Bridzs-élet, 1965 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1965 / 1. szám
verseny felénél, az előny olyan nagy, hogy a csoport győzelmet már nehezen lehet tőlük elvenni. Annál nagyobb küzdelem folyik az I. osztályba való jutást jelentő II. helyért. Ebben a küzdelemben még 5 csapat van versenyben és ezek között van a papírforma szerint is esélyeseken kívül a tavaly még III. osztályú Berentei és Nagy István csapat. Ezt az 5 csapatot mindössze 3 pont választja el egymástól, itt tehát még minden lehetséges. A 7—14- ik helyezett csapatok alkotják a középmezőnyt és ezek közül csak az Aluterv és Jinda csapatokat fenyegeti némileg a kiesés veszélye, bár a két utolsó helyezett le van szakadva és ezek közül a Mondok-csapat sorsa megpecsételtnek látszik. A Takács-csapatnak még van esélye a bennmaradásra. Érdekesebb eredmények: A II. osztály a) csoportjának állása a XII. forduló után (b) csoport Ebben a csoportban három volt első osztályú csapat folytat késhegyre menő harcot az I. osztályba való visszajutásért. Nem valószínű, hogy hármójuk küzdelmébe más bele tudjon szólni. Meglepetés az ugyancsak volt első osztályú Dr. Merza-csapat gyenge szereplése. Az Autovill csapata, amely már a kupában és egyéb versenyeken is jól szerepelt, itt is remekül megállja a helyét. A kiesés ellen szintén három csapat küzd. A Dr. Böszörményi-csapat helyzete igen nehéz, a másik kettőnek (Dr. Toron és KÖZTI) egyaránt vannak esélyei a megkapaszkodásra. Kívülük még a Szántó és Tamássy csapatoknak is meg kellene küzdeni a bennmaradásért. Érdekesebb eredmények: Dr. Merza—Kaszab +36 4:0 Wellner—Nagy Imre +60 4:0 Tamássy—Bán + 1 2:2 Kaszab—Tamássy + 1 2:2 Wellner—Autovill. +31 4:0 Dr. Toron—Dr. Merza +31 4:0 Bártfai—Kaszab +11 3:1 Debreczeni—Matematikus +10 3:1 Wellner—Bán +12 3:1 Matematikus—Dr. Merza +39 4:0 Wittinghoff—Wellner +61 4:0 Nagy Imre—Bán + 6 3:1 Tamássy—Dr. Merza +64 4:0 Dr. Böszörményi—Wellner +24 4:0 Autovill.—Szentmihályi +69 4:0 A II. osztály b) csoportjának állása a XIII. forduló után 1. Dr. Kaszab 39 pont +357 2. Debreczeni 38 „ +467 3. Nagy Imre 36 „ +218 4. Bártfai 33 „ +180 5. Matematikus 31 „ +142 6. Autovill 30 „ +180 Nagy István—Kozmovszky +138 4:0 Perneczky—Aluterv + 9 3:1 Nagy István—Solti + 21 4:0 Tóth—Géczy + 9 3:1 Solti—Bencsik + 5 3:1 Solti—Berentei + 20 4:0 Csipka—Mondok +147 4:0 Perneczky—Nagy István + 44 4:0 Berentei—Bencsik + 65 4:0 Géczy—Szikszayné + 2 2:2 Tóth—Berentei + 2 2:2 Szikszayné—Solti + 85 4:0 Kozmovszky—Bencsik + 55 4:0 Géczy—Mondok +104 4:0 1. Dr. Perneczky 42 pont +288 2. Dr. Berentei 31 „ +165 3. Solti 31 „ +155 4. Géczy 30 „ +243 5. Dr. Tóth 29 „ +206 6. Nagy István 28 „ +208 7. Dr. Bálla 24 „ + 50 8. Kozmovszky 23 „ — 54 9. Bencsik 23 „ — 65 10. VITUKI 23 „ —120 11. Szikszayné 21 „ + 38 12. Csipka 21 „ + 3 13. ALUTERV 20 „ —219 14. Jinda 18 „ — 25 15. Takács 13 „ —216 16. Mondok 6 „ —647 3