. „Hét élete van“ — vélekedett egy másik. „Fél tőle a halál” — így a harmadik. Miután az ötödik embert kiásta, kihányás a hatodik mentésére indult, a holtfáradt dal „Egy pillanatig sincs nyugta !" A hatodik embert is kifejtette a halál , szusszanni nekidőlt egy félig leomlott falnak, megcirógatta a fény. Akkor jelentették a tábt utca elején, a romhegy mélyén egy ember is bogása hallatszik, szükség lenne valakire, aki tömbökkel, ki farkasszemet mer nézni az ombújó, alattomos, hétfejű veszedelemmel. A tábornok megtörölte verejtékező homl intette a falnak támaszkodó Férfit. ...Időérzéke cserben hagyta: vajon néhai egy teljes napja, hogy a romtenger hullámai azt tudta, hogy vágni, bontani kell azt a régi, mely felfogta az alázuhanó falak halálos üt és valakiben még él a remény. Nem látta, nem látta, takarékoskodjon mozdulataival, lélegzeterni a gyötrő élményt, állandóan beszélt hozzá kérdezett, kérdezett lankadatlanul, kérdéseirt Tudor Stavru kaszkadőr emlékére ■inkról a pusztulóbegyérült a kihűlt omtakaritó bukdóntó kopogása váltakozók már piheelfedeztük a leslő, ült aranyesőt... Róla egyik barátozta a betonsirból, a kezelő felkiáltott vileléséből, s meg- Éjfekete szakállól írnoknak: a Sahia ziv ki-kihagyó domegbirkázik a kő-kék között meg■kát és magához ig órája vagy más alá merült ? Csak nagydarab ágyat, ét, s mely mögött láthatta, de hizel, próbálja leledi, szólította, majd eltáplálva benne az alig-alig pislákoló hitet, így tudta meg, hogy Lídiának hívják, haja fekete, s a rettenet napján múlt huszonkét éves . . . Amikor a holdvilágos éjszakában a mentőkocsi elszáguldott a nem létből visszahozott lánnyal, az ősz hajú tábornok mélyen meghajolt a mészpor miatt deresedőnek tűnő Férfi előtt. Egy hét alatt tíz életet ragadott ki társaival a sötétből. Aztán eljött a nap, amikor lezárult az életmentés csatája. Akkor valaki megkérte, hogy a pernye szagú szélben, amott fent a felhők alatt himbálózó, hajdan oly meleg, most kettéroppant családi fészekből mentsen ki egy elárvult emléket. Amikor már fent volt és kezével szinte megérintette a felhőket, s arcát megmártotta a szelíd márciusi napsugarakban, megbillent alatta egy vasbetongerenda . . . „A tenger szerelmese volt" — mondta Róla egyik barátja. „Órákig tudta csodálni a sirály röptét" — szólt egy másik. „Mindannyiunknál jobban szerette az életet" — így a harmadik. A darukezelő leállította gépét. „Egy pillanatig sem volt nyugta !" — sóhajtotta. A tábornok leemelte sapkáját, s eltűnődött: „Vannak katonák, kik épen-egészségesen kerülnek ki a háború poklából, aztán a béke első napjaiban halnak hősi halált, midőn valamelyik bűvös nevű mester csodaszínű vásznát akarják kimenteni egy égő házból." Akkor történt, amikor a város már lábadozott, s reggelente tejesüvegeikkel újból feltűntek a korán kelő nagyapák, mikor még idegeinkben lüktetett a föld méhéből feltört őrület, de fájdalmunkból erőt kovácsolva, már a helyreállításról, az építőmunkáról, a továbblépésről szőttünk terveket, amikor remélni mertük, hogy nem lesz több áldozat. SZÉKELY LÁSZLÓ Al DIÓ LSff KLOOZik VERONICA BODEA TATULEA : A gondolat tisztelete CHE (Folytatása a 6. oldalon) Harcban, múlhatatlanul In memóriám Nagy István Meghalt Nagy István. ...veszteségeink kifejezésére nincsenek külön írásjeleink. Pedig azok illenének most csupán a halálhírét hozó mondat mögé, s talán az önéletrajzi regényciklust indító Sáncalja dedikációja: „Szüleimnek, mindazoknak emlékére és tiszteletére, akik a nép — a munkásosztály— ismeretlen mélységeiből jöttek, vagy mindörökre hozzájuk csatlakoztak, s egész életüket arra áldozták, vagy áldozni fogják, hogy a kommunista emberi méltóság csúcsaira küzdhessék fel magukat.” Egész életét, életművét ajánlhatta volna ezekkel a sorokkal. . . . mert önmagát írta életrajzi regényeiben, önmagát, a MUNKÁSt. De az ember-rangon ábrázolt MUNKÁS harcol minden írása gyújtópontjában. Munkásosztálynyi méretekben szabott utat magának az irodalomban. . . . nálunk akkor még rokontalanul, de konok küzdelemben edzett, sohasem csorbuló tollal. Élete azonos és elválaszthatatlan volt a proletáréval. „Miről is írhattam volna egyébről, ha nem a harcos, viszontagságos munkáséletről, amelynek magam is részese voltam ?” Világnézete pedig mindaz, amit osztálya magára vállalt a világból. . . . vallása a munkásmozgalom volt. Hitt és írásaival hirdetett. Igazságaival emelkedett és emelte harcostársait, az OSZTÁLYt. A mozgalom nevelte íróvá, vagy még igazabban; íróvá lett a mozgalomért, Gorkij szavával : „munkásból a kultúra mesterévé”. Számára az ÍRÁS küldetés,vállalás és szigorú kötelesség volt, s így a HARC ÁLLANDÓSÁGA is. Eszméiért, eszményeiért való igazmondó nekifeszülés. Igazolás. Élet és tett egymásba acélosítása. Első kisregényétől, a Földi Jánost bekapta a várostól az életregény utolsó megírt soráig. Hazai magyar irodalmunk, újabb fekete vásznas ravatalánál azzal vigasztaljuk-erősítsük magunkat, hogy csak a harcban-betegségben megtört test hanyatlott le, a csaknem fél évszázadon át épített életműve a „proletár utókoré”, a miénk, a dedikáció címzettjeié maradt. Halandó távozott, de múlhatatlanul ! Meghalt Nagy István, SIPOS andrás HBHHBOBHOME 17. SZÁM 4-5. OLDAL