Budapesti Hírlap, 1907. október(27. évfolyam, 233-258. szám)
1907-10-01 / 233. szám
1907. október 1. BUDAPESTI HÍRLAP. (233. sz.) miniszterek, nyilvánvaló, hogy — aki a kiegyezést óhajtja — minél hamarább kell, legalább látszatra is, dologhoz látnia, hogy a meggondolás utolsó munkája komoly törekvésnek legyen minősíthető. A komoly és döntő kérdés azonban az marad, enged-e az osztrák kormány abból a diktancia magatartásából, amelyet az utolsó bécsi értekezleten tanúsított s amely a hosszú tárgyalás eddigi összes eredményét és vele a két ország gazdasági viszonyának biztosságát pusztító örvény szélére sodorta. A kérdés az, mennyiben módosította az osztrák ellenfél azokat a követeléseket, amelyeket a magyar kormány jogosulatlanoknak és méltánytalanoknak ítélt és amelyeket ez okán a leghatározottabban visszautasított. E kérdés eldőlésétől függ az egyezség sorsa. A kiegyezés anyaga, tudjuk, összes konvencióival és megállapodásaival készen van s ezek, tudjuk, szakadatlan érték-kiegyenlítés útján jönnek létre, engedményt ellenengedménynyel kompenzálva és érdeket érdekkel sorakoztatva számbelileg egymással szemben. Az osztrák kormány azonban, az érdekek és értékek kiegyenlítésének ilyetén gondos és szívós művelete után, amelyben a maga részéről bizonyára nem adott többet, mint amennyit magyar részről kapott, előállott egy új követeléssel, amelynek fejében viszonzásul és reális ellenérték gyanánt semmit sem akar adni. Követeli a magyar kvóta fölemelését, mintegy jutalom, provízió vagy adó fejében Ausztria számára azért, mert velünka gazdasági egyezséget megkötni kegyeskedik. Ez nyilvánvalóan oly követelés volt, amelyet a magyar kormánynak, mint illetlent és megalázót, vissza kellett utasítania. És ha az osztrák kormány ama két hét alatt, amely a bécsi tárgyalás óta eltelt, nem tért le arról az alapról, amelyen a kvótára vonatkozó követelését formulázta, akkor el lehet készülve arra, hogy tovább is a legteljesebb visszautasításban lesz része. Jóhiszeműen nincs okunk föltenni Wekerléről, hogy ő módosította álláspontját. Ha azon az alapon, amelyen Beck báró követelte a fölsrófalt kvótát, nem lehetett a tárgyalást folytatni Bécsben, akkor ugyanazon az alapon nem lehet alkudozni Budapesten sem. radalom idejében kapott volt. Tíz évig szüntelenül zaklatja Berthier minisztert, akit — ennek bizonyára nem kis boszúságára — folytonosan tegezett, mint rangbélijét. Republikánus magatartásán is könnyen fordított egyet és igyekezett az uralkodó szél iránt tartani a köpenyegét. „Oh, az a szegény XVI. Lajos — mondogatta — nagyszerű ember volt az, én nagyon szerettem... még most is sajnálom. Soha sem hittem volna, hogy olyan vége lesz. Szerencsétlenség ez, nagy szerencsétlenség.“ S másikor így beszélt, éppen olyan őszinte volt, mint január 21-ike estéjén, mikor azzal dicsekedett, hogy a szólni kívánó király szavát dobszóval fojtotta el. Tiz évi kunyerálgatás után végre meghívást kapott, hogy jelenjék meg a hadügyminisztériumban; el is indul oda, de útközben gutaütést kap s még egy évig életben marad ugyan, de aztán teljesen elhagyottan hal meg. Temetésén egyetlenegy barátja sem jelent meg. Van a természetnek, az életnek valami törvényszerű következetessége abban, hogy mind a két paprikajancsi tábornok olyan tiszteletlenül távozott az élők sorából, Lenotre legújabb könyvének jó nagy részében a forradalmi nőkről van szó. De ezek nem azok, akiknek Michelet egész kötetet szentelt az ő művében, nem hősnők, hanem szereplés nélkül otthon ülő asszonyi személyek, akik az alatt, míg férjeik öldököltek, akasztottak és guillotinoztattak, zavartalanul folytatták családi életüket és a papucs-kormányukat. Ilyen Mimié, annak a vérszomjas Le Bonnak a felesége, aki Arrasban muzsikaszó mellett végeztette ki áldozatait, gyermeklányokat becstelenített meg és öletett halomra — mindezt valami önkívületi állapotban, amelyben a vadállatiasság párosul a revolucionista apostoli hitével. Ez embertelenségek idején Mimié csak azzal törődött, hogy olyan A gazdasági egyezség fontosságát ismerjük és értékeljük érdeme szerint. De Ausztriának nem kisebb érdeke fűződik hozzá, mint Magyarországnak s ha az osztrák kormány egy frivol követeléssel lehetetlenné teszi számunkra azt, hogy vele tisztességes megállapodásra jussunk, akkor végre is nem tehetünk mást, mint igaz ügyünk és becsületes törekvésünk tudatában szemébe nézni a jövendőnek, amely — az egyezség meghiúsulása esetében — nem rejthet magában nagyobb megpróbáltatást ránk nézve, mint Ausztriára. Ausztriában ugyan mindent elkövetnek, hogy Magyarországon gazdasági rémületet keltsenek, de van egy német közmondás, amelyet a Lajtán túl bizonyára jól ismernek s a mely így szól: Range machen gilt nicht, az ijesztés nem használ. Megfélemlítés utján még Szerbiából sem lehet kicsikarni oly gazdasági engedményeket, aminőket önként megadni nem hajlandó. És Magyarország végre is nem lehet alábbvaló egy kicsiny Balkán-államnál , Ausztriával szemben. Összefoglalva nézetünket, megmondhatjuk nyíltan és őszintén: az adott körülmények között, amikor a külső kereskedelmi szerződések fait accomplit teremtettek, kívánatosnak tartjuk, hogy létrejöjjön a gazdasági egyezség Ausztriával. De csak méltányos kiegyezést fogadhatunk el, mely az értékek és érdekek kölcsönös kiegyenlítésén alapszik. Illetéktelen követelést nem teljesítünk és tributumot Ausztriának nem fizetünk. Inkább jöjjön, aminek jönnie kell. A nemzet szívesebben vállalja a küzdelmet, mint a megalázást. Ha a kormány ilyen kötést vállalna, nem érne vele semmit, mert az ország és a törvényhozás kétségkívül visszautasítaná. Az osztrák miniszterek Budapesten, Bécsből jelentik nekünk. A magyar és az osztrák kormány rövid uton megállapodtak abban, hogy holnap Budapesten folytatják a kiegyezési tárgyalást. A két miniszterelnök holnap délután tartja első tanácskozását a szakminiszterek és a szakelőadók bevonása nélkül. Félhivatalosan jelentik, hogy Beck báró osztrák miniszterelnök Sieghart osztályfőnökkel, továbbá Koritovszki lovag osztrák pénzügyminiszter, Auersperg gróf osztrák földmivelésügyi miniszter és Derschatta dr. osztrák vasútszállása legyen, amelynek ablakából jól lehet látni a kivégzéseket. „Innen pompásan láthatni a barackok lepotyogását.“ Mindennap vidám társaság van náluk ebéden, egy bíró nagyszerűen mimeli a társaság mulattatására, hogy viselték magukat az aznap lefejezett áldozatok s Mimié kacag, mint a bolond. „Il me fait rire au ventre de boutonnée!“ mondja ő maga. Általában a kivégzések mind családiasan történnek s Mimié az arisztokraták irtásának műveletében épp oly praktikus és fesztelen egyszerűséggel rendelkezik, mintha csak piaci bevásárlást végezne. Szállásuk ablakai arra a kis térre szolgáltak, a melyen a vérpad volt fölállítva s egészen jól lehetett látni a kivégzettek arckifejezéseit. Le Bon már jó előre jelezte, hogy mit fog mondani, milyen grimaszt fog vágni ez vagy amaz áldozat.“ Ez itt azt fogja kiáltani: ah! ah! ah! mikor az orrát bedugja a gyűrűbe, ez a másik pedig csak így tesz majd: kvak!“ A zene az egész idő alatt szólt. A guillotine mellett evő-ivó sátor volt fölállítva, a kivégzések után megkezdődött a játék a kivégzettek tetemével, amelyeket levetkőztettek és csúfondárosan, Hiedelmet sértő, vagy nevettető csoportokban raktak össze. Le Bont a termidor után elfogták, halálra ítélték s kivégeztetése előtt gyöngéd leveleket irt a feleségének. Mimié csak 1830-ban halt meg és a férje emléke volt neki egész életéből a legfényesebb emléke. Emil fiát is az apja emléke iránt való hódolatban nevelte s ez késő vénségéig több védőiratot adott ki apja tisztázására. Bonne-Jeanne, a ravasz róka Foucké József loire-inferieurei képviselő felesége formátlan, csúf asszony volt; haja, szemöldöke, szempillája lángvörös. Bouchénak azonban ő volt az asszonyi szépség mintaképe. Mint depute en mission (küldetésben lévő képviselő), a felesége tiszteletére Neversben szentimentális vérfürdőügyi miniszter holnap délután érkeznek Budapestre. Forst dr. osztrák kereskedelemügyi miniszter már holnap reggel Budapesten lesz. Az osztrák miniszterek itt tartózkodása három napra van tervezve. Holnap délután előértekezlet lesz, az érdemleges tárgyalást pedig szerdán kezdik meg. Aehrenthal Lexa báró közös külügyminiszter szerdán érkezik Budapestre. Wekerle Sándor miniszterelnök, Apponyi Albert gróf s Kossuth Ferenc miniszterek a kereskedelmi minisztériumban ma délben több óra hosszat tanácskoztak a kiegyezésről. Az osztrák kormánynyal való tárgyalásban részt vesz Szterényi József kereskedelmi államtitkár is, aki holnap érkezik vissza szabadságáról Budapestre. A függetlenségi pártból. A függetlenségi klubban ma este is több függetlenségi képviselő volt együtt. Fönjárt Kossuth Ferenc kereskedelemi s Günther Antal igazságügyminiszter is, akik hoszszabb ideig elbeszélgettek párthíveikkel. Kossuth Ferencet erősen faggatták az újabb kiegyezési tárgyalások kilátásairól, de a miniszter csak annyit mondott, hogy az osztrák miniszterek holnap megjönnek Budapestre s mindjárt megkezdik a tárgyalást a magyar kormánynyal. Lesz-e most már sikere a tanácskozásnak, nem tudhatja, de annyi bizonyos, hogy még mindig vannak nehézségek s a kormány helyzete nem mondható rózsásnak. Szóba jött a horvát válság is több képviselő abbeli aggodalmát fejezte ki, hogy a horvátok újra obstruálni fognak. Néhányan erősen hangoztatták, hogy egy újabb horvát obstrukciót nem szabad némán s öszszetett kézzel tűrni, hanem biztosítani kell a parlament munkaképességét a nemzetellenes törekvésekkel szemben. Beszámolók: Urmánczy Nándor szászrégeni képviselő csütörtökön Szászrégenben beszámoló beszédet mond. — Sopronból jelentik, hogy Csizmazia Endre képviselő ott vasárnap beszámoló beszédet mondott, amelyben a politikai helyzetről s a kormány feladatairól nyilatkozott. Hosszasabban szólott az általános választói jogról. Beszéltek még Búza Barna, Szentkirályi Zoltán s Ráth, Endre képviselők. A gyűlésből a kormányt táviratilag üdvözölték. Szatmári Mór, a margittai kerület képviselője vasárnap Szalacon, kerületének egyik nagyobb községében mondott beszámoló beszédet, amelyben részletesen foglalkozott a kormány reformjairól, különösen pedig az adóreformról s az általános választói jogról, amelyben egyrészt a jogegyenlőségnek, másrészt a tiszta magyar nemzeti gondolatnak kell érvényesülnie, s amelyet a nemzetiségiek is helyeselni fognak, rendez, amely az arisztokraták lefejezésével kezdődik . Amorettek és Gráciák táncával végződik, akik játszó fegyvereiket Bonne-Jeanne lábaihoz rakják le. Bonne-Jeanne követi a férjét ennek tüneményszerű karrierjében mindenüvé s mikor ez Napóleon mindenható rendőrminiszterévé lesz, mindenkit felügyelete alatt tart, még a császárnét is. Csak hat ember áll rendőri felügyeleten kívül egész Franciaországban: maga Bonne-Jeanne, a férje és négy gyermekük. A Bonne-Jeanne rendőri felügyeletét egy ember tudta csak kijátszani, de Brussart lovag. Pedig éppen ez volt az, akitől Napóleon is reszketett s ki a dühöngésig nyugtalanította Fouchét. Brussart ősi normandi származása volt, a ki azt a különleges feladatot tűzte maga elé, hogy szakadatlanul nyugtalanítsa a hatalmas császárt a meg-megjelenésével és merényletre való készülődésével. Úgy tudta intézni a dolgát, hogy semmiképpen sem bírták őt elfogni, minduntalan kijátszotta a Fouché ágenseit, Fouché pedig szen-tül meg volt győződve, hogy ha Napóleon valamikor vesztét éri, csak az egy Bruslart lesz képes előidézni. Mikor Napóleont Elba szigetére küldték, Bruslart-t bízták meg az őrizetével. Itt azonban tudvalevőleg szerepet cseréltek: Napoleon ugrott meg Bruslart elől. Hanem aztán az is volt ám a Napoleon legelső rendelete, hogy: „Bruslart tábornok állásától fölmentetik, s elfogatván, megfelelő őrizett alatt Párisba küldendő.“ Igaz, hogy Korzika kormányzójának sikerült idejekorán megugrani e rendelet elől. A forradalom női alakjai közül hoszszasabban foglalkozik még Lenotre Babettel, a Le Bas Fülöp konventi képviselő feleségével Babet nem olyan állati természet, mint Mimié és Bonne-Jeanne, a forradalomnak e szörnyszülöttei, inkább tartózkodó, olyanféle, mint a 3