Budapesti Hírlap, 1893. március (13. évfolyam, 60-89. szám)
1893-03-12 / 71. szám
i Kálmán, mint miniszterelnök, a pápához folyamodott, hogy a választásoknál támogassa. Ezt határozottan visszautasítottam és visszautasítom ma is. Azt, hogy a kényszerházasságról szóló törvényjavaslatot visszavettem, nem kellett titokban csinálni, azt a képviselőház kebelében tettem. Mindenkinek megmondtam, hogy azt a javaslatot többé beterjeszteni nem fogom. De ha e szempontból —m sem emlékszem, nem is hiszem, hogy azon irányban én kértem volna — de ha,mondom, a külügyminiszter jónak látta azt mondani: e törvényjavaslat, mely izgalmat idézett elő, visszavétetett, tehát többé nincs ok izgalomra, — ez nem aztteszi, amit a képviselő úr első nap mondott, hogy én folyamodtam a pápa támogatásáért és annak fejében megígértem, hogy soha a polgári házasságról szóló törvényjavaslatot be nem terjesztem. (Helyeslés jobbfelől. Felkiáltások a szélsőbalon: Szögyény!) Hogy ezt valaha tettem volna, ma is a leghatározottabban visszautasítom, sőt tovább megyek, nemcsak a szentszékkel és semmiféle külföldi hatalommal szemben, de sehol, itt benn sem, senkivel szemben arra nézve, hogy valaha mit fogok még csinálni. Ígéretet nem tettem. (Helyeslés jobbfelöl. Zajos derültség a bal- és szélsőbalon. Felkiáltások: Mehet már! Vége neki! Percekig tartó zaj.) Apró ügyek. Wekerle miniszterelnök (Halljuk ! Halljuk !) törvényjavaslatot terjeszt be az ásványolajvám fölemeléséről s az ásványolaj-adó kiegészítéséről. (Derültség.) Kiadják a pénzügyi bizottságnak. Miután a ház megszavazza a saját március havi költségvetését, az elnök jelenti, hogy tíz képviselő zárt ülést kért. (Roppant izgatottság.) Az ülést 5 percre felfüggeszti. ( Szünet után a zárt ülésben, mely a közönség várakozása ellenére nem Tisza Kálmán ügyeivel foglalkozott, Perczel Dezső indítványára a képviselők elhatározták, hogy egy napidijukat a gerjeni és bogyiszlói vízkárosultak segítségére ajánlják fel. — Következik : a kultuszvita folytatása. A hat. autonómia. Érte, elismeri, főképp a katolikusoknak van szükségük, mert a protestánsoknak egyházuk autonomikus szervezete elég garanciát nyújt arra, hogy köztük az összetartozás érzete, a hitélet buzgósága lankadni nem fog. Egészen más helyzetben vannak azonban a katolikusok, kiknek hitélete, autonómia hiányában, ma is igen laza. Az intelligencia mai általánossága mellett a híveket nem elégítheti ki többé a merev hierarchikus szervezet, melyre csak a kormánynak van, mégpedig sokszor párthatalmi érdekek által vezetett befolyása. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Ez az oka különösen a középosztály hitbeli közömbösségének. Ennek a megszüntetésére nem katolikus társaságokat kell alakítani, ami veszedelem volna, (Általános élénk helyeslés.) hanem a kormánynak mindent meg kell tennie a lehető legszélesebb körű kát. autonómia létesítésére. (Élénk helyeslés.) E tekintetben a kormány ugyan még az időre nézve sem tett pozitív ígéretet s általában a kormány iránt nincs bizalommal, mind a mellett a költségvetést, minthogy az kulturális célokra is szolgál, elfogadja. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) A püspöki konferencia, Perczel Dezső, akit Asbóth a szabadelvű párt krudélis alelnökének nevezett, erre csak annyit jegyez meg, hogy, ha a krudélitás az, hogy a természete nem bírja el az arroganciát és a cinizmust, akkor szívesen elviseli a krudalitás vádját." (Helyeslés a jobboldalon.) Elismerését fejezve ki a közoktatási bizottság s a miniszter iránt, áttér az egyházpolitikai kérdésekre s a püspöki kar memorandumaitól foglalkozik. Minden tisztelete és teljes hithűsége mellett sem lehet elfogadnia azt az álláspontot, melyre a 1. főispáni kar helyezkedett. Vajay István : Hát a főispáni kar is nyilatkozott ? (Mozgás.) Perczel Dezső : Azt akartam mondani, a főpapi kar. Vajay István: Az más! Beszéljünk okosan! (Zajos felkiáltások jobbfelől : Rendre ! Rendre ! Az elnök csenget.) Az elnök : Vajay képviselő urat rendreutasítom. (Zaj.) Percel Dezső szerint a memorandum nem az általános katolikus, hanem az exkluzív egyházi álláspontot fejezi ki, amelylyel szemben az általános európai szempont, amelyet Rómában is elismertek, az „tolerari posse.“ Miért ne lehetne ezt elfogadni éppen nálunk, ahol igen könnyen a „tolerari debere‘‘ álláspontjára is lehetne helyezkedni. Ez a memorandum éppen merevségénél fogva nem fog meggyőzni senkit. Ha a polgári házasság Franciaországban nem ütközik dogmába, miért ütköznék nálunk. S hogyan volna e kérdés fölvetése időszerűtlen ma, mikor már 1873-ban is időszerű volt ? Hogy pedig dekrisztianizáló hatása volna, azt Andrássy Tivadar gróf fényesen megcáfolta. Ugyanez a helyzet a vallásszabadságra nézve, melyet Irányi Dániel29 év alatt 22-szer sürgetett arról az oldalról, ahonnan most Vajay oly sokszor Szll közbe. Henzlenyi Lajos : Le is szavazták. (Zajos derültség.) Perczel Dezső : Erre a szabadelvű pártnak feségét, olyan vakmerőséggel, olyan nyíltsággal, mintha semmi gonosz, sem rejlenek cselekedetében, mintha abszolutre nem törődnék azal, hogy a férj megtudhatná a dolgot. Régóta szerette a grófnőt, de nem mert hozzá közeledni, kerülte, mivel szegény volt; most egy nagy vagyont örökölt s mind kedvesére szeretné pazarolni. Mária többet törődik a férjével, aki elvitte az osztrák társaságba, majd Cannesbe, de feltűnően visszavonul tőle, zárkózott és kedvetlen. A grófnő sejti, hogy Sándor mindent tud, mindent lát, mindent kitalált, csak azon csodálkozik, hogy miért nem öli meg, nem töri össze az az erős férfi, amilyen fenséges izgalom lenne ez! Azonban hódításokat tesz s kalandok után jár s nem is igen ér rá, férjére gondolni. Sokszor vádolja lelkismerete, hogy miért csalja meg ezt a férfiút, de ő nem tehet másképp. (Az anyja, értesülvén cannes-i hódításairól, hogy egy fejedelmet vett le a lábáról, levélben ad kifejezést elragadtatásának s azt tanácsolja neki, hogy csak egy udvarlót tartson s ez lehetőleg a fejedelem legyen.) Utóbb aztán annyira izgatja férje magaviselete, hogy valósággal beleszeret. S midőn egy napon a tenger üresen veti ki a hajót, melyen Sándor minden nap vitorlázott (holttestét kifogták a halászok) lázba esik s magánkívül hozzák haza Pusztahelyre, a hol házassága első napjait töltötte. Ott felbontják férje végrendeletét ; minden javát feleségére és születendő gyermekére hagyta s azt ajánlja neki, hogy a gyászév leteltével menjen férjhez Vezekényi Elekhez, a mit az asszony meg is fog tenni, csakhogy az elhunyt kívánságát teljesítse, politikai okai voltak, épp úgy, mint Apponyi grófnak. — Hasonlóképpen nem érti a zsidó recepció ellenzését, hisz mit ér a kát. egyház olyan hívek- kell a kik a zsidó vallásra csak azért nem térnek át, mert nem lehet ? (Helyeslés a jobboldalon.) Veszedelmesnek jelenti ki ezután a katolikus társaságok alakítását, kívánja — a Fenyvessy-féla hat javaslat értelmében — a katolikus autonómiát s a költségvetést elfogadja. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Megint az Asbóth-Tisza ügy. Horváth Gyula kijelentette, hogy ő nem mint felekezeti ember, hanem mint hazafi kíván beszélni, mindenekelőtt rátér arra, hogy az imént egy erős súlyos vád emeltetett Magyarország volt miniszterelnökével,Tisza Kálmánnal szemben, mintha azért, hogy állását mint kormányelnök és kormányának állását is megszilárdítsa, Magyarországon kívül eső hatalomhoz fordult, legyen az a római pápa- vagy nem, az tökéletesen mindegy. (Halljuk! Halljuk!) Ha hivatkozás történt a monarchia külügyminiszterére is és egy férfiúra, aki jelenleg a monarchia külügyeinek vezetésében, mint nagykövet pozíciót foglal. Azt hiszi, sem ez országnak, sem általában Magyarország tekintélyének, sem azon tekintélynek, melyre szüksége van, Magyarország miniszterelnökeinek, még akkor is, ha állásukról lemondottak, vagy visszavonultak, nem áll érdekében, hogy egy pillanatig is oly gyanú álljon fenn, mely gyanú, amíg gyanú, pusztít és kártékony. Az alól kell, hogy vagy teljes felmentés adassák, hogy mindenki megérthesse, amit ő is hisz és feltesz Tisza Kálmánról, hogy a haza iránti kötelességeit ismeri, vagy pedig, hogy ha ez nem áll, akkor ki lehessen ellene mondani a vádat, amelyet a maga részéről is a legsúlyosabbnak tekint. (Helyeslés jobbfelől.) Károlyi Gábor gr.: Régen megmondottam, hogy a vádlottak padjára kerül! (Derültség.) Horváth Gyula : Egy politikai egyéniség reputációjának kérdése nem csupán az ő reputációjának, hanem az egész ország reputációjának kérdése. (Felkiáltások a szélsőbalon: A miénk nem! Semmi közünk hozzá !) Thaly Kálmán : Nem kell nekünk Tisza Kálmán, se az egyházi, se a világi téren ! (Halljuk ! Halljuk !) Horváth Gyula : A képviselőház minden tagja, a kormány minden tagja érdekelve van a tekintetben, hogy itt a házban teljesíti-e valaki a haza iránti kötelességét, vagy nem. Ha pedig ez a kötelesség megsértetett valaki által, legyen az Tisza Kálmán, vagy bárki más, annak itt e teremben helye nincsen. (Helyeslés balfelől.) Ő tehát a kormányelnökhöz fordulna, minthogy azonban ő nincs jelen, a kormány tagjaihoz, hogy forduljanak a legrövidebb idő alatt a monarchia külügyminiszteréhez és szerezzenek biztos tudomást arról, hogy a képviselőházat már a legközelebbi ülés alatt ez irányban megnyugtatni lehessen. (Helyeslés halfelől.) Ez oly természetes dolog, melyet függőben tartani egy pillanatig sem helyes. Hosszan foglalkozik ezután Asbóthtal, akit a szabadelvű párt épp úgy zsebelhetett, mint ő ismerte a szabadelvű pártot s a kiknek nincs joguk egymásnak szemrehányást tenniük. Tagadja, hogy Tisza Kálmánnak joga volna közlegénységére hivat-Ez röviden a történet. Tagadhatatlanul reszenzust kelthet sokakban, a kik erősebb idegzetűek s naiv polgári erkölcsök szerint élnek, de nem ismeri a kort, aki tagadja ily viszonyok létezését. Ez a századvégi gondolkozás nívóján álló társadalom rajza, minden szépítés nélkül, de oly elevenen s elmésen megírva, annyi találó megjegyzéssel, annyi finom megfigyeléssel, hogy az ember mindvégig nagy érdeklődéssel olvassa. Engem legalább rendkívül érdekelt ez a könyv. Igaz, hogy szereplő karakterei motivációját teljesebbnek, világosabbnak szeretném, de azért mindannyi eljárását érthetőnek tartom, még Bálványosy Sándorét, a férjét is, aki nem verekszik Elekkel s nem bántja feleségét, noha tudja perfidiájukat. Ez a jól világlátott századvégi ember azért szerette meg Máriát, mert szende ártatlanságnak nézte (Mária jól játszotta szerepét !) és csalódott benne. Már most mitévő legyen . Skandalumot provokáljon, mikor jól tudja, milyen össze-visszaság van a szocietás családi életében . Párbajozzon, mikor tudja, hogy ez milyen haszontalan dolog ? Ha felesége Eleket szereti, legyen Eleké , ez a helyes rendje a dolognak. Bizonyos, hogy ez a fajta rezignáció csak modern elméjű emberben lehetséges, de bizonyos, hogy lehetséges a fia dé Liéde-ben. Hogy Justh Zsigmond vezércikket mond át a hálni készülő Sándorral az arisztokrácia hivatásáról : az abszurd dolog. De épp oly külsőség a könyv végén, mint az előszó a könyv elején. A munka, azt hiszem, ezek ellenére is megteszi a hátasát abban az irányban, mely Justh Zsigmond céljának megfelel. ‘ c ik. 10 BUDAPESTI HÍRLAP. (71. sz.) 1893. március 12. Kemény Pál szóvá teszi a néptanítók nyugdíj-alapjára szedett 15 krokat s kéri a kormányt, hogy a törvénynek ezt a sok kelletlenséget okozó rendelkezését olyképp módosíttassa, hogy az ekkép befolyó néhány százezer forint az állami költségvetésben találjon fedezetet. (Élénk helyeslés a Szélsőbalon.) Áttérve az egyházpolitikai kérdésekre, de ki is az a véleménye, hogy végleges állást, konkrét javaslatok hijában, ma még nem lehet elfoglalni. De e mellett nincs bizalommal a kormány iránt, mégpedig először is azért nem, mert a kérdéseket nem a dolgok természetes rendje, hanem párttaktika vetette felszínre. Éppen azért nem hiszi, hogy a kérdések most szerencsésen megoldhatók lesznek,, sőt attól tart, hogy évtizedekre visszavettetnek. Ő is kivárja a házassági jog egységes rendezését s az erre vonatkozó törvényjavaslatot, ha az a kötelező polgári házasságra lesz is alapítva, támogatni fogja, feltéve, hogy az — mint a miniszterelnök ki is jelentette — nem fog járni a vallás sérelmével. Kéri a kultuszminisztert, hogy benyújtandó törvényjavaslatában tegye kötelezővé az egyházi szertartást is. (Élénk helyeslés bal- és szélsőbalon.) szeressen, vagy tiszteljen. Ő ezt mind tudja érzi, gondolja s mert megvan benne az igazság ösztöne, naplójában hiven le is írja magát és benyomásait. Szeretne másmilyen lenni, de nincs rá ereje. Azért átengedi magát sorsának s az izgalmaknak, melyek fásult idegeit tömegesbe hozzák. Férjhez megy Bálványosy Sándor gróf kamaráshoz, a kinek 250 ezer forint évi jövedelme van tisztán. Érdekes férfi, derék, gentelman ember ; tetszik neki s szeretné is, ha egyáltalán tudna szeretni, ha nem szokott volna hozzá, hogy mosolyogjon azon az ostobaságon, melynek szerelem a neve. Hozzámegy, önért izgatja a 250 ezer forint évi jövedelem s az irigység, melyet a szocietás mamáiban és eladó leányaiban támaszt, de mint hideg megfigyelő lép az oltár elé és rösteli, hogy vőlegénye könyözik a meghatottságtól ; ő közönyösebben fogta fel a dolgot. Az esküvő után leutaznak a pusztára, hol Mária kissé fölmelegszik : imponál neki Sándornak hencegéstől ment nemes egyszerűsége s igaz úri mivolta. Csak azt a gyöngeséget furcsálja benne, hogy szerelmes. Aztán csakhamar unatkozik és Vezekényi Elekre gondol, Sándor legjobb barátjára, aki elégedetlenségével, keserűségével és cinizmusával felizgatta érdeklődését, és a ki — a szemtelen ! — soha sem udvarolt neki. Egy darabig úgy tesz, mintha ellent akarna állni annak a különös hatásnak, melyet a sápadt arcú, gúnyos nézésű Elek reá gyakorolt, de voltaképpen csak izgatja magát és mihelyt az alkalom kínálkozik, lemond minden védekezésről s vakon, tehetetlenül megadja magát. Vezekényi Elek elcsábítja legjobb barátja le !