Budapesti Hírlap, 1909. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1909-03-02 / 51. szám
Budapest, 1909. XXIX. évfolyam, 51. szám. Kedd, március 2 Budapesti Hirla Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 28 kor., félévre 14 kor., negyedévre 7 kor, egy hónapra 2 kor. 40 ül. Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fll. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő és laptulajdonos: Rákosi Jenő. Szerkesztőség: TIII. ker., Rökk Szilárd utca 4. sz. Telefon 54-63. Kiadóhivatal: VII. ker., József-körút 5. sz. A kiadóhivatal telefonjai: Előfizetés 55-95. Elárusítás 55-53. Apróhirdetés 55-95. Hirdetés 55-53. Könyvkiadó 55-53. Igazgató 61-04. Tisza István. Budapest, márc. 1. Míg a koalíció bensőleg marcangolja magát a bankkérdéssel, amelynek azt a hivatást adja, hogy vele és általa mentse meg a hatalom birtokában kellemetlen helyzetbe jutott függetlenségi pártot, — addig ma hirtelen, váratlan megjelenik a fórumon Tisza István gróf és elmond a főrendiházban egy külpolitikai beszédet, a melynek vége mintha szinte epigrammaszerűen ezt kiáltaná oda a nemzetnek : Nem egy pártot, hanem a nemzetet kell megmenteni a mai bonyodalmas időben. Valóban jellemző a mi zaklatott országunk helyzetére, hogy akkor, amikor esetleg háború küszöbén állunk, ennek a bonyodalomnak eshetőségei, föltételei és következményei, haszna és kára mintha teljességgel nem érdekelnének bennünket. A képviselőház üléstermét a balpárt erőlködései, a folyosó komolyabb világát a bankkérdés titkai teszik hangossá. Nevezetes és jellemző erre a helyzetre, hogy a felszólalások, amelyek hivatva vannak arra, hogy feltűnést keltsenek Európaszerte, sőt tán tényleges befolyást gyakoroljanak magának a külügyi bonyodalomnak is a fejlődésére, nem a képviselőházban hangzanak, amely végre is a nemzeti közvélemény intézménye, hanem a főrendiházban, amelynek, mint intézménynek, immár alig van súlya, csakis hisze, fénye lehet mint testületnek és kerete egyes tekintélyeknek, mint teszem azt, ma volt. Tisza István mondott egy igen érdekes beszédet, tele államférfim higgadtsággal és nemzeti önérzettel, még megszereztem beszéd jelentőségét Wekerle miniszterelnök rövid fölszólalása. Az újoncjavaslat volt napirenden. Tisza István megszavazza a törvényt. Nem is azért beszél, hogy szavazatát megokolja, erre, szerinte, nincsen ma szükség. De szólni kíván a külügyi bonyodalmakról, mert hiszen katonát azért szavazunk meg, hogy megfelelő külpolitikát csinálhassunk. Kijelenti, hogy helyesli a külügyminiszter politikáját, mellyel a magyar kormány szolidáris. Helyesli az annexiót, helyesli a törökkel való megegyezést, helyesli a régi Balkánpolitikát, amely a kisebb balkáni népek függetlenségének kedvez. Egészben helyesli ezt a politikát, amelynek megfelel mindaz, ami mostanában történt. Esetleges kritikáját különben föntartja akkorra, amikor mindazt meg fogjuk tudni ezekről a fejleményekről, amit ma még természetesen nem tudhatunk, aminek tudása nélkül azonban helyesen ítélni nem tudunk. ----------------------------------------------------------------Beszéde első része nagyszabású kritikája volt az angol kormány politikájának, amely a kérdés fejlődésének első stádiumában nagyfokú izgalmat és ellen-érzést szított ellenünk Törökországban és Szerbiában is és amely ma csak nagy fáradsággal iparkodik mérsékelni az általa fölszított izgalmat. Az annexió kérdésében külön szólt Törökországról, külön Szerbiáról. Az annexió kérdésében csak ketten voltunk érdekelve: Törökország és a monarcha. Senkinek másnak hozzá semmi köze nincsen. Helyes tehát, hogy Törökországgal elintéztük a dolgot. Szerbia más. Azt még lehetne vitatni, hogy a berlini szerződést aláírt hatalmaknak legyen, vagy ne legyen beleszólásuk; ellenben Szerbiának semmi joga, se jogcíme nincsen arra, hogy bármi követeléseket formáljon. Nemcsak területi, de semminő gazdasági kártalanításról szó nem lehet Szerbiával szemben. Belenyugszik, hogy mint erősebb fél a legvégsőig menő türelmet tanúsítsuk Szerbia iránt, jae kijelenti, hogy a türelemnek az a mr .'„vke, amelyet eddig gyakoroltunk, egy erősebb szomszéddal, valamely nagyhatalommal szemben máris nagyfokú gyávaságnak volna mondható. Hogy pedig ez a türelem még meddig tartson, az tisztán a magunk ügye, abba ismét senkinek a világon semmi beleszólása nincsen. Ezek és hasonló érdekes fejtegetések és kijelentések után következett a beszéd befejező része, amely a nemzetet egyesülésre és tömörülésre szólította föl, szemben nemcsak a jelen válságos helyzettel, hanem azzal a bizonyossággal szemben, hogy a keleti kérdés az új alakulásokkal új fázisba lépvén, a helyzet feszültsége tartós lesz, sőt fokozódni fog. Eddig, úgymond, lehetett a katonai kérdések megoldását halogatni, egy vagy más kérdésnek alája rendelni, — ezentúl nagy veszedelmek fölidézése nélkül nem lehet. Erre a munkára szólítja a nemzetet, ő teheti ezt, úgymond, legjobban, aki mostanában is, de a közelebbi jövőben is minden politikai szerepléstől távol kíván maradni. A beszéd igen nagy hatást tett a nagy számban együtt volt főrendekre, de a karzatokra is, amelyek szokatlanul népesek voltak ezen az ülésen. Wekerle röviden felelt és ha lehet, még fokozta Tisza beszédének a súlyát. Mint miniszterelnök, illendőnek tartotta Tisza angol kritikáját megenyhíteni és a kritikára rászolgált angol politikai és újságírói tényezőket szűkebb körre redukálni, de Tisza érdemleges fejtegetéseihez teljesen hozzájárult, ellenben a katonai kérdésről hallgatott, mert hiszen az már a program. Egyelőre lehet többeké, de nem lehet a miniszterelnöké. Ellenben lehet a jövőé.Közbevetjük már most itt, hogy nagy és feszült figyelem kisérte a beszédet és osztatlan tetszés fogadta. Szépen, szabatosan beszélt Tisza István gróf. Komoly, férfias nyugalom és férfias erő volt mondataiban. Nagy küzdelmeken átment és nagy tapasztalatok tanulságainak a terhével megrakott ember állt a fórumon. Nemcsak a tehetség, hanem a múltja is meglátszott szilárd, fegyelmezett hadsorain ennek a beszédnek. Az az ember, aki odavetette magát annak idején az obstrukció robogó szekere elé azzal, hogy vagy megállítom, vagy eltapostatom magamat, a lelki függetlenségének teljességében jelent meg újra a fórumon. Függetlenítve ön önmagától is, vagyis amaz elfogultság és keserűség nélkül, amelynek elbukott politikai nagyságok olyan szánandó rabjai szoktak lenni. Régi barátai — részben fátuma! — kipirult arccal, régi ellenfelei lelkes örömmel néztek rá. Mert hiszen magyarok vagyunk és még köztünk is vannak, akik boldogok, ha egy másik magyarban gyönyörködhetünk. * Mindenek nyakán ott lebegett azonban a kérdés: miért szólal föl Tisza István? Hiszen a főrendek tábláján a tárgyalás alatt lévő javaslatokat semmi veszedelem nem fenyegette. Hogy meg fogják szavazni szó nélkül, biztosabb volt, mint az, hogy háború lesz. Nos, ítéletünk szerint, ezt a külügyi beszédet nem a külügyi bonyodalom, hanem a belügyi bizonytalanság provokálta. Ha gyanúsítani szoktunk volna, mérnök azt is kockáztatni, hogy nemcsak Tisza István maga tervezte, de ez nem lényeges. A fontos az, hogy a többségi pártok mai politikája nem a fenyegető, tornyosuló, szorongató aktuális bonyodalmak és szükségek által van meghatározva, hanem ezektől félreeső kérdésekkel csinál fölösleges, e pillanatban fölösleges és veszedelmes bonyodalmakat. Nem a szarvánál fogja a bikát, hanem a farkát rángatja. Tisza István beszéde egy memento a pártoknak, hogy térjenek le a hamis vágányról, amelyen oly zajjal látszanak robogni, holott nem juthatnak előre, mert az egész világ érdeklődése másutt van, s az számíthat csak tapsra és sikerre, aki abban tud vezérkedni és döntő munkát végezni, ami a világot izgatja. És e pontjához fűzünk némely megjegyzést Tisza István fejtegetéseinek. . . * Tisza István beszéde céljának teljesen megfelelt az a keret, amelyet okoskodása számára választott. Mi e kereten 9 Mai számunk 34 oldal.