Budapesti Hírlap, 1894. november (14. évfolyam, 302-331. szám)
1894-11-01 / 302. szám
Budapest, 1894. XIV. évfolyam 302. sz. Csütörtök, november 1. Előfizetési árak : Egész évre 14 frt, félévre 1 írt, negyedévre 8 írt 50 kr., egy hónapra 1 frt 20 kr. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep utni való napon is. Előfizetésed, apróhirdetések fölvétetnek József-témi J. u. a. utcai helyiségÜnicbeste. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákózi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VIII., Rökk Szilárd utca 4. sz. Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. . Egyes szám ára helyben 4 kr., vidéken 5 kr. Előüzetésed. apróhirdetésen fölvétel József-törnt 5. sz. a. utcai helyiségünkben is. Pártalakulás. Budapest, okt. 81. Kossuth Ferenc meglátogatta a negyvennyolcas és függetlenségi pártkört s e párt újságai az első oldalon a közjogi ellenzékek egyesüléséről ábrándoznak, mig a második oldalon keményen szidják, ledérnek mondván egymást. Előttünk érdekes, sőt fontos a kérdés olyan formában, hogy a pártegyesítő vagy tömörítő kísérlet csakugyan oly értelemben vehető-e komolynak, mint ahogy hazai szélsőbaloldali politikusaink képzeletében lerajzolódik ? A pártok erkölcsi megrepedezése valóban olyan, hogy egy oly férfiúnak az arénába lépése, mint Kossuth Ferenc, alkalmas arra, hogy egy új alakulást megindítson s az új képződéseknek tényezője legyen. De föltehetően róla az, hogy azért jött légyen haza, hogy egymástól elszakadni vágyó elemeket összetartson öröksége varázsával és oly politikai szereplés számára megmentsen, melyet itthon mondott első beszédében meddőnek nyilatkoztatott ki? Mindenki be fogja látni, hogy ezért nem lett volna érdemes Kossuth Ferencnek hazajönnie. Hazajönni és a szétzüllött, temperamentumban, felfogásban és becsvágyban, sőt céljaiban is heterogén elemeket ideig-óráig összetartani s intézni ugyanazt itthon, amit sikertelenül intézett atyja Turinból, vagyis, mint az egyik függetlenségi lap magát kifejezi, hogy közjogi követeléseit az aktuális politika konkrét követeléseképpen vigye a parlamenti küzdelembe ezt, beszéde után ítélve, aligha nézi Kossuth Ferenc a maga feladatának. Hogy a pártot tömöríteni, sőt szaporítani is óhajtja, az természetes, de hogy közvetetten céljává a jelen időben és a közeljövőben el nem érhető célokat tűzzön maga elé: az ellen tiltakozik az ő ötven esztendeje, melylyel a magyar politikai arénába lép, tiltakozik az a tapasztalás, melyre hivatkozott. Nem lehetne komoly embernek vennünk, ha másképpen lenne a dolog. Közvetetten a kiegyezés után, friss emlékei közt bujdosóinknak, tekintve Tisza Kálmánnak és társainak is makacs oppozícióját. Kossuth Lajos még hihette, hogy a kiegyezés a kishitűség múlékony alkotása. Ma, a kiegyezési törvények huszonhét évi fönnakadás és zavar nélküli működése után, tekintve az ország anyagi és erkölcsi föllendülését, melyet csak a közjogi helyzetbe vetett bizalom, ez alkotásnak jóhiszeműsége, szilárdsága, jótékonysága és általán elismert szükségessége tett lehetővé, ma a komoly gondolkozásnak más irányt kell vennie. A függetlenség jól áll Kossuth Ferenc njakán és senki sincsen, a ki ott azt helyén valónak ne látná. Elvégre hazája függetlenségének szeretete vagy melyek homályban vannak s ellentétes felfogással viták tárgyai. A mellett neki a protestáns szempont is jelentőséggel bir. Pál a protestánsok katexébhen apostola. Rám, mint nem protestánsra és általán a laikus olvasóra ez kevésbbé érdekes és ámbár nem vagyok oktondi, hogy egy teológiai tanárnak felrójam azt, hogy teológiai szempontok vezérlik, mikor egy apostol életét és működését vizsgálja, de magamban, mint a mai kornak is gyermeke, sűrűn föltámad az az óhajtásom, bárha tisztán csak a történetírói szempontok érdekelnék és vezetnék munkájában az írót. Hiszen egy csodálatos vágy és izgalom szállja meg az embert, amikor egy oly művelt és tudós író társaságában visszaszáll a rég elmúlt időkbe és a kereszténység első alakulásának titokzatosságaiba bocsájtkozik. Hátha még kutatásunk célja egy oly alakja a ma keletkező új világnak, mint Szent Pál, a keresztény hit terjesztői közül kétségkívül az, aki korának egész erudiciójával, egész tudásával indult térítő útjára. Senkiben társai közül nem párosult az isteni ihlettel missziójának az az egyetemes fölfogása, amely őt vezette. Pál, akire a reformáció hivatkozik, ez a Pál volt az igazi katholikosz, az egyetemes, vagy, mint a régibb jó magyarok mondták: közönséges. Benne revelálódott a keresztény egyháznak az a momentuma, amelyet a katholikosz szó kifejez. Nála nélkül, az ő szelleme, tevékenysége és harcai nélkül is tudja, mikor lendült volna neki a keresztfáról vett tanítás utóbbi diadalmas útjának. Hitben, rajongásban, szeretetben, hűségben sokan versenyeztek vele társai és kortársai közül, de a keresztény eszme világhódító fölfogása , vágya, ha nem is mindig nyakán, de örökön a szívében van minden épszívü embernek és nem csak a magyar embernek. Avagy melyik lengyel ember nem sóvárog hazája függetlenségéért és melyik nem dolgozik szakadatlanul érte ? Az, aki a szibériai ólombányákban sorvad épp úgy, mint az, aki a berlini országgyűlésen, vagy a bécsi refirátban szónokol. Mert a függetlenséget sem kikiáltani, sem megdekretálni nem lehet sem Budapesten, sem Debrecenben mindaddig, amíg megcsinálva nincsen. Kossuth Lajos politikája, amelyet a függetlenségi párt követett eddig, Kossuth Ferenc nyilatkozata szerint azország függetlenségét huszonhét év alatt egy lépéssel sem hozta közelebb annál, mint ahogy volt a kiegyezés utáni napon. Ezek az ő szavai. És ezzel ez a politika le van ítélve. Ezzel ki van mondva, hogy a függetlenségért nem szónokolni, és keseregni, hanem dolgozni kell. Ezzel ki van mondva, hogy a függetlenséget nem abstinenciával, nem negációval lehet kiküzdeni, hanem a kínálkozó alapon való reális politikával, minden eddigi függetlenségi szokásnak az ellenkezőjével. Ez azt jelenti, hogy rá kell állani a létező alapra, meg kell ragadni a létező erőket, ki kell használni, ki kell aknázni az ország erkölcsi, anyagi és nemzeti fölemelésére. Aki ezt munkálja, az mindenne lett tette, azt ő fogalmazta meg, ő foglalta teoszofikus rendszerbe. A szívnek határtalan érzése az egyik szárnya, az elmének merészsége a másik, amelylyel szelleme ama világban röpködött, hogy csodálat tárgya méltán marad mindvégig. A legnagyobb elme volt ama nagy szívek között, akiket Jézus megtermékenyített, akik mint nazarénusok községeket alakítottak. Ő tört keresztül a szűkebb korlátokon, a félénkségen, a rabbinizmus bilincsein és utat nyitott arra, hogy a nazarénizmusból kereszténység lehessen. A katolikus legenda ikerapostolt csinált Péterből és Pálból, hagyományok alapján,mert a történet elnémul ott, a hol a kereszténység megalapításának e két nagy alakja pályája végéhez ér. De semmiféle történeti valóságból nem kelhetett ki több bölcseség, mint a legendából, a mely a két alakot harmonikus egységbe olvasztotta s a melyen a kereszténység egysége tovább fejlődött és hatalmát megalapította. A protestáns íróban, aki Pálban Luther elődjét látja, természetes az a törekvés, hogy Pétert és Pált újra elválaszsza, sőt szembe is állítsa egymással és ez ma már nem is baj, sem nem veszedelem. De a kereszténység második és harmadik évszáza, amely az egyesítést megcsinálta, a kereszténység e fényalakjait összebékítette, nem hogy egyiket kisebbítse, hanem hogy mindenik nagyobb fényben álljon: ezzel az egyetemes kereszténység erejének szolgált. Talán az volt a végleges megalapítása. Tizenkétszer száz esztendő és még száz hozzá elmúlt : akkor jött csak a reformáció. Péter külön és Pál külön talán sem kereszténységet, sem reformációt nem csinált volna sikerrel. Íme, keresem a szempontokat, amelyek Pál apostol. — A Budapesti Hírlap eredeti tárcája. •— Elolvastam egy vastag kötetet Pál apostol életéről és noha semmi komoly kvalifikációm nincsen arra, hogy ez olvasmányomról érdemileg kritikát, vagy csak ismertetést is írjak, mégis valamely belső hatalom ellenállhatatlanul ösztökél arra, hogy írjak. Részben talán az az önkéntelen óhajtás, hogy bárha mások is, lehet, sokan elolvasnák ezt az érdekes könyvet. De van ezen kívül is még valami, ami írnom kényszerít s ami e sorok folyamán ki fog tűnni. Egyelőre hadd mentegessem magam még egy kissé-Nem vagyok sem egyházi tudós, sem történetbúvár, valósággal csak olvasó közönség vagyok e könyvvel szemben, mégis roppantul érdekelt elejétől végig. Ez azért is van talán, mert a szerzője Masznyik Endre, profeszszor a pozsonyi evangélikus teológián, igen szép és jó magyarsággal ír, tárgyáért is lelkesül, hősét pedig, Pál apostolt egy szerető fiú rajongásával öleli magához. És az sró, ki témájának szeretetével így csordultig van s hozzá jó stiliszta és iskolázott izlésű ember, az viszi magával a jó olvasót keresztül a legvastagabb köteten is. Pedig lehetetlen, hogy rám, mint az irodalom ez ágában teljesen laikus emberre nézve igen sok, ami a könyv főérdemére tartozik, kárba ne veszett volna. Hiszen Masenyih belevegyül a Pálról megirt kész irodalomba, hogy részleteket tisztázzon, a ' ......— ——...... ........ «■ Mai számunk 24 oldal.