Budapesti Hírlap, 1886. április (6. évfolyam, 91-119. szám)
1886-04-01 / 91. szám
Előfizetési érák: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. VI. évfolyam, 91. sz. Csütörtök, a Felelős szerkesztő : Lukássi József. Szerkesztőség és kiadóhivatal? IV., Kalap utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg korán intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A bukovinai „istensegits“-beliek magyar egyházának és iskolájának javára ma következő adakozások érkeztek hozzánk: Gyűjtés: K. K. Sch. 60 kr, Kis Miska 70 kr, Illés Ferencné 50 kr, Nadler 30 kr, Gizella 30 kr, Hamer 1 frt, Illés Károly? 1 frt, Gutódi 2 frt, Bellaágh Laci 1 frt, Lechner Manci 1 forint, összesen........................... 8 frt 10 kr. A Gabus........................... 3 frt — kr. Bakó Sam., Felső-Rajk. — frt 50 kr. Összesen . . 11 frt 90 kr. Éhez adva az előbbi kimutatást ...................... 3529 frt 62 kr. Főösszeg . . 3541 frt 52 kr. Bukások. A pénz olcsó, de az üzlet rossz. Nincs piac, azaz nincs vevő, semmire. Erről panaszkodik az egész világ, Amerika és Európa s mi is itt Magyarországon. Ha a gazdag népek nem vásárolnak, mi szegények hogyan boldogulnánk? Nem tudunk eladni búzát, bort, gyapjút, sem marhának, sem disznónak, sem fának ára nincs, most még a szeszipar is pangásba esett, a gyárak keveset égetnek, keveset hizlalnak, a gőzmalmok sem dolgoznak teljes erővel, honnét kerüljön hát a gazdának pénze? Mi haszna, hogy a kamatlább leszáll, ha ennek csak az üzleti váltók látják előnyét, a gazdáknak hitelök nincs. Mi haszna olcsó a pénz az iparosnak, ha nincs munka? Példa a Schlickgyár: nem adott osztalékot részvényeseinek, mert gazdasági gépeit a mezőgazdák nem vették meg, pedig nagy kitüntetéseket nyert a kiállításon velük. Mások is csak így vannak, úgyszólván minden iparos Budapesten. A vidék csak a legszükségesebb vásárlásokra szorítkozik, jele, hogy a magyar ember takarékos, de annak is jele, hogy kevesebb módja van költeni, mint máskor. A kereskedők is megérzik ezt s az általános pangás bizonyítja, hogy Magyarországra nézve a mezőgazdaság döntő, s az agrárius érdekeket kell ápolni, ha gazdasági virágzást akarunk látni. Ezt a merkantilisztikus körök és lapok is beláthatnák, ha akarnák, s ha a földbirtokosok bukásának örülnek, most a kereskedők bukásán okulhatnának. Nagy válság nincs még hál’ istennek a magyar üzleti világban, de egyes gyöngébb cégek fizetésképtelensége jelzi, hogy az állapot gyönge. Pár apró cég, mely tőke nélkül, pusztán hitelre vett árukat forgatott, nem húzhatta tovább, kifogyott lélegzete, megfult. Jó időkben talán ezeknek is ment volna az üzletjük. Nem szólunk ezekről. De nagyobb cégek is buknak, egyik a másik után, és ez már sajnos, tréfa igen ügyesen volt rendezve, mondhatnám szinte boszantólag ügyesen. De a mi jó hangversenyjáró közönségünk nem fog boszankodni érte. A primitív állapotok és évek óta folyó szekatúrák iskolája úgy megedzette már a türelmét, hogy alig tudok illetlenséget és sérelmet, amely kihozhatná megadó flegmájából. Az olyan szegény ember, aki egyszer már hallgatott hangversenyt a budapestfővárosi vigadó kisebb vagy nagyobb termében, az bizony sokat bír elviselni. Hát a zene-referens, aki boldog ifjúságának hány estéjét tölti ezeken a helyeken ! Nem panaszkép mondom ezeket. Ép ma van a böjt közepe, elmúlt a zeneszezon java és az idénre már késő ezeket elkeseregni. De meg tudom, hogy úgyis haszontalan minden beszéd és a mai Abdera-Budapest viszonyai között nem is képzelhető változás. Hanem följegyzem e dolgokat unokáink számára, akik között bizonyára fog akadni jövő századbeli Szinnyei József. A hírlap-könyvtárban búvárkodva, találják majd meg egy sárga levélen, hogyan hallgattak koncerteket az ő nagyszüleik, a múlt század kilencedik évtizedében, mikor már léteztek vasutak és gőzhajók, telegráf, elektromos világítás, telefon és más ilyen nyomai a civilizációnak. * Mikor az ember bejut abba az egyiptomi sírtemplomhoz hasonlító, nagy homályos alagútba, amely a fővárosi Vigadó kapualja, a jeges légvonat között a föntemlített konyhahűz különböző illatokból összerakott orkesztrális előadása fogadja. A vöröshagyma a domináló az orrcsavaró szagok ez orgonapontjában. De a Egy nagy vászonkereskedő a börzén veszit s nem képes fizetni többé. Mi vitte őt a börzére? Üzleti veszteségek, melyeket helyrepótolni csak a kereskedők Monte-Carlóján, a tőzsdei játékbankon hazárdérozva remélhetett. Egy rövidárunagykereskedő hozatta a portékát Ausztriából lakásra, de nem bírta eladni, belebukott, rosszul számította a konjunktúrát, ami szó szerint annyit tesz, hogy össze kell kötni a vásárlást az eladással s nyerészkedni az árkülönbségen, máskülönben a forgalom megakad és a kereskedő károsodik — váljon ő, vagy hitelezői, később tűnik ki. Bécsben e bukások minden esetre megütközést fognak kelteni, talán többet, mint Budapesten. Minden esetre a kereskedelmi hitelnek ártanak, az osztrákok óvatosabbak lesznek áruik hitelezésével. Egy temesvári nagy szeszgyár csődöt mondott, ez a szeszválság kezdete, mely eléggé aggasztó a magyar gazdákra nézve. A többi szeszgyáros megszorította üzemét, ez beszüntette. Temesvár és Temes megye érzik a veszteséget. Egy nagy gabnakereskedő is van a bukottak közt. Nem valami jó hirűrcég, gabonauzsorások, minő több is van. Évek óta az volt nála divat: pénzre szorult földbirtokosoktól tavaszkor előlegre megvenni a termést, s őszkor kifogásolni az átadásnál a minőséget vagy mennyiséget, levonni az árból kamatokat, költséget fölszámítani duplán, s ha a szerencsétlen áldozat a kárt viselni vonakodott, s az mellett egész önállósággal nyilálik bele szagolószervünkbe a káposzta, az érett sajt és a hering ambiciózus parfümje. Ez még különben hagyján. A katakombán végig siró böjti szél — hurutot és torokgyuladást hozván hideg szárnyán — legalább ad valamit az isten szabad és tiszta levegőjéből is. De mikor becsapódott mögöttünk a lépcsőház üvegajtaja, ott bent a vesztibulumban, ott várnak bezzeg a cifra illatok. Húsz esztendős konszernjei a bűznek. Első alapját képezi talán még annak a lakomának a párája, amelyet a Kemény Zsigmond képviselővé választásakor ült a belvárosi polgárság. Benne kell hogy legyenek a koronázási bankett tiszteletre méltó motívumai. És amit a mindent pusztító idő mégis paralizált, azt serényen pótolja a konyhából naponta fölszivárgó illattömeg. Valami rettenetes ez a rökönyödött, dögleletes levegő. Én az anatómiát nem a mostani díszes, pompásan ventillált termekben tanultam, hanem még ott a hatvani utcai régi házban, ahol a szenny és ház ördöge volt a palládium. De ott sem undorodtam ennyire, az az atmoszféra sem volt olyan utálatos. És mi — jegyezzétek meg, unokák! — ezen a levegőn által jártunk bálba, hangversenybe — mulatni! Fönn a folyosón tisztul a levegő egy kicsit, mert olyan pompás, jéglehelletű szellőcske húz rajta végig, mint a konstantinápolyi Ája Szófia híres „hideg ablakánál“, ahol a legrekkenőbb nyári délben is megvacog az ember foga a dicső légvonattól. A budapesti vigadó zefirje is mesés hatású, elég a ruhatár előtt csak két percet várakozni és már kész a daganatos ábrázat, fájó fog és sajgó térdkalács. A „BUDAPESTI HÍRLAP“ tárcája. A mai filharmóniai hangverseny. — A „Budapesti Hírlap“ eredeti tárcája. — — márc. 31. A mai filharmóniai hangverseny az a bizonyos shakespearei zene volt, amely nem hallatszik. Bár még egy éj választ el bennünket április elsejétől, mégis áprilist jártak ma este mindenek, akik elmentek a vigadóhoz, élvezendők a filharmonikusok koncertjét. Bezárva a kapuk, sötétség és néptelenség. Csak a konyhából hatott ki a rendes vöröshagyma-illat, amely úgy vele jár a redutban rendezett hangversenyekkel, mint a rostélyossal. Nos de ezúttal nem járt a vöröshagyma-illattal hangverseny. Elhalasztották április ötödikére, hétfőre. Legalább így állította előttem egy igen tiszteletre méltó és komoly felebarátom, aki becsületszavára fogadja, hogy látott valahol egy ide vonatkozó plakátot. Én — bár föltétlenül hiszek az említett tiszteletreméltó urnák — mégis bekalandoztam a belvárost, találni valahol ilyen hirdetést. Harminc utcasarkon, tíz táblánál átolvastam egy pár száz, ökölnyi betűkkel telenyomtatott papiros-lepedőt, de filharmóniai hangversenyről nem beszélt egyik sem, csak csoda-fénymázról, Grünfeld Alfrédről, Kincsem-sorsjegyről és keleti szerkesztő-szerről „valódi gúny-áron.“ Nem küldöttek értesítést a koncert elmaradásáról a szerkesztőségeknek sem. Szóval az áprilisi Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.