Budapesti Hírlap, 1918. január (38. évfolyam, 1–26. szám)
1918-01-01 / 1. szám
a mely még a gazdasági kérdéseket is megoldja és az új egységes párt, mely elvfeladásokból és a jövő században megvalósítani ígért új vívmányok keverékén fog felépülni, lehetővé teszi kormányunknak, hogy a gazdasági kérdéseket egyelőre kiküszöbölje programjából. De igaz, majd megfeledkeztem arról, hogy nekünk még átmenetgazdasági minisztériumunk is van. Erre a minisztériumra akkoriban, egy félévvel ezelőtt, sürgős szükség volt, mert azt csak mindenki be fogja látni, hogy ebben az országban minden felborult, felbomlott és feloszlásnak indult volna, ha az Apponyi-pártnak legalább két miniszteri tárcája nincsen. A minisztérium tehát megalakult. Ezzel el is mondtuk mindazt, amit az ország e minisztérium eddigi működéséről tud, mert a miniszter úr és munkatársai még most is alusszák dicsőségük első dermesztő álmát, melyet még a csaták zani sem képes megzavarni. Ne zavarjuk meg tehát őket mi sem, mert nem lehessen tudni, hogy ébredésük milyen veszedelmeket jelenthet az országra. De hol van a kereskedelmi és hol van a pénzügyminisztérium? Az ember kénytelen azt gondolni, hogy kormányunknak még nincsen tudomása arról, hogy köztünk és az oroszok között Breszt-Litovszkban ez idő szerint béketárgyalások vannak folyamatban. De ha demokratikus kormányunk ezt talán tudja is, azt, hogy a béketárgyalásokon érdekeink megóvásáról miképpen lett volna kötelessége gondoskodni, aztbizonyára sem azelőtt nem tudta, sem most nem tudja. Elmulasztotta kormányunk gondoskodni arról, hogy Magyarország a béketárgyalásokon a közös külügyminiszter mellett külön is képviselve legyen. Ennek lett áldozata elsőbben is a magyar nyelv, melyet ott egyszerűen elsikkasztottak és ennek a mulasztásnak áldozata most már gazdasági érdekünk is. A nőmél és az osztrák kormányok tudták, hogy az előzetes béketárgyalások elsősorban gazdasági kérdéseket fognak felölelni. Jóeleve gondoskodtak tehát arról, hogy országaik gazdasági köreit felvilágosítsák és mozgósítsák, hogy a helyszínen lehessenek és megkezdhessék működésüket, amint erre a legelső alkalom kínálkozik. Nálunk mindezzel senki sem törődött. S mikor a németek és az osztrákok már orosz területen bonyolították le üzleteiket, akkor értesítették a mi gazdasági köreinket, hogy róluk is gondoskodtak, mert részükre is kijelölték az orosz frontnak egy részét, ahol cserekereskedelmet folytathatnak. A szakértők szerint ugyan ez a frontrész éppen a bukovinai hágókra esik, amely tudvalevően nem a legalkalmasabb terület kereskedelmi üzletek lebonyolítására. De mindez még hagyján! Mert azzal a könnyelműséggel ...::::::: :T . és hozzánemértéssel, mellyel, a kormány a rábízott érdekeket kezelte, azokat még ennél is sokkal súlyosabban károsította meg. Nyilvánvaló, hogy a magyar ipar és kereskedelem a német és osztrák ipar és kereskedelemmel szemben fokozottabb előrelátást, fokozottabb gondosságot és nagyobb figyelmet igényel. A valutáris viszonyokat itt nem kívánjuk szóvá tenni; egyrészt, mert ebben a kérdésben Ausztria osztozik sorsunkban, de másrészt azért, mert éppen Oroszországgal szemben oly fizető eszközök állanak rendelkezésünkre, amelyek a koronának a márkával szemben való inferioritását kiküszöbölik. A kormánynak azonban tudnia kellett volna azt, hogy még a puszta cserekereskedelem esetén is milyen nehézségekkel kell a magyar iparnak és kereskedelemnek megküzdenie, ha a német és osztrák iparral és kereskedelemmel sikeresenfel akarja venni a küzdelmet. Csakhogy mást ne említsünk, honnan vegyünk mi annyi és annyiféle kicserélhető árut, mint a németek, vagy akárcsak az osztrákok? Hogyan ellensúlyozzuk a németeknek és osztrákoknak azt az előnyét, hogy iparuk és kereskedelmük már a háború előtt is be volt vezetve Oroszországban és a régi relációk fölelevenedése mérhetetlen előnyhöz juttatja őket az összeköttetést még csak most kereső magyar iparral és a kereskedelemmel szemben ? Mindez azonban nem sok fejtörést okozott a mi kormányunknak, mert történt még furcsább dolog is. Értesüléseink szerint ugyanis alig hogy megállapodtak Breszt-Litovszkban az iránt, hogy kölcsönösen megnyitják az ipar és kereskedelem előtt a frontokat, hadügyminiszterünk kijelentette, hogy az élelmiszerekkel való cserekereskedést megtartja a saját hatáskörében. Ausztriában persze nem sok a fölös élelmiszer, igaz ugyan, hogy mi sem vagyunk böviden az ilyennek, de itt mégis csak akad valami, különösképpen ha erős kézzel kutatunk utána. Hadügyminiszterünk nem is gondolkozott soká, leküldte bevásárolni az embereit, majd azt mondtam hiénáit, s talán még mielőtt kormányunk egyáltalán tudott volna arról, hogy Breszt-Litovszkban miről is tanácskoznak, már össze is vásárolt mindent, mit szemed-szád csak megkíván. Mondanom sem kell, hogy a nálunk bevásárolt áruval a hadügyminiszter úr elég terjedelmes cserekereskedelmet fog űzhetni és ezt tőle rossz néven sem vesszük, csak éppen arról feledkezett meg a miniszter úr, hogy kijelentse, hogy a Magyarországon összevásárolt árukért cserébe kapott orosz árut Magyarországnak fogja kiszolgáltatni. Ha a hadügyminiszter úr e mulasztásából folyó sérelmünket kormányunk igyekezett volna eliminálni, legalább részben jóvátette volna előbbi hibáját. De eddigelé, sajnos, nincs tudomásunk ilyesmiről s alapos okunk van félni attól, hogy érdekeink az egész vonalon — hálakormányunk előrelátásának — elárultattak. Szó a mi szó, van demokratikus kormányunk, a mely minden pártjának juttatott annyi minisztert, államtitkárt, főispánt, amennyi csak kellett, lesz általános, titkos, egyenlő választójogunk s lesz,talán új egységes, vegyes kormány, pártunk, de az ország életbevágó érdekei ezek mellett ,a nagyfontosságú dolgok mellett szóra sem látszanak érdemeseknek. Mélgának, hogy olyan nő, aki őt komolyan venné, csakugyan nincs a világon .. . II. Künn a havas országúton ezalatt vig csilingel,é felsiklott tova egy feketére fényezett luxus szánkó. A zabfoltos, kerekre hizlalt pejlovak büszke trappban, horkolva röpítették tova terhüket a porzó havon s a szánkó mélyén a szép Kovácsné mosolygó arccal hallgatta a mellett ülő huszárt. Aki most igy együtt látta őket, egy pillanatra sem kételkedett volna, hogy a szép asszonyról megyeszerte elterjedt hírek mind megfelelnek a valóságnak. Holott az egészből épp annyi volt igaz, hogy szeretett mulatni s mert túlságosan el volt kényeztetve és a falusi élet semmi szórakozást nem nyújtott, fuvolyival udvaroltatott magának és néha — azzal sem törődve, hogy a látszat súlyosan ellene — a legexcentrikusabb ültetőkkel botránkoztatta meg a közvéleményt. Most is, ahogy látszólag figyelmesen hallgatta a huszár ostobaságait, és éy furcsa «illet villant meg az agyában. Már elhagyták a virágos erdőt, a tejfehér horizonton éles, kemény szinnel váltak ki a közeli falu behavazott házfedelei, amikor Kovácsné hirtelen odafordult a huszárhoz: — Géza, — mondotta — komolyan képes volna érteni minden őrültségre? A huszár a vágytól részegen hajolt közel hozzá: — Mindenre, amit csak kíván. Kovácsné kacéran nézett a szemébe. — Tudja-e, ha most itt a keresztútnál azt mondom a kocsisnak, hogy forduljon jobbra, akkor tíz perc miátva benn vagyunk a faluban. [ A huszár kérdően ráncolta föl a homlokát, az asszony folytatta: — Ilena a faluban, a bolondok most mind magával gyanúsítanak s az uram, a ki ebben a pillanatban ott ül a patikusnál a belső szobában és iszik, szintén hallott már valamit a dologról. Képes volna maga iem nyivánosan a egész falu szeme láttára a patika elé hajtatni s a míg én benn egy receptet megcsináltatok, künn a szánkóban várni rám, — nem törődve vele, hogy az, uram minden pillanatban kijöhet és megláthatja? A huszár szeme mámorosan villant meg, aztán felelet, helyett odaszólt a kocsisnak: — Péter, itt a keresztútnál jobbra fordulunk. Kovácsné, a kit a bolond ötlet egészen extázisba hozott, a bőrükben megférni nem tudó asszonyok furca izgalmával mosolygott rá s a következő pillanatban már horkolva trappoltak a lovak a falu felé. III. • • A csengő szán széles ívben kanyarodott a gyógyszertár elé. Kovácsné izgatott tapsólylyal ugrott le s a minden pillanatban lecsapható veszedelemtől felvillámozva lépett a patikába. A nélkül, hogy a segédre nézne, találomra egy rendelvényt vet ki az erszényéből, s mint valami regényhősnő, aki egy olyan bámulatraméltó hőstettet visz véghez, amelyről holnap esetleg már az egész megye beszélni fog, nyújtotta át a segédnek. Kérem megcsinálni, mondta szíveskedjés A kis segéd, aki a szánkócsilingelésre szolgálatkészen ugrott föl, hirtelen meglepetten lépett hátra. A szeme tágra nyílt a csodálkozástól és kábultan nézett az asszonyra. — A receptet? — dadogta gépiesen. Kovácsné, aki izgalmában nem vette észre a csodálkozó nézést, természetes hangon felelte: —• Igen. Sokáig tart? A kis segéd sápadt arcát pirosság öntölte el.' , — Bocsánatot kérek -- mondotta remegő hangon, hogy bátorkodom megszólítani, — nem Marjay Jolánnak méltóztatik lenni? A szép asszony meglepetten nézett rá: — De az volt a leánynevem . . . Honnét ismer? A segédke még pirosabb lett és elfúló hangon mondta: — Én ... a Károly vagyok,, a Schmidt Károly Szécsidáról . . . Együtt jártunk iskolába a nagyságos asszonnyal . . . Nem méltóztatik már rám emlékezni? Kovácsné kutatva nézett rá s aztán hirtelen földerült az arca. — Hogyne emlékeznék, —mondta mosolyogva — hát maga az, Károly? A segéd kitörő boldogsággal hajolt meg. — Igenis, kérem . . . Én vagyok. Kovácsné észrevettehallatlan zavarát és újból elmosolyodott. — És magából gyógyszerész lett, Károlyka? — Gyógyszerész lettem — mondta Károlyka, olyan bánatos áhitatt- ' s csak azt mondta volna, hogy: „Szeret, te szép, BUDAPESTI HÍRLAP I sz.i .1918. január . A höggrpenfi fiatalnak Riesser birodalmi képviselő nyilatkozata. — A Budapesti Hirlap tudósítójának távirata. — Berlin, dec. 31. Riesser lilkus tanácsos, birodalmi képviselő és a Slansa-szövetség elnöke a középponti hatalmak gazdasági kilátásairól ezeket mondta nekem: — Na a középponti hatalmak érteni fogják a módját, hogy kölcsönös gazdasági viszonyaikat a kölcsönös egymásra való tekintet és a kölcsönös lojális bizalom szellemében rendezzék, akkor én gazdasági jövőjük elé a legnagyobb reménykedéssel tekintek. Valutakérdésünk a háború győzelmes befejezése és a gazdasági összeköttetések föléledése után, a mévre ellenségeink is rá vannak utalva, kedvező , magától fog megoldódni. Gazdasági had- -egeink már csak Oroszországra való is jognak tudni folytatni. Ha győzni fog. it ellen és biztos, hogy győzni fogom«.. glcsa hozzá az eszközünk és módunk, i. 'asági háborúnak még csak a kijén nyitvá tegyük ellenfeleink számára. . féle bojkottot már igen gyakran s a legi, több országokban megpróbálták, ezek azv nem maradtak hosszú életűek. Végül azonban Angolország is kell látni, hogy ennek a háborúnak csak ő a kárát. Az Angolországba, mint kereskedőállam vetett minden bizalom megszűnt és most készerűve van, hogy a nemzetközi üzleti folgoknak az első helyet az Északamerikai Egyesi Államoknak engedje át, a melyet most havoi körülbelül egy milliárd márka erejéig pumpál meg. Németországnak és szövetségeseinek most a látszat szerint veszendőbe ment kereskedelmi összeköttetései egyáltalán nem jelentenek előnyt Angolországra nézve. Ez a fölfogás Angliában is mindinkább tért hódít s ennek élénk bizonysága előkelő angol politikusoknak az a kijelentése.