Budapesti Hírlap, 1904. április (24. évfolyam, 92-120. szám)
1904-04-01 / 92. szám
Budapest, 1904. XXIV. évfolyam 92. szám. Péntek, április 1. Megjelenik mindennap, hétfőn és ünnep után való naponte. Előfizetési árak: Égéss évre 38 kor., félévre 14 kor, negyedévre 7 kor, egy hónapra 3 kor. 40 fil. Egyes szám ára helyben 8 fil., vidéken 10 fil. Telefon: szerk. 54—63, kiadók: 55—95, igazg. 55—53. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vill. ker., Bükk Szilárd utca 4. sz. Előlietés- és hirdetés-fő Intel: Cgrui Pál József-körút 5. u. t. oldalán. Apró hirdetések ára: Egy szó S ill., vastagabb betűvel 10 ill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan intézkedni szíveskedjenek, hogy a lap szétküldése fennakadást ne szenvedjen. Harc a kivándorlás körül. Budapest, márc. 31. Lapunk csütörtöki számában jelent meg egy cikk, amely a kivándorlásról alkotott törvény végrehajtását sürgeti. Ez a cikk nagy feltűnést keltett. Pedig ama törvény nem is a kivándorlás megszüntetését célozza, csak a szabályozását. A kivándorlást úgyszólván állami felügyelet alá helyezi s bennünket azzal a reménynyel kecsegtet, hogy kivándorlóink nem siklanak ki végképen az állam kezéből. Magában ez is nagy nyereség és valóban sajnos, hogy e célzat megvalósításával is az állam késlekedik, ahelyett, hogy teljes hatalmával és hatósági szervezetének erejével rávetné magát a kész és szentesített törvény végrehajtására. De ez a végrehajtás is, ha meglesz, nem ment föl bennünket az alól a kötelességünk alól, hogy a kivándorlással magával is szembeszálljunk. Ezt azonban némi sikerrel csak akkor tehetjük, ha a mi kivándorlásunk természetével tisztában leszünk. Nem közönséges népmozgalom ez, melyet mostoha viszonyok, szerencsés esetek izgató ereje, az emberek kalandos vágya, a meggazdagodás kecsegtető reménye magában táplál. Egy ily természetű kivándorlást minden ország kihever, mert az ilyen nem fajul pusztító járványnyá, amely minden esztendőben egy nagy hadjárat emberpusztításánál nagyobb romlást hoz a nemzetre. Ne szépítsük a dolgot és ne féljünk a gyermek igazi nevétől. A mi kivándorlásunk nem egyéb, mint egy merészen, nagy szabással, óriási mechanizmussal szervezett üzlet. Nem egyéb, mint egy csodálatraméltón vezetett kereskedés az élő emberanyaggal. A legkülönösebb pedig, az új, s az egyetlen a maga nemében, benne az, hogy a vásárban nincsen vevő, csak eladó: a vevő maga az eladott portéka. A kereskedést a német-amerikai hajóstársaságok űzik. Akik — jobban szervezett munkaerőre támaszkodva, mint a magyar állami közigazgatás — elárasztják a nyilvánosság teljes kizárásával a parasztnépünket képzeletet izgató, reményt keltő, jóléttel kecsegtető képes irományokkal, a csábításnak minden furfangjával és lázba hoznak egy-egy falut, egy-egy kerületet, egy-egy megyét. Alig van már az országban iniiciálatlan terület. Mert az üzlet igen fényes. A szegény ember pénzzé teszi mindenét s egypár száz koronával világgá indul. Van hajó, amely két-háromezer embert raktároz be iszonyú bordái közé. Ha száz koronát vesz meg egy-egy emberen, tessék kiszámítani e hajó egy útjának a nyereséget! Hogyne telnék ebből bőven azokra az ügynökökre, akik az anyagot szállítják a hajóstársaságoknak. Minden tényleg bekférált emberért tíz koronát kap az ügynök. A szegény utas el van látva minden tudnivalóval, amire az után szüksége van. Kötött marsrutával utazik, kézről-kézre adják, amíg a hajó be nem nyeli. Egy raffinált és pokoli szabatossággal működő, egész Európára kiterjedt hálózat teljesíti ezt a szolgálatot. Ezzel kell az államnak és a társadalomnak szembe szállania. De, s ez a döntő kérdés: hol? — Newyorkban, a hol a kivándorló kiszáll ? — A határon, a hol kiszökik? — Hamburgban, a hol hajóra lép? — Világos, hogy nem e helyeken kínálkozik sikerrel a mérkőzés. Lehetetlen, hogy ennek a sátáni hálózatnak legfinomabb, legvészesebb, legpusztítóbb szerve másutt legyen, mint magában Magyarországon. Mint a forradalmi szervezetek, úgy van nyilván berendezve; egyik a másikról nem tud, nincs is miért egyiknek mit törődnie a másikkal. De megvan, funkcionál, vészes és biztos eredménynyel. Ivörül kell nézni, ki az, aki így hozzáfér a magyar néphez, hogy a pestist bele tudja évtizedeken át romboló erővel oltani a lelkébe? Nem az a néhány nyomorult vigéc, akit itt-ott megcsíptek. Azok csak a közvetítők. Olyan rétegben kell kereskedni, amely a parasztnép bizodalmához közel áll. Mozgósítani kell az állam legraffináltabb rendőrkémeit, a mennyi csak van belőlük és akit elfognak, akit megcsípnek ezen a gyalázatos haza- Jézus halála. Irta: Szabolcska Mihály. Irigylem egy napját az életednek Én földön járó Istenem. — Isem azt, mikor angyalok énekelnek, S boldogan ég, föld egybeölelkeznek A születéseden! Irigylem egy napját az életednek, Ki múló földi petr vagyok. ■— Nem azt, mikor hozsannákkal fogadnak, Szép, pálmalombos, fényes diadalmad, ,Virágvasárnapod! . . . Nagypénteked bús, szent kálváriáját, Sírván ezt, ezt irigylem! — Mikor ártatlan, tisztán, hófehéren, Ott állsz a szennyes tömeg közepében, Én édes Mesterem! !A töviseket homlokod fehérenek, én csak áldani tudom . . . — Mert eszményekért, mik örökké élnek, így halni meg: boldogság, örök élet, tán édes Jézusom!! Kenyérpályák. Irts: Gineverné Győry Ilona. London, febr. 25. Mikor Cronaea, az építőmester, kiegészítette a Strorm-palotát a híres koronapárkánynyal, a maga szólásokra szerényen felelte, hogy érdekesebb az ő munkájánál a pillérek egy-egy sarkkötője is, mert hiszen az övé csak hisz, de a szilárd szerkezet azokon a sarkkötőkön nyugszik. Mikor egy-egy ország nagy jelene, gazdagsága, hatalma áll előttünk, akkor is azt kellene néznünk, min épült föl ez a nagyság ? Mióta a London jövőjét építő iskolákat látogatom, jelenét fönntartó intéményeit, gyárait, műtermeit ismerem, a múltjának történetét olvasom a világ legnagyobb dolgozószobájában, a két millió kötetet tartalmazó British Múzeumban, azóta a jövőre irányuló, a jelenben lefolyó s a múltban végbement tettekből a többek közt egy nagy tény bontakozik ki előttem, mint egyik magyarázata az angol középosztály nagy vagyonosságának, folytonos erőebbedésének s az államra való nagy fontosságának. Nem az ország vagyonosságát említem, annak százféle más oka is van, de hogy a középosztály erőre, vagyonra nézve igazán törzse, derékrésze a nemzetnek, annak egyik nagy titka ez: az angol nemzet az összes jóravaló foglalkozások között nem ismer urnak való és nem urnak való pályát. — Nagy vívmány az is, ha egy országban az úri pályákat nem zárja el a társadalmi előítélet az alsóbb osztályok elől, de az egyensúly csak úgy volna teljes, ha viszont ugyanez a társadalmi előítélet a praktikus pályákat nem sáncolná el az úri osztályok elöl. Hogy ezek az ósdi sáncok mily diadalmasan le vannak rombolva Angliában, mutatja a munkának az a nagy megbecsülése, mely itt mindenből kiviláglik. Minél többet gondolkozunk, annál jobban nő előttünk annak fontossága, hogy egy ország középosztályának apró alosztályai ne ismerjenek urias, vagy nem urias pályát, hanem csak urias kötelességtudást és nem urias kötelességtudást. Ennek nagy következménye az lesz, hogy minél műveltebb osztályok lépnek a praktikus pályákra, annál jobban emelik a foglalkozás színvonalát,azonfelül a kenyérpályák révén hamarabb és bővebben jut pénz éppen ama jobb családokba, hol a pénz a köteles reprezentálás miatt még szükségesebb, mint az egyszerűbb osztályokban. Természetesen, a pályák egyenlőségéhez nagy történelmi korokon át juthatni csak el. Egy országból sem hiányoztak azok az apák, akik a klasszikus költőkkel hiába küzködő fiaiknak jövőjét így bénították meg: „Ha te ilyen szégyent hozol rám, én is megszégyenítlek, meg én! Kereskedőnek adlak, vagy iparosnak/4 — Hány szárnyaszegett ifjú pályájáért felelős egy ilyen mondás! — Mert az a fiú akkor a szégyentől való féltében csak bukdácsol tovább a felső gimnáziumi, egyetemi vizsgákon, vagy, ha csakugyan más pályára adják, azt hiszi, hogy ez nem egyéb, mint száműzetés az úri sorból. Megvolt ez a fölfogás mindenütt, Angliában is. Még Anna királynő és György idejében is, de az eredménye egy vagyontalan és dologta- Mai számunk 22 oldal.