Budapesti Hírlap, 1885. április (5. évfolyam, 90-118. szám)

1885-04-09 / 97. szám

V. évfolyam. 97. 82. Budapest, 1885. Csütörtök, április 9. Budapesti Hírlap Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 1 frt, negyedévre 11 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal, IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám­ára helyben 1 kr., vidéken 5 kr. A Brisson-kabinet. Az uj francia kormány tegnap mu­tatta be magát a kamarának. Csak sok vajúdás után birt megszü­letni. A köztársasági körök családja ek­kora krízist alig ért még tíz év óta. A pártmoloch, mely a minisztereket felfalni szokta, igen sok excellenciát fogyasztott Franciaországban a harmadik köztársaság alatt,­­ de az ily válság eddig nem mu­tatott meddőséget új kormányférfiakban. Most fordult elő az első eset, hogy a mi­niszteri állásokra morális kötelekkel fog­­dosták az embereket. Öt napi krízis után Brisson ka­maraelnök áldozta fel eddigi semleges méltóságát, intakt politikai múltját s megalakítá a kabinetet. Meglehetős kevert társaság, ha az ember rajtuk végig néz. Képviselve van benne a pártállások minden árnyalata, kezdve az oppor­turista Freycinet-n, vé­gezve a radikális Goblet-n. Csoda, hogy ez urak egy egységes programoiban meg tudtak egyezni. De meg is látszik rajta, mennyire óvakodtak az új miniszterek alakuló érte­kezletükön a kormányzati kérdésekkel is konkrét­ foglalkozni. A programm, me­lyet Brisson a kamara előtt tegnap felol­vasott, bölcs általánosságban mozog, s a kabinetnek színtelen, homályos jelleget ad. Sorai közül kiolvasható az aggodalom, hogy tüzetes kérdések felvetése a kabinet egyetértését veszélyeztetné. A külpolitikával még arány­lag legtöbbet foglalkozik Két érdekes és elég határozott hangon fogalmazott pont­ban kijelenti a programm, hogy: 1. Kí­nával szemközt a szerződési jog alapján áll s a köztársaság tekintélyét kellő erő­vel megvédni akarja, 2. az európai kér­désekkel szemközt a köztár­saság érdekei­nek érvényt fog szerezni, mert „e kérdé­seket, melyek az egész világrészt foglal­koztatják, közönynyel néznünk nem szabad.“ Úgy látszik, mindkét mondás a radi­kális tábornak szól, mely minden külpo­litikai akciót összeférhetlennek tekintett eddig a köztársaság céljaival s hagyomá­nyaival. A radikális pár­tok a tong-kingi hódítást mindig rossz szemmel nézték s most is a megszállt terület kiürítését sür­getik. A diplomatizálást pedig, mely az európai egyensúly érdekében a hatalmak közt permanentet űzetik, a radikális fel­fogás elitéli s az államot a semlegesség szűk körére szorítja. Az új kormánynak azonban szüksége van a radikálisok támo­gatására, s hogy őket megnyerje úgy a tonkingi ügynek, mint a nemzetközi akciókban részvétel érdekének : a köztár­saság tekintélyét s becsületét veti a mér­legbe. Ily címen sikerült is a hadi cé­lokra már Ferry bukása napján megszava­zott 50 millióhoz újabb 150 milliót a ka­mara nagy többségétől kinyerni. A hitelt 373 republikánus szavazta meg 90 monarkista ellenében. S a szava­zás előtt támadt rövid vitában valamennyi pártárnyalat a köztársasági hívek táborába bizalmat fejezett ki az új kormány iránt. Elég szép siker székfoglalónak. De tartóssága iránt erős kételyeket kell táp­lálnunk. A francia kamarák bizalma nagyon szeszélyes, untas­an változó. Az emberek gyorsan lejárják magukat s lehetetlenné válnak, olykor okot sem adhatni: miért? Ferryt egy harctéri szerencsétlenség buk­tatta meg, Freycinet-t a kulisszák ár­mánykodásai két ízben tették lejárt em­berré, maga Gambetta csak negyedfél hó­napig tarthatta magát a kormányon. Mennyivel több garanciát hoz magával Brisson, hogy a kamara bizalma iránta tartósabb lesz k I külügyekkel aligha akar az ország­nak imponálni. A gyarmathódítások Tu­niszban és Tonkingban hidegen hagyták a közvéleményt eddig, a győzelmeknek nem ünnepelt senki, a vereség pedig le­sújtott mindenkit. E tér tehát legalább is hálátlan, sőt — újabb táviratok sze­rint — csakhamar tárgytalanná is lesz, amennyiben a kínai kormány békealku­dozásokat kezdett a pekingi francia kö­vettel, kölcsönösen elfogadták a tien­csini szerződést s csupán a francia kabinet ra­tifikációja van hátra, hogy a tonkingi hadjárat befejeztessék. A belpolitikában a kor­mány programmja ennél is kevesebbet igér, s még a szavakban is csodálatos fu­karságot mutat. Kern érinti az aktuális­ ­ „BUDAPESTI HÍRLAP" tárcája. Egy magyar apostol. •—A „Budapesti Hí­r­l­a­p“ eredeti tárcája. — Mikor Keresztes Imre a Sajómentére eső Sziklásfalván szegény lelkészi állását elfoglalta, egyátalán édeskevés örömét találhatta benne. Kivált egyik leány házában, melynek tótajku la­kossága épp oly messze állott a műveltség összes elemeitől, mint a magyar szónak ismeretétől. Leg­feljebb, ha harangozni hallott felőle. A lelkes magyar pap legott gyakorla­tilag látott a kérdés megoldásához, melynek elméleti fejtegetésére már annyi sallangos szó, hig tiita és sűrű nyomdafesték jön nálunk elvesztegetve. Bevallott itt is az a gyüszünyi praxis, mely felér egy vedernyi teóriával. Keresztes Imre gyakorlati végét markolta meg a magyarosításnak. Tapintata, áldozatkészsége, kitartó következetes­sége sikert is arattak. Ma már keresni kell az olyan embert községében, a­ki szülői nyelvét, a tótot beszélné. Ezeket holmi vízözön előtti kor maradványainak nézi a lakosság. A falunak ap­raja, nagyja, ma szakasztott magyar. Nyelvében, szivében egyaránt. De ezt a derék munkát a sziklásfalvi pap sem végezte el egy hazafias dikcióval. Félszáza­dos lelkészsége folyamán mintegy talpalatról-tal­­palatra hódította meg lassanként és tervszerűen a község lakosságát a magyarságnak. Először a tanítónak ígért jutalmat a gyer­mekek által elért eredmény arányában. A ma­gyar nyelvnek megnyert tanítót maga igazította el a nyelvtanítás leggyakorlatibb módszerében. Kezdetben népdalokkal, egyházi énekkel szoktat­ták a tót gyermek fülét a magyar szóhoz. A fülbemászó dallam megkedveltette velök s a csengő rím megőrizte emlékükben az idegen nyelvet. És a serdülő gyermek addig énekelgette otthon az újon betanult dalokat, m­ig áttapadtak a mulató legénység és leányság ajkaira és az öregek ballérzéke is hozzászokott lassanként a magyar hanghoz és kiejtéshez. Az idősbeknek az ifjabb nemzedék lett az oktatója. Az iskolás gyermekek pedig minden kigondolható szerrel lettek megnyerve e csendes hadjáratnak. Keresztes a tanulási kedvet buzdí­tással élesztette, a jelentkező szorgalmat ajándék­kal jutalmazta. Ez olcsó és gyakorlatilag megvá­lasztott „ösztöndíj“-ak kiteltek plébániája szűk jövedelméből is. Egy kis kendő, egy bicsak, egy k­ón vagy irka nem erőltette meg erszényét és e mellett nagy örömére válott a megjutalmazottnak. Egy kis mesés vagy verses könyv, már a benne ékeskedő képek kedvéért is, kunyhóról kunyhóra, kézről kézre járt a faluban. Apraja, nagyja el­hallgatta és magyaráztatta magának tartalmát és önkéntelenül, mulatva gyarapította mellette ma­gyar ismereteit. Ily módon a magyar ének, magyar szójá­rás lassan kint honos lett az idősbek ajkain is. A magyar imakönyv és kalendárium mindinkább kiszorította az ősi tótot a mestergerenda tisztes polcán. A kezdetben ritka magyar isteni tiszte­let észrevétlenül egészen meghonosodott az isten házában. S mint a legidősb nemzedék az élők soraiból, úgy kopott ki a tót szó a faluból. Az uj nemzedékben magyar lakosság serdült fel. Erős nemzeti érzésű és műveltebb a réginél. Íme a társadalmi munkásságnak a magya­rosítás terén elért eredménye oly időből, midőn az állam és közegei is lépten-nyomon akadályt vetettek a derék igyekezetnek. De egy ember erős akarata megbirkózott egymásután az összes akadályokkal. A követke­zetesen hulló csepp is erőt vesz a szikla kemény­ségén. Mily áldásos munkát végezhetnénk idegen ajkú községeink megmagyarosítása körül ma, midőn az állam is gyámolító kezet nyújt e téren a társadalomnak és a szervezkedő magyar iskola­egyesület egységes gárdába sorakoztatva, az egész soron egyszerre készül megindítani a békés hó­dítás hadjáratát! De hányadik községben akad a nemzeti igének sziklásfalvi papja? Ugyan válik-e be kellő számú és buzgalmú apostola az ügynek a magyar földbirtokososztály, papság, községi elöljáróság soraiból? Legalább egy rutna nemzetiségünk minden űrállomására! így tűnődöm magamban, pihenő állomáso­kat tartva e régi „N­a p­­­ó t­ö r­e­d­é­k­e­k“ ol­vasása közben. Időszerűbb és tanuságosabb dol­got nem is cselekedhetett volna Gyürky Antal, minthogy „Egy falusi l­elkés­z’hátra­­hagyott irataiból“ egy szerény, de an­nál hasznosabb pályafutás ez emlékeit közrebo­csátotta. Páldájából sokan okulhatunk, mily ál­dásos munkakör nyílik a legszerényebb hatás­körben is az országszerte parlagon hevertetett társadalmi tevékenységnek. Időnk nem vész kárba, ha egy rövid időrfi Kai­rimánk 12 oldalt tartalmaz

Next