Budapesti Hiradó, 1846. január-június (311-412. szám)
1846-06-11 / 401. szám
394 illy állásában, csekély véleményem szerint, kívánatos volna hogy a Tisza szabályozásában döntő hatással bíró urak, ezen körülményeket méltányolván, ezen mintegy új tervet (mert amint hallom, az eddigi tervek a Tiszát régi medrében hagyák meg) szoros vizsgálat alá venni, és létrehozni igyekeznének. Azon kívánság, melly a tiszai társaság jegyzőkönyvében látható, miszerint a munkához még ez évben tettleg hozzá lehetne, vagy kellene fogni ,melly csekély véleményem szerint a szenvedő lakosság iránti gyöngéd érzésből és segítő készségből ered annak, hogy illy roppant feladat, miilyent a Tiszát szabályozó társaság hatásköre alá vett, pontosan meg ne vizsgáltassák , és ezen fontossággal még bizonyos idő el ne foglaltassák, ellent nem állhat. Mert sokak nevében merem állítani, szívesen várunk még, csak olly terv állapíttassák meg, melly bajainkon valódilag állandóul segítsen, és költségeinknek, munkáinknak várt eredményt szerezzen. — B. Vécsey Miklós.------------(VISZONVÁLASZ tiszántúli Melchizedech urnák.) Sejtelmem teljesült: „Válaszomra“ megjelentek a tiszántúli Melchizedech urnák észrevételei, mellyeknek indokait jelen soraimban igyekszenem észrevételeimmel figyelmesen kisérni, de koránsem modorát követni a t. czikkirónak, mert ezen ügyet érdemileg fejtegetni képesnek érzem ugyan magam, de okoskodásim erejét személyességekre alapitni nem tudom. A czikkbre állítván, hogy én az egyházi rendet amúgy rövid uton akarnám eltörülni, állítása alapjául hivatkozik az Aug. Confessio 14. czikkére. Ennek szavai következők: „de ordine ecclesiastico docent, quod nemo debeat in ecclesia publice docere, aut sacramenta administrare, nisi rite vocalus.“ — Az Aug. Confessio ime szavai tehát nem a czikkiró elvei mellett, hanem épen ellene szólnak, mert külön egyházi rendet nem alapitnak, hanem csak azt kívánják, hogy azok, kik a népet oktatni ’s a szentségeket kezelni rendeltetvék, ehez a szükséges képességgel bírjanak, ennek pedig nyilvános elismerése és ünnepélyes kijelentése a felavatás. Azon a testamentomi egyházi rend , melly magát isten és a zsidó nép közé állitá, a keresztény hit által eltöröltetett, valamint a kath. hierarchia a protestantismusra nézve eltöröltetett a reformatio által. ’S igy a protestáns egyház fogalma szerint az egyháziak nem képeznek külön statust in statu, hanem a honpolgároknak olly töredékét teszik, mellynek tiszte a keresztény hitbeni ’s erkölcstani oktatással foglalatoskodni, mire a felavatás által jelentetnek ki képeseknek. — Mi a tiszai kerület t. felügyelőjének abeli megrovatását illeti, hogy evangélikus létére kálvinista úrvacsorához járult, ezen megrovatást úgy tekintem, mint a t. czikkiró tollából esetleg kicsuszottat; mert, hogy 1846. évben egy ev. pap valakit az igazi keresztény és tiszta protestáns szellemnek hasonló kifakadásáért szándékosan megróhatna, lehetlennek hiszem. Egyébiránt maga a t. czikkíró ezen véleményemet utóbbi soraiban még inkább megerősítő, nyilvánítván, hogy ő sem ragaszkodik, konokul a régihez, az elavulthoz, ’s mondván, hogyha szükségét látjuk, reformáljuk magunkat újra, minthogy kezeink nincsenek megkötve. Már pedig az uj reformatio eszközlésére legczélszerűbb mód az általam megpendített ’s elvileg már a két evang. testület által elfogadott unió, mellynek mielőbbi létesítésére leghatóbb eszköz leend, ha a két evangelikus hitbeliek az úrvacsorát, melly iránt szellemileg már úgyis egyetértenek, közösen élvezendik. — Azon észrevételre, hogy a quakkerekhez látszom szítni, a felelet már a mondottakban rejlik, minthogy én is, mint minden igaz protestáns, az egyházi functiók kezelésére bizonyos személyeket kívánok rendeltetni, é s koránsem akarom , hogy ezen egyházi functiókat bárki, különbség nélkül, teljesíthesse. — A czikk második pontjában annak l. írója a gyűlésekbeni kettős elnökséget maga is hybridumnak állítja, és velem az egyes elnökség iránt kezet fog, csak azon különbséggel, hogy kivonata az, miszerint az elnök mindig pap legyen, következetlenséget látván abban, papra bízni a potestatem ministerit, de az evang. egyház igazgatási főgyeplőjét nem. Én pedig az ellenkezőt hiszem, és abban látok következetlenséget, ha egyházi személy elnökösködendik , minthogy, minden más nyomós okot elhallgatván, már maga a szentitás mondja, hogy a papok országa nem e világból való. Egyébiránt ha hitsorsosim többségének tetszeni fog az egyetemes közgyűléseken az elnökséget és az igazgatási fegyemet kirekesztőleg az egyháziakra bízni, akkor véleményem szerint, sokkal egyszerűbb volna, ha nyilván más vallásra térnének át, mert azon protestánsok, kik az egyháziaknak felsőbbségét a világiakon annyira elismerik, hogy az egyház-igazgatást , melly szoros öszveköttetésben áll a politikai élettel, készek kirekesztőleg rájuk bizni, bár külsőleg színleljék is protestáns létöket, sziveikben megszűntek protestánsok lenni, és szellemileg már más valláshoz tartoznak. A czikkírónak azon állítását érdeklőleg, hogy mig az evang előkelő urak, őseik példája szerint, a papok műveltsége knépezéséhez pengő érczczel nem járulnak, az evang. papok műveltségi fokát ne feszegessék. Erre, mellőzvén annak fejtegetését, várjon az említett urak ősei ’s ők magok a Protestantismus oltárára áldoztak-e valamit, és mit áldoztak, sőt föltéve, de meg nem engedve, hogy az ősök mindent az élők pedig e tekintetben semmit nem tettek , — azt felelem, hogy a t.czikkirónak ezen oldalróli megtámadása—minden sértés nélkül legyen mondva—azon, a mindennapi életben többször előforduló cselre emlékeztet, midőn l. i. az illető pap hívei egyikét iszákosság miatt feddé, ’s ez azt válaszolá: „mi köze a tisztelendő urnak hozzá, hiszen boromat meg nem fizette.“ — A mi azon rám fogott, a javaslait kettős elnökség miatti aprehenssót illeti, ebből kitetszik, hogy a t. czikkiró jellememet legkevésbbé sem ismeri, gondolván, hogy isten tudja mennyire fog engem czikkében foglalt megtámadási által elkeseríteni, sújtani, vagy épen kétségbe ejteni. Higye el a t. czikkiró, hogy ezen czikke által nem érzem magam megsértetve, ’s legkevésbbé sem aprehendáltam, hogy a kettős elnökség javasoltatott, sőt ismétlem, hogy, ha a javaslat elfogadtatnék, minden aprehensio nélkül fognék viszszavonulni a magánéletbe, mellynek boldogságát számos évig hábortalanul élveztem. A tiszt, czikkíró azon állítása bebizonyítására , hogy bizonyos idő óta hitsorsosimnak hozzámi bizalma megcsökkent, — minden szerénységgel legyen mondva — az általa felhozottaknál nagyobb ’s hatályos adatok szükségesek. Ember, protestáns ’s magyar létemre csak három bírót ismerek el: lelkiismeretemet, az egyetemes közgyűlést és hazám és királyomat. Mig ezek gyarló működéseim felett roszaló ítéletet nem hozandnak, engedje meg a t. czikkíró, hogy egyesek, bármi tekintélyűek legyenek is azok, roszalása által kitűzött czélomtól nem hagyom magam eltántoríltatni. — A magyar nyelvnek az egyetemes közgyűléseken kirekesztőleges használása ellen, a czikkíró által felhozottakra ismételve megjegyzem, hogy a magyar nyelv törvényeink által közigazgatási és oktatási nyelvvé emeltetvén, innen egyszerűen és következetesen folynak a „Válaszomban“ mondottak. Ami n. b. Prónay Sándor hivatalbeli elődömnek ezen ’s más pontban tett velemi öszvehasonlítását illeti, legyen meggyőződve a czikkiró, hogy ha valaki, én, kihez a boldogult valóban atyai szeretettel viseltetett, tiszta jellemét, roppant tudományosságát, vallásbeli buzgóságát 's bokros érdemeit méltányolni tudom, ’s vele mérkőzni sohasem volt szándékom. Örömest ismerem el mindenben felettemi elsőbbségét, de egyszersmind mindenkinek igazságszeretetétől bizton várom, hogy szinte elismerendő, miszerint a boldogultnak állása egészen más volt, mint az enyim. Mások voltak akkor a magyarhoni Protestantismus viszonyai, mások a kor kivonatai. Akkor az adott vallásbeli jogokat kellett védeni, most pedig a teljes vallásbeli szabadságért küzdeni; akkor egy holt, és így semmi más élőnek igényeit nem sértő nyelvet, a latint kellett diplomatikus és didactikus becsében fentartani, most pedig ennek helyébe, ’s honunk többi nyelveinek ebbe egy élőt, t. i. a magyart kellett közigazgatási és oktatásivá emelni. A boldogulnál conserválás kivántatott, tőlem reformálás kívántatik. Meglehet ugyan, hogy a conserválás finomabb tapintatot ’seszélyességet kíván mint a reformálás, de nagyobb elszántságot és önmegtagadást valóban nem. Az uniót illetőleg, hogy ennek életbeléptetése a polgári és vallásbeli szabadság, a Protestantismus, a haza, az uralkodó dynastia érdekében áll, ez ellen, mint minden szent és üdvös ellen is lehet ugyan szót emelni, de eldöntőleg megcáfolni nem. Mindamellett, isten őrizzen, hogy az unió más mint legális, az ember méltóságával megegyező eszközökkel mozdíttassék elő. Bizassék ezen ügy az értelmiségnek, és az igazi evang. szellemnek mindinkábbi fejlődésére, és minden igaz protestáns, főleg pedig a népoktatók lelkességére; bizassék meggyőződésre, a szent igazságra, a minden emberi kebelben mélyen gyökerezett szabadság szeretetére. Győzessék meg minden, különösen protestáns honpolgár arról, hogy az unió eszméje, nem a hiúság, a kény, az önző érdekek, hanem azon szent igazság szüleménye, hogy általa nemcsak hitünk, hanem hazánk, az uralkodó dynastia, sőt a kereszténység és az emberiség érdekei hatósan szilár dulandóak és erősbülendnek, ’s hogy következőleg elősegítésén lelkesen törekedni szent kötelesség. Az általam javaslott garasos segélyadózásra nézve, úgy látszik, mintha a t. czikkíró tervemet föl nem fogta volna, mondván, hogy ő nem kívánná azon évi díjakban csupán a superintendenseket, hanem általában a papokat és oktatókat is részesittetni; mit én is „Válaszomban“ az oktatók javítandó fizetésére nézve az augsb. köz. ujságbani czikkíróval kezet fogván, magamévá tettem, csakhogy az ügy könnyebb sikeritése tekintetéből említett tervemet előleg a superintendensekre illesztettem. Egyébként a t. czikkirónak ígért e tekintetbeni javaslatát a legnagyobb kíváncsisággal elvárandóán, azon reménynyel rekesztem be soraimat, hogy valamint a czikkirónak szavai engem legkevésbbé sem sértettek, úgy hiszem, hogy őt sem fogják bántani az enyimek. Veniampetimus, damusque vicissim!—Bucsány, 1846. június 3an. Gróf Zay Károly: BUDAPESTI NAPLÓ. Ki Pestnek csak néhány év óta is állandó lakosa, tapasztalható, milly gyorsan növekszik népessége ; maholnap az állandó lakosok száma a százezret is túlhaladja, innét van, hogy ámbár naponkint ujan épült házakkal találkozunk, semmikép sem akar csökkenni a lakbér; innét van, hogy olly kori kényelem tekintetéből maguk a zsellérek verik föl egymásra a házbért, mi fölött aztán a szűkmarkú háziurak jót nevetnek*, mig nekünk szegény zselléreknek szemeink is könybe lábadnak. — A hengermalmon túl épülő házak is annyira szaporodnak, hogy nemsokára uj városrészt fognak képezni, mellynek neve, mint érintetni hallók, „Ferdinand külváros“ leend. — Örömmel jelentjük a t. kir. táblának azon erélyes eljárását, miszerint több hamis játékost és kávés orgazdáikat részint a törvényes 100 arany bűndíjban marasztaló el, részint hosszabb fogságra ítélte. Czélszerű intés ez az illetőknek. A „mennyei birodalom“ fővárosában két divatlap jelenik meg, mindkettő chinai nyelven; egymástól mindazáltal annyiban különböznek , hogy egyik, irántunk a rokonszenvétől vezéreltetve, a magyar érdekeknek meleg pártolója *) míg a másik egy megtestesült chinai faj. Amazt nevezzük „Magyarnak,“ ez utóbbit „Chinesernek.“ Látván a „Chinesei“ szerkesztője, hogy a „Magyarnak“ előfizetői naponkint szaporodnak, minden új félév közeledtével azon iparkodott, hogy a „Magyar“ divatképeinek festői közöl néhányat magához csábítson, miszerint vetélytársa hátramaradást szenvedjen, így történt legközelebb is. A „Magyar“ szerkesztője tehát elmene a hatósághoz, é s bepanaszolván a dolgot, melléje tüszint egy bambusos igazságszolga rendeltetett, ki a tőle fölmondás nélkül elköltözött festészlegény előbbi gazdájához vissza lenne viendő. De a „Chinesei“ szerkesztősége még hatósági közbenjárásnak sem engedett, sőt kenyéririgységi dühétől anynyira el lön ragadtatva, hogy a „Magyar“ szerkesztőjét egyik szombaton (e nap chinai neve hamarjában nem jut eszünkbe) nyilvánosan megtámadván, jól elbambusozta. Nálunk illyesmi nem történhetnék, mert itt a „szépművészeti“ lapszerkesztő sokkal műveltebb, semhogy társára utczán, világos nappal, a város legnépesebb részében palotát emelhetne. — Azon körülmény, miszerint Hugo Károlynak a szindizáló választmány által első ízben visszautasított, másodszor pedig a színpadra csak egy szavazat többséggel jutott „Egy magyar király“ drámája a közönség által tetszéssel fogadtatott: epés kifakadásokra szolgáltat alkalmat a szindizáló választmány ellen, mellynek eljárása következő: öt választmányi tag, kik írók és színészekből állanak, összejő, a beadott darab hangosan felolvastatik ,s a színmű sorsa nyomban el is döntetik. Czélszerű-e ez eljárás? a többség határozatára bízzuk; annyi mindazáltal bizonyos, hogy a színművek minőségét, ha nem bírálaton aluliak, egyszeri hallásból teljes bizonyossággal eldönteni, 1gnagyobb gyakorlottság mellett is majdnem lehetetlen. — A polgári magyar őrhad jövő héten a kőbányában fegyvergyakorlati czéllövést fog tartani, melly alkalommal egyszersmind tapasztalhatandja, hogy az életben nem olly könnyű a kitűzött czélt eltalálni. — Vasárnap reggel a nemzeti színház légszeszgépe körül majdnem tűz ütött ki, nagyobbttá a zavart, hogy az ott levő vigyázók vízzel akarták a kigyult olajt oltani, míg az elesiető gépész homokot használva, a gyuló anyag lobogását elfojtó. Szinte aznap délelőtti 10 órakor tartó a nemzeti casino közülését, mellynek legnevezetesb határozata az, hogy ezentúl nem tagok, vagy egyéb egyesületek és részvénytársaságok, még a választottság engedelmével sem fognak ott lakomákat tarthatni. — Dumasnak egyik regénye után készült „Gyalog csatárok“ drámája ’s egy másik „Didier“ czimü, mellyek némellyekről hatásos színműveknek mondatnak, már hetek óta várakoznak az előadásra. Ha eredeti darabok nem hozathatnak föl újdonságokat, a jó fordításokkal sem kellene ennyire késni. A TESTGYAKORLÓ-INTÉZET. A pesti testgyakorló-intézet részvénytársulata f. évi jun. tékén délutáni 5 órakor, intézeti elnök t. Szentkirályi Móricz ur elnöklete alatt az intézet helyén, Kerepesi utón létező, hajdan gr. Beleznay-féle kertben, tartandja ez évi rendes közgyűlését, mellyre a t. ez. részvényes urak tisztelettel hivatalosak. Tárgyak: 1) egy intézeti pártfogó, igazgatók ’s választmányi tagok választása; 2) az alapszabályok módosítása’s megváltoztatása; 3) az 1845dik évi számadás előterjesztése. E közgyűlésbe mindenkinek szabad a bemenet. — Pest, jun. Irén 1846. A pesti testgyakorló-intézet korra, választmánya által. _____________ CZÁFOLAT. Trencsinből, május 16. A Budapesti Híradó 380ik számában közlött czikk elolvasása után , csakhamar tollából ráismertünk a jó madárra; kötelességünknek tartjuk azért a felvilágosítást. — — Elején mindjárt azt mondja közlő úr, „hogy a vöröspártnak a zöldpárt iránt mutatott engedékenysége !! és szelíd magaviselete!!! minden egyenetlenségnek elejét vette“, ejhej!!, tehát engedékenysége? no lám, ezen szép tulajdonát, ha igaz, most először volna szerencsénk tapasztalni; de fájdalom, nem úgy volt, hisz szónokaik egyike elég sallangosan nyergelte fel pegazusát; eleget handabandázott a kormány ellen, miért nem nyargalóztak more solito rajta ? Varasd megye levelét Pest megye irányában olvastatni sem akarták, hanem erőnek erejével az adák közé temetni; miért engedték tehát a választmányhoz utasítani, hova a conservativ rész indítványozta? Zala megye levele következtében a protestáns iskolákra nézve felírást sürgettek; miért nem villák keresztül? talán mert engedékenyek voltak? Ő nem, jól számlálták meg vörösuraimék a szólókat, és csak a többségnek voltak kénytelenek engedni, azért maradt el alkalmasint az amnestia indítványa is, mellyet kicsapongó collegáikra nézve szándékoztak megyeileg kérni ő felségétől, hogy ekép a kerepczéből szép módon menekülhessenek; de ez is nemde csupa engedékenységből maradt el ? ? — Továbbá az Akay József folyamodványára leérkezett k. kir. parancsban nem áll az, mit közlő úr hibásan állít, t. i. „hogy a mondott egyén azon vétke, miszerint az ellenpártból némelly egyéneket a katonák által elfogatva a predméri laktanyába záratott, elengedtetik“, hanem a k. parancs csupán a megyének azon tettét nem helyesli, hogy Akay Józsefet áprili én a józan igazság, ’s a megyében divatozó szokás daczára minden elöleges nyomozás nélkül tiszti ügyészi vád alá vette, s azért most annak vád alóli felmentetését jelenti a megyének. Nem áll továbbá az, hogy Akay József collegája, ki legfelsőbb helyre kegyelemért folyamodott, kevésbbé bűnös amannál, már engedje meg közlő úr, A. J. és collegája tette közt a különbség szörnyű nagy; egyébiránt az említett collega úr tévedését mi is szívünkből sajnáljuk , és szinte kívánjuk megkegyelmeztetését, ámbár a házak megtámadtatását, azok lerombolását s emberek megveretését, nem lehet csak amúgy tévedésnek keresztelni; itt valóban közlő úr jó nagyot tévedett! — Végre közlő úr az annyira óhajtott béke mámorában, a megyében munkálkodó kir. biztosságról sem felejtkezett el, midőn azt csak ugy brevi mamir megyéből el akarná távolítani, ’s a kir. kincstárt már jó eleve tudósítja, hogy miután az actio alatt lévők többnyire llit familias , ot Iro pauperioros, az eddig kiadott költségeinek csak felét sem képes visszanyerni: szerinte tehát legjobb volna, ha a crimen alias actio alá került egyének perei megbizatását ő felsége a megyei törvényszékre átruházni kegyeskednék; már hogy *') Vagy talán egy kis népszerűségnek, mindennek mi divatos dicsérgetésével és legyezgetésével, nem épen ügyetlen kojbászója. Szerit.