Budapesti Hiradó, 1846. január-június (311-412. szám)

1846-06-11 / 401. szám

394 illy állásában, csekély véleményem szerint, kívánatos vol­na hogy a Tisza szabályozásában döntő hatással bíró urak, ezen körülményeket méltányolván, ezen mintegy új tervet (mert a­mint hallom, az eddigi tervek a Tiszát régi medré­ben hagyák meg) szoros vizsgálat alá venni, és létre­hozni igyekeznének. Azon kívánság, melly a tiszai társaság jegyzőkönyvében látható, miszerint a munkához még ez évben tettleg hozzá lehetne, vagy kellene fogni ,melly csekély véleményem sze­rint a szenvedő lakosság iránti gyöngéd érzésből és segítő készségből ered­ annak, hogy illy roppant feladat, miilyent a Tiszát szabályozó társaság hatásköre alá vett, pontosan meg ne vizsgáltassák , és ezen fontossággal még bizonyos idő el ne foglaltassák, ellent nem állhat. Mert sokak nevében me­rem állítani, szívesen várunk még, csak olly terv állapíttas­sák meg, melly bajainkon valódilag állandóul segítsen, és költségeinknek, munkáinknak várt eredményt szerezzen. — B. Vécse­y Miklós.------------­(VISZONVÁLASZ tiszántúli Melchizedech ur­nák.) Sejtelmem teljesült: „Válaszomra“ megjelentek a ti­szántúli Melchizedech urnák észrevételei, mellyeknek indo­kait jelen soraimban igyekszen­em észrevételeimmel figyel­mesen kisérni, de koránsem modorát követni a t. czikkiró­­nak, mert ezen ügyet érdemileg fejtegetni képesnek érzem ugyan magam, de okoskodásim erejét személyességekre alapitni nem tudom. A czikkbre állítván, hogy én az egyházi rendet amúgy rövid uton akarnám eltörülni, állítása alapjául hivatkozik az Aug. Confessio 14. czikkére. Ennek szavai következők: „de ordine ecclesiastico docent, quod nemo debeat in ecclesia publice docere, aut sacramenta administrare, nisi rite vo­­calus.“ — Az Aug. Confessio ime szavai tehát nem a czikk­iró elvei mellett, hanem épen ellene szólnak, mert külön egyházi rendet nem alapitnak, hanem csak azt kívánják, hogy azok, kik a népet oktatni ’s a szentségeket kezelni rendel­­­tetvék, ehez a szükséges képességgel bírjanak, ennek pe­dig nyilvános elismerése és ünnepélyes kijelentése a felava­tás. Azon a testamentomi egyházi rend , melly magát isten és a zsidó nép közé állitá, a keresztény hit által eltöröltetett, valamint a kath. hierarchia a protestantismusra nézve eltö­röltetett a reformatio által. ’S igy a protestáns egyház fo­galma szerint az egyháziak nem képeznek külön statust in statu, hanem a honpolgároknak olly töredékét teszik, melly­­nek tiszte a keresztény hitbeni ’s erkölcstani oktatással fog­lalatoskodni, mire a felavatás által jelentetnek ki képesek­nek. — Mi a tiszai kerület t. felügyelőjének abeli megrova­­tását illeti, hogy evangélikus létére kálvinista úrvacsorához járult, ezen megrovatást úgy tekintem, mint a t. czikkiró tollából esetleg kicsuszottat; mert, hogy 1846. évben egy ev. pap valakit az igazi keresztény és tiszta protestáns szellem­nek hasonló kifakadásáért szándékosan megróhatna, lehet­­lennek hiszem. Egyébiránt maga a t. czikkíró ezen vélemé­nyemet utóbbi soraiban még inkább megerősítő, nyilvánít­ván, hogy ő sem ragaszkodik, konokul a régihez, az ela­vulthoz, ’s mondván, hogyha szükségét látjuk, reformál­juk magunkat újra, minthogy kezeink nincsenek megkötve. Már pedig az uj reformatio eszközlésére legczélszerűbb mód az általam megpendített ’s elvileg már a két evang. testület által elfogadott unió, mellynek mielőbbi létesítésére legha­­tóbb eszköz leend, ha a két evangelikus hitbeliek az úrva­csorát, melly iránt szellemileg már úgyis egyetértenek, kö­zösen élvezendik. — Azon észrevételre, hogy a quakkerek­­hez látszom szítni, a felelet már a mondottakban rejlik, minthogy én is, mint minden igaz protestáns, az egyházi functiók kezelésére bizonyos személyeket kívánok rendeltetni, é s koránsem akarom , hogy ezen egyházi functiókat bárki, különbség nélkül, teljesíthesse. — A czikk második pontjában annak l. írója a gyűlésekbeni kettős elnökséget maga is hybridumnak állítja, és velem az egyes elnökség iránt kezet fog, csak azon különbséggel, hogy kivonata az, miszerint az elnök mindig pap legyen, követ­kezetlenséget látván abban, papra bízni a potestatem mini­­sterit, de az evang. egyház igazgatási főgyeplőjét nem. Én pedig az ellenkezőt hiszem, és abban látok következetlen­séget, ha egyházi személy elnökösködendik , minthogy, minden más nyomós okot elhallgatván, már maga a szentitás mondja, hogy a papok országa nem e világból való. Egyéb­iránt ha hitsorsosim többségének tetszeni fog az egyetemes közgyűléseken az elnökséget és az igazgatási fegye­met kire­­kesztőleg az egyháziakra bízni, akkor véleményem szerint, sokkal egyszerűbb volna, ha nyilván más vallásra térnének át, mert azon protestánsok, kik az egyháziaknak felsőbbsé­­gét a világiakon annyira elismerik, hogy az egyház-igazga­tást , melly szoros öszveköttetésben áll a politikai élettel, készek kirekesztőleg rájuk bizni, bár külsőleg színleljék is protestáns létöket, sziveikben megszűntek protestánsok lenni, és szellemileg már más valláshoz tartoznak. A czikkírónak azon állítását érdeklőleg, hogy mig az evang előkelő urak, őseik példája szerint, a papok művelt­sége knépezéséhez pengő érczczel nem járulnak, az evang. papok műveltségi fokát ne feszegessék. Erre, mellőzvén an­nak fejtegetését, várjon az említett urak ősei ’s ők magok a Protestantismus oltárára áldoztak-e valamit, és mit áldoz­tak, sőt föltéve, de meg nem engedve, hogy az ősök mindent az élők pedig e tekintetben semmit nem tettek , — azt fele­lem, hogy a t.czikkirónak ezen oldalróli megtámadása—min­den sértés nélkül legyen mondva—­azon, a mindennapi élet­ben többször előforduló cselre emlékeztet, midőn l. i. az il­lető pap hívei egyikét iszákosság miatt feddé, ’s ez azt vála­szolá: „mi köze a tisztelendő urnak hozzá, hiszen boromat meg nem fizette.“ — A mi azon rám fogott, a javaslait kettős elnökség miatti aprehenssót illeti, ebből kitetszik, hogy a t. czikkiró jelle­memet legkevésbbé sem ismeri, gondolván, hogy isten tudja mennyire fog engem czikkében foglalt megtámadási által elkeseríteni, sújtani, vagy épen kétségbe ejteni. Higye el a t. czikkiró, hogy ezen czikke által nem érzem magam megsértetve, ’s legkevésbbé sem aprehendáltam, hogy a kettős elnökség javasoltatott, sőt ismétlem, hogy, ha a ja­vaslat elfogadtatnék, minden aprehensio nélkül fognék visz­­szavonulni a magánéletbe, mellynek boldogságát számos évig hábortalanul élveztem. A tiszt, czikkíró azon állítása be­bizonyítására , hogy bizonyos idő óta hitsorsosimnak hoz­­zámi bizalma megcsökkent, — minden szerénységgel legyen mondva — az általa felhozottaknál nagyobb ’s hatályos­ ada­tok szükségesek. Ember, protestáns ’s magyar létemre csak három bírót ismerek el: lelkiismeretemet, az egyetemes közgyűlést és hazám és királyomat. Mig ezek gyarló műkö­déseim felett roszaló ítéletet nem hozandnak, engedje meg a t. czikkíró, hogy egyesek, bármi tekintélyűek legyenek is azok, roszalása által kitűzött czélomtól nem hagyom magam eltántoríltatni. — A magyar nyelvnek az egyetemes közgyűléseken­ kire­­kesztőleges használása ellen, a czikkíró által felhozottakra ismételve megjegyzem, hogy a magyar nyelv törvényeink ál­tal közigazgatási és oktatási nyelvvé emeltetvén, innen egy­szerűen és következetesen folynak a „Válaszomban“ mondot­tak. A­mi n. b. Prónay Sándor hivatalbeli elődömnek ezen ’s más pontban tett velemi öszvehasonlítását illeti, legyen meggyőződve a czikkiró, hogy ha valaki, én, kihez a bol­dogult valóban atyai szeretettel viseltetett, tiszta jellemét, roppant tudományosságát, vallásbeli buzgóságát 's bokros érdemeit méltányolni tudom, ’s vele mérkőzni sohasem volt szándékom. Örömest ismerem el mindenben felettemi elsőbb­ségét, de egyszersmind mindenkinek igazságszeretetétől bizton várom, hogy szinte elismerendő, miszerint a bol­do­­­gultnak állása egészen más volt, mint az enyim. Mások vol­tak akkor a magyarhoni Protestantismus viszonyai, mások a kor kivonatai. Akkor az adott vallásbeli jogokat kellett vé­deni, most pedig a teljes vallásbeli szabadságért küzdeni; akkor egy holt, és így semmi más élőnek igényeit nem sértő nyelvet, a latint kellett diplomatikus és didactikus becsében fentartani, most pedig ennek helyébe, ’s honunk többi nyel­veinek eb­be egy élőt, t. i. a magyart kellett közigazgatási és oktatásivá emelni. A boldogulnál conserválás kivántatott, tőlem reformálás kívántatik. Meglehet ugyan, hogy a con­serválás finomabb tapintatot ’s­eszélyességet kíván mint a reformálás, de nagyobb elszántságot és önmegtagadást va­lóban nem.­­ Az uniót illetőleg, hogy ennek életbeléptetése a polgári és vallásbeli szabadság, a Protestantismus, a haza, az ural­kodó dynastia érdekében áll, ez ellen, mint minden szent és üdvös ellen is lehet ugyan szót emelni, de eldöntőleg megc­áfolni nem. Mindamellett, isten őrizzen, hogy az unió más mint legális, az ember méltóságával megegyező eszkö­zökkel mozdíttassék elő. Bizassék ezen ügy az értelmiségnek, és az igazi evang. szellemnek mindinkábbi fejlődésére, és minden igaz protestáns, főleg pedig a népoktatók lelkessé­gére; bizassék meggyőződésre, a szent igazságra, a min­den emberi kebelben mélyen gyökerezett szabadság szere­­tetére. Győzessék meg minden, különösen protestáns honpol­gár arról, hogy az unió eszméje, nem a hiúság, a kény, az önző érdekek, hanem azon szent igazság szüleménye, hogy általa nemcsak hitünk, hanem hazánk, az uralkodó dynastia, sőt a kereszténység és az emberiség érdekei hatósan szilár­ dulandóak és erősbülendnek, ’s hogy következőleg előse­gítésén lelkesen törekedni szent kötelesség. Az általam javaslott garasos segélyadózásra nézve, úgy látszik, mintha a t. czikkíró tervemet föl nem fogta volna, mondván, hogy ő nem kívánná azon évi díjakban csupán a superintendenseket, hanem általában a papokat és oktatókat is részesittetni; mit én is „Válaszomban“ az oktatók javí­tandó fizetésére nézve az augsb. köz. ujságbani czikkíróval kezet fogván, magamévá tettem, csakhogy az ügy könnyebb sikeritése tekintetéből említett tervemet előleg a superin­­tendensekre illesztettem. Egyébként a t. czikkirónak ígért e tekintetbeni javaslatát a legnagyobb kíváncsisággal elvárand­­óán, azon reménynyel rekesztem be soraimat, hogy vala­mint a czikkirónak szavai engem legkevésbbé sem sértettek, úgy hiszem, hogy őt sem fogják bántani az enyimek. Ve­­niampetimus, damusque vicissim!—Bucsány, 1846. jú­nius 3an. Gróf Zay Károly: BUDAPESTI NAPLÓ. Ki Pestnek csak néhány év óta is állandó lakosa, tapasztalható, milly gyorsan növekszik né­pessége ; maholnap az állandó lakosok száma a százezret is túlhaladja, innét van, hogy ámbár naponkint ujan­ épült há­zakkal találkozunk, semmikép sem akar csökkenni a lakbér; innét van, hogy olly kori kényelem tekintetéből maguk a zsellérek verik föl egymásra a házbért, mi fölött aztán a szűkmarkú háziurak jót nevetnek*, mig nekünk szegény zsel­léreknek szemeink is könybe lábadnak. — A hengermalmon túl épülő házak is annyira szaporodnak, hogy nemsokára uj városrészt fognak képezni, mellynek neve, mint érintetni hallók, „Ferdinand külváros“ leend. — Örömmel jelentjük a t. kir. táblának azon erélyes eljárását, miszerint több ha­mis játékost és kávés­ orgazdáikat részint a törvényes 100 arany bűndíjban marasztaló el, részint hosszabb fogságra ítélte. Czélszerű intés ez az illetőknek.­­ A „mennyei biro­dalom“ fővárosában két divatlap jelenik meg, mindkettő chinai nyelven; egymástól mindazáltal annyiban különböz­nek , hogy egyik, irántunk a rokonszenvétől vezéreltetve, a magyar érdekeknek meleg pártolója *) míg a másik egy megtestesült chinai faj. Amazt nevezzük „Magyarnak,“ ez utóbbit „Chinesernek.“ Látván a „Chinesei“ szerkesztője, hogy a „Magyarnak“ előfizetői naponkint szaporodnak, min­den új félév közeledtével azon iparkodott, hogy a „Magyar“ divatképeinek festői közöl néhányat magához csábítson, mi­szerint vetélytársa hátramaradást szenvedjen, így történt legközelebb is. A „Magyar“ szerkesztője tehát elmene a ha­tósághoz, é s bepanaszolván a dolgot, melléje tüszint egy bambusos igazságszolga rendeltetett, ki a tőle fölmondás nélkül elköltözött festészlegény­­ előbbi gazdájához vissza lenne viendő. De a „Chinesei“ szerkesztősége még hatósági köz­benjárásnak sem engedett, sőt kenyéririgységi dühétől any­­nyira el lön ragadtatva, hogy a „Magyar“ szerkesztőjét egyik szombaton (e nap chinai neve hamarjában nem jut eszünkbe) nyilvánosan megtámadván, jól elbambusozta. Nálunk illyes­­mi nem történhetnék, mert itt a „szépművészeti“ lapszer­kesztő sokkal műveltebb, semhogy társára utczán, világos nappal, a város legnépesebb részében palotát emelhetne. — Azon körülmény, miszerint Hugo Károlynak a szindizáló választmány által első ízben visszautasított, másodszor pedig a színpadra csak egy szavazat többséggel jutott „Egy magyar király“ drámája a közönség által tetszéssel fogadtatott: epés kifakadásokra szolgáltat alkalmat a szindizáló választmány ellen, mellynek eljárása következő: öt választmányi tag, kik írók és színészekből állanak, összejő, a beadott darab hangosan felolvastatik ,s a színmű sorsa nyomban el is dön­tetik. Czélszerű-e ez eljárás? a többség határozatára bízzuk; annyi mindazáltal bizonyos, hogy a színművek minőségét, ha nem bírálaton aluliak, egyszeri hallásból teljes bizonyosság­gal eldönteni, 1­­gnagyobb gyakorlottság mellett is majdnem lehetetlen. — A polgári magyar őrhad jövő héten a kőbá­nyában fegyvergyakorlati czéllövést fog tartani, melly alka­lommal egyszersmind tapasztalhatandja, hogy az életben nem olly könnyű a kitűzött czélt eltalálni. — Vasárnap reggel a nemzeti színház légszeszgépe körül majdnem tűz ütött ki, nagyobbttá a zavart, hogy az ott levő vigyázók vízzel akar­ták a kigyult olajt oltani, míg az elesiető gépész homokot használva, a gyuló anyag lobogását elfojtó.­­ Szinte az­nap délelőtti 10 órakor tartó a nemzeti casino közülését, melly­nek legnevezetesb határozata az, hogy ezentúl nem­ tagok, vagy egyéb egyesületek és részvény­társaságok, még a vá­­lasztottság engedelmével sem fognak ott lakomákat tarthatni. — Dumasnak egyik regénye után készült „Gyalog csatárok“ drámája ’s egy másik „Didier“ czimü, mellyek némellyekről hatásos színműveknek mondatnak, már hetek óta várakoz­nak az előadásra. Ha eredeti darabok nem hozathatnak föl újdonságokat, a jó fordításokkal sem kellene ennyire késni. A TESTGYAKORLÓ-INTÉZET. A pesti testgyakorló-intézet részvénytársulata f. évi jun. tékén délutáni 5 órakor, intézeti elnök t. Szentkirályi Móricz ur elnöklete alatt az intézet helyén, Kerepesi utón létező, hajdan gr. Beleznay-féle kertben, tartandja ez évi rendes közgyűlését, mellyre a t. ez. részvényes urak tisz­telettel hivatalosak. Tárgyak: 1) egy intézeti pártfogó, igazga­tók ’s választmányi tagok választása; 2) az alapszabályok módo­sítása’s megváltoztatása; 3) az 1845dik évi számadás előter­jesztése. E közgyűlésbe mindenkinek szabad a bemenet. — Pest, jun. Irén 1846. A pesti testgyakorló-intézet korra, válasz­t­­m­á­n­y­a által. _____________ CZÁFOLAT. Trencsinből, május 16. A Budapesti Híradó 380ik számában közlött czikk elolvasása után , csakhamar tolláb­­ól rá­ismertünk a jó madárra; kötelességünknek tartjuk azért a felvilágosítást. — — Elején mindjárt azt mondja közlő úr, „hogy a vöröspártnak a zöldpárt iránt mutatott engedékenysége !! és szelíd magaviselete!!! minden egyenetlenségnek elejét vette“, ejh­ej!!, tehát engedékenysége? no lám, ezen szép tulajdonát, ha igaz, most először volna szerencsénk tapasztalni; de fájdalom, nem úgy volt, hisz szónokaik egyike elég sallangosan nyergelte fel pegazusát; eleget handabandázott a kormány ellen, miért nem nyargalóztak more solito rajta ? Varasd megye levelét Pest megye irányában olvastatni sem akarták, hanem erőnek erejével az ad­ák közé temetni; miért engedték tehát a választmányhoz uta­sítani, hova a conservativ rész indítványozta? Zala megye levele következtében a protestáns iskolákra nézve felírást sürgettek; miért nem villák keresztül? talán mert engedékenyek voltak? Ő nem, jól számlálták meg vörösuraimék a szólókat, és csak a több­ségnek voltak kénytelenek engedni, azért maradt el alkalmasint az amnestia indítványa is, mellyet kicsapongó collegáikra nézve szándékoztak megyeileg kérni ő felségétől, hogy ek­ép a kerep­­czéből szép módon menekülhessenek; de ez is nemde csupa en­gedékenységből maradt el ? ? — Továbbá az Akay József folya­modványára leérkezett k. kir. parancsban nem áll az, mit közlő úr hibásan állít, t. i. „hogy a mondott egyén azon vétke, mi­szerint az ellenpártból némelly egyéneket a katonák által elfo­gatva a predméri laktanyába záratott, elengedtetik“, hanem a k. parancs csupán a megyének azon tettét nem helyesli, hogy Akay Józsefet ápril­i én a józan igazság, ’s a megyében divatozó szokás daczára minden elöleges nyomozás nélkül tiszti ügyészi vád alá vette, s azért most annak vád­ alóli felmentetését jelenti a megyének. Nem áll továbbá az, hogy Akay József collegája, ki legfelsőbb helyre kegyelemért folyamodott, k­evésbbé bűnös amannál, már engedje meg közlő úr, A. J. és collegája tette közt a különbség szörnyű nagy; egyébiránt az említett collega úr tévedését mi is szívünkből sajnáljuk , és szinte kívánjuk meg­­kegyelmeztetését, ámbár a házak megtámadtatását, azok lerom­bolását s emberek megveretését, nem lehet csak amúgy tévedés­nek keresztelni; itt valóban közlő úr jó nagyot tévedett! — Végre közlő úr az annyira óhajtott béke mámorában, a megyében munkálkodó kir. biztosságról sem felejtkezett el, midőn azt csak ugy brevi mami­r megyéből el akarná távolítani, ’s a kir. kincstárt már jó eleve tudósítja, hogy miután az actio alatt lévők többnyire l­lit familias , ot Iro pauperioros, az eddig kiadott költségeinek csak felét sem képes visszanyerni: szerinte tehát legjobb volna, ha a crimen alias actio alá került egyének perei megbizatását ő felsége a megyei törvényszékre átruházni kegyeskednék; már hogy *') Vagy talán egy kis népszerűségnek, mindennek mi diva­­tos dicsérgetésével és legyezgetésével, nem épen ügyetlen k­ojb­á­­szója. Szerit.

Next