BUKSZ - Budapesti Könyvszemle 10. (1998)
1998 / 4. szám - BÍRÁLAT - Sármány Ilona: Jókedvünk nyara (Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállítása, Magyar Nemzeti Galéria, 1998)
BUKSZ 1998 a belső, rejtett lelki-szellemi indítékokat, a stiláris változások belső logikáját, s mindezt a századvégszázadelő kortárs külföldi művészeti törekvéseinek megmérettető kontextusában. Bernáth Mária maga szerényen csak a (festői) módszer vizsgálatát jelölte meg tanulmánya témájaként, de ennél sokkal többet nyújt. Nemcsak a képek értője, a festői eszközök rendkívül érzékeny elemzője, de egyben stílusművész a szó legnemesebb értelmében, így tanulmányának olvasása még a nem szakmabelieknek is élmény. Meg tudja tanítani a laikust is, hogy felismerje, meglássa az ecsetkezelés, a színek felrakásának és megannyi festői technikai fogásnak a minőségét, apró, alig észrevehető változását, ami váratlanul teljesen új hatást, hangulatot, stílust és életérzést tud teremteni, írása elegáns, belülről láttató művészportré, egyben meggyőző védőbeszéd is amellett a művész mellett, akit nemcsak a konzervatívok támadtak, de időről időre lekicsinyeltek azok a dogmatikus írástudók is, akik a mindenkori avantgárd teóriák Prokrusztész-ágyába kényszerítik a kultúra minden egyéniségét. katalógus mindegyik tanulmánya más-más kontextusban vizsgálja Rippl-Rónai életművét. A tanulmányok egyik csoportja az életút filológiailag kellően fel nem tárt momentumait rekonstruálja, olykor elsőként publikálja (Plesznivy Edit, Horváth János, Pandúr József). Mások „örökzöld”, a hazai tudományosság számára továbbra is megoldatlan vagy annak tűnő kérdéseket járnak újra körül, mint például a műfajok, a pöttyös korszak vagy a Nabis-val való kapcsolat művészi problémáit (Szinyei Merse Anna, Gergely Mariann, Keserű Katalin). Szinte mindegyikük új gondolatokat vet fel vagy új megvilágításba helyez ismert adatokat. Szinyei például egészen friss párhuzamokat, összefüggéseket, kevéssé tudott tényeket vonultat fel tiszteletre méltó filológiai pontosságú, egyben igen széles horizontú, új adatokat is közlő míves tanulmányában. Van néhány olyan írás is a kötetben, mely új diszkurzusban tárgyalja Rippl-Rónai életművének egyegy aspektusát. Ilyen Szabadi Judit árnyalt pszichológiai meglátásokban gazdag tanulmánya, amelyben túllép végre a Maillol-portré évtizedeken át hangoztatott, Cézanne művészetével való rokonításán, az Aix-en-Provence-i mester képeivel úgy hasonlítja össze Rippl-Rónai műveit, hogy mélységesen mély alkati-művészi különbözőségek elemzésével a magyar festő személyiségének és látásmódjának lényegi másságára világít rá. Csorba Csilla tanulmánya a fényképezés és Rippl-Rónai több síkon mozgó, sokrétű kapcsolatáról ír, adatgazdag párhuzamokkal hangsúlyozva, mennyire természetes volt a fénykép használata a kortárs nemzetközi gyakorlatban, hogy a jól ismert konkurencián túl milyen hatással volt a festői életműre. Aprólékos fotóelemzések segítségével egészen új szempontokkal (és tényanyaggal) gazdagítja ezt a nálunk még mindig mostohán kezelt kölcsönös viszonyrendszert. A Rippl-Rónairól készült fotók elemzéseiből miniatűr lélektani szituációk sorozata kerekedik ki, ami új aspektusból villantja fel a festő megannyi karaktervonását és a művészszerep változásának árnyalatait. Király Erzsébet tanulmánya az enteriőr-korszakról új megközelítésbe, irodalmi-poétikai kontextusba helyezi ezt a lekicsinyelt zsánert. A festő megnyilatkozásaira támaszkodva szellemes fordulattal a festő képcímadását is bevonja az elemzésbe, melynek során kitapintja Rippl intimitásigényének irodalmi előzményeit és párhuzamait a magyar glóbuszon belül. Bár a rodenbachi ihletés első pillanatra hitelesnek tűnik, hiszen Rippl jól ismerte a költő műveit, a szóban forgó századvégi divatregény, a Bruges la Mort (1892) maníros misztifikációjával és megszállott, morbid hangulatával gyökeresen más kisvároskép hordozója volt, más szándékkal íródott, mint amivel a festő átesztétizálta a somogyországbéli kisvárosi lét álmosan folydogáló valóságát. Hasonlóképp, a Justh Zsigmond felé való kitekintés sem szerencsés Párizs