Evangélikus Gimnázium, Budapest, 1867
A mértan megkedvetetéséről a tanítás első fokon. Midőn örvendetes jelenségnek vette a magyar közönség azon tényt, miszerint ötvenkét magyar születésű tanuló látogatja a zürichi műegyetemet, elismerte a természettudományoknak, tehát a mathesisnek is nagy fontosságát. Mert tudjuk, hogy a mathesis azon alapkő, melyen a természettudományok nyugszanak, vagy ha egy képpel akarunk élni, a mathesis hasonlít egy épületnek képzeletünkben létező tervéhez, a természettudományok a mathesis alkalmazása által mintegy építenek és építenek ott, hová a mathesis rideg vonalakat rajzolt. Azonban én ezen jelenségben semmi kielégítőt nem látok, egyrészt azért, minthogy ezen szám, hozzávetvén még azok számát is, kik a budai műegyetemen, a pesti tudományegyetemen a bécsi és mási k alföldi egyetemeken mathesissel foglalkoznak, nagyon kedvezőtlen viszonyban van azok számához, kik más, leginkább a jogi pályára lépnek, vagy kik semi határozott életpályát nem választanak; pedig a mathesisnek, mint minden természettudomány nélkülözhetlen segédtudományának a mai korban, midőn kétségtelenné vált, hogy azon nemzet örvend a legnagyobb jólétnek, a mi után gyakran vad rohammal törekedünk, mely megismervén a természet törvényeit, annak kiaknázása által gyarapítja anyagi és ez által szellemi gazdagságát is, legtöbb, vagy — a magyar nemzet történelmi fejlődése — és politikai viszonyainál fogva — legalább annyi művelővel kellene bírnia, mint bírnak a jogi és politikai tudományok; másrészt pedig azért nem mondhatni örvendetesnek ama jelenséget, minthogy azon örömünk kifejezése által, hogy külföldön tanulnak ifjaink, elismertük azt, miszerint itthon nem találnák azt, ami után ők vágyódnak. Ez utóbbi bajon könnyű volna segíteni, ehhez csak amaz ismert három dolog, t. i. pénz és pénz és ismét pénz kell, azonkivl annak belátása, hogy a magyar tanuló ifjú nem követne el sarkalatos vétséget, ha itthon is idegen nyelven, idegen tanártól — amit külföldön most is kénytelen megtenni — tanulná a mathesist addig, mig azon derék férfiaink, kikkel már is bírunk, a magyar nemzet kebeléből kellő számú társakat nyernének, kikkel együtt mind számra, mind belértékre nézve méltóan képviselhetnék a mathesist Magyarországon. Azonban, nemde oktalannak tartanák azon kereskedőt, ki valamely áruczikkből a kereslethez képest túlságos nagy készletet tartana. Nagyon különösnek fog tetszeni, ha kimondom, hogy ezen állítást a tudományra, nevezetesen a mathesisre akarom hasonlatképen alkalmazni. Pedig úgy van, vétkeznénk, ha sok oly tanerőt fizetnénk, melyeket igen csekély számú tanuló , vagy talán épen egy sem keres meg. És valamint a sokáig tartott készlet elavul, úgy a legbuzgóbb tanár is ellankad, elkedvetlenedik, ha észre veszi, hogy tárgyal.