II. kerületi Toldy Ferenc állami főreáliskola, Budapest, 1940
Emléklap. Az „Erdélyi induló” pattogó ütemeivel köszöntöttük a tanév kezdetén székelyföldi, erdélyi és keletmagyarországi testvéreink felszabadulását, a Délvidéket pedig a Feltámadást hirdető húsvéti harangok diadalmas megkondulása közben ölelhettük újra kekkedtünkre. Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely, a bérces Erdély a Királyhágótól Zágonig újra a mienk! Keleten is már végig a Kárpátok gerincén foglalhatta vissza istenadta őrhelyét a magyar! Délen Szabadka, Zombor, Újvidék kövér rónaságán csakúgy, mint a Mura és Dráva mentén, a Zrínyiek földjén a költő és hadvezér jelszava int: ,,Ne bántsd magyart!” Mikes Kelemen, Zrínyi, Kölcsey, Arany János szülőföldje visszatért, és ha húsz éve előttünk is felrémlett „a nagyszerű halál” rémképe, ma már biztosan tudjuk, hogy „jönni fog, mert jönni kell, egy jobb kor.. Magabízók, erősek lettünk és felkészültek egy új honfoglalás magasztos feladataira. Tudjuk azt is, hogy nem könnyű a feladat. Nem könnyű, mert nem csak magyar véreink, de tőlünk csaknem egy emberöltőn át elidegenített nemzetiségeink kezét is meg kell ragadnunk újra. Velük, akiket gyűlöletünkre tanítottak és uszítottak évtizedeken, sőt nemzedékeken át, meg kell szerettetnünk hazánkat, hogy a Kárpátok hegykoszorúján belül találják meg ők is azt, s ne idegeníthessék el őket tőlünk soha többé határainkon túl élő fajtestvéreik. A trianoni szörnyszülött új államokat elnyomó nemzetiségi politikájuk zúzta szét. Magyarországon, melyet páratlan földrajzi egységével a Teremtő Európa népcsaládjainak találkozóhelyévé rendelt, a magyarság államalkotó erejéhez mérte a feladatot, hogy ezt a soknyelvű birodalmat az igazság és méltányosság szellemében szervezze, összetartsa és ezzel világtörténeti hivatását teljesítse. Ez a páratlanul nehéz feladat mindnyájunkat kötelez a nagy végcél érdekében, melynek jelszava továbbra is: „Előre az ezeréves magyar határokig!” Dr. Taborsky Ottó.