Budapest, 2010. (33. évfolyam)
8. szám augusztus - Szécsényi Mihály: Egy pesti garniszálló 1891-ben
2010 augusztus Egy pesti garniszálló 1891-ben A garniszállók működése és a prostitúció a 19. század végétől a 20. század első feléig Szécsényi Mihály „A szerelem, amelyről egykor Petrarca zengett, városunkban nem szokásos. A kis garniszállodák, kapu alatti szobák és találkásházak körülbelül lebonyolítják a szerelmi forgalmat a városban, azon kívül meglepetésnek számít minden egyéb szerelmi jelenség”, írta Krúdy Gyula 1913-ban, Vízkereszt napján Kiss Józsefnek, A Hét főszerkesztőjének. Ezek a helyek ekkor élték fénykorukat, és a köztudatban e szállodatípus, a szobáztatás és a találkahelyek már ekkor fogalommá váltak. Az időnként egymástól nehezen megkülönböztethető intézményekben zajló szerelmi életet sajátos tulajdonságokkal ruházták fel, rejtőzködőnek, titokzatosnak, erotikusnak, izgalmasnak, szabadnak ábrázolták az irodalomban, és ilyennek tekintették a hétköznapokban is, ám egyúttal olyannak is, amely valami okból mégsem vállalható. Úgy tekintettek a garniszállóra, mint olyan helyre, ahol az igazi szerelem és a pénzért árult szerelem – a hatóságok és a polgárok jelentős részének nemtetszését kiváltva – békésen megfér egymás mellett, ami a szexualitáshoz való viszony átalakulását is jelzi. Minderre természetesen már jóval korábban felfigyeltek a hatóságok. Pekáry Gyula, Budapest rendőrfőkapitánya 1891. évi decemberi jelentésében foglalta össze a garnival kapcsolatos gondokat. Közegeivel hónapokon keresztül figyeltetett olyan szállodákat, amelyek környékén látszólag semmi törvényellenes, a járókelőkre nézve közbotrányt okozó esemény, jelenet nem történt. Sőt ezek tulajdonosai vagy bérlői rendesen fizették az adót, a magas bérleti díjat, megfelelő létszámú személyzetet alkalmaztak, s mindezt szállodájuk jövedelméből tették. Különösnek az bizonyult, hogy a négy hónapon át „eszközölt” pontos feljegyzések szerint a gróf Károlyi út 5. szám (ma Ferenczy István utca) alatt álló „Hotel Garçon” nevű szállóban, csak minden 203. napon, a Képíró utca 9. szám alattiban, csak minden 71. napon fordult meg egy-egy rendes szállodai vendég. Nem volt más a helyzet a Vadász utca 4. (ma Podmaniczky Frigyes tér 3. szám, az Arany János utcai metrómegállónál) és a Szerecsen utca (ma Paulay Ede u.) 31. szám alatti intézmények esetében sem. Mindezt az tette lehetővé, hogy a kérdéses üzletek nem szállodák, hanem a titkos prostitúció közvetítésére alakult vállalatok, szögezte le jelentésében Pekáry. Ezeket a szállodákat folyton és állandóan párok – férfi és nő – látogatják, kik onnan rövid időzés után távoznak. A nők nagy része foglalkozás nélküli cseléd vagy titkos kéjnő. A vasúti indóházakból, pályaudvarokról és hajóállomásokról utasokat sem bérkocsisok nem szállítanak, sem hordárok nem vezetnek ezekbe a szállodákba. A férfi vendégek zöme helybeli, azaz budapesti lakos, foglalta össze a tényeket a főkapitány. A Kecskeméti utca Kálvin téri torkolata a múlt századfordulón. Innen nyíltak azok a kis utcák... forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény 7 BUDAPEST