Kegyes Tanítórendiek főgimnázuma, Budapest, 1895
MULTI ÉS JÖVŐ. Ejtő. Való, hogy föntartám e nemzetet, Az örvény szélén sokszor megragadtam S az elkábultba öntek életet. Kitartóvá tevém még Ázsiának Vadon pusztáin, kóborlása közt, S örök reménynyel unszolám tovább, Míg áttörő a Kárpátok falát. Karját megedzem a honfoglalásra, S pihenni nem hagyom e kart, a míg Meg nem mutatta Északnak, Nyugatnak, Hogy háborgatni nem jó a magyart! Aztán megedzém lelkét is a hittel; Mert nyers erő, mely testben él csupán, Sem eggyest, sem népet nem boldogít. Hányszor győzött a hit bősz harczainkban, Midőn zászlóinkon Nagyasszonyunk Szent képe lengett a küzdők előtt! Én voltam, az Erő, ki a magyart Kipróbálom pártok tüzében is, Kemény aczéllá verve jellemét. Volt csábos ígéret hatalmas úrtól: Fény, pompa, kincs , s az ára csak athon ... Volt száműzés, örök rabság, kivégzés Szörnyű kínokkal, érted, óh szabadság! S ha gyarló volt egy rész a nemzettestből, Megingott és gyalázatlan neve: Támadt ezer helyébe, sziklaként Kiknek szilárd maradt a jellemük. E nemzetben erő a jellem is!