Budapesti Hírlap, 1856. október (227-253. szám)
1856-10-03 / 229. szám
ssal, mintha Ninon L’enclos lelke bújt volna be. A téli kabátok incompetenseknek nyilvánítják kát. A félretett vagy kamatra adott nyári kapureclamálnak és visszakövetelik maguknak az uezi szép napokat. A forró gesztenye egészen a bámulásnak miatta,hogy elődje a fagylalt mégis uralkodik. A svábhegyi nyári lakók és a lefalevelek közösen bánkódnak, hogy leszálltak rda, mikor még oly kedvesen mulathatnának oda. Az arénák hosszú életnek örvendenek, pedig dnlősöket, a művészetet, ugyan keveset tisztelik, as úgy látszik, a múlt nyár megtakarított szépaival most utólagosan kedveskedik, mindenesetre tőle, hogy adósságával nem szökött meg. A budai cs.. kir. állam-gymnasium igazgatója i z n e r Tódor ur tegnapelőtt diszítteték föl az Ó zári királyi Apostoli Felségétől közelebb nyert más arany érdemkereszttel. Miután itthoni igazi hamisítlan magyar borokat ihatunk, figyelmeztetjük borkereskedőinket a fó mellett Grarshausenben tartandó híres vásár, mely f. hó likén fog megtartatni. A iskedök oda egy vagy több üvegben elhozzák elidó boraik mustráit. A távolabb lakók teljhatalmaaikat küldik, vagy pedig az eladók lakhelyének tos megnevezésével s az árral ellátott üvegeket a rshauseni gazdasági egyesületnek küldik meg. A lított borokból beváltandó jegyek mellett, vagy az árusok úgy rendelkeznek, ingyen kisebb szabb próbák adatnak a közönségnek. A legfinomabb al borokról johannisbergi, steinbergi, rüdesheimi,occobrunneni stb. le egész a legolcsóbbakigenféle fajtákból igen gazdag választékot várat e vásárra, minélfogva borkereskedők, bizomások s alkuszoknak itt a legjobb alkalom kinálkon különbféle minőségű készleteket, azok árait, esettségüket megismerni, és egyszersmind a jelén eladásra készített borok elemeit is megítélni, pusztán borkedvelőknek és idegen rajnai utasok, is jó alkalom nyílik itt, hogy a rajnai borokat ódi minőségükben és eredeti áraik szerint megiszjék, melyek most felette jutányosak, a Nagy-Kőrös vo. i. A helybeli ref. főgymnum nyilvánossági életének 4-dik évét is megtette, ma d. e. ünnepélyesen raegnyittatván azelyettes superintendens főtiszt. Báthory Gáb úr buzgó imája után az igazgató tanár ur al- Imi beszédet intézett az ifjúsághoz, szorgalmat, jámrságot s vallásosságot kötvén szivükre. Ezúttal beitatta B a 11 ag Károly úton választott tanárt is, ez itt a kecskeméti magánintézetnek igazgatóját. A ignyitás ünnepélyén a városiak közöl is többen jának jelen. Növendékek igen szép számmal jelentenek. — Az igazgató tanár buzgósága által létrejett tápintézet jelentékeny adományokkal gyapul. 1. 1. a Távirati tudósítások. London, oct. 2. A „Morning Post“ állítja, mikép Gorcsakofsky körirata a nyugati hatalmakat Görögország megszállásától s a Nápoly elleni hajóhad-expeditiótól nem fogja visszatartani. Az angol-franczia szövetség megháboríttatásának veszélye el van hárítva. — F inn it alderman London lord-mayorjává neveztetett ki. Páris, oct. 1. A „Mon.“ jelenti Bordeauxból s Ő felségeik m. hó 30-n d. u. 5 órakor ide érkeztek. Egy marseillei magántudósítás szerint Randon elhagyta Algírt, hogy a kabulok elleni expeditiót átvegye. A „Const.“ szerint Narvaez trigy m. hó 29-n Spanyolországba elutazott. Bombay sept. 29. Angliából érkezett parancsra a persa öböl ellen katonai expeditióra készülnek. Nizza, sept. 28. A „Monzambano“ gőzös egy második bútorszállítmánynyal az özvegy orosz császárné ő felsége számára ide érkezett. Ittléte alatt négy tiszteletbeli flottilla fog villa francában állomásozni, egy orosz, angol, franczia és szardiniai. AUSTRIAI BIRODALOM, Bécs , sept. 1. Gr. Rechberg-Rothent tve n . exc. Velenczéből Triestbe érkezett. — Az államvasut-társulat következő hirdetményt itt közzé : „Az igazgatótanács határozata folytán cs.k. szab. austriai vasuttársulat részvényeire teljisitendő harmadik, minden részvénytől 100 francs befizetés azon hozzáadással szabatik ki, hogy zen befizetések 1. évi november hó 1-jétől 10-kéig társulat főpénztáránál Bécsben vagy a société du redit mobilier pénztáránál Párisban teljesíthetők. Oly befizetésekért, melyek csak november hó 10-dike után teljesíttetnek, 5% haladék-kamatok szetendők, nov. 1-jétől számítva, hahogy a társulat abbnak nem találná, e késlelkedők ellen az alapszabályok 16. czikkének jogkövetkezéseit alkalmazásba hozni, mire magának a jogot fentartja.“ — A „W. G. B.“-ben olvassuk : „Azon különféle czikkek, melyeket nyilvános lapok, a pénzérték kérdésről s a pénzlábértekezlet állásáról közölnél, kívánatosnak tüntetek föl, erről biztos felvilágosításokat szerezni, melyeket a lehetőségig meg is szereztünk. Ennek folytán képesek vagyunk állítani: mikép a pénzérték- szerződési tervek néhány hó óta megállapított elvi határozmányainak semmi oly módozatai nem indítványoztattak, melyek a pénzérték megtartásán KÜLFÖLD. Anglia, London, sept. 29. Mint már említik, a „Globe” egy czikkében tiltakozik minden netalán leendő muratisticus kísérlet ellen. „A Nápolyban s másutt levő muratisták“ — úgymond — „reményeket táplálnak. Igazán szólva a muratismus már elmúlt dolog — mint a carbonarismus, az angol toryismus, vagy az izlandi repeal. 1815 óta az események folyama elhaladt mellettük, s oly roppant távolban hagyá azokat, honnan szavuk csak alig hallható a perez zaja közepett. A moralisták — mint párt — számra nézve igen gyöngék, politikai értékükre nézve pedig még gyöngébbek. Főnökük nem oly ember, ki személyes jelleménél fogva magára vonhatná a politikai világ figyelmét. Múltja, noha tisztességes és dicséretre méltó, nem olyan, hogy a kir. paloták kapuit felnyithatná, vagy tán képviselőihez vezethetne. Azonban a muralistáknak, noha igen csekély fontossággal bírnak, mégis megvannak kedvencz terveik. Azon hitelre számítnak, melylyel egy nagy ház előtt bírnak, s azt hiszik, hogy ha vállalataikban merészek lennének, s váltóikat Párisba küldenék, azok ott névbecsülésből elfogadtatnának. A jelen bonyodalmak s a nápolyi öbölben hihetőleg fölmerülendő események közepett reményük, hogy szerepelhetni fognak. Mielőtt föllépnének, jó lenne megemlékezniük arról, hogy néhány hónap előtt a franczia kormány forma szerint kárhoztató az általuk elfoglalt állást. Következőleg előre megítélhetjük, hogy minő politikát követene a franczia kormány azon esetre, ha a muratisták Nápolyban megkísértenék egy holt ügy fölélesztését. A mi kormányunkat illeti, az kétségkívül azt tisztán olasz s egészen az olaszok határozatára bízandó kérdésnek tekintené. Kormányunk semmit sem igyekezett az olasz népre rátolni s legkevésbbé sem bátorított fel oly személyeket, kiket helyzetüknél fogva nem lehet kalandorokaá egyebeknek tekintenünk.“ Francziaország, Páris, sept. 29. O r goni tábornok s a birmán küldöttség ide érkeztek s a számukra elkészített szép palotában szállottak meg. Az itteni félhivatalos lapoknak meghagyatott, hogy a legújabb orosz körlevelet szigorúan bírálják. Azonban egyszersmind kétségbe kell venniök, mintha az angol-franczia hajóknak Nápolyba küldetését már bizonyosnak lehetne tartani. A nápolyi kormány, melytől néhány nap óta engedményeket vártak, úgy látszik nem hajlandó ezen reményeket valósítni. Az említett orosz körlevél a hivatalos körökben s a börzén igen kellemetlen hatást telt. A „Patrie“ ma csupán arra szorítkozik, mikép kivonatokat közöl a párisi congressus jegyzőkönyvéből, annak bebizonyítása végett, hogy az azokban kimondott elvek nem hangzanak össze azokkal, miket Gorcsakoff e hg körlevelében kifejt. A „Pays“ hosszasabban tárgyalja a körlevelet, s úgy találja, hogy annak modora, mit Gorcsakoffnak tulajdonítnak, nagyon különbözik Nesselrode gróf finom modorától. Szerinte ez okirat nagyon durva, nagyon katonás, nagyon egyenes; hiányzik abban a Nesselrode-féle modor hajlékonysága, mely a komolyat oly ügyesen el tudta rejteni. A nápolyi kérdés megérintését elsietettnek tartja. Azt kérdi, hogy mi joggal szólhat már most Gortsakoff nyugat föllépéséről, s hogy mikint lehetne , értesülve Franczia-s Angolország szándékáról, holott az illető kormányok talán még maguk sem határozták el sajátkép, hogy mit akarnak. Ezen mindenesetre naiv vallomás után a „Pays“ azt erősíti, hogy a császárság politikája mindig egészen önzetlen volt, ez az államcsíny óta mind Törökországban , mind Szebasztopol falai alatt, az európai jojogot, s a népek s államok állandóságát védelmező, már akár a fejedelmek, akár a néptömegektől eredtek legyen a megtámadások. A görög kérdést illetőleg, a „Pays“ még inkább bámul Gorcsakoff föllépésén. Ezt igen korszerűtlennek tartja; jelenleg Anglia, Franczia, Oroszország közt jegyzékek váltaznak a görög kérdés megoldása végett. Végül kételyeket fejez ki az okirat valódisága iránt, mely ha valódi lenne, nem igen válnék dicséretére az orosz kanczellárnak, mivel igen gyönge. Belgium, Brüssel, sept. 28. A genti püspök példájára a brüggei püspök is anathemát tett közzé, s hír szerint a tournay-i püspök is rövid időn csatlakozni fog két elődéhez. A brüggei pásztorlevél igen hevesen kikel a brüsseli szabad egyetem, valamint az országbeli középiskolák ellen is, s hatályosan ajánlja a löweni r. kath. egyetemet. Ezen okirat szintén a szószékekről közöltetett a hívekkel. Egy antwerpi lap szerint, De Decker valóban beadta lemondását, azonban a király sürgetésére azt visszavonta. Spanyolország, Madrid. Mint sept. 23-ról írják, az államtanácsra vonatkozó törvényjavaslattal foglalkozó bizottmány bevégző feladatát. Az általa, némely csekély változtatásokkal öszhangúlag elfogadott törvényt legközelebb szerkeszteni s helyeslés végett a kormány elé fog terjesztetni. Úgy látszik, a tanácsosok száma 33-ra szabatik ki, azoknak egy hatodát a kormány államtanácsosi hivatalaik meghagyása mellett külföldön diplomatiai küldetésekre s a tartományokban fontos megbízatásokra alkalmazhatja. Az államtanács több , a különböző ministériumoknak megfelelő osztályokra fog osztatni. Hírszerint az aug. 9-diki harczban a mórok 200 embert vesztettek. A Nacon tudni akarja, hogy további határozatig 3 gőzös fog czirkálni a riffi partok előtt. Az „Ind. beige“ levelezője szerint a ministeri tanácsban valóban javaslatba hozatott, mikép a papi javak eladásának felfüggesztése a községi s jótékony—intézeti javakra is kiterjesztessék. Azonban ezen javaslat, különösen O’ Donnell részéről, heves ellenzésre talált, s ez annak oka, hogy a desamoilisationalis törvény felfüggesztésére vonatkozó rendelet előszó nélkül jelent meg. Schweiz: Neuchatelben a foglyok tömegének első kihallgatása befejeztetett, s mintegy 500-an szabadon bocsáttattak. A neuchatel tanács sept. 26-n összegyűlt s az államtanács jelentését a sept. 3- és 4-ki eseményekről meghallgatta 11 tagból álló bizottmány lön megbízva, hogy mind e jelentés mind a neuchateli polgárságnak annak idején jelentett kérvényéről véleményt adjon. Az utóbbinak mint testületnek feloszlatása s a lakosok községe általi pótoltatása iránt többé alig lehet kétség. Az államtanács jelentése szerint a fogoly royalisták közt volt: 482 neuchateli, 22 berni, 17 wandtlandi, 3 solothurni, 1 luzerni, 2 freiburgi, 2 franczia, 1 német és 1 piemonti. Olaszország. Turini lapok szerint a piemonti parlament ülései csak új év után fognak ismét megnyittatni. Nápolyi királyi fels. elrendelő, hogy a kir. testőrség mellé vadászzászlóaljak alakíttassanak, melyek 160 főnyi nyolcz századból álljanak. Törökország: Konstantinápolyból sept. 18-ról Marseillebe következő tudósítások érkeztek: Az angol ágyunaszádok a fekete tengerről Konstantinápolyba visszaérkeztek. Már csak 3 ágyúnaszád marad a fekete tengeren, melyek a kígyósziget előtt tartanak állomást. — A Magnan franczia hajóskapitánynak a Dunára adott hajózási szabadalma hivatalosan eltöröltetett. — A porta G h i k a hgnek minden tényeit semmiseknek nyilvánította. Jasszyból, sept. 20-ról írják a „Pr. Cor.“nek mikép hosszas hányás-vetés után Konstantinápolyban végre meg jön állapítva, hogy a kaimakam ugyanazon civillistát (60000 aranyat) hozza, mint a hoszpodárok. Erre nézve a vezéri irat már megérkezett. A kaimakam megerősíti Donisnak a nemzetközi folyam és hálózati bizottmány tagjává már Ghikang által lett kineveztetését. A török ministérium az egész birodalomban népszámlálást rendelt el, hogy így az adófelosztást könnyebben eszközölhesse. Állítják, mikop a montenegrói fejedelem egy ügynököt küldött Abdi pasához békejavaslatokkal. A porta azonban folyvást csapatokat és lőszert egy általános keresk,aranypénz verése mellett alapulnának.Ez utóbbi (melynek súlya és tartalma a belforgalomban úgy mint a világkereskedésben tekintetbe fog vétetni) nem fog törvényes fizetőeszközzé fölemeltetni, hanem szerződésszerű szabályok szerint változható pénztári árfolyamot nyerhet. küld ez utóbbinak, ki állítólag Montenegro ellen jelentékeny erőt öszpontosít. Antivariba, mely kikötői várost Danilo Montenegro számára követel, egyelőre 90 ágyút küldenek, hogy a monte-* negróiak új támadásai ellen védelmezzék a * gálákat. Midőn ezek fölött mutatkozik a tünemény, ők viszont eleve tudósíthatják Francziaország és Anglia vizsgálóit, így mindenik előre készülhet s biztosíthatja magát a vihar rombolásai ellen. A földmivelő sietni fog a betakarítással, a tengeri kikötők vészjeleket adhatnak , s nincs kétség benne, hogy azon vesztesek, melyek a véletlen meglepetés miatt eddigelé bekövetkeztek, sokkal kisebbek lesznek. A Balaklava fölött dühöngött léghullám, mint fentebb láttuk, négy napot vett igénybe, hogy Londontól Krimiáig érkezzék; egy távirati tudósítás, a maga idejében, időt engedett volna a hajóknak, hogy biztos helyekre vonuljanak s a vesztés tetemesen kisebb lesz vala. E gyakorlati hasznokon kívül a távírda leghatalmasabb segédeszköz arra, hogy a meteorológia, nagyban tehetvén e vizsgálatokat, újabb eddigelő ismeretlen okok és összefüggések nyomába jusson. Egy vidéket előre lehetene tudósítni azon megzavarodásról, mely azt fenyegeti, nem úgy mint pl. egy napfogyatkozásról, mely előre ki van számítva, hanem mint egy vasúti vonat érkezéséről, melyről a közelebbi állomásra tudósítást küldenek. Francziaországban már szervezve van e légtüneménytani távirati összeköttetés, s minden vizsgáló helyek középpontjául a párisi csillagda szolgál. Az ilynemű összekötések biztosan engedik remélnünk, mikép a meteorológia számára egészen új korszak derül fel. Miután láttuk, mily fontosak a légtüneménytan haladására nézve a nagyban tett vizsgálatok, sőt hogy ezek híjában az egyes, elkülönzött helyeken tett vizsgálatok nagy része gyümölcsfélén, térjünk át ez elkülönzött vizsgálatok leírására, s nevezetesen azon eszközökére, melyeket a légtünemények vizsgálója használ. A légnyomás, a nap heve, a légmérséklet, a légben levő gőzök s a villanyosság megmérésére a physica adta a meteorológ kezébe a szükséges eszközöket. A physica hatalmas fejlésnek indulása előtt is létezett meteorologia, de csak bölcsőjében , s tények helyett sejtelmekre építette következtetéseit. Az állatok, az ég színe, s több ehhez hasonló tüneményekből igyekeztek, s igyekszik máig is a földmives s a tengerész az időjárást megjósolni, s némely hagyományos közmondások után több hetekre, egész évre igyekeztek tudni az időjárást, termést s. t. esii. — így Európaszerte közmondásossá lett Medard napja. Ez időjóslatok egy részét, ha biztosnak nem is, de alaptalannak se mondhatjuk. Csupán azt jegyezzük meg ez időjóslatokra nézve , miszerint azok nem képezhettek tudományt. A tudomány a tünemények okait fürkészi s nem szabályokkal, hanem magyarázatokkal tartozik az emberiségnek, így mindaddig, míg a meteorológia, és csillagászat jóslatokkal vesződött, nem volt tudománynak nevezhető. Sőt épen ellenkezőleg csak azon idő óta lett tudománynyá, midőn a babonás jóslatok ellen háborút üzent, midőn az előítéleteket szétoszlatván, a tudományos vizsgálat útján egész elfogulatlansággal kezdi vizsgálni a tényeket, azok egybefüggését és okait. A meteorológiának e nagy szolgálatot a physica tette — ez vezette a tudósokat arra , hogy adatokat gyűjtsenek s ez adatokból igyekezzenek visszamenni az okokra. Ez nevezetes lépés volt, — de a physica még más szolgálatokat is tön a légtüneménytannak: tő adá kezébe a mérési eszközöket. Csak ezen eszközök segedelmével lehet egyes pontokon a vizsgálatokat teljes szabatossággal tenni meg. Szóljunk rendre e nélkülözhetlen eszközökről. A legpontosabb s kiválóan a légtüneménytannak szolgáló eszköz az, melylyel a légkör nyomását mérik. A lég a súlyos testek közé tartozik, amiről kézzelfoghatóan győződhetünk meg, ha egy mérleg egyik serpenyőjébe oly palackot helyezünk, melyben lég van, a másikba olyat, melyből a lég ki van szivattyúzva és zárva. Tehát azon légtenger is, melynek fenekén élünk, a föld vonzásánál fogva ránk tetemes nyomást gyakorol, mint a tenger vize azon halakra, melyek annak mélyebben fekvő rétegeiben élnek. A légkör nyomása változékony a szerint, amint több vagy kevesebb légréteg torlódik össze felettünk. Torricelli volt, kinek leleményes esze föltalálta azt, hogyan lehet a lég kisebb vagy nagyobb nyomását megmérni, emelkedése vagy alászállásával egy oly higanyoszlopnak, mely légmentes csőbe van zárva, s melyet a lég súlya nyom fel a csőbe — szóval Torricelli a légsúlymérőnek feltalálója. A légsúlymérő által jön lehetővé a föld akármely pontjain a lég nyomását igen egyszerű módon megmérni s összehasonlítni. Alig találták föl a barométert, hogy egy nevezetes tüneményt fedeztek föl általa, mely szerint abban a higany alászáll az esőzések alkalmával s derült időben fölemelkedik. Deuc azonnal népszerűvé tette a légsúlymérőt, mindenki mint időjóst kezdé használni azt. Azonban ős a közönség igen nagy fontosságot tulajdonított az említett tüneménynek. Mert bármily becses ez adat, a légsúlymérő mint időjósra nem lehet támaszkodni. Az csak pillanati tényeket mutat. Csak azt mutatja, hogy bármely perezben mily nagy a légnyomás, s mennyivel apadt vagy növekedett az előbbi nyomáshoz képest, így nem a jövendő, hanem a jelen tünemény hű mutatója. Ha ez eszközhöz egy szélvitorla járul, mely a szelek irányát s változásait mutatja, minden eszköz kezünknél van, ahely a légkörben történő mechanikai változásokat jelöli, azaz mind a lég magasságának változó hullámzását, mind az oldalaslag telt mozgásokat perczenkint észlelhetjük. Míg e mechanikai változások történnek a légkörben, a gőzök, melyeket a lég mozgalmai magukkal költöztetnek, folytatják szereplésüket, ezek gátolják meg a szerves lények teljes kiszáradását, ezek a leghatalmasabb eszközei a növényi és állati élet fentartásának. Ezeknek kisebb-nagyobb bősége a légben ideiglenes károkat is okoz, de általán azon időkben szokott legnagyobb lenni e bőség, midőn a a növényzetre nézve legszükségesebb. Hogy a gőzök jelenlétéről meggyőződhessünk s azok szereplését a természet nagy gazdaságában vizsgálhassuk, oly eszközt kellett föltalálni, melylyel a légben elvegyült gőzmennyiség arányát minden időben pontosan meg lehessen mérni. (Folyt, kör, Gazdászat, ipar és kereskedés. *Pest oct. 2. A múlt hó 25-n tartott heti marhavásáron, melyről jelentésünk pár nappal elkésett, volt összesen 505 db ökör, párja 133—210 ft pp. 1049 tehén, párja 60—122 ft; 10 fejőstehén, darabja 50—84 ft; 59 bivaly, párja 80—120 ft; 632 juh, párja 9—12 ft. Mindössze 2255 darab. * A 27-ki halvásárra hoztak dunai élő halat 30 — tiszai holt halat 116 mázsát, az elsőnek ára 20—24, az utóbbié 12—18—24 ft közt változott. A piaczon összesen volt 185 m. * Gyulán az úgynevezett kisasszonynapi vásár, mindamellett, hogy elég népes volt, még sem mondható forgalomra nézve csak jó középszerűnek is. Gazdasági faneműek, szarvasmarha, és sertés nagymennyiségben voltak képviselve, mely csikkekből az elsőknek ára tűrhető, az utóbbiaknál pedig a soványaké általában magasabb, mint aránylag a javított, vagy hízottaké. Színházi előadások. A nemzeti színpadon: „Becsületszó.“ Vigj. 1 felv. Ezt követi: „Egy nő, kinek elvei vannak.“ Vigj. 1 felv. A pesti német színpadon: Gundyné asszony föllépteül: „Don Juan.“ Oper in zwei Aufzügen. Musik von W. A. Mozart. Bécsi börze, oct. 2. Bunavizállás, oct. 2. 6' 1" 0"' 0 fölött. (Távirati közlés.) Bankrészvény......................................... 1065 Államkötelezvény 5%......................... — dto 4% Nemzeti kölcsön 5%.....................1835* 1835—diki sorsjegy........................... — 1839-diki — ...................... . — 1854-diki 5% . . ...................................1061/4 Földtehermentesítési köt....................... 75 Aramvasutrészvény.......................... — Éjszaki vaspálya .................................... 2640 Dunagőzhajózás.......................................542 Hamburg........................................... 775/g Augsburg................................ . 1065/g London...........................................10—11% Cs. kir. arany ................................. 8% Felelős szerkesztő SZILÁGYI FERENCZ. Szerkesztő-társ NÁDASKAY LAJOS.