Budapesti Hírlap, 1917. július (37. évfolyam, 165-190. szám)
1917-07-01 / 165. szám
kozáson: Andrássy Gyula gróf, Apponyi Albert gróf, Kossuth Ferenc, Károlyi Mihály gróf, Zichy Aladár gróf, Tisza István gróf és még többen az akkori pártok vezérférfiai közül. Az értekezleten Károlyi Mihály gróf foglalta el a legradikálisabb álláspontot és Tisza István mutatkozott a legkoinzenatívebbnek. A nagygyűlés eda terjeszti,a A határozati javaslat szövege hosszas vita után létrejött ugyan, a nélkül azonban, hogy a fölmerült- ellentéteket igazában kiegyenlítette volna. A március 11- én a Vigadóban tartott nagygyűlésen mintegy háromezeren vettek részt s ajelen voltakban osztály- és párt különbség nélkül képviselve volt a magyar társadalom. A gyűlést Driscuffil Aurél gróf nyitotta meg, abban jelölvén meg a gyűlés célját, hogy a választójogi reform nemzeti irányú megoldása mellett foglaljon állást. Bethlen István gróf óvatosságra és mérsékletre intett, elmondta, hogy a demokrácia hangoztatása nem terítheti le a komoly politikust a helyes útról, melynek érdekében a demagógiával is szembe kell szállani. Károlyi Mihály gróf, mint az O. M. G. E. akkori elnöke, rámutatott annak szükségessségére, hogy a nemzeti választójogi programot a gyűlés állásfoglalásából megismerje, a közvélemény és a választásokon jelentkező pártok kétséget nem tűrő módon legyenek kénytelenek színt vallani. Ha a nagyeyűlésen kibontott zászlót diadalra vinni sikerül, fejezte be beszédét, biztosítva lesz egy új és erős Magyarország kiépítése. Tisza István gróf a radikális választójog váltható veszedelmeit fejtegette, különösen nemzetiségi szempontból és rámutatott azokra a rázkódtatásokra, amelyek az intelligencia vezető szerepének megfosztásával együtt járnának. Tisza szavait általános helyesléssel fogadta a nagygyűlés és egyhangúan a következő határozati javaslatot fogadta el: Választási jogunk reformjánál mindenekelőtt az ezredéves magyar állam nemzeti jellegének, a nemzetiségi és társadalmi békének "éji köz**• életünk nyugodt fejlődésének nagy szempontjait kell figyelembe vennünk és az ezen szempontokból vezetésre hivatott társadalmi tényezők kellő érvényesülését biztosítanunk. Hangzatos jelszavak ,merev alkalmazását célzó radikális megoldás a nemzetnek minden nagy érdekét végső veszedelemmel fenyegeti, miért is az országos gyűlés teljes erővel állást foglal minden olyan irányzat ellen, amely e reformokat túlhajtott mértékben, kellő garanciális rendelkezések nélkül akarná megvalósítani és egyesült cselekvésre hívja fel faj-, osztály, és pártkülönbség nélkül társadalmunknak összes hazafiasan gondolkozó tényezőit. Nem zárkózik el az országos gyűlés választási jogunk reformja elől, amidőn azonban egy, a tényleges viszonyokkal számoló reform szükségét elismeri, kívánja, hogy a megalkotandó tértestén? Nem mozdult meg. Egymás után látta felgyulladni azoknak a falvait és házait, akikkel tegnap még tán egy asztalnál ült és baráti poharat ürített. És mikor ezt látta, akkor nem oda sietett, ahol az ország népei gyülekeztek egy ezer éves, haza és testvériség védelmére, hanem orra, ahonnan csak egy titulussal térhetett vissza: Hazaáruló. Oda, ahol minden becsületes ember előtt nem várt rá egyéb, mint egy nyitott sír, melybe a maga becsületét temette. Nem mozdult meg a lelkiismerete, mikor a nyomorult nép mindenéből kifosztva, jajgatva menekült otthonából, nem fordult meg a gaztest utján, hanem kitárt karokkal, lázas sietséggel futott Bukarest felé,, hogy kéznél legyen, mikor az osztogatás napja elkövetkezik. És miközben lázas türelmetlenséggel várta a diadalmi híreket, négy fal között titokban már az új főpapi ornátusát próbálgatta, melyben majd Kolozsvárott a Te Deumot misézni fogja. És akkor jött a nagy bukás. A pópa lehullott egyből, hova még föl se mászott. A befuccsolt Coriolánt gúny, lenézés, megvetés fogadta minden oldalról. Többé nem volt rá szükség, hát hátat fordítottak neki. A finom élet megcsappant. Ha követelődzött, kinevelték. A nyomorúság bevigyorgott az ablakon és bekopogtatott az ajtón. Méghozzá sokan azt a tanácsot adták neki, hogy jó lesz odább állni, mert az ellenség közeledik, és Bukarestben minden drágaság mellett, az akasztófa igen olcsó lesz, és csakugyan eljött nemsokára az a keserű nap, mikor a sors vállára ütött és nyersen azt mondta neki: Mars odábbs is mikor hazudott hazáját elvesztette, akkor érezte csak, mennyire ■ elveszítette az elsőt,az igazit. És ettől a perctől kezdve elkezdett zajleni, vény a következő elvi szempontok tekintetbevételével készüljön. 1. A választási jog legalább21 éves korhoz és önálló lakóhelyhez köttessék. 2. Addig is, míg közoktatásügyünk odáig volna fejleszthető, hogy a választói pinti alapját a népnevelést általánosan kötelező tanfolyamok teljes és sikeres elvégzéséről tanúskodó bizonyítvány képezhesse, az általános szavazati jog csak oly messzemenő garanciális rendelkezések mellett valósíttassék meg, amelyek az értelmiséget közéletünkben megillető irányadó befolyást hatékonyan biztosítsák. „ Ily rendelkezések hiányában a választói jog megfelelő adócenzushoz és a munkásosztálynak erre hivatott tagjait felölelő oly szociális cenzushoz köttessék, amelynek krriiérisipjait nős vagy özvegy állapot, rendszeres alkalmazás és részletesen megállapítandó minimális kereset képezné. 3. A szavazati jog megállapításánál irányadónak vett szempontok a választókerületek új beosztásánál is teljes mértékben érvényesüljenek. * Ez a határozat fényes bizonyítéka, a magyar táblabírói elme bölcsességének, toleráns liberalizmusának, mely minden haladásra kész és soha el nem hamarkodik semmit. A magyar faj elméjének ilyetén berendelése, mely minden nehéz időben megvallotta magát, ez az egyedüli titka a magyar faj, nemzet és egységes állam ezeréves, diadalmas életének. Azok a sokat hánytorgatott új idők ezzel szakasztják meg a közösséget, ezzel a magyar nemzeti szellemmel. Nem eszmét és irányt hoznak nyugatról, hogy beoltsák a magyar viszonyokba is szükség vagy kívánatosság mértékéig, hanem kész intézményt importálnak s ráhúzzák a magyar nemzet alkatára, amelyre nincsen rászabva. És ha még valahol nemzetét nagy virágzásra juttatott volna! És ha még valahol egyesítő erőt mutatott és nem robbantó elemnek bizonyult volna! Oh, kis és nagy urak, demokrata mágnások és Hagyhatnám demokraták, önök azt hiszik, megértették az új időt, de én tudom, hogy nem jobban, mint én és tudom, hogy hamarosan fog jönni megint egy idő, amely azonban nem fogja megérteni önöket. Mert most Európaszerte ez a demokratizáló düh részint képmutatás, részint járvány, részint divat. Olyan, mint akármely járvány: ha kolera, ha tífusz, ha az amerikai kivándorlás, ha a buta krikk, ,amelynek járványára a mostaninemzedék tán nem is emlékszik; járvány, mint volt valamikor a vituslánek meg a flagellansok, és mint a gyermekvándorlás a hamelni patkányfogó s,ug.gesztiójától. Mindez ma bolondság. Ilyen bolondság lesz, attól félek, nem nagy idő múlva ez a mániákus demokratizálódás. Nem kell egyéb hozzá, minthogy egy pár államot elérje tőle katasztrófája. Már Oroszország megkezdte, mert mikor a cári zsarnokság trónjára nem a józan észi, hanem a demagógia zsarnokságát ültette, amely szerdáit este tombolt fővárosunk utcáin, mint előfutárja eljöhető dolgoknak, akkor Oroszország eljegyezte magát a végzetnek. Ne tessék, politikus urak, az uj időkre hivatkozni. Azok az uj idők, melyektől Európa népei részegek, él lehetnek még-Magyarország nélkül. Amíg azonban el lehet kerülni, kerüljükel a megpróbáltatást: dolgozzunk, tanuljunk, alkossunk és legyen gondunk arra, hogy a most ránk következő pár évtized alatt vagyonunkat megtízszerezzük, a magyarság számát megháromszorozzuk és nemzeti hivatásunk és céljaink méltó katonái, elődeink méltó utódai legyünk. Budapesti Hírlap ács sz.) 1917. július 1. És most itt lebzsel, kidobva egy idegen város kövezetére. Felült a villamosra, mely kifelé vitt a városból a falvak közé. Meghúzódott a kocsi sarkában. Nem törődött vele senki, az emberek általában igen csendesek voltak, alig beszéltek egymáshoz, csupán a lóvá szelídített villamoserő csikorgótt- kegyetlenül valahol a szűk drótban. Röstelte a szerepét. Kocsit húzzon ő, az anyag lelke, a csudálatos, titokszerű erő, talán maga a prometheusi szikra? Ő is másról álmodon. Fűtött a kocsi, ment a pap, maga se tudta, hová? A tüzes nyári ég fakulni kezdett, az est árnyai közeledtek. Elmaradt a nagy város, mezők, ligetek terültek el két oldalt. A pap leszállt és sétára indult. Falusi emberek köszöntöttek rája, falusi házak küszöbéről. Egyszerre csak megtántorodott a vándor és leült egy nagy kőre. Valahol a közelben megcsendült az esti harangszó. A tartóztató üresség támadt a lelkében és gomigló fájdalom fogta el a szivét. Most kezdődött a büntetése. Soha többé ebben az életben ő a falujának harangszavát hallani nem fogja. Soha többé nem fgja látni az otthoni ablakok kigyulladó világosságát. Soha többé nem fogja hallani a kútra menő lányok dalát és vígereferéjét. Soha többé nem fogja érezni a gyönyörű réti virágok illatánál, melyet az avas sülét orma felöl feléje hajt az esti szellő. Soha többé át nem fogja lépni a kis temető kapuját, hol szomorúfűzfák alatt édes anyja volt eltemetve , és bárhogy vonaglik a szive, köny nem tud benne fakadni. A hazaámnló szívben elapad a megkönnyebbülésnek és vigasznak isteni forrása . . . Budapest, jpi. 30. Az osztrák uruk háza a világ leghidegebb és legelőkelőbb törvényhozó testülete. Hozzámérvee a brit királyság gyülekezete merő temperamentum és magáról megfeledkező, féktelen szilajság. Az osztrák mágnás — a született épp úgy, mint a kinevezett — féltékenyen őrködik méltóságán és a Talleyrand-féle bölcseséggel élvén, azért beszél, hogy elrejtse gondolatait. És mégis az osztrák urak háza tegnapelőtt és tegnapi tanácskozásából váratlan és égető lángok csaptak ki. Hercegek, egyházfejedelmek, grófok, a kiknek ősei hűbérurak voltak már a hóhérrendszer korában, diadalmas hadvezérek, akik beleírták nevüket a világtörténelem könyveibe, mindezek a roppantul fényes nevű, tartózkodó nagyurak egyszerre népszónokok lettek. Mi nyitotta meg a zsilipeket? Mi indította meg az ékesszólásnak ezt a pazar áradását? Az osztrák császárság démona, a nemzetiségi gyűlölködés. Két tűzfészke van ennek a gyűlöletnek. Mind a kettőt ismertük rég, mind a kettőnek szörnyű kártevéseiről a háborúban tudott már az utcagyerek is, az írástudatlan is. Beszélnünk nem volt szabad róla. írnunk még kevésbbé. És most fölállanak sorra az osztrák közélet vezérférfiai, élükön Georgi volt landwehrminiszterrel és megbélyegzik a cseh katonák hitvány árulását. És Dank, a kraszniki győző, fölpanaszolja, hogy Galíciában a magyar és osztrák hadsereg talpa alatt ingott, rengett, süppedékes volt a talaj, mert áruló volt, orosz kém volt a lakosság jórésze és kötelességszegő, ezer mulasztásban vétkes a közigazgatás. Az osztrák hatóságok nem teljesítették kötelességüket. Egy kerületi kapitányt magatartása miatt maga Dankt jelentett föl. A kemény vádra fölszisszennek a csehek is, a lengyelek is. Forst volt cseh miniszter tiltakozik minden elhamarkodott általánosítás ellen, amely a cseh nemzetnek az osztrák állameszméhez való hűségét meggyanúsíthatná. Theodorovics lembergi ortodox érsek a lengyelséget veszi védelmébe s a beszéd hevében annyira tűzbe lő,hogy német szövetségeseinkről úgy beszél, mint az ellenségről. Forstnak Thun- Salím gróf felel meg, nagyon energikusan. ..Árulással van dolgunk. Ezt föntartom.“ A lembergi érsek ellenséges indulatu szavait maga az elnöklő Fors lentjéig herceg bélyegzi meg. A boszorkánykonyhában még egyre forr