Budapesti Hírlap, 1891. október(11. évfolyam, 269-299. szám)

1891-10-01 / 269. szám

s BUDAPESTI HÍRLAP. (269. sz.) 1891. október 1. szerűség, hanem logikai tévedés követ­kezménye lett volna s így ő nem is bu­kott meg, csak a logikai konklúziót vonta le helyesen. Mennyi a valótlanság a múlt év tavaszán történt kormánykrizis nagy­váradi leírásában, arról mindenki meg­győződhetik, ki Tisza Kálmán előadá­sát az országgyűlési napló adataival összeveti. Lesz alkalmunk ezt ponto­san kitüntetni , s akkor a közönségre bízzuk, hogy a volt miniszterelnök egész okoskodásából, — akár a jövő választások idején — vonja le az igazi­­ konklúziót. Tisza Kálmán Nagyváradon. — Saját tudósítónk távirata. — Nagyvárad, szept. 80. Tisza Kálmán ma reggel ide érkezett. A vá­ros polgársága, noha Tisza Kálmán ez ellen tiltako­zott, nagy ünnepséggel fogadta képviselőjét. A há­zakat fellobogózták s fogadására hosszú kocsisorban vonultak ki a pályaházhoz a megye s a város nota­­bilitásai. Lelkes éljenzés hangzott fel, midőn a vo­nat megérkezett s a volt miniszterelnök kiszállott a kupéból. A nem várt fényes fogadás kellemesen lepte meg Tisza Kálmánt, kihez Sál polgármester a következő beszédet intézte : „Mindig örömmel üdvözöljük szülő­városában, mely fejlődésének oroszlánrészét önnek köszöni, örvendünk, hogy választói hívásának engedve, kö­zöttük megjelent, mint szeretett képviselőnk. Közöt­tünk van s kiérdemelte tiszteletünket nagysága jel­lemző igénytelenségeivel, a hazafias munkának jól be­töltött kötelességérzetével, ki nemcsak mint vezér, ha­nem mint közember is híven szolgálja hazáját.Mi érez­zük, mi tudjuk azt, mit biz önben a koronás király, mit a haza és mit városunk ? Azért törhetetlen hű­séggel ragaszkodunk önhöz s mint szabad polgárok, önként biztosítjuk igaz szeretetünkről, az egyedüli jutalomról, melyet polgár az érdemnek nyújthat. Éljen Tisza Kálmán képviselőnk !“ Tisza Kálmán erre így válaszolt: „Valójában zavarban vagyok, hogy mit vála­szoljak a hozzám intézett szívélyes szavakra. Zavar­ban vagyok, mert ismételni nem szeretek. Miután pedig érzelmeim a város és lakói iránt, becsülésem hazafiságuk iránt, a mióta csak gondolkozni tudok, egy és ugyanaz, különböző szavakat találnom igen nehéz és ezért nem marad más hátra, mint megkö­szönni most szives megjelenésüket (Élénk éljenzés.) mint bevallani, hogyha önzés nem volna tőlem önök­nek alkalmatlanságot csinálni, gyakrabban venném igénybe a megjelenés lehetőségét; de így, mert érzem, hogy ez önzés volna, megelégszem újabb helyzetemnek előttem igen kedves eredményeivel, hogy mint egyik egyszerű polgára e városnak, gyak­­rabban jelenhetek meg kebelében (É­l­j­e z é s.) és gyögyörködhetem fejlődésében, mi­noha nem egyes embernek, hanem mindig a város összes lakói és a polgárság igyekezetének eredménye. (Élénk élj­e­n z­é­s.) Legyenek meggyőződve, hogy én, ki­nek lehet sok bikám — és bizonynyal van is — de a kinek hibái közé —egész nyugodt lélekkel mond­hatom — a hálátlanság soha sem tartozott és tar­tozni nem is fog. Nem fogom elfeledni soha azt a sok jót és szívességet, mit velem tettek.“ (H­o­s­z­­szas éljenzés.) Tisza azután üdvözölte Dőry tm. főispánt, Sál polgármestert, Gyalokay törvényszéki elnököt, majd szakadatlan éljenzés közt Sál polgármesterrel a vá­ros disztogatára szállt s végtelen kocsisor kíséreté­ben szállására hajtatott. Itt rövid társalgást folyta­tott a város és a megye előkelőségeivel, azután Schlauch Lőrinc és Pavel püspököket, Zádor ítélő­táblás elnököt, báró Döry főispánt és Széchenyi ka­nonokot látogatta meg. Egy órakor Tisza Kálmán tiszteletére a „Fe­jlete sas“-hoz címzett szálloda nagytermében diszebéd volt. A terembe, bár 300 terítékű volt is a diszebéd, a jelentkezők mind be nem fértek, a karzatok is mind zsúfolva voltak és a hölgykarzatra már tizen­két órakor nem lehetett bemenni. A hölgyek közt Tisza Kálmánné is ott volt. A mikor Tiszáék be­léptek, riadó éljenzésekkel fogadták. — Tisza Kál­mán mellett Döry főispán és Zádor táblai elnök foglaltak helyet. Az első felköszöntőt D­ő­r­y főispán mondta a királyra. Ezután H­­­a­t­k­y Endre, a nagyváradi ügyvédi kamara elnöke, a szabadelvű párt nevében Tisza Kálmánt köszöntötte föl. Berkovics Zsigmond dr. a nagyváradi választók nevében szin­tén Tiszát éltette, mint „Nagyvárad örökös képvise­lőjét“. Széchenyi Jenő kanonok a kormányra s Szapáry miniszterelnökre mondott felköszöntőt. Ezután Tisza állt fel és a következő beszé­det mondta : T. uraim ! s ha megengedik barátaim ! (Hall­juk ! Halljuk !) Idejövetelem, szivem azon vágya után, — hogy önök közt megjelenhessek — az ösz­tönzött, hogy éreztem, hogy ha önöknek irántam ta­núsított szívessége nem követelte is ezt tőlem, kötelességem őszintén nyilatkozni azon okok és körül­mények felett, méh ok miatt helyzetemben bekövetkezett azon változás, mely azóta történt, hogy utoljára önök közt lehetni­zerencsém volt. (Halljuk ! Halljuk !) Azt hiszem, önök is mi­ndnyájan tudják, hogy midőn a honossági törvény majd tizenkét évvel ez­előtt megalkottatott, habár ki van benne mondva, hogy annak a honosságnak távollét által való elvesz­tésére vonatkozó szakaszai azokra nézve, kik távol vannak — értette mindenki az emigránsokat — csak tíz év múlva lépnek életbe, mégis akkor mind­járt elhintetett a gyanú némelyek által, hogy azok az emigránsok és főleg azoknak feje ellen intéz­ik. Hiszen, ha meg nem mondatott volna is, minden jóhiszemű ember beláthatta volna, hogy ha valakit a törvény az állampolgárok közül ki akar zárni, a­ki 78 éves, nem fogja azt mondani, hogy rá nézve csak tíz év múlva lesz érvényes a törvény. (Élénk tetszés. Úgy van !) Ez azonban nem gátolta azokat, kik célszerűnek látták, hogy ez lappangó gyanúsí­tásképp folytonosan fenntartassék hogy midőn a tíz év eltelt, ezzel újra nagyobb mértékben lépjenek elő­térbe. Ekkor történt, hogy a kormány meg akarva nyug­tatni és el akarva enyésztetni aiár az árnyékát is azon gyanúnak, mintha bárkiben is az a szándék lehetett volna, hogy­­ zárjon valakit és éppen hazánknak egy nagy fiát, az állampolgárok közül, kinyilatkoztatta, hogy mindazok, kik ha nem is a törvényben szorosan előírt módon, de az érintkezést hazai hatóságainkkal fentartották, nézete szerint az állampol­grságot meg­tartották és rájuk nézve a tiz év megszakítva lett. Ezzel azonban nemn elég­dtek meg, hanem folytono­san jöttek és sürgettek és midőn én tisztán a magam, nevében november havában idoljára nyilatkoztam, bár határozottan megmondtam, hogy én semmi újat mondani nem akarok és csak isméteni kívánom azt, a­mit már máskor mondottam, látnom kellett, hogy azt következtetik szavamból, mintha megígértem volna, hogy minél előbb egy novellát fogok előterjeszteni csak azért, hogy ezen szakasz értelme egy férfiúra nézve megváltoztattalak. Minthogy ez szándékomban nem volt, rögtön gondoskodtam arról, hogy ez megh­as­­sék és megvallom őszintén, hogyha csakis az ellenzéki hírlapok és szónokok hitték vagy hirdet­­ték volna ezt, talán nem helyeztem volna rá súlyt, mert megszoktam, nemcsak mint miniszter, de mint egyszerű képviselő is, hogy minden szavamat, min­den nyilatkozatomat félreértik vagy félremagyaráz­­zák ellenfeleim. (Tetszés.) bizonyosan ezt fogják tenni mai nyilatkozatommal is. (Derültség.) De mert azt kellett látnom, hogy némelyek politikai barátaim közül vagy hogy olyanok, kiket ha ezek közé nem szá­míthatok is, de a­kik irántam elfogulatlanok, sőt rokon szervvel viseltetnek, azon hikén voltak, hogy én eziránt pozitív ígéretet tettem, már meg kellett gondolnom a következés­eket. Közbejött a mindnyájunk által ismert turini levél, mely kimondja, hogy azt, a­mit a ma­gyar törvényhozás 1867 óta a közjogi alapon terem­tett és teremteni fog, az illető nagy férfiú semmisnek és érvénytelennek tekinti és e mellett oly kifejezé­sekkel él az iránt, a ki nemcsak koronás királya Magyarországnak, de a kit pártkü­lönbség nélkül a nemzet szeretete és hódolata környez, (Élénk él­jenzés !) a­melyekkel élni sehol e világon annak, ki állampolgár akar lenni, az ország fejéről nem szabad. (Úgy van !) Azt hiszem, hogy ez higgadt megfontolás mellett kellő tápot szolgáltathatott volna arra, hogy még ha tettem volna is ígéretet, ne érezzem magamat kötelezve ígéretemet beváltani. (Úgy van !) Mert ha valakinek nagy múltja van s bizonynyal Kossuthnak nagy múltja van, — ha va­laki hazája történelmének egy kimagasló alakja s ő bizonyára ez s az is marad, bármennyire is vissza­­é­lek nevével azok, kik magukat barátjainak fürde­tik, de olyan nagy senki sem lehet sehol a világon, hogy nagyobb legyen, mint maga a nemzet, mert a nemzet nem egyéb, mint az állam polgárainak össze­­sége, egyesülve a koronás királylyal. (ügy van !) De még kellett gondolkoznom, hogy azon tapasz­talatok után, melyekre röviden hivatkoztam, nem­csak ellenfeleim közt, de más körökben is fenn fog állani az a gyanú, hogy én ezen levelet kibúvó ajtóul használom arra, hogy szavam beváltása nélkül kormá­nyon maradjak, oly dolog, mit saját lelki énem sem bír magára vállalni, megerősített azonban szándékom­ban a kötelességérzet mert erős a meggyőződésem, hogy a mely kormányférfira nézve, kiről nemcsak ellenfelei hirdetik, — mert ha erre valamit ad, gyenge ember, — de jó barátai elhiszik azt, hogy kibúvó árán is akar kormányon maradni, az többé, mint magyar miniszterelnök nehéz helyzetben, sem­ az or­szágban sokszor és a monarchia másik államával közös viszonyban soha többé kötelességét sikerrel nem tudja teljesíteni. (ügy van !) Neki képzelek pedig szerencsétlenebb és szánandóbb embert, mint egy minisztert, ki ott ülni tud, de hatása, tekintélye többé nincs. Elhatározásomat megkönnyítette némely kö­rülmény is. Az egyik az volt, a­mi ma is érintetett, hogy habár formailag megvolt is a deficit, de mindenki tudta az ors­ágban, hogy lényegesen az egyensúly hely­e van állítva (Éljenzés.) s hogy ez által eléretett egyike azon céloknak, melyeknek elérhetése végett akkor a fúziónak részese és ké­sőbb a kormánynak tagja lettem. (Éljenzés.) A má­sodik az, hogy tudtam, hogy minden megrázkódta­tás nélkül átmegy az ország kormányzata oly fér­fiak kezébe, kiknek úgy jellemét, mint házasságát ismer­tem. A harmadik nem csekélyebb : az hogy biztos lehettem aziránt is, hogy a szabadelvű párt az ő nagy­ságában és tömörségében ez­által megingattatni nem­ fog, mert higgyék el, uraim, hogy már régebben, mi­dőn ismételten foglalkoztam a visszavonulás gondolatá­val, a legnagyobb akadály, mely ebben meggátolt, az volt, hogy nem saját ítéletem, de a pártnak igen befolyásos és oly tagjainak szavai szerint, kik a pártot jól ismerték, abban az időben könnyen a párt mondására vezethetett volna. (Helyeslés.) Már­pe­dig, uraim, támadhatják a többséget, lehet kifogás az ellen, hogy van tömör többség — természetes, az, ki maga szeretne többséggé válni, ezt mindig meg fogja támadni; — de higgyék el — és tudom elhiszi mindenki, ki ismeri a parlamentarizmus ter­mészetét, hogy sehol e világon, de kivált nálunk egészséges parlamentér­izmus szilárd kompakt többség nélkül nem is képzelhető. (ügy van.) Ezeket elmondva, megjegyzem még, hogy nagy öncsalódásban élnek azon urak, kik azt hiszik, hogy a visszavonulásomnak indokai az ő nem mindig éppen kíméletes, sőt néha a parlamentből az utcára is ki­vitt támadásaik voltak. (Élénk tetszés.) Ellenkező­leg, ezen körülmény hónapokkal hátráltatta elhatá­rozásom érvényesítését, mert merem mondani, hogy hosszú közpályámon soha sem volt természetem a támadások elől kitérni, és remény­em Istentől, nem engedi meg, hogy közpályán éljek, hogyha egyszer úgy elgyengültem, hogy ez természetemmé lehessen. Meg kell azonban mondanom, hogy bizonyos némely ellenzéki állítások is (Halljuk ! Halljuk !) ugyanis mindnyájan emlékezünk reá, egy időben az volt szokás írni és mondani az ellenzék részéről, hogy hiszen mi is sajnáljuk, hogy a parlamenti vi­szonyok ide fajultak, mi is szeretjük ezt és óhajt­juk, hogy másképp legyen és a­mint Tisza Kálmán elment, minden rendbe jö­­n.­t, barátaim, ebben nem nagyon bíztam, de meggondoltam, hogy ez vagy be­következik, vagy nem következik be. (Halljuk ! Halljuk !) Ha bekövetkezik , ez oly haszon lesz a közügyre nézve, hogy ezzel szemben nem az én de bárm­ly más miniszter v­sszalépése tekintetbe sem jöhet. Ha nem következik be , akkor lega­lbb az ország közvéleménye meggyőződött a jövő állítá­sokkal szemben is, hogy van e valami lényeges­­ alapja annak az állításnak, hogy többé egyetlen kor­mányférfi sem lesz kénytelen az ily állítások miatt ma­gát feszélyezve érezni. (Ügy van !) Hogy visszalépésem után mi történt s hogy mennyire vált -­e az ígéret, talán mindnyájan tud­ják. Egy darabig volt valami fegyverszünet forma, melyben nagy figyelemmel lesték az ellenzéki hírla­pok és képviselők, hogy miképpen bomlik majd fel lassan kint a szabadelvű párt Mikor azonban ez ma­gától sehogy sem akart megtörténni, akkor neki állottak, hogy majd ők löknek talán egyet rajta. (Halljuk ! Ha­lljuk !) Egyszer azt hirdették, hogy a minisztérium m­eghasonlott saját kebelében. Máskor meg azt híresztelték, hogy hol egy, hol más klikk fondorkodik a pártb­an a kormány ellen. Sőt meg­tiszteltek engem is azzal, hogy még Tisza klikkről is beszél­ek. Hát, t. barátim, megvallom, sokra kész voltam az ellenzék részéről, de hogy azt tegyék fel rólam, hogy én legyek az, ki el akarjam hitetni fe­lőlem, hogy én magam legyek eszköze annak, hogy megbamoljon az, a­minek létrehozásában magam is fá­radtam­, ez némileg meglepett. No de, mert ezen mindenféle híresztelések sehogy sem akartak ered­ményre vezetni, nem csoda, hogy ezen, reménye­ik­­ben cs­­atkozott urak, kezdték­­­zíteni hideg véreket és újonan megkezdették a szenvedélyes támadást Az ellenzék nagyobb fele részéről tudjuk, hogy az utolsó hónapokban megtörtént az obstrukció, melyet néha tagadtak, máskor bevallottak, sőt a melylyel néha dicsekedtek (Derültség.) és a melyet az országgyűlés végső szakában az elenzék, másik árnyalata is — nem mondom, hogy éppen helyeselt, de felemelte áldó kezét az obstrukciót csinálok fejére. (Ügy van !) S itt meg kell jegyeznem — mert ismételten felhozatott, hogy hiszen­ csinált obstrukciót a régi balki nép is és némelyek állítása szerint annak én vezére, másoké szerint résztvevő tagja voltam. T. uraim! Hogy vezére lettem volna, azt mindenki tudja, hogy nem igaz, sőt évekkel ezelőtt a képvi­­selőházban nyilatkoztattam ki, mennyire kedvünk ellenére sodortattunk mi bele abba az obstrukcióba, de hogy megtörtént az tény. De nézzük meg kissé, először is, vájjon a helyzet tökéletesen egyformá­n ? Akkor az o­szággyűlési ciklus végén állottunk, a­midőn ez megakadályozott ugyan egyes törvényho­zási működést, de nagy reformtör­ényeit létrehozá­sáról már akkor azon országgyűlés alatt szó sem lehetett. Most tudjuk­, hogy az ellenkező áll ak­kor nagyszámú választók jogainak megvédéséről

Next