Budapesti Hírlap, 1891. április (11. évfolyam, 89-118. szám)
1891-04-01 / 89. szám
Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 20 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Felelős szerkesztő: Csukásai József. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr^jridéke^^ttr^^^ Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen. A honvédezredesek, Budapest, márc. 31. (bp.) Régi panasz, hogy a magyar honvédség taktikai szervezete tökéletlen : csak két fegyvernem van bele fölvéve, tüzérsége s műszaki csapatai nincsenek. Az ezredköteléken kívül megszűnik tagozataiban az egység: a honvéddandárok s hadosztályok nem alakíthatók meg harcképesen a tiszta honvédelemből, a hiányzó fegyvernemeket a közös hadsereg kölcsönzi ki, ahányszor e csapattestek ellenséggel szembe kivonulnak. Ez anomáliának egyik következése, hogy a honvédtiszti rangfokozat az ezredesnél véget ér s a tábornokok már a közös hadsereg ranglistájába tartoznak, onnan vezényeltetek ki a honvédcsapatok fölé. T'-vpohajt némileg ellensúlyozta az a gyakorlat, hogy a honvédezredesek akadálytalanul léphettek elő a tábornoki rangba, betölthették a magasabb parancsnoki állásokat a honvédség kötelékében és csak névleg szerepeltek a közös ranglistában, tényleg honvédeknek maradtak meg a közös tábornoki egyenruhában is. E gyakorlat szerint a csapatok olyan parancsnokokat kaptak, kiket már az alsóbb rangfokokon ismertek, becsülni tanultak, akikben megbíztak, a parancsnokok is olyan csapatokat vezettek, melyek egyes részeinek alsóbb rangfokon már parancsnokai voltak s a vezető és vezetettek közt a szolgálat érdekében annyira fontos erkölcsi és szellemi nexus kifejlődött. A honvédségnek, mint nemzeti intézménynek jövője annyiban biztosítva látszék lenni e gyakorlat által, hogy a honvédtiszti pálya a honvédség felsőbb vezetésének — úgy szólva — faiskolája lett s onnét oly elemek voltak állandóan kiválandók a magasabb honvédparancsnoki állásokra, melyektől az intézmény szellemét s nemzeti jellegét nem volt okunk félteni, úgy értesülünk, hogy újabban ez is másképp lesz. Fejérváry báró miniszter hivatalos jó tanács formájában arról értesíti a tábornoki előlépésre igényt tartó honvédezredeseket, hogy jól teszik az előlépés gyorsítása érdekében, ha rangjuk megtartása mellett átlépni sietnek a honvédségtől a közös hadseregbe. Mert a közös tábornoki karba ezentúl föl nem vesznek senkit, ki a közös hadseregben előbb szolgálati próbát nem teljesített s ott meg nem tanulta, amit e sereg magasabb szolgálati ügyeinek ellátásához, hivatalos nyelvéből s hagyományos szelleméről tudni szükséges. A miniszter úr rendelkezését (mert a hivatalos jó tanács parancscsal egyértelmű a katonaságnál) értjük addig a határig, hogy a tábornok-jelölteknek alkalmat akar adni a magasabb parancsnoki teendők begyakorlására az összes fegyvernemek, tehát olyanok fölött is, milyenek a honvédségnél nem léteznek. A honvéddandár vagy hadosztály vezére háború esetén a gyalogsághoz s a huszárokhoz ágyuütegeket, szekerész és egészségügyi csapatot, hadmérnököket és hidászokat is fog kapni parancsa alá s igy baj volna, ha a parancsnok nem bírna e csapatrészek fölött a szolgálati teendők gyakorlatával. De mi e célt más után vélnők természetesebben, gyorsabban s a honvédségi érdekek veszélyeztetése nélkül elérendőnek. Szerintünk nem az a helyes és természetes módszer, ha a honvédezredesek átmenesztetnek a közös hadsereg kötelékébe, kivetkőzve a honvédségből a beosztatva a közös sereg vegyes fegyvernemű dandáraiba. Mert ott nemcsak a kisegítő fegyvernemek dolgában várja őket nehézség, hanem a két főfegyvernemnél: a gyalogságnál s lovasságnál is, melyeknek szolgálati, gyakorlati rendje, vezérszava, szelleme, előttük ismeretlen. Hajtottabb korban megválni az énünket kiegészítő szokásoktól s egészen uj viszonyok közé helyezkedni, idegen szellemet befogadni és hivatásos dolgaink tanulását alapjainál újra kezdeni: valóban kegyetlen, elcsüggesztő kényszerűség. A közös seregbe terelés által honvédezredeseink tábornokká előlépését nem gyorsítják, hanem nehezítik. Ha a miniszter csak azt akarja elérni, hogy a honvédezre d BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA I Rákóczy György detronizálása. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. — Szeretnék a XVII. század regényes korszakának méla hegedőse lenni s ezerörömest dalolnék régi dalt régi dicsőségről. Inkább szeretnék II. Rákóczy György erdélyi fejedelem fényes udvartartásáról emlékezni meg, mint a szászokhoz írt leveleiről; udvarhölgyek hajának és csipkés kendőjének friss illatával szívesebben betölteném e czikket, mint penészes iratok szagával, de a megsárgult pergamenen, az ákom-bákom íráson keresztül csodálatos fény szűrődik át: a magyar faj teljes politikai és kulturális uralma Erdélyben, mely után ma az oláh irredenta nyújtja ki szentségtörő kezét. Az 1651-ik esztendő Erdélyre szerencsével kezdődött. A fejedelem Gyulafehérvárra február 12-ikére országgyűlést hívott össze. Mélységes béke vette országát körül, mert a hozott törvények „prefació“-jában a rendek igy hálálkodnak: „az egész keresztyén világnak ilyen felháborodott ideiben, ő felsége minket ilyen csendes békességes állapotban ekkédiglen megtartott.... hogy semmi rendbéli idegen nemzetnek fegyvere szegény hazánkban nem hallatott.“ Bizonyítja a szürke, csendes időket az a körülmény is, hogy az ezen országgyűlésen hozott törvény 31. artikulusa“ a mindennapi élet apró-cseprő házi bajaival vesződik. Van mégis két szakasza, mely említésre méltó, az egyik a benne rejlő humor, a másik a benne rejlő tragikum miatt. A 17-ik szakasz ugyanis „szász uraink“ amaiteletreméltó üzleti erkölcse felett ütközik meg, írjk szerint azok, akik tőlük bért vettek „sok fogyatkozásokat ismertek lenni, mert az kit negyvenes gyanánt vettek meg, közel is ki nem tölt, az árát pedig az egész negyvennek meghagyták!“ A 31-ik szakasz a „szászság között való nagy pusztulással“ foglalkozik; a fejedelem bölcseségére bízzák, hogy a megdöbbentő pusztulás okainak felderítésére „mikor és kik comissáriussága által akarja végben vétetni az inquizió és mi modalitással.“ Bidy X y-Murilló képzelete hiába népesítette be rózsás angyalfejecskékkel a szász községek komor ablakait! Hiába vágta oda nagy büszkén, hogy „a szász jobban szaporodik a magyarnál“ — népe pusztuló faj volt már több mint kétszáz év előtt. Azokban a kiszámíthatatlan, zűrzavaros időkben, mikor a háború haragos-véres felhői között áldozott le folyton a béke napja, a szász városok főbírói, kiknek gondjára a leggazdagabb polgárság vagyona és élete volt bízva, jószimatú vizslákat tartottak határszéli helyeken, akik megérezték, ha töröknek vagy tatárnak csak a lova árnyéka jelent meg a szemhatáron. Beszterce város ily hivatalos kémének április 10-én, Jassyban kelt magyar jelentése van előttünk. A jelentés nem ér jó pénzt. A törökök felül még semmi bizonyosat nem hallanak Herlay Mihály és Farkas János, ez iker kémek; a tatárok felül azt írhatják, hogy „az farsangba vették el“ a lengyelek valamely városát és a kozákok falvait feldúlták s a „kozák parasztságból“ sokakat rabszijra fűztek. Ám a háborúra nagy előkészületek történtek, már mindenfelé összevásárolták a használható lovakat. Az ügynökpár erről így ír: „még soha mi időnkben olyan drága az ló nem volt, mint most; akármily közönséges lónak is az ára harminc vagy negyven oroszlános tallér“ .... II. Rákóczy György szerencsecsillagára azonban az 1657-ik esztendőben homály borult immár. Lengyel hadjárata szerencsétenül végződött s a mellett magára vonta a tőrük szultán haragját, pedig a szultánok haragja nem platonikus indulat: félelmetes biki hadseregek adnak nyomtaékot neki. Mehemed szultán parancsot küldött Erdély rendeihez, hogy Rákóczy helyébe más fejedelmet válasszanak. A parancsoló levél Konet ,mtinápolyban kelt. Zilkadi havának közepiben „ezer hetven esztendőben azszentsége:- Moha-' Mai százsunk 16 oldal !a———pwa II1 MWWBWugafiaten A M. KIR KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATÁSAI