Budapest, 1972. (10. évfolyam)
1. szám január - Zolnay László: A Lipót-féle városjogok
48 Mozaik a főváros múltjából A lánccal elzárt Duna jószemű útleíró volt Bertrandon de la Brocquiere, Fülöp burgundi herceg tanácsosa, aki 1432—33-ban járt a Szentföldön és hazatérőben nálunk időzött. Tapasztalatait könyvben is kiadta és ebben hosszabban megemlékezik Pest-Budáról is. Dicsérő szavakkal emeli ki Zsigmond király építkezéseit, a budai szép, meleg fürdőket, ,,a tüzes és zamatos budai fehér bort, amely kitűnő ízét a Buda alatt forrásozó meleg vizektől és a bennük levő kéntől kapja". Járt a nádornál (Garai Miklós), akitől nem volt elragadtatva, mert „nem igen állja szavát és ígéretének sem tanácsos hinni". Különben is őszintén bevallja: „a látottak és hallottak alapján sokkal kevésbé bíznék a magyarban, mint a törökben". Kedves és gyönyörködtető volt számára azonban a budai lovagjáték, amit gazdagon díszített ruhában vívtak kis lovakon, alacsony nyergekben. Az aranypálcát az nyeri el a főnemesi küzdők közül, aki ügyesen üli meg a lovat és nem bukik le róla. Pesten is járt, ahol sok francia eredetű zsidóval találkozott, akiket annak idején kiüldöztek hazájukból és itt találtak menedéket. Sok francia kézművest is talált, akik Zsigmond megbízásából a Duna partján, szemben a királyi palotával nagyszabású tornyot kezdtek építeni, mert „a császárnak (Zsigmond nyugatrómai császár is volt) szándékában volt a Dunát óriási lánccal elzárni, bizonyára azért, hogy a nagyjövedelmű hajó- és egyéb vámok nagy része ne menjen veszendőbe. Ezzel a tervvel valószínűleg utánozni akarta a burgundi Ecluse várkastély mellett épült tornyot, ezt azonban én itt kivihetetlennek tartom, mert nagyon széles a Duna. De meg is akadt már a faragott kövekből, három lándzsányira emelt torony építése, mert a francia kézművesek egy része meghalt és az életben maradtak nem tudják a munkát folytatni".Pesten különben nagyon sok a lókereskedő. Ha valaki kétezer lovat akarna megvenni, azt is könnyűszerrel megtehetné. A lovakat tízes csoportokban adják el 200— 300 Frt-ért, pedig egy is megérné azt az árat, mert Erdélyből származó, kitűnő futó-és hátaslovak, csak kissé makrancosak.) Milyen volt Mátyás király? Nagy királyunk jellemét élénk színekkel ábrázolja Antonio Bonfini történetíró, akit Mátyás 1486-ban hívott hazánkba, megbízva őt a magyarok történetének megírásával, ő mondja el, hogy „fejedelme a régi királyok nyomdokait követi, hozzájuk méltó a nyájassága, szorgalma, kitűnő tehetsége, kötelességteljesítése, bőkezű, kegyes és közvetlen az adakozókészsége. Otthonosan viselkedik nemcsak budavári palotájában, hanem az urak és kapitányok között is, de még a szolgálatban is, amikor a közkatonákat végigjárja. A táborban izgalmasan látogatja a betegek sátrát, saját kezével eteti a gyengélkedőket és biztatja őket a gyógyulásra. Korholja a kishitűeket, vigasztalja a kétségbeesetteket és tréfával erősítette a csüggedőket. A hadirendben ő maga is gyakran kapott sebet, de sohase volt elkeseredve. Gyakran emlegette — kicsit dicsekedve — hogy ellenfelének, Újlaki Miklósnak, a bosnyák királynak, aki egy ízben beteg volt és ő a szolgálatban felkereste, ő kenőcsölte a lába ujját. Sőt, ha vendégeskedéskor barátait émelygés fogta el, nem törődve királyi méltóságával, a fejüket fogta, hogy segédkezzen rosszullétüknél. Mindez a lebilincselő magatartása megnyerte valamennyiük hűségét." Bonfini azonban el is marasztalja a nagy királyt, mert „budavári palotája nemcsak egyszerű volt, hanem csíntalan és hitvány. A magyarok csak lóval, fegyverrel törődtek, ezekre rakták az aranyat, gyöngyöt, ezüstöt. Hajukat díszítették ugyan drágaköves füzérrel, pazar ruhát is hordtak, de egyéb ékességgel nem törődtek. Úgyhogy a király négyszög alakú asztalán piszkos terítők voltak. Megváltozott azonban teljesen ez a helyzet, amikor Beatrix királyné 1476-ban bevonult Budára. Elsőnek ő építtetett nagyszerű ebédlőpalotákat, aranyos hálókamrákat". Bonfininek ez az állítása azonban nagy tévedés, amit bizonyára csak azért kockáztatott meg, mert hízelkedni akart a királynénak. Mátyás már az 1460-as években kezdeményezte a reneszánsz műveltség elterjesztését és Beatrix eljövetele előtt már sokat költekezett erre. A továbbiakban Bonfini ecseteli a királyné hatását az uralkodóra és elmondja, hogyan „intette a férjét a néppel való bizalmaskodástól és a felséget arra vezette, hogy rátartibb legyen a méltóságára. Arra is rászoktatta, hogy a kihallgatásokat és a magyaroknál annyira fontos igazlatást csak meghatározott időben tartsa. A szittyákat beavatta az olasz szokásokba és Itáliából nagy költséggel kiváló mestereket fogadott. Festők, szobrászok, kőfaragók, ötvösök, építészek seregét hívta el régi hazájából — óriási fizetéssel. Ezekhez társultak a konyha- és gyümölcskertészek, a bohócok, színészek, fuvolások, trombitások, hegedűsök, hárfások, akiket a királyné nagyon kedvelt. Jöttek költők, szónokok, törvénytudók, orvosok, csillagászok, matematikusok, akiket meg a király szeretett és istápolt, de nem idegenkedett a bűvészektől és varázslóktól sem. Talán ezek ellensúlyozására ékesítette fel a budavári királyi kápolnát, ahova Francia- és Németországból szedték össze az énekeseket, és amibe víziorgonát és márványból, ezüstből készített, kettős keresztkutat állított fel. Költekezése miatt a magyarok erősen korholták a dicső fejedelmet, minden szép mesterség atyját és a tudósok pártfogóját. Megszólták, hogy eltér a régi királyok takarékosságától, mellőzi az ősi szokásokat és olasz, sőt spanyol szórakozásra tér át. Zúgolódtak, hogy papucshős, és olyan elnéző, hogy az idegenek nemcsak az aranyat hordják el, hanem maholnap az egész országot. Becsmérelte a műveletlen, paraszti, magyar életet és buzdította a főurakat és nemeseket a finomabb életmódra és arra, hogy pompás házakat emeljenek, polgárosultan éljenek, az idegenekkel megértőbben bánjanak, akiket eddig hihetetlen módon lenéztek. S mindebben maga járt elől jó példával!" Elégették Mohamed koporsóját A török balkáni előrenyomulásának idején, 1501 januárjában érkezett hazánkba Tomasa Dainero, az olaszországi Modena hercegének követe. Urának küldött jelentésében érdekes képet fest országunkról és Budáról is. Leírja egy úrnapi körmenet lefolyását a Várban, amelyen II. Ulászló is részt vett, óriási néptömeg kíséretében. Ekkor egy nagyon furcsa látványnak volt a szemtanúja. Valamiféle jóslat azt tartotta akkoriban, hogy a törökök azonnal elpusztulnak, ha Mohamed próféta koporsóját sikerül elveszejteni. „Éppen a ház előtt, ahol laktam, a babonás hittől vezérelve és a jóslat beteljesedését remélve felállítottak fából és papírból egy mecsetet és bele koporsót. Ezt a szultán és számos pasa bábfigurája vette körül. Midőn Őfelsége a körmenettel az álmecset elé ért, tűzcsóvát dobtak arra és a koporsóra, amely a körülálló „törökökkel" együtt hatalmas lángba borult. Ami el nem égett, azt a magyarok sokasága megrohanta és ízzé-porrá zúzta." Ugyanakkor beszámol Dainero a budavári Fő tér (ma Szentháromság tér) közepén felállított csinos szökőkútról, amelyből azonban nem frissen permetező víz, hanem kitűnő bor folyt. Azt írja: „A nép bögrékkel, fazekakkal merít a pompás nedűből, de van, aki egyenesen a szájába csorgatja. Persze mindenki egyszerre és minél tovább szeretne ott lenni a csodaforrásnál és ebből lökdösés, veszekedés támad. Repülnek a tört fazekak, bögrék, de még az emberek is szanaszét. Soha ilyen ünnepet nem láttam! Mindenütt részegek hevertek, akiket csak üggyel-bajjal lehetett hazacipelni. A csúcspontját akkor érte el ez a különös „ünneplés", amikor a legsűrűbb tömegbe kappanokat, ludakat, galambokat hajigáltak, amiket a felajzott nép óriási dulakodás közben igyekezett megkaparintani." R.R.S.