Budapesti Hírlap, 1891. október(11. évfolyam, 269-299. szám)
1891-10-01 / 269. szám
s BUDAPESTI HÍRLAP. (269. sz.) 1891. október 1. szerűség, hanem logikai tévedés következménye lett volna s így ő nem is bukott meg, csak a logikai konklúziót vonta le helyesen. Mennyi a valótlanság a múlt év tavaszán történt kormánykrizis nagyváradi leírásában, arról mindenki meggyőződhetik, ki Tisza Kálmán előadását az országgyűlési napló adataival összeveti. Lesz alkalmunk ezt pontosan kitüntetni , s akkor a közönségre bízzuk, hogy a volt miniszterelnök egész okoskodásából, — akár a jövő választások idején — vonja le az igazi konklúziót. Tisza Kálmán Nagyváradon. — Saját tudósítónk távirata. — Nagyvárad, szept. 80. Tisza Kálmán ma reggel ide érkezett. A város polgársága, noha Tisza Kálmán ez ellen tiltakozott, nagy ünnepséggel fogadta képviselőjét. A házakat fellobogózták s fogadására hosszú kocsisorban vonultak ki a pályaházhoz a megye s a város notabilitásai. Lelkes éljenzés hangzott fel, midőn a vonat megérkezett s a volt miniszterelnök kiszállott a kupéból. A nem várt fényes fogadás kellemesen lepte meg Tisza Kálmánt, kihez Sál polgármester a következő beszédet intézte : „Mindig örömmel üdvözöljük szülővárosában, mely fejlődésének oroszlánrészét önnek köszöni, örvendünk, hogy választói hívásának engedve, közöttük megjelent, mint szeretett képviselőnk. Közöttünk van s kiérdemelte tiszteletünket nagysága jellemző igénytelenségeivel, a hazafias munkának jól betöltött kötelességérzetével, ki nemcsak mint vezér, hanem mint közember is híven szolgálja hazáját.Mi érezzük, mi tudjuk azt, mit biz önben a koronás király, mit a haza és mit városunk ? Azért törhetetlen hűséggel ragaszkodunk önhöz s mint szabad polgárok, önként biztosítjuk igaz szeretetünkről, az egyedüli jutalomról, melyet polgár az érdemnek nyújthat. Éljen Tisza Kálmán képviselőnk !“ Tisza Kálmán erre így válaszolt: „Valójában zavarban vagyok, hogy mit válaszoljak a hozzám intézett szívélyes szavakra. Zavarban vagyok, mert ismételni nem szeretek. Miután pedig érzelmeim a város és lakói iránt, becsülésem hazafiságuk iránt, a mióta csak gondolkozni tudok, egy és ugyanaz, különböző szavakat találnom igen nehéz és ezért nem marad más hátra, mint megköszönni most szives megjelenésüket (Élénk éljenzés.) mint bevallani, hogyha önzés nem volna tőlem önöknek alkalmatlanságot csinálni, gyakrabban venném igénybe a megjelenés lehetőségét; de így, mert érzem, hogy ez önzés volna, megelégszem újabb helyzetemnek előttem igen kedves eredményeivel, hogy mint egyik egyszerű polgára e városnak, gyakrabban jelenhetek meg kebelében (Élje z é s.) és gyögyörködhetem fejlődésében, minoha nem egyes embernek, hanem mindig a város összes lakói és a polgárság igyekezetének eredménye. (Élénk éljen zés.) Legyenek meggyőződve, hogy én, kinek lehet sok bikám — és bizonynyal van is — de a kinek hibái közé —egész nyugodt lélekkel mondhatom — a hálátlanság soha sem tartozott és tartozni nem is fog. Nem fogom elfeledni soha azt a sok jót és szívességet, mit velem tettek.“ (Hoszszas éljenzés.) Tisza azután üdvözölte Dőry tm. főispánt, Sál polgármestert, Gyalokay törvényszéki elnököt, majd szakadatlan éljenzés közt Sál polgármesterrel a város disztogatára szállt s végtelen kocsisor kíséretében szállására hajtatott. Itt rövid társalgást folytatott a város és a megye előkelőségeivel, azután Schlauch Lőrinc és Pavel püspököket, Zádor ítélőtáblás elnököt, báró Döry főispánt és Széchenyi kanonokot látogatta meg. Egy órakor Tisza Kálmán tiszteletére a „Fejlete sas“-hoz címzett szálloda nagytermében diszebéd volt. A terembe, bár 300 terítékű volt is a diszebéd, a jelentkezők mind be nem fértek, a karzatok is mind zsúfolva voltak és a hölgykarzatra már tizenkét órakor nem lehetett bemenni. A hölgyek közt Tisza Kálmánné is ott volt. A mikor Tiszáék beléptek, riadó éljenzésekkel fogadták. — Tisza Kálmán mellett Döry főispán és Zádor táblai elnök foglaltak helyet. Az első felköszöntőt Dőry főispán mondta a királyra. Ezután Hatky Endre, a nagyváradi ügyvédi kamara elnöke, a szabadelvű párt nevében Tisza Kálmánt köszöntötte föl. Berkovics Zsigmond dr. a nagyváradi választók nevében szintén Tiszát éltette, mint „Nagyvárad örökös képviselőjét“. Széchenyi Jenő kanonok a kormányra s Szapáry miniszterelnökre mondott felköszöntőt. Ezután Tisza állt fel és a következő beszédet mondta : T. uraim ! s ha megengedik barátaim ! (Halljuk ! Halljuk !) Idejövetelem, szivem azon vágya után, — hogy önök közt megjelenhessek — az ösztönzött, hogy éreztem, hogy ha önöknek irántam tanúsított szívessége nem követelte is ezt tőlem, kötelességem őszintén nyilatkozni azon okok és körülmények felett, méh ok miatt helyzetemben bekövetkezett azon változás, mely azóta történt, hogy utoljára önök közt lehetnizerencsém volt. (Halljuk ! Halljuk !) Azt hiszem, önök is mindnyájan tudják, hogy midőn a honossági törvény majd tizenkét évvel ezelőtt megalkottatott, habár ki van benne mondva, hogy annak a honosságnak távollét által való elvesztésére vonatkozó szakaszai azokra nézve, kik távol vannak — értette mindenki az emigránsokat — csak tíz év múlva lépnek életbe, mégis akkor mindjárt elhintetett a gyanú némelyek által, hogy azok az emigránsok és főleg azoknak feje ellen intézik. Hiszen, ha meg nem mondatott volna is, minden jóhiszemű ember beláthatta volna, hogy ha valakit a törvény az állampolgárok közül ki akar zárni, aki 78 éves, nem fogja azt mondani, hogy rá nézve csak tíz év múlva lesz érvényes a törvény. (Élénk tetszés. Úgy van !) Ez azonban nem gátolta azokat, kik célszerűnek látták, hogy ez lappangó gyanúsításképp folytonosan fenntartassék hogy midőn a tíz év eltelt, ezzel újra nagyobb mértékben lépjenek előtérbe. Ekkor történt, hogy a kormány meg akarva nyugtatni és el akarva enyésztetni aiár az árnyékát is azon gyanúnak, mintha bárkiben is az a szándék lehetett volna, hogy zárjon valakit és éppen hazánknak egy nagy fiát, az állampolgárok közül, kinyilatkoztatta, hogy mindazok, kik ha nem is a törvényben szorosan előírt módon, de az érintkezést hazai hatóságainkkal fentartották, nézete szerint az állampolgrságot megtartották és rájuk nézve a tiz év megszakítva lett. Ezzel azonban nemn elégdtek meg, hanem folytonosan jöttek és sürgettek és midőn én tisztán a magam, nevében november havában idoljára nyilatkoztam, bár határozottan megmondtam, hogy én semmi újat mondani nem akarok és csak isméteni kívánom azt, amit már máskor mondottam, látnom kellett, hogy azt következtetik szavamból, mintha megígértem volna, hogy minél előbb egy novellát fogok előterjeszteni csak azért, hogy ezen szakasz értelme egy férfiúra nézve megváltoztattalak. Minthogy ez szándékomban nem volt, rögtön gondoskodtam arról, hogy ez meghassék és megvallom őszintén, hogyha csakis az ellenzéki hírlapok és szónokok hitték vagy hirdették volna ezt, talán nem helyeztem volna rá súlyt, mert megszoktam, nemcsak mint miniszter, de mint egyszerű képviselő is, hogy minden szavamat, minden nyilatkozatomat félreértik vagy félremagyarázzák ellenfeleim. (Tetszés.) bizonyosan ezt fogják tenni mai nyilatkozatommal is. (Derültség.) De mert azt kellett látnom, hogy némelyek politikai barátaim közül vagy hogy olyanok, kiket ha ezek közé nem számíthatok is, de akik irántam elfogulatlanok, sőt rokon szervvel viseltetnek, azon hikén voltak, hogy én eziránt pozitív ígéretet tettem, már meg kellett gondolnom a következéseket. Közbejött a mindnyájunk által ismert turini levél, mely kimondja, hogy azt, amit a magyar törvényhozás 1867 óta a közjogi alapon teremtett és teremteni fog, az illető nagy férfiú semmisnek és érvénytelennek tekinti és e mellett oly kifejezésekkel él az iránt, a ki nemcsak koronás királya Magyarországnak, de a kit pártkülönbség nélkül a nemzet szeretete és hódolata környez, (Élénk éljenzés !) amelyekkel élni sehol e világon annak, ki állampolgár akar lenni, az ország fejéről nem szabad. (Úgy van !) Azt hiszem, hogy ez higgadt megfontolás mellett kellő tápot szolgáltathatott volna arra, hogy még ha tettem volna is ígéretet, ne érezzem magamat kötelezve ígéretemet beváltani. (Úgy van !) Mert ha valakinek nagy múltja van s bizonynyal Kossuthnak nagy múltja van, — ha valaki hazája történelmének egy kimagasló alakja s ő bizonyára ez s az is marad, bármennyire is visszaélek nevével azok, kik magukat barátjainak fürdetik, de olyan nagy senki sem lehet sehol a világon, hogy nagyobb legyen, mint maga a nemzet, mert a nemzet nem egyéb, mint az állam polgárainak összesége, egyesülve a koronás királylyal. (ügy van !) De még kellett gondolkoznom, hogy azon tapasztalatok után, melyekre röviden hivatkoztam, nemcsak ellenfeleim közt, de más körökben is fenn fog állani az a gyanú, hogy én ezen levelet kibúvó ajtóul használom arra, hogy szavam beváltása nélkül kormányon maradjak, oly dolog, mit saját lelki énem sem bír magára vállalni, megerősített azonban szándékomban a kötelességérzet mert erős a meggyőződésem, hogy a mely kormányférfira nézve, kiről nemcsak ellenfelei hirdetik, — mert ha erre valamit ad, gyenge ember, — de jó barátai elhiszik azt, hogy kibúvó árán is akar kormányon maradni, az többé, mint magyar miniszterelnök nehéz helyzetben, sem az országban sokszor és a monarchia másik államával közös viszonyban soha többé kötelességét sikerrel nem tudja teljesíteni. (ügy van !) Neki képzelek pedig szerencsétlenebb és szánandóbb embert, mint egy minisztert, ki ott ülni tud, de hatása, tekintélye többé nincs. Elhatározásomat megkönnyítette némely körülmény is. Az egyik az volt, ami ma is érintetett, hogy habár formailag megvolt is a deficit, de mindenki tudta az orságban, hogy lényegesen az egyensúly helye van állítva (Éljenzés.) s hogy ez által eléretett egyike azon céloknak, melyeknek elérhetése végett akkor a fúziónak részese és később a kormánynak tagja lettem. (Éljenzés.) A második az, hogy tudtam, hogy minden megrázkódtatás nélkül átmegy az ország kormányzata oly férfiak kezébe, kiknek úgy jellemét, mint házasságát ismertem. A harmadik nem csekélyebb : az hogy biztos lehettem aziránt is, hogy a szabadelvű párt az ő nagyságában és tömörségében ezáltal megingattatni nem fog, mert higgyék el, uraim, hogy már régebben, midőn ismételten foglalkoztam a visszavonulás gondolatával, a legnagyobb akadály, mely ebben meggátolt, az volt, hogy nem saját ítéletem, de a pártnak igen befolyásos és oly tagjainak szavai szerint, kik a pártot jól ismerték, abban az időben könnyen a párt mondására vezethetett volna. (Helyeslés.) Márpedig, uraim, támadhatják a többséget, lehet kifogás az ellen, hogy van tömör többség — természetes, az, ki maga szeretne többséggé válni, ezt mindig meg fogja támadni; — de higgyék el — és tudom elhiszi mindenki, ki ismeri a parlamentarizmus természetét, hogy sehol e világon, de kivált nálunk egészséges parlamentérizmus szilárd kompakt többség nélkül nem is képzelhető. (ügy van.) Ezeket elmondva, megjegyzem még, hogy nagy öncsalódásban élnek azon urak, kik azt hiszik, hogy a visszavonulásomnak indokai az ő nem mindig éppen kíméletes, sőt néha a parlamentből az utcára is kivitt támadásaik voltak. (Élénk tetszés.) Ellenkezőleg, ezen körülmény hónapokkal hátráltatta elhatározásom érvényesítését, mert merem mondani, hogy hosszú közpályámon soha sem volt természetem a támadások elől kitérni, és reményem Istentől, nem engedi meg, hogy közpályán éljek, hogyha egyszer úgy elgyengültem, hogy ez természetemmé lehessen. Meg kell azonban mondanom, hogy bizonyos némely ellenzéki állítások is (Halljuk ! Halljuk !) ugyanis mindnyájan emlékezünk reá, egy időben az volt szokás írni és mondani az ellenzék részéről, hogy hiszen mi is sajnáljuk, hogy a parlamenti viszonyok ide fajultak, mi is szeretjük ezt és óhajtjuk, hogy másképp legyen és amint Tisza Kálmán elment, minden rendbe jön.t, barátaim, ebben nem nagyon bíztam, de meggondoltam, hogy ez vagy bekövetkezik, vagy nem következik be. (Halljuk ! Halljuk !) Ha bekövetkezik , ez oly haszon lesz a közügyre nézve, hogy ezzel szemben nem az én de bármly más miniszter vsszalépése tekintetbe sem jöhet. Ha nem következik be , akkor legalbb az ország közvéleménye meggyőződött a jövő állításokkal szemben is, hogy van e valami lényeges alapja annak az állításnak, hogy többé egyetlen kormányférfi sem lesz kénytelen az ily állítások miatt magát feszélyezve érezni. (Ügy van !) Hogy visszalépésem után mi történt s hogy mennyire vált -e az ígéret, talán mindnyájan tudják. Egy darabig volt valami fegyverszünet forma, melyben nagy figyelemmel lesték az ellenzéki hírlapok és képviselők, hogy miképpen bomlik majd fel lassan kint a szabadelvű párt Mikor azonban ez magától sehogy sem akart megtörténni, akkor neki állottak, hogy majd ők löknek talán egyet rajta. (Halljuk ! Halljuk !) Egyszer azt hirdették, hogy a minisztérium meghasonlott saját kebelében. Máskor meg azt híresztelték, hogy hol egy, hol más klikk fondorkodik a pártban a kormány ellen. Sőt megtiszteltek engem is azzal, hogy még Tisza klikkről is beszélek. Hát, t. barátim, megvallom, sokra kész voltam az ellenzék részéről, de hogy azt tegyék fel rólam, hogy én legyek az, ki el akarjam hitetni felőlem, hogy én magam legyek eszköze annak, hogy megbamoljon az, aminek létrehozásában magam is fáradtam, ez némileg meglepett. No de, mert ezen mindenféle híresztelések sehogy sem akartak eredményre vezetni, nem csoda, hogy ezen, reményeikben csatkozott urak, kezdtékzíteni hideg véreket és újonan megkezdették a szenvedélyes támadást Az ellenzék nagyobb fele részéről tudjuk, hogy az utolsó hónapokban megtörtént az obstrukció, melyet néha tagadtak, máskor bevallottak, sőt a melylyel néha dicsekedtek (Derültség.) és a melyet az országgyűlés végső szakában az elenzék, másik árnyalata is — nem mondom, hogy éppen helyeselt, de felemelte áldó kezét az obstrukciót csinálok fejére. (Ügy van !) S itt meg kell jegyeznem — mert ismételten felhozatott, hogy hiszen csinált obstrukciót a régi balki nép is és némelyek állítása szerint annak én vezére, másoké szerint résztvevő tagja voltam. T. uraim! Hogy vezére lettem volna, azt mindenki tudja, hogy nem igaz, sőt évekkel ezelőtt a képviselőházban nyilatkoztattam ki, mennyire kedvünk ellenére sodortattunk mi bele abba az obstrukcióba, de hogy megtörtént az tény. De nézzük meg kissé, először is, vájjon a helyzet tökéletesen egyformán ? Akkor az oszággyűlési ciklus végén állottunk, amidőn ez megakadályozott ugyan egyes törvényhozási működést, de nagy reformtörényeit létrehozásáról már akkor azon országgyűlés alatt szó sem lehetett. Most tudjuk, hogy az ellenkező áll akkor nagyszámú választók jogainak megvédéséről