Budapesti Hírlap, 1891. június(11. évfolyam, 149-177. szám)
1891-06-01 / 149. szám
Budapest, 1891 XI. évfolyam 149. sz. Előfizetési árak: Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 8 frt 60 kr., egy hóra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való napon is. Rá Főszerkesztő: Kosi Jenő. ■ : Hétfő, június I. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IV., Kalap-utca 16. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes számára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Jellem. Budapest, máj. 81. (bp.) Pártérdekek kapcsain kívül álló lap, mint a mienk, egy pártvezéri cselekedet elbírálásánál magasabb szemp pontok szerint ítélhet, a gyakorlati poitika hétköznapos életrendje fölé emelkedhetik, mélyrehatóbb erkölcsi, meszszibb kiterjedő történeti mértéket alkalmazhat, mint egy pártorgánum, melyet véleménye megformálásában korlátoz a pártérdek, bölcselkedésének szféráiból kizavarhatnak kényes, könynyen sebhető s nehezen kielégíthető gyakorlati igények. Erre gondolva nem csodálkozunk, hogy Apponyi Albert gróf tegnapi beszédének hatása a sajtóban a legkülönbözőbb s a mienkétől élesen elütő ítéletekben jutott ma kifejezésre. A pártközlönyök cikkei többé-kevésbbé hiven tükrözik vissza azok politikai véleményét, kik Apponyi közigazgatási krédójából és a kormánynyal való fúziót visszautasító taktikájából saját gyakorlati törekvéseikre hasznot, avagy kárt látnak, a mérsékelt ellenzék lapja kötelességszerűleg jelenti, hogy Apponyi tegnap felülmúlta önmagát. A szélsőbal közlönye viszont úgy találja, hogy Apponyi a nemzeti politika magaslatáról ugyancsak tegnap lezuhant. Félhivatalos lapok egy része a kormány nevében örvendet, hogy Apponyiban a reformkérdéshez geniális szövetséges erőt nyert, más része meg a Tiszaklik felfogása szerint ravaszkodik, midőn fanyar dicséretekkel halmozza el Apponyit óvatosságáért, hogy nem ment bele a fúzióba s nem járta el Tisza Kálmánnal azt a sasszé kroasszét, mely a szabadelvű pártba ér be, Tiszáékat pedig onnét kivezérelné. Minket e pártszempontok nagyon kevéssé érdekelnek s csak a parlamenti helyzet fejlődése dolgában tulajdonítunk nekik momentán fontosságot. Ellenben arra a jellemképre, mely Apponyi Albert tegnapi beszédének két hatalmas kijelentéséből bontakozik ki s a nyomokra, melyeket ily nagy karakter majdan egy hosszú közpálya után hazánk történetében, nemzetünk erkölcsi és szellemvilágában hátrahagyna, nagy súlyt kell helyeznünk. Apponyi a politikai erkölcs igéit hirdette s mi úgy éreztük, hogy a mit az államférfim szó becsületéről s az elvek szolgálatában a személyes becsvágynak alárendeltségéről nemcsak mondott, hanem magára nézve kötelező kánonnak vallott, — a mai kor haszonleső, szkeptikus világával nyílt harcba szállásnak s egy eszményekben dús, nemesi tartalmú, szebb jövő áttörésének heroikus ténye. A régi táblabiró-világ óta erkölcsökben a magyar közélet nagyon lehanyatlott. A szabadságharcot követő abszolút uralom kiéheztette az országot s mikor önrendelkezési jogunkat visszaszereztük, az anyagi egyensúly helyreállításáért vívott harcaink a nemzet gondolkodását anyagiassá, a növekvő« szükségek az erkölcsi fékeket lazává, tették s felnőtt, megvénült egy szerencsétlen átmeneti generáció, mely az élet céljának csak a hatalmat, feladatának az ahhoz való eszközök, szövetségesek, befolyások megszerzését tekinté, a kor erkölcsi követeléseiről, az ősök nemesebb hagyományairól, fajunk régi erényeiről, melyek harcban diadalmassá, a szerencsétlenségben szívóssá tették, öncélokért a hazáról, hiúságokért a közéletről, Penáteszekért a nemzeti géniuszról megfeledkezett. Ilyen idők teremtményei voltak a hatalmon az egész hosszú Tisza-korszak alatt. S mivé sülyedt 15 éven át e korszak szellemében elért léha sikerek látványától a közszellem a kormányon, törvényhozásban, közigazgatásban, irodalomban és társadalomban, arra a bizonyságokat összegyűjtve fogja találni a történetírás a törvényalkotásokban,arlamenti naplókban, az akadémiában,könyvpiacon s a bíróságok irattáraiban., Apponyi szava ez egész idő alatt a pusztában kiálts gyanánt hangzott. Küldetésében nem az a lényeges, hogy a parlament előtt egyik-másik törvény-javaslatot mily erővel és szónoki szépségekkel ellenzett, hanem az, hogy néhány elvbaráttal szövetségben a kor léha, önző, szkeptikus szellemének üzent hadat s az átért nemzeti közszellemet . BUDAPESTI HÍRLAP TÁRCÁJA. Az avfezzai méregkeverő. A Budapesti Hírlap mai száma röviden jelentette, hogy Weissné, kit az orani (algériai) francia esküdtszék férje megmérgezése miatt elitélt, a börtönben megmérgezte magát és meghalt. Ezt az esetet, mely Franciaországban rendkívüli feltűnést kelt, egy érdekes családi dráma előzte meg, aminő Sardou és Dumas hazájában nem tartozik a ritkaságok közé. Weiss, aki tüzérhadnagy volt, 1884-ben ismerkedett meg Danilov Jeanne-nal Nizzában. Ez az orosz lány nem szép, de rendkívül megnyerő volt. Törvénytelen gyermeke volt egy orosz nőnek, aki Oroszországból elmenekülve, Párisban az orvosi tudományokat tanulta. Weiss ismeretségük első idejében már nőül akarta venni Jeannet, de az öreg Weissné ellene szegült. Ekkor Weisst Oranba kinevezték kapitánynak s ő magával vitte Danilov Jeannet, a ki kedvese volt. 1886-ban Weiss letette tiszti rangját s a polgári közigazgatásnál vállalt hivatalt. Elküldték őt a sivatag székre, egy kis arabs városkába. Ugyanez évben Weiss nőül vette a leányt. Az első éveket boldogan töltötték; az asszony a legszigorúbb erkölcsösséget mutatta s este úgy, mint reggel, a bibliát olvasgatta. Weiss annyira kedves férj volt, hogy még a felesége nagyanyját is házához vette. 1887-ben született egy fiuk, 1889-ben egy leányuk. Ugyanez évben Weisst Ain-Fezzába kinevezték igazgatónak. Ekkor jelent meg a szerető. Neve Roques, foglalkozása vasúti mérnök, csinos fiú, szellemes társalgó, ügyes muzsikus, s szeretetreméltó tulajdonságai ott lent, az isten háta mögött, a sivatag unalmas világában, tízszeresen szembe tűntek. Csakhamar bizalmas barátja lett Weisséknek. Ez idő óta a biblia olvasatlanul hevert. Új élet kezdődött a házban. Weissnek kezdett feltűnni a felesége hajlama Roques iránt. Hogy vigasztalódjék, szinleg kurizált felesége egyik fiatal unokahúgának, Traque Mánia kisasszonynak, aki Pétervárról jött. Órákig lovagoltak együtt, míg Roques otthon az asszonynak muzsikált. Jeanne elhanyagolta a gyermekeket, akik tisztán a nagymama gondjaira bízattak. E helyett kirándulásokat, táncmulatságokat, crocket-partikat rendezett. Közbe-közbe kölcsönösen féltékenységi jeleneteket rendeztek. Csakhogy a férj őszintén, az asszony pedig szinteg. Weissné megsértődött s azzal fenyegette a férjét, hogy megmérgezi magát, ha meg nem szünteti ez alávaló gyanúsításokat. Erre Weiss, aki vakon imádta nejét, megnyugodott s abba hagyta a liánjával való kacérkodást, ami különben is csak taktika volt. Sőt még bocsánatot is kért a feleségétől, ezenfelül, mivel az asszony unta magát Algériában, a szegény ember eladta lovait és zongoráját, hogy az asszony Nizzába utazhassék, harmadszor lebetegedni. Ugyanekkor Roques is elutazott Franciaországba. A házastársak ebben az évben (1890) márciustól júliusig távol voltak egymástól. Nyár végén Weiss szabadságot kapott s a felesége után utazott. Ez időtől kezdve Weiss valami rejtélyes betegségben kezdett szenvedni. Az orvosok Vichy fürdőit ajánlották neki. Odament. E közben A Weissnének megszületett a harmadik gyermeke, egy kislány. Szept. 23-án letelt Weiss szabadsága és visszatértek Ain-Fezzába. Vichy azonban nem használt Weissnek s gyöngesége nőttön-nőtt. Sokszor volt láza, szédülése, néha lábai elhidegültek s egész testében reszketett. Az orvosok tejjel és tiszta levessel kúrálták. Mind akettőt maga Weissné készítette s gondja volt rá, hogy a maradék mindig nyomtalanul eltűnjék. Úgy vigyázott látszólag a férjére, mint egy jó anya , s tulajdonképp folyton mérgezte őt. Weiss barátai régóta gyanakodtak, mert Weiss, valahányszor házon kívül ebédelt, igen, jól érezte magát s valahányszor otthon evett, rosszul lett. Végre Guerry, Weiss titkára, kezébe kerítette az asszonynak egy áruló levelét, mely a következőképp szól: Iloques urnák, Madrid, Alcazar—St. Julien. Október 9. Eh, mindegy! ha megbánom is az oktalanságot, melyet elkövetek, meg kell tudnod, hogy mily szörnyű időszakot élek át s minő nyugtalanság alatt állok. Az ur a negyedik nap óta ágyban fekszik ; készletem legnagyobb része elfogyott. Ő küzd, egész életerejével küzd s ösztönszerüleg sohasem üríti ki Mai számunk 8 oldal.