Budapest, 1947. (3. évfolyam)

7. szám - HATVANY LAJOS: Petőfi Pestje

ezen a kapun befordult volna, erre az előreszögellő falra esett a tekintete. Aztán ezeket a sok nemzedék lépteite kivájt lépcsőket taposta a szűk és rövid földszinti folyosó felé. Itt for­dult balra s aztán jobbra át, itt lépett be a tanterembe.« Tanárainknak az lett volna kötelességük, h­ogy kitárják előttünk az első B) ablakát — igaz, hogy magasan, a diákok feje fölött nyíló ablakok voltak — aztán kifelé kellett volna mutatniok : »Most pedig nyissátok ki a szemeteket fiúk , az ott, a­, a mult századbeli rokokó­palota, az egykori tulajdonosától vette nevét, ezért hívják Péterffy-palotá­nak — ez a sikátor, mely az Aranykéz­utca felé húzódik, a Galamb-utca! Amerre néztek, amit láttok, ezt így nézte és így látta Petőfi Sándor is. Mert itt az ő diákkora óta semmi sem változott.« Ha ezt, ha csak ennyit mondott volna nekünk valamelyik professzo­runk, akkor a hagyomány­ nélküli Pest, amely egy félszázad alatt némán és nyomtalanul temette el Petőfinek múltját, egyszerre csak megtelt volna zengő hagyománnyal. S mi pedig, Petőfinek a­ tankönyveinkben holt anyagként elraktározott életével igen közvetlen és nagyon eleven kapcso­latba kerültünk volna a­, iskolánk kolostorszerű folyosóin s annak ódon tantermeiben. A VÁROSHÁZ-TÉR. A piarista gimnázium homlokzata a Városház­téren nyúlt végig a tér nyugati oldalán keresztülhúzódó, egyetlen emeletével. Itt nyílt a boltíves főkapu, melyből balfelől nyílt a tisztelendő tanár urak cellái felé vezető, vörös márványos lépcsőház, amely homlokiránt egy keskeny udvarba vezetett, ahol a voltaképeni gimnáziumnak sok­emeletes épülete zárta el a kilátást. Ennek az épületnek kapujából vi­szont, ugyancsak balról nyílt a diákok lépcsőháza, de nem márvány-, hanem az időtől megviselt terméskőlépcsői­vel, amelyeket már az első fordulónál azok a falépcsők váltottak fel, amelye­ken még ma is hallom a fiatal léptek tompa kopogását. Aki ezen a második kapun is áthaladt, egy második széles udvarba ért, amelynek hatalmas ősplatánja, Petőfi iskoláskorának szá­munkra ismeretlen titkait suttogta. A Városház-tér keleti oldalán állt a Városháza, amelynek két emelete fölé az én gimnazista­ koromban húzták rá az épület arányait megbontó s annak zsiráfként felnyúló tornyát össze­zsugorító, harmadik emeletet. A keleti oldalt három banális fő­városi bérház foglalta le, amelyek közül Petőfi korának, a középső át­járóház, az úgynevezett Haris-bazár volt, bár csupán részleges tanúja. Mert ennek a hatalmas bérháznak városháztéri homlokzata, minden való­színűség szerint, a hetvenes évek folyamán épült ; aminthogy ugyan­csak a századvég ízlése szerint való volt a modern üvegfedelű csarnokká átalakított udvara is, a bazár, amely­nek közepén, egy nagy, kerek áru­polcon kirakva , cipőfűzőket, babá­kat, gombokat, krampuszokat, csato­kat, szíjakat, játékkarikákat, dominó­skatulyákat, sakktáblákat, verkliket, harmonikákat s egyéb bazári holmit kínáltak a kendősfejű, félkesztyűs, vörösujjú boltoskisasszonyok. A­ csar­nok köralakú falában húzódtak meg A lebontott régi Városház.«

Next