Budapesti Hírlap, 1885. június (5. évfolyam, 149-177. szám)
1885-06-01 / 149. szám
1885. Junius 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (149. sz.) jezést irt, melyek 1863-ban jelentek meg; különösfigyelmet érdemelnek a hitelintézetről s a pénzügyekről irt tanulmányai. Mindkettő történelmi érdekkel bir. Nevezetes értekezése továbbá „Magyarország szerepe Európa élelmezésében“, Bontoux röpirata nyomán. Mily illúziókban éltünk akkor a gabona-produkciós kivitel tekintetében! Ma nem a tudomány, de a tények világa meggyőz arról, hogy mezei gazdaságunk fejlesztése mellett ipart kell teremtenünk, mert nyersanyagaink kivitele hosszú időre megakad. 1864-ben és 1865-ben az országos gazdasági egyesület nagy tevékenységet fejtett ki: a gyakorlati politika mezején tétlenségre kárhoztatott erők formális parlamentté alakították át. Lónyay Menyhért, mint a közgazdasági választmány elnöke, élénk részt vett az egyesület munkálkodásaiban. 1865-ben ismét össze kellett hivni az országgyűlést s a sadovai csata után, komolyan hozzá kellett fogni a kiegyezéshez. Itt kezdődik Lónyay életének legtevékenyebb s legnevezetesebb korszaka. A kiegyezés kiinduló pontja, gyakorlatilag véve a dolgot, Deák húsvéti cikke volt. Megelőzték azt számos cikkek, röpiratok, melyekben a kiegyezés szükségei s annak módozatai s formái voltak, különböző szempontokból megbeszélve: az uralkodó eszme mindenben az volt, hogy állíttassák helyre a minisztérium s a monarkia dualisztikus alapon szerveztessék. Elfogadtatott a közös ügyek eszméje, csak abban mutatkoztak némely divergenciák, mik legyenek a közös ügyek, s mily alakban gyakoroljon az országgyűlés alkotmányos befolyást emel ügyekre. Hogy a külügynek közösnek kell lenni, ez iránt nem voltak eltérő vélemények ; a második közös ügyre nézve azonban eltértek a nézetek, a hadügy legyen-e az vagy a kereskedelmi ügy, szemmel tartva a vámterület közösségét. Ehhez képest különbözők voltak a közös ügyeket intéző alkotmányos testület formájára vonatkozó javaslatok. Voltak, kik a közös ügyeket egyenesen a két parlamentre akarták bízni, melyek esetrőlesetre bizottságokat lettek volna kiküldendők ; némelyek a vám-parlament vagy vám-konferencia egy nemét akarták behozni, mások mind a két parlament részéről évenként választandó közös bizottságokat. A közös ügyek tárgyalásának mai alakja vagyis a delegációk intézménye a mai formában s hatáskörrel Andrássy Gyula gróf műve a közös szavazás kivételével, melyhez Deák ragaszkodott. A kiegyezés benső történetét megírni ma még nincs idején. Hiszem, hogy Lónyay is gyűjtött anyagot hozzá. Ismeretes dolog azonban, hogy ő felsége Deák Ferencet s ugyanazon időben Andrássy Gyula grófot magához hivatta s velök külön-külön értekezett s pedig úgy, hogy egyik sem tudott a másik meghívásáról. Mind a kettő nyilatkozata azonban a teendőkre nézve annyira megegyezett, hogy annak következtében a porosz-osztrák háború szerencsétlen kimenetele után magyar államférfiak hivattak Bécsbe, hogy a dolgot nyélbe üssék. Résztvettek ez értekezésekben, illetőleg alkudozásokban, egyrészt Mailáth György és Sennyey báró, másrészt Andrássy Gyula gróf, Eötvös József báró s Lónyay. Itt jöttek létre a megállapodások, melyek javaslatok alakjában az országgyűlés által ez ügyben kiküldött hatvanhetes bizottságba s később az országgyűlés elé kerültek. 1866. augusztus 14-én Lónyay Menyhért Bécsben időzött, ahonnan Grácba készült menni Kaiserfeldhez, akivel az értekezést Andrássy és Eötvös nagyon sürgették. Sennyey fölszólította őt, maradna Bécsben, ahová Andrássyt is várják, mert óhajtásuk, hogy vegyen részt a tartandó értekezletekben. Lónyay azt felelte, hogy csak akkor kész erre, ha ő felsége kívánja, vagy ha Andrássy egyenes fölszólitást intéz hozzá. Pesten Andrássyval találkozván, ez elmondotta neki, hogy őt azzal hívták föl Bécsbe, vinnie magával valakit barátai közül s ő Eötvös mellett Lónyayt jelölte ki erre, több okból, de különösen azért, mert a pénzügyi s általában anyagi érdekeket illető kérdésekben a jövendőbeli teendők iránt ő adhat legbővebb felvilágosítást. Augusztus 21-én volt az első értekezlet a kancellária épületében Bécsben. Részt vettek benne: Beust, Hübner, Mailáth, Sennyey, Andrássy, Lónyay. Mailáth azzal nyitotta meg az értekezletet, hogy ő felsége őket négyeket bízta meg, hogy a jövendőbeli teendők iránt az országgyűlési többség egy pár tagjával tanácskozzanak és az eredményt közöljék ő felségével, öt óráig folyt a vita a hadügyről és a pénzügyről. A németeknek nem ment a fejekbe, hogyan lehetséges nagy zavarok nélkül a pénzügyek átvétele a magyar kormány által ; azt sem érthették meg, miképen legyen három pénzügyminiszter ; nehézségeik voltak a közvetett adók, a vámok, az államadósságok, az állam garanciájával ellátott vállalatok és a bank kérdése tárgyában. Mindezekre nézve Lónyay adott felvilágosításokat. Az értekezletek augusztus 31-ig folytak. Szeptember 2-án Lónyay, Eötvös és Andrássy formulázták a választ, a németek által a magyarképviselőház tizenötös bizottsága munkálata ellenében eléjök terjesztett írásbeli pontozatokra. A magyar urak azzal bocsáttattak el Bécsből, hogy a dolog sokkal fontosabb, hogy sem ő felsége rögtön határozhatna benne. 1866. december 31-én ezt írta Lónyay Menyhért naplójába: „Nyilvános életemre nézve eme évben oly állást értem el, melynél különbet soha sem remélhettem, soha sem kívánhattam. Érzem súlyát, igyekezni fogok annak megfelelni. — Teljes öntudatában vagyok annak, hogy meg nem érdemeltem, s hogy pozíciómat — ami sajnos — nem tehetségeimnek köszönöm, hanem annak, hogy szegények vagyunk szakemberekben.“ A szerénység nemes nyilatkozata ez, melynek értékét emeli, hogy nem a nyilvánosságnak volt szánva. 1867. január első napjaiban Andrássy, Eötvös és Lónyay újra Bécsbe hivattak értekezletre. Január 9-én Mailáth egy törvényjavaslatot adott át nekik „a közös ügyekről és azok alkotmányos kezeléséről“, amely a tizenötös bizottság által a magyar törvényhozásnak föntartott több tárgyat a delegációkhoz akar utalni. E javaslatot a föntnevezettek tárgyalás alapjául sem fogadták el, de kinyilatkoztatták, hogy csak a tizenötös bizottság munkálata szolgálhat a tanácskozások alapjául, amelyre a később Beustnál tartott első értekezleten, melyben Mailáth, Sennyey és Andrássy, Eötvös és Lónyay vettek részt, a német államférfiak is rá állottak. Az értekezletek ezután legnagyobb részben Beusznál tartottak. A pénzügyi kérdésekről ezt írja naplójában Lónyay. „Nem sikerült a tanácskozás eme részét vezetni, az aggodalmakat eloszlatni, a jogi fogalmakat megóvni, a magyar országgyűlés hatáskörét fentartani, a közös birodalmi érdekeket kiegyenlíteni — legalább a jelenlevő miniszterek megnyugtatására.“ Január 23. Lónyay a hatvanhetes bizottság húsz tagját lakására hívta meg s itt Andrássy és ő előadták és kifejtették a bécsi eseményeket. Február 10. Andrássy és Lónyay megint Bécsbe hivattak. Pontozatok adattak át nekik az 1848-iki törvények reviziójára vonatkozólag. A pénzügyi kérdésekben Lónyay az osztrák pénzügyminiszterrel Beckével konferált. Becke kész formulázott dolgozatot olvasott fel neki, mely így kezdődött: „Mindaddig a magyar pénzügyminiszter meg nem kezdheti hatáskörét, mig az országgyűlés nem szavazza meg az adókat.“ Erre Lónyay határozottan kijelentette, hogy ily feltétel alatt sem ő, sem más, tárcát nem vállal. E sokáig tárgyalt kiegyezési mű, melynek csak egyes főbb fázisait adhattam itt elő, a koronázással fejeztetett be. Ekkor azután megkezdődtek ismét a részletes tárgyalások Bécsben: a quotadeputáció, az államadóság ügye s a vámszövetség tárgyában. Mindez ügyekben Lónyay nagy munkásságot s ügyességet fejtett ki. Nem szabad elhallgatni, hogy az osztrák miniszterek, Beust gróf és Becke báró, kik rokonszenvvel viseltettek Magyarország iránt, s elfogultság nélkül tárgyalták a függő kérdéseket, a dolgok tisztázását nagyban elősegítették, s Magyarország nekik elismeréssel tartozik. Mindent azonban itthon megint az országgyűlés által kellett elfogadtatni. Lónyay munkássága nem szorítkozott a parlamentre, neki a pénzügyi adminisztrációt s annak egészapparátusát kellett szervezni. A dolog sikerült is, ami annál nagyobb érdeméül tulajdonítandó, mert hiszen neki is csak oly elemekkel kellett dolgoznia, aminek rendelkezésére állottak, a maga naplójában e tárgyról így nyilatkozik: „1868. nagy munkát adó év volt reám nézve, a berendezés esztendeje. Ha meggondolom, mennyi újat kellett a pénzügyi kormányzat terén keresztülvinnem, az igazgatás minden ágát átalakítani, a hivatalos magyar nyelvet alkalmazni képzett egyének nélkül, a pénzügyi szabályokat átformálni, magyarul kiadni és keresztül vinni, e mellett az első és második delegáció munkáját folyton figyelemmel kísérni, az ellentétes érdekek kiegyenlítésén, az összeütközések anyagának eltávolításán fáradozni, ez bizony nem kis föladat vett. Nem csoda — igy folytatja Lónyay — ha 1868-ban épen nem volt rá érkezésem, hogy naplómba feljegyzéseket tegyek.1 8» Oly óriási munka után, minőt ebben az években kifejtett, Lónyaynak jól esett, hogy egy időre a magyar minisztériumtól elválhatott, s Bécsbe hivatott. Teljességgel nem áll, hogy Andrássy őt csak el akarta volna távolitni. Bizonyítja ezt An’drássy Gyula grófnak Lónyayhoz Bécsbe távoztakor intézett következő levele : „Reményem, nem kételkedéi abban, hogy ha én is helyeseltem elhatározásodat a képviselői állásról való lemondást illetőleg, erre semminemű más ok nem bírt, mint az, hogy nem szerettem volna közjogi vitát, melyet képviselői állásod megtartása előidézett volna, fölhívni. Főleg pedig, mert azt hiszem, hogy az ellenkező eljárást azok, kik távozásodat vagy úgy akarták feltüntetni, hogy én tartalak ki a mi körünkből, vagy úgy, hogy te hagytad el állásodat a célból, hogy Bécsből működhessél ellenem, bizonyosan igyekeztek volna valamely ily értelemben félremagyarázni. Most már hála Istennek értelmes ember alig van, ki ezeket higyje, s reményem mindkettőnknek lesz alkalmunk bebizonyítani, hogy köztünk volt és valószínüleg lesz is nézeteltérés kisebb dolgokban , de hogy elvkérdésekben nem volt, s hiszem, nem is lesz soha.“ Beust gróf a közös minisztérium állása megerősítése céljából óhajtotta, hogy egyik tagja magyar ember legyen, még pedig oly kipróbált nagy elméjű és erélyű egyén, mint a milyennek Lónyayt ismerték, Beust Lónyayban a maga támaszát látván. Később a német-francia háború bonyodalmas idejében kívánatosnak mutatkozott, hogy Andrássy gróf vegye át a külügyek vezetését, s azzal Lónyay hazatért, és itt a miniszterelnökséget foglalta el. Lónyay ez időben nagy küzdelmeken ment keresztül. A vasúti szerződés, melyet az előbbi minisztérium igen előnyös föltételek alatt, a legnevezetesebb pénzerőkkel kötött meg, s melyet elejteni épen nem akart (de amely Lónyay nézete szerint nem mutatkozott időszerűnek), továbbá a választási törvény, a szerb és horvát ügyek, végre maguk a választások sok gondot s álmatlan éteket okoztak Lónyaynak. Az ismeretes parlamenti jelenetek s némely félreértések, közte és kollégái közt, előidézték minisztériuma visszavonulását. Ez alkalomból Deák Ferencz a Deákkör 1872. évi december 5-iki értekezletén ily módon nyilatkozott a lelépő miniszterelnökről: „Ama férfiúnak, a ki nehéz időkben, midőn hazánkban az alkotmányosság hatályon kívül létetett ; midőn az ország önállósága és szabadsága el volt nyomva, a legelsők sorában állott azok között, kik a haza alkotmányáért és szabadságáért küzdöttek ; ama férfiúnak, a ki midőn kedvezőbbre fordult a helyzet, nagy tudományával és szakismeretével buzgón és önfeláldozón munkálódott a kiegyenlítés létrejötte körül; a ki, midőn legyőzhetetlennek látszó nehézségek állottak a siker útjában, nem szűnt meg bízni és csüggedetlenül munkálkodni; a ki a kiegyezés különösen pénzügyi részének megoldásánál kimondhatatlan érdemeket szerzett magának; e férfiúnak, aki újabban is a horvát kiegyezés létrejövetele és a határőrvidék kérdésének szerencsés megoldása körül felejthetetlen szolgálatokat tett a hazának, — e férfiúnak érdemeit elfeledni nem lehet, nem szabad. Nem szabad különösen eme pillanatban, midőn eddigi állásától visszavonul, és kislelkűségnek, menthetetlen szűkkeblűségnek tartaná, ha ez az elismerés nyilvános kijelentésében gátolva érezné magát ama alaptalan gyanúsítások által, melyek személye ellen intéztettek és gyávaságnak tartaná határozottan ki nem jelenteni, hogy eme gyanúsításoknak soha legkisebb hitelt nem adott.“ Ez időtől fogva Lónyay gróf a politikában többé előtérben nem állott; de a társadalmi és egyesületi téren s az irodalomban folytonosan nagy tevékenységet fejtett ki. Tiszaszabályozás, földhitelintézet, akadémia, valamint saját egyháza s hitfelekezete ügyei, elég tért nyújtottak munkaerejének és tevékenységének. Azalatt megírta munkáját a bankügyről is. Tanulságos könyv mindenki számára, aki tájékozást akar nyerni a bankkérdésben , gyakorlati része azonban abban kulminál, hogy Magyarország a valuta helyreállítása nélkül is önálló magyar bankot, de még helyesebben, több bankot is állíthat. Oly terv, melyet fölfogásom szerint az ellenzéken a legjobb hiszemű és szándékú államférfiú fölállíthat és vitathat, de amelyet el fog ejteni mihelyt kormányra lép. — Azon viszonynál fogva, melyben mi a monarkia másik államával állunk, az önálló magyar bank a valuta helyreállítása előtt véghetlen zavarokat idézhetne elő s ami a több, bankrendszer által csak fokoztatnék. Két évvel halála előtt betegeskedni kezdett a sok és erőltetett munka folytán , de családi szerencsétlenségek is hatottak állapotára. Orvosai enyhébb éghajlat alá küldötték s tartózkodása Abbáziában látszólag jobbra is fordította egészségét, de az valóban csak látszat volt, mert november 3-án rögtön és váratlanul, tevékenysége közepett ragadta el a halál. Lónyay kiváló szellemi tehetségekkel birt, nemes ambiciója volt magának nagy állást s hatáskört szerezni, de ez után hazájának is szolgálni jogosult ambíció, mely a jelenkor fiatal embereiben úgy látszik kisebb mértékben van meg, mint azokban, kik e század első felében születtek. Hajlamainál s szellemi irányánál és sokoldalú miveltségénél fogva, a politikában ahhoz az iskolához tartozott, mely a haladást a fentartással közvetíteni törekszik, mely a szabad intézményeket szereti, de épen azok érdekében nagy súlyt fektet a rendre és a jó adminisztrációra. Tanulmányai s hajlamai a közgazdasághoz kiválóan a pénzügyhöz vonzották s ez az országban annyira el volt ismerve, hogy őt a quasi praedesti- T