Budapesti Hírlap, 1921. július (41. évfolyam, 142–168. szám)

1921-07-31 / 168. szám

t­t ígéret földje. Wende diah sve« wuhmütiger Bliok. von dem Antlitz des Dulders. Ez egy szép sora Klopstock Messiás című eposzának, a­melyet egyébként má­r Németor­szágban is elfelejtették. Magyarul, hevenyészett fordításban körülbelül ezt mondja ez a sor: Fordulj el a Tűrő arcától, méla tekintet. A költő nem bírta el csak a képzeletében, selki szemeivel látott megváltó fájdalmas tekin­tetét. Mi szemtől-szembe állunk megváltandó hazánk gyötrel­mes képével. Nézzük mindennap vérző sebeit, figyeljük fogyó lélekzetét, tapogat­juk lazuló izmait és a mellett buta plakátokkal, nemzetgyűlési pohár­víz-viharokkal kell foglal­koznunk, s azzal, hogy megszállják-e, nem-e Beniczky lakását és még temérdek, inkább ko­médiába, mint tragédiába illő jelenséggel. Ettől a látványtól fordult el méla tekintet. A­kik az ország dolgából akarnak meg­élni, azokból az ország nem él meg. Nézzünk komolyabb tájak felé. A béke jogilag helyreállt. Magyarország ezzel önállósága és függetlensége jogába és álla­potába lépett. Nincs-e itt az ideje annak, hogy e valóság következményeit levonjuk és meg is valósítsuk? Csak most jogérvényesek azok a határok, a­melyeket az új Magyarország szá­mára a trianoni béke kijelöl. És egy barátunk most arra figyelmeztet bennünket, hogy cseh, román és szerb szomszédaink, mielőtt a béke­kötés az új birtokállományt meghatározta volna, bevonultak ránk és nagy területeket el­foglaltak tőlünk. Területeket, melyek a béke­kötés rendelkezései szerint csak e hónap 26-tól kezdve illetik meg őket. Elfoglalták e területe­ket és rendelkeztek velük, mint tulajdonukkal; az antantnak nemcsak azt az intézkedését nem tartották tiszteletben, hogy a magyar hatóságok működése zavartalanul meghagyassák, hanem közigazgatási, kormányzati és törvényhozási útán gyökeres intézkedéseket tettek, intézmé­nyeket elkoboztak, vasutainkat birtokukba vették, adót, sarcot vetettek ki és szedtek be és így tovább. Most pedig jön a jóvátételi bizottság s egy időben halljuk, hogy a­kik egyszer kiraboltak bennünket, most kártérítési követeléseket állí­tanak össze azért, mert­­ kiraboltak ben­nünket. Kérdem: készíti-e a számlát a mi kormá­nyunk arról a pozitív veszteségről, a­melyet okoztak nekünk az okkupáló szomszédok és arról a lucrum cessansról, a­melyet elvisel­tünk addig, a­míg csak mint bitorlók vették birtokukba területeinket, melyekhez csak a trianoni békeokmányok kicserélése óta van forma szerint való joguk. Ez anyagi kérdés, az úgynevezett jóváté­tel kérdése. Van más is, tán ennél még fon­tosabb. A­míg a béke jogi állapotában nem vol­tunk­, láttuk, hogy egy lépést sem tehettünk volt ellenségeink akarata és beleegyezése nél­kül. Szerettük volna helyreállítani régi alkot­mányunkat, melyet Károlyi és Kun Béla (mi­lyen gúnyja históriánknak, hogy itt is két K, a K. K. döfött bele a magyar nemzet palládiu­mába) kivetettek a sarkaiból. Az antant tilta­kozott a régi állapot helyreállítása ellen — el­lem­ben tűrte úgy a proletárdiktatúrát, mint az oláh megszállást és mi kénytelenek voltunk egy a legeslegszélesebb alapon hevenyészett válasz­tójoggal élni és magunknak nemzetgyűlést választani. Már nem volt olyan elnéző és türel­mes, a­mikor ismét a magunk kezébe került — legalább névleg az ország — s egy közönsé­ges miniszterválságot is egy angol államférfiu, Clerk úrnak, kellett megoldania. Kisebb beavat­kozásokról, jegyzékekről, demarsokról hallga­tok. De már mikor a szombathelyi kaland híre elterjedt, ebben az érdekelt országban távolról sem volt meg az az izgalom, mely fölverte a nagy- és a kis-antant berkeit. Hiszen megnöve­kedett szomszédaink már fölvonultak katonai­lag az új határokon. Mi szépen és engedelmesen viselkedtünk és nem lett nagyobb baj a dologból. Hiszen nem volt még az európai hatalmak által elis­mert és aláírásukkal szentesített szerződéses békénk. De most van. Megszerződtek velünk. Visz­­szaadtak bennünket önmagunknak. Független állam vagyunk. Megcsonkítva, kipusztílva ugyan, de egyenértékű az aláírásunk a béke­okmányokon a többi nemzetekéivel, a­kik alá­írták. Talán elérkezett ezzel az ideje annak, hogy dolgunkat, mint Szilágyi Dezső mondotta, rekonszideráció tárgyává tegyük. Nem volna-e itt az ideje annak­, hogy a­kiket illet, megpróbálják, hogy a nemzetgyűlést valahára igazi helyes napirendjére térítsék? Ez pedig nyilván ne­m lehet más, mint a törvé­nyes alkotmány helyreállítása. Helyreállítása egész terjedelmében, intézményeivel, szabadsá­gaival együtt? Érdemes-e nekünk új alkot­mányjogi reformok után kapkodnunk, mikor kincstárunkban ott fekszik ezeréves állami in­tézményünk épen és teljességében? És lehet-e most már akár a nagy­ antantnak, akár a kicsiny­nek bármely észszerű kifogása ez ellen? Tria­nont megkapták, minket felosztottak, a­mi meg­maradt belőlünk, az se lehessen egészen a ma­gunké? Hiszen minden látószemű embernek ma már látnia kell, hogy nemzetgyűlésnek, kor­mánynak, gazdasági züllésnek, társadalmi sza­­kadozottságnak, mindennek az az oka, hogy se embereknek, se intézményeknek nincs tekin­télye, semmiben nincsen hitünk és bizalmunk, rögtönzött bálványok imádatát követelik tő­lünk, holott vannak ősi isteneink, a­kiknek tudjuk az imádságait, tartjuk a kultuszát s a kiért vívott évszázados harcaink emléke és ben­nünk elpusztíthatalanul. Az egységes párt alakításában fő a vezér­­emberek feje. Nem látják, nem érzik-e, hogy előbb egységes nemzetet kell újra csinálni, meg­­tenni, hogy a széttagolt, szétszaggatott, érdek­es felekezeti és osztálycsoportokra tépett nem­zet is­mét rátaláljon magára, hogy az csináljon magának egységes nagy pártot. Mert ne gon­dolja senki, hogy össze lehet egy pártot ma ka­lapálni, a­mely aztán megcsinálja a nemzetet. Ez filius ante patrem volna. Ha friss üditő italt akarsz, becsületes 'kutat 'kicll ásnod. De ha csak egy lyukat csinálsz s abba beleöntesz akár tíz, akár száz kancsó vizet, abból kút nem lesz, abban friss ital nem terem, abbara csak zavaros víz, sár és iszap lesz. A nemzet öntudatra ébresztésének és egye­sítésének pedig csak egy eszköze van: ha ideált tudsz neki adni. A magyarnak pedig volt egy ideálja: alkotmánya. Ezt támasszátok fel régi fényében, régi erejében, régi varázsával s tu­dom, hogy ennek összefoglaló hatalma mind a küzdőtérre szólítja azokat, a kik magyarok, igaz hazafiak, a kik ma szét vannak hullva s méla tekintetttel nézik a vásárt, mely a poli­tika jelszavaival oly hangos lármával tölti el a fórumot A mostani állapot a pusztákon bolyongó zsidókéhoz hasonló. Ingatag vándor nép volt, mert nem volt szilárd föld a lába alatt, csak futó homok. Hát zendült, lázongott, majmáért rimánkodott, majd táncra kelt az aranyborjú körül, a­míg Mózes meg nem mutatta nekik az igéretföldjét. Ez az igéretföldje nekünk az ősi alkot­mány. Addig pedig csak bolygunk, lázadunk és bolond táncot járunk, mint a zsidók a pusz­tában. A festnevelés. írta Richter Aladár dr., egyetemi tanár Alig volt még törvényjavaslat oly népszerű, mint az a reformtervezet, a­mely Vass József kul­tuszminiszter kezéből a minap a nemzetgyűlés köz­­okta­tási bizottságának az előadói asztalára került. A vitában, a­kik részt vettek, általában a humanista iskola padjain át jutottak el az élet leg­főbb iskolájába, a természetiekben abszolúte érvé­nyesülő törvényszerűségek megismerésére, tudatára annak, hogy a műépítész legideálisabb tudásával megépített kisebb-nagyobbrendű iskola mindig szürke falai között a legedzettebb testben lakozó létek, az életkedv is elsorvad, ha órák testet-lelket kínzó láncolatán­­át ketrecben tartjuk a tanulót. Valahogy eddigeié­s csaknem kivétel nélkül igy volt és én kései elismeréssel adózom Nagy Sándornak, az aradi líceum lelkes tornai mesterének, a­ki ritka kitartással küzdött annak az elismerte­tése érdekében, hogy az öt tárgyai a középiskolai tanszakok sorában, a vallás-erkölcstannal együtt; a legelső. Lemosolyogták. El­ hittem neki. Az iskolák csaknem valamennyi típusán átvo­nuló tapasztalásaim fonalán ha hozzászólok ehhez az ügyhöz, teszem azt azért, mert tartanom kell attól, a­mire harminc év pedagógiailag és kultúr­­politikailag is igen szomorú tanulságok tanítottak, hogy a végre k is báróban készült javaslatban itt-ott megcsillámló természettudományi véna, a törvény­erőre emelkedés után (reméljük, nyomban) foga­natosítandó végrehajtás, a természettudományos gondoskodás, a biológiai törvényszerűségek teljes mellőzésével végül újra csak bürokratikus forma­ságok szürkeségében sorvad el. A test és lélek egyensúlyban tartására nézvést, ismerek jól néhány kultúrnemzetet, valóban az angolt kell követnünk. Oxford és Cambridge egye­temi példái ismeretesek a túlzó humanisták előtt is és tudják immár jól, hogy az agyondeklinál és konjugált ifjúságunk lelkileg meglehetősen elsor­­vadtan kerül a főiskolák újból csak szürke falai közé. Ezen segíteni kell; a javaslat szakaszainak nem is annyira helü- (nálunk tudniillik mindig ez a baj), mint inkább értelem szerint való, hogy ne mondjam: az esetről-esetre adott helyi viszonyok okos mérlegelése alapján olyatén a végrehajtásával, hogy abban osztatlan örömét lelje az iskola falu­jának és városának a közönsége is. E címen­ francia és angol példákat idézek. Franciaország csaknem valamennyi városának köz­­kertje a Jardin des Plantes, melynek egyik, a köz­­művelődés és a kultúrember összességét egyetemesen kielégítő példaképe Lyon városának középponti bota­nikus kertje a világszerte híres Parc de la tête d‘Or parkjában,­­ a Provence Eötvösünktől megénekelt ama daltest mezőin, hol volt, van és lesz érzék a természetiek adta áldások ideális megbecsülésére. E park élén üdülve tanulhatnak emberek, sportolva naponként frissíthetik föl a városi élet izgalmaitól ernyedt lelküket! Tessék jól megjegyezni, hogy e cikkben él.*Ijj1 Budapest, 1921. XII. évfolyam, 168. szám Vasárnap, julius 31. Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével Bindeanap. Elállva has árak i­­gén­ént 440 E, félDTr. 130 E, nogyadékra 00 E, egy hónapra 40 E. Egye. szim ára 3 korona. Ausztriában 8 kor. Hirdetéseket Budapesten felvesznek az összes hirdetési Irodák. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút B. szíta. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23—84. Tisztelettel kérjük igen t, vidéki előfizetőinket, hogy lapunk zavartalan küldése érdekében az előfizetést idejében megújítani szíveskedjenek. A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal

Next