Budapesti Hírlap, 1914. augusztus (34. évfolyam, 181–211. szám)
1914-08-01 / 181. szám
A Budapest, júl. 31. Ma estére egészen az izzásig áttüzesedett a harci kedv Budapesten: Oroszország elrendelte az általános mozgósítást, a német császár kiadta a harcos jelszót: a haza veszedelemben van. A felelet rá a mi részünkről a közös hadseregnek, a haditengerészeinek, a két birodalom honvédségének és az egész népfölkelésnek általános mozgósítása. Az este hét órakor közhírré tett intézkedést komoly megilletődés, de egyben elszánt harci kedv is fogadja. A lobogó lelkesedést új erővel táplálja a veszedelem növekedésének tudata. Mindenre el vagyunk szánva és mindenre el vagyunk tökélve. Polgári foglalkozásunk nyugodalmas rendjéből kizavarva, egészen új és szokatlan fegyelem terhét viselve is a nagy és szent cél tüzel bennünket: a nemzet becsülete és a haza védelme. A háború nemcsak kockázattal jár, hanem eleve biztos veszteséggel is gazdasági javakban. Megszokjuk a lemondást, az önkorlátozást. Azok részére pedig, akiket mindenüktől megfosztott a háború, a kereső kéztől, a gondos családfőtől, a társadalom élő és érző szíve nyújt vigasztalást és a legnagyobb ínségben kenyeret. Az irgalmasság cselekedeteinek hosszú sora indult meg és folytatódott a mai napon is. A sebesülteket szerető ápolás várja száz olyan helyen, amelyet a humanizmus templomává avatott eddig is a jótékonyság, kórházakban, menedékkézakban, üdülőhelyeken. Megszűnt a felekezeti, nemzetiségi, társadalmi kasztokra bomlás szomorú magyar átka. Az idők komolyak, de intő szavukat megértve, egységbe forradtunk. Az idők komolyak, de nem kétségbeestők. Bíró bizodalommal, a győzelem reményével eltelve gyülekeznek a hadba katonáink. És a készület lázas napjaiban nem lankadó érdeklődéssel, szeretettel, ünnepléssel, hangos muzsikával, énekszóval, tüntetéssel kiséri őket a polgárság, amelynek nyugalmáért, biztosságáért a derék vitézek fegyverbe állottak, katonaváros. A merre a székesfőváros utcái elvezetnek, mindenütt katonák az urak. Igen sok nyilvános épület: színház, iskola, rengeteg magánépület, büszke palota és szerény földszintes ház, egy eseményes éjszaka folyamán átalakult kaszárnyává, melyek százait fogadják be a szürkeruhás legénységnek. És beöltözött legények regimentjei lepik el a kocsiutat, a gyalogjárót, a villamosokat és megjelenésük mindenütt viharzóan lelkes tüntetésekre ad alkalmat. Ami melegsége van Budapest szívének, az mind megdagadt hullámokban ömlik a derék fiuk felé, akik a magyar lélek jellemző nyugalmával várják az eseményeket, amelyekkel szemközt állíttatnak. Az utca képe leirhatatlanul színes és forgalmas. Percenkint katonai járóművek vágnak utat a tolongó tömegben, mely helyenkint egész hadsereggé nő. Persze, az időnként változó események híreit tárgyalják mindenütt és sehol egy elborult arc, egyetlen hang, mely ne a birodalomé, a legjobb reménységeké volna. Katonafiainkkal pedig úgy bánik ez a város, a mint az az ország fővárosához és a hadbaindulók örök érdeméhez méltó. A magánházakban, ahová katonákat szállásoltak, nincs szünete a vendégeskedésnek, a meghatott szeretet minden jóval elárasztja a derék fiukat. Ennél az ünneplésnél csak az lehet szívesebb, amit akkor rendeznek, ha majd a pompás legények győzelmesen megtérnek közénk. Általános mozgósítás hatása. Ede hét óra után robban ki a szerkesztőségek ironiáiból a híradás az utcára: a király elrendelte az általános mozgósítást. A hír nem érkezik váratlanul, Oroszország mozgósítóit, rá a német császár a védelem hasonló fegyverével felelt, nekünk, akik a nagy er, igazságos port a gonosztévők nemzetével megkezdettük, elsősorban kötelességünk, hogy hadrendbe szólítsuk minden erőnket. Mégis, bárha el voltunk készülve rá, az általános mazzótár, első híre megbolygatott bennünket. És még most !.nazabbá lelte ezt a hatalmas várost, amely abstív béta él a harci mámor eksztázisában. A Budapesti Hírlap József-körúti kiadóhivatala előtt sűrűn feketéllő tömeg olvassa a hírt és izgatottan magyarázza jelentőségét. Egyszerre önként, minden külső kezdés nélkül tör ki a harcias kiáltás: Éljen a háború! Vesszen Oroszország! Most már Oroszországról van szó. A nagyobb, a félelmetesebb, a nem kevésbbé gonosz ellenség képe kitörli ama kicsiny, ravasz, alattomos népség emlékét, amely kezdője és kútfeje minden viszálykodásnak. A lármás körutakon a lapok hirdetményei előtt mindenütt óriás sokaság tolong. De a figyelem e Házas, szaggatott, táviratstílusú közlésekről csakhamar a hivatalos plakátokra terelődik. A fehér és vörös lapok, amelyek ezrével kerülnek oszlopokra, házfalakra, fényes üzletek tükörüvegeire, megértetik Budapesttel a helyzet egész komolyságát. Hadba szólítja a király az egész tartalékot és a népfölkelésből is mindazokat, akik nem töltötték be a negyvenkét évet. Mohó figyelemmel olvassa a plakátokat az utca sok ezernyi népe: ha személye szerint nem is, de a családja, az atyafisága révén itt már érdekelve van mindenki. Mikorra ez a két plakát eljutott a Magura tetejére és az árvás falvakba, le Rivába és föl az osztrák-orosz határra: négy-öt millió ember fog készen állani a dicsőséges győzelemre és ha kell, a dicsőséges halálra. esti SSssSeíiés* fi raunlsopáB'í, a KemseSéá, asūrssásöá &£•ssiíné és a némes konstsZáSsas eíSSS. Este nyolc órakor a főváros élénksége és háborús kedve elérte a legnagyobb fokot. A Körúton beláthatatlan tömeg tolong és mindenütt, ahol a mozgósítás plakátjai olvashatók. .Az első tüntető menet csakhamar összeverődött az Erzsébet körúton és táblákat kerített ezekkel a fölírásokkal. — Éljen a hármasszövetség! — Éljen II. Vilmos császár! — Éljen a király! — Éljen a magyar katonaság! Ezeket a fölkiáltásokat ismételte szünetlenül a tüntetők sok ezer főnyi tömege, mely lassan hullámozva az Oktogon-tér felé indult. Az Oktogon-téren, ahol megtorlódott a tömeg, szónokok kapaszkodtak a lámpaoszlopokra és lelkesítő beszédeket mondtak. — Mi nem félünk senkitől, —– mondotta az egyik, — Jöjjön a leszámolás! A tömeg zajosan helyeselt, majd rágyújtott a Himnuszra. A közeli kávéházak közönsége kitódult a tüntetők közé és velük együtt énekelte a Himnuszt, a Kossuth-nótát. A közönség azután megindult az Andrássyúton lefelé a Váci-körút felé. Útközben lelkesen éltették a háborút, s a hármasszövetséget. A tömeg befordult a Károly-körútra és megállóit a Nemzeti Munkapárt helyisége előtt, ahol elénekelte a Himnuszt és eltelte a miniszterelnököt: — Éljen Tisza István gróf! Éljen az erőskezű miniszterelnök! — Le Oroszországgal! Le Szerbiával! Veszszenek a szlávok! Ekkor már kilenc órára járt az idő s a pártkörben nem tartózkodott senki. A tömeg mintegy fél óra hosszat tüntetett, majd elvonult a Nemzeti Kaszinó palotája elé. A kaszinó előtt mintegy ötezer font tömeg szorongott. Először elénekelték a Himnuszt, majd a Kossuth-nótát. Az ablakhoz több főúr lépett és Zichy Aladár gróf a következő beszédet mondotta: Kedves barátaim! Nagy események első felvonását jelenti ez a mai este, amelyen ő felsége elrendelte az általános mozgósítást. Nem egy, hanem két ellenséggel küzd a magyar, de hiszem, bízom benne, hogy mind a kettővel szemben diadalmasan megállja a maga helyét, ahová a király parancsszava küldte. Beszédét a király éltetésével fejezte be. A közönség percekig éljenzett s azután elvonult az Országos Kaszinó elé, ahol Rakovszky Iván és ifjabb Hegedűs Sándor mondottak lelkesítő beszédet. A tömeg éljenezve vonult tovább, majd a Kossuth nóta hangjai mellett szétoszlat Egyes tüntető csoportok még késő este is járták a várost s még éjfélkor is hallatszott a kiáltás: — Le Oroszországgal! Éljen a leszámolást Féltíz óra tájban egy másik, több ezer főnyi tömeg a német konzulátus Váczi utca 36. szám alatt levő palotája elé vonult, lelkesen tüntetett a hármas szövetség mellett, éltette a háborút és Vilmos császárt. Innen a tüntetők a térparancsnokság elé mentek s ott ismét lelkesen éltették a hadsereget és Terstyánszky hadtestparancsnokot. Később csendben széjjeloszlottak. Jánosekkip. hersegj a Süntetö&foes» A Szent György-téren a miniszterelnökség, a honvédelmi minisztérium, és József királyi herceg palotája előtt éjjel tizenegy órakor százakra menő tömeg gyűlt össze, amely magyar és német zászlók alatt vonult föl, lelkesen tüntetett a háború mellett és éltette a királyt, a német császárt, József királyi herceget és Tisza István gróf miniszterelnököt. József királyi herceg és neje, Auguszta királyi hercegaszszony a tömeg tapsai közepette megjelent a palota egyik ablakában. A tömegből valaki rövid beszédet intézett a királyi herceghez, a ki erre következően válaszolt: — Kardunkat kihúztuk. Holnap megyek a harcmezőre, (Viharos éljenzés és taps.) ha kell, meghalni a hazáért. De bizom, mert az Isten még soha sem hagyta el a magyart. Isten velünk! A királyi herceg beszédét a tömeg hosszantartó lelkes éljenzéssel és tapssal fogadta és hazafias dalokat énekelve vonult el a palota előtt, & és a fvárosi So A hercegprímás a háborúról. Csernoch János dr. bíboros hercegprímás főpásztori körlevelet bocsátott ki a háború idejére szóló istentiszteletek rendjéről. — Istenben boldogult Ferenc Ferdinánd királyi herceg, trónörökös ő fensége ellen elkövetett merénylet tettesei és bűnrészesei ellen megindított eljárás — mondja a körlevél — oly széleskörű összeesküvésnek jutott nyomára, amelynek szálai egy szomszédos állam területére vezetnek. Ez állam oly irányzatokat tűrt és közegeivel támogatott, amelyek az osztrák és magyar monarkia területi épségének megcsonkítását célozták s alkalmasak voltak arra, hogy a monarkia alattvalói közt szítsák az egyenetlenséget s kisebbítsék monarkiánk tekintélyét a külföld előtt, ami által természetszerűen nemcsak anyagi, de legfőbb erkölcsi érdekeink is veszélyeztetve lettek. E céljuk elérésében ellenségeink nem riadtak vissza a legnemtelenebb eszközöktől sem, amint ezt az egy hónap előtt Szarajevóban elkövetett gyilkosság szomorúan bizonyítja. Ez irányzatok már előbb is ismeretesek voltak, de felséges uralkodónk I. Ferenc József, aki jóságos szívének sugallatát követve a béke áldásait törekszik biztosítani, csak az utolsó idők eseményei után látta elérkezettnek az időt, hogy népei békéjének, országai anyagi és erkölcsi javainak hathatós védelme céljából nyúljon az utolsó eszközhöz: a fegyverekhez. A viszonyok oda fejlődtek, hogy más eszközök nem bizonyultak célravezetőknek. Már pedig azok a célok, amelyeket a háború szolgál, föltétlenül szentek és tagadhatatlan s elvitathatatlan jogon és igazságon alapulnak. Minden államnak megvan az a joga, hogy önmagát föntartsa, területi épségét védelmezze s a maga számára biztosítsa mindama javaknak háborítatlan élvezetét, amelyekre céljainak elérésében okvetetlenül szüksége van. Midőn tehát ellenségeink hazánk területi épsége ellen törnek, midőn arra törekszenek, hogy az áldást hozó békét polgártársaink közt feldúlják, monarkiánkat becsméreljék, tekintélyét aláássák s neki anyagi és erkölcsi károkat okozzanak, akkor nekünk nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is minden eszközt megragadni, hogy megvédjük azt, a miben a békés haladásnak, anyagi és erkölcsi jólétnek s becsületes hírnevünk megóvásának legfőbb s egyedüli zálogát látjuk. Miután a békés megoldás kísérlete meghiúsult, nem maradt más hátra, mint a háború. — Gondoljunk azokra is, a kiket a háború a társadalom gondjaira utal. Ezek a sebesültek és a harctéren küzdők hozzátartozói, a kik nélkülözik a családföntartóikat. Ezek a magyar társadalomtól várják a segítséget. Vegyük ki mindnyájan részünket a nemes, a keresztény szeretet által sugatt munkából. Tömő- SÜDäPESTI illHEÄP (131. SZ.) 1914. augusztus 1.