Budapesti Hírlap, 1922. június(42. évfolyam, 124–146. szám)
1922-06-04 / 127. szám
1922 junrus 4. Budapesti Hiriap (127.».> lisztet, meg valami zsirozót ennek a Petáknak, ■ mert úgy értettem ki tegnap a szavából, hogy: minden nélkül vannak ... Az asszony, a feleségnek és az anyának megadott csodálatos megérzés erejével ennyiből is tudta, hogy Horvát András imhol egyet lépett már a fia felé! De nehogy elriassza az ura lelkében ébredező érzéseket, örömét itt. kőben, csak ennyit felelt: — Jó, majd viszek nekik lisztet is, szalonnát is. Ezt benn a konyhában mondta az aszszon, azonban felkapott egy kancsót, kilépett a tornácra azzal a szándékkal, hogy amíg a kancséból az állott vizet kiloccsantja az udvarra, félszemmel ráles az urára. András a karos lócán úgy ült, s úgy szivarozott, mintha az lettvolna a legfőbb gondja, hogy merre viszi a szivarfüstat a szellő. Hanem mikor észrevette, hogy a felesége kilépett a tornácra, megemberelte magát, s a megújhodás szemérmetességével, lassan, szaggatottan odaszólt. •- Aztán, ha menet, vagy jövet olyan valakit látnál, akiről tudod, hogy Muszkaországba levelet akar küldeni, mondd meg neki, hogy: ne olyan pirosas tábori kártyát küldjön, mert az nem jó, hanem ilyet, mint ez, ni! Ezzel András elővette a zsebéből a vöröskeresztes kártyákat. — Kettőt hoztam, ^ szólt,» az egyiket add oda •— neki! , « *. Az asszony, aki csakúgy, mint máskori titokban persze ma is, mikor a tanya előtt elment, beszélt a kis Kardos-gyerekkel, és igy tudta, hogy miért járt a gyerek Gádoroson és mit vett* — olyan hirtelen letette a kancsót a párkányra, hogy az ott feldúlt, s jó maga meg, lelkében szó nélkül való hála imádságot ujjongva, odaborult az ura vállára. — No, no, még kiütöd a szivart a számból! — dünnyögte tettetéssel András gazda, s jugy tett, mintha a szemébe ment volna a szilvarfüst ési minisiterek. — Enyéketés Csáky Albinra. — » Irta Szász Károly. » Mikor Trefort Ágoston kultuszminiszter 1888 .lejárán meghalt, utódává Csáky Albin gróf szepési megyei főispánt nevezte ki a király, ami nagy meglepetést keltett. Mert Csáky ismert és tisztelt alakjaivól ugyan az országos közéletnek, a belügyminiszterségre ismételve is emlegették — ám közoktatásügyi kérdésekkel soha sem foglalkozott a nagy nyilvánosság előtt, vallási jelegével is talán csak egyszer, a keresztény-zsidó házasság kérdésének főrendiházi híres tárgyalása alkalmával, 1881-ben, mikor tiszta szabadelvű szellemtől áthatott beszéddel vett részt a vitáiban. Én Csáky miniszteri kinevezése idején éltem hivatalnoki mézesheteimet, többhónapi külföldi tartózkodás után, szeptemberben vonulván be a kultuszminisztériumnak budavári ódon, sárga épületébe, és Szüry Dénes, ez a felejthetetlenül kedves és érdekes ember, az irodalomnak is finomtollú munkása, és családunk régi barátja még abból az időből, mikor édesapámnak, mint miniszteri tanácsosnak oldalán dolgozott — az elnökségbe osztott be engem, melynek akkor volt közszeretetben álló vezetője. Csáky Albint azelőtt egyáltalában nem ismertem. Akkor láttam először, mikor egy szép szeptembervéli napon megjelent a minisztériumban, s átvette hivatala vezetését. Negyvenhét éves ember volt akkor, s választékos megjelenésével, minden frázistól ment, de nem minden melegség hijján lévő rövid beköszöntő beszédével igen jó benyomást tett: reánk, tisztviselö kis?. Ez a jó benyomás később, a gyakrabbi érintkezés során csak fokozódott, s minisztersége alatt rokonszenvünk iránta mélyen átérzett tiszteletté s meleg szeretetté erősödött. Kevés földérzésű és korrektebb gond°lkozásu államférfival találkoztam életpályámon, mint amilyen ő volt Ha voltak — pedig ugyancsak voltak — bajai és küzdelmei, miniszteri működése folyamán, azok is valósággal mind erényeiből, gondolkozásának egyenességéből, erkölcsi érzésének puritán voltából, nemes idealizmusából, elszánt hajthatatlanságából származtak. A törvények határtalan részlelete, s a magához hasonlóan korrektnek hitt emberek szavába vetett bizodalma vitte rá őt például az egyházpolitikai harcokat megindító ‘híres „elkeresztelési rendeletinek kiadásába, mely intézkedés országos törvényen alapult, s a .stilctum jus“ szempontjás«ziaj»voll.atahixD ium volt megtámadható késői!) ellene fordult illetékes tényezők sem kifogásolták, mikor Csáky előre megkérdezte őket. S nem kétségtelen-e, hogy a legjobb szándék és az igazság megtalálásának vágy ösztönözte Csákyt többek közt az egyetemi leckepénz reformjára is, abból indulva ki, hogy nem helyes és nem igazságos, hogy a hallgatók által fizetett leckepénzek az illető tanároknak jussanak — tehát egyik tanárnak tizannyi jövedelme legyen ebből, mint a másiknak, — hanem sokkal megfelelőbb lesz, ha a leckepénzek az állampénztárba folynak, és igazságosan osztatnak fel— pótlék és kárpótlás címén — az egyes tanárok között. Valóban, ha Csáky a ,jog, törvény és igazsági* jelszavát nem hirdette is nagy tengőn, — de követte mindig, tiszta meggyőződéssel és erős akarattal. Csákyt, a közéleti férfiút, a kötelességteljesítésnek mondhatni klasszikus képviselőjét, hivatalában, — de Csákyt, az embert, otthonában ismertem meg igazán. Az 1889. év nyarát fenn töltöttem — főnökömmel s atyai barátommal, Szüry Dénessel együtt — Szepes-Mindszenten, hol a miniszter családjával nyaralt, ám szünidejében sem akarta hivatalos munkáját megszakítani. Ezért vitt bennünket magával, a„fenyvesekkel vadregényes“ gyönyörű szepesi földre, a XVIII. században épült, s remek árnyas parktól övezett kényelmes, szép kastélyába, ahol én az emeleten kaptam egy hatalmas szobát, melynek három ablakából nagyszerű kilátás nyílt a híres szepesi vár impozáns romjaira. Mondhatom: szebb, eszményibb családi életet a legpuritánabb polgári házban sem lehet találni, mint a milyen volt az ősi arisztokrata Csákvéri főúri lakában. Ahogyan a szülők egymást szerették, s a mily gyöngéd és finom volt az érintkezés a gyermekek között, is — azt szinte megható volt látni. Az, első pillanatra kissé hidegnek tetsző Csáky, otthon, családja körében, egészen átmelegedett, modorának tartózkodó volta eltűnt, s az előkelő főúr nemcsak nagyon udvarias, hanem igen kedves házigazdának is bizonyult Hét gyermeke — négy fia, három leány — közül kedvence, — úgy látszott — az akkor mintegy tízéves, nagyon szép, sőt bájos Ilike, volt, aki a ház úrnőjének — született Bolza Anna grófnőnek — néven apja előestéjén kis öccsével, a hétesztendős Imrével — ki nemrégiben rövid ideig külügyminiszter volt — fantasztikus jelmezben, allegorikus mesével köszöntötte anyjukat, Ilike fenyőnek, Imre pedig nyárfának öltözve. Roppant kedves, megindító jelenet volt. A fiuk közt a legnagyobb István volt, — amint otthon hívták: Istin igen komoly, talán betegeskedése miatt szinte melankóliára hajló, s ezért kissé kesernyés kedélyű ifjú, aki néhány év múlva képviselő lett, ő azonban érzékeny lelkével a mozgalmas karrier helyett az örök béke útját választották- m megbízó levelének átvétele után csakhamar saját kezével vetve véget reményteljes, fiatal életének. — László és Károly, — a második és harmadik fiú — amaz jogász, emez katonaiskola növendék — szintén nagyon jól nevelt, jó modorú, szerény ifjak voltak. László később főispán lett, de elég fiatalon meghalt, Károllyal, az egykori kedves kis kadéttal pedig csak nagyon-nagyon hosszú idő múlva, mint ezredessel találkoztam újra, a honvédelmi minisztériumban. , Két nagy leány volt a háznál: Marcsi és Lóra grófnők — ez utóbbi, titokban állítóan még néhány versnek is írója, később az énutódomnak, a következő években ott időzött fogalmazónak, Hertelendy Laci barátomnak lett a felesége. Ők is részesültek az okos nevelés áldásaiban —s emlékszem, láttam, hogy nagymosás előtt a fehérnemű összeszedésében, elrendezésében épp úgy közreműködtek, akárcsak a mi leányaink, a régi jó polgári házaknak szellemiekben sem elmaradt, de bizony a háztartási munkáktól sem húzódozó jókedvű, szorgalmas kisaszszonykái. A családi érzés ápolása nem szorítkozott Csáky Albínóknál csupán a mindszenti család legszűkebb körére — fénye és melege besugározta a kiterjedt család többi ksúcs, otthonát is, mik ott a környékben nagy számban voltak. Különösen két házra emlékezem vissza igen szívesen: az olasz fülben épített kedves v.elbachira, melynek kicsiny, de igen barátságos, szobáiban a miniszter bátyja, a rendkívül szeretetreméltó Zénó gróf élt, gyermektelen, de igen boldog házasságban feleségével, Esterházy Leontine grófnővel, — és a hodkóckra, (mely falucska később, Szepes-Ujvárra magyarosodott, most azonban — de remélhetően csak átmenetileg — bizonyára visszatótosodott), melynek ura Csáky Kálmán gróf, nyugalmazott tábornok volt, ki a miniszter-testvérét, szül. Csáky Natália grófnőt, a család méltán rajongva szeretett „Maxi néni“-jét bírta nőül. Hottkócra különösen nagyon szerettem járni, mert az a barátságos és kedves fogadtatás, a miben ott a vendégnek része volt, szinte elbájolta az embert. Igen szép hely volt az, a szepesi vár tövében, parkjában részint schönbrunni modorban nyírott fasorokkal, szép platóval, — részint pedig regényes erdőteskékkel, romokkal, fából összerótt remete-lakkal, mely a ház szépséges kisasszonyának, az elragadóan bájos Mausi grófnőnek, — a ki egyébként a keresztségben anyja nevét kapta volt kedvelt tartózkodó helye, noha a vidám kedvű grófnő különben semmiféle remetei kajimnokat nem árult el. — Csinos kápolna is volt a kertben, s mellette egy külön, s egészen nyílt kápolnácskában, ravatalra helyezett koporsóban nyugodott — végakaratához hiven — Csáky Tivadar gróf — Kálmán atyja — sirhatában annak megemlítésével, hogy ő volt Szepes vármegyének „utolsó örökös, ősi alkotmányos, valóságos'* főispánja. Kálmán grófot pompás kedvű, minden nagyképűség nélküli s rendkívül hazafias érzésű embernek ismertük meg, — fiával, az irodalomban is nagyon tájékozott Adorján gróffal együtt. Háza kertre néző homlokzatára ezt a felírást vésette Kálmán gróf: „Légy magyar, erényes, bátor és hü.“ A park végében pedig keresztet emeltetett, ezzel felírással: „Isten áldd meg a magyart!11 A hottkóci tótok aztán persze áhítatosan megsüvegelvén a keresztet, így minden alkalommal kalapot emeltek a magyar nemzeti géniusz előtt is. Kéjh, áll-e még az a kereszt, rajta van-e at a felírás, s van-e, a ki meghajtja előtte bánatos fejét, a nyomorultul leigazolt „Srovenszkó“-sean?! ... A rokonokon kívül — akik egyszer különösen nagyszámban sereglettek össze a mindszenti kastélyban, a hároraévenkint szokásos családi gyűlésre, melyen a nagykorú férfitagok különösen a fejosztatlan családi birtokok ügyeit vitatták meg — sok jóbarát is fölkereste a Csáky Albin vendégszerető házát. Ha nem kellene úgy takarékoskodnom a hellyel sok derék és kedves ember emlékét nyitanám itt föl, — de igy csak egy-kettőről emlékezhetem röviden. Meleg szeretettel ragaszkodott a miniszter Ilis barátjához, Spáhy Frigyeshez, a ki megyei levéltáros volt, a Csáky-nemzetség avatott genealógusa, s kinek kedves látogatására — és két szép leányára: Annára és MiniTQ — ma is örömmel emlékezett. Igen eredeti alak volt Khei László, lőcse: járásbíró, aki* külső megjelenésében, nyakkendőnélkülségében, kissé cinikusnak tűnt fel, egyébként azonban nagyon jóizű ember volt, zamatos bonhamjával ellenzőkieskedett, szidva a miniszter házában a kormányt, a trafikot, meg a gyalázatos külpolitikát. Éppen negyven évvel előbb pedig •- 1849.-ben —• ez a Kheji László, mint lelkes ifjú, kerülő után elvezette Görgey csapatát a byanguzskói szorosban, lábát teljes biztossággal megvetett császári sereg házába s ezzel fényes diadalt szerezett honvédőinknek. Ezt, a természettől is gyönyörűvé tett branyiszkói helyet egy szép kirándulás alkalmával mi is fölkerestük, s én megöletödve állottam a terméskövekből rakott alapon nyugvó, egyszerű emlékoszlop előt, a melyet Szepes Vármegye emelt 1875-bel, a bratiyiszkói híres csatában elesett honvédek emlékére. Erre a helyre a hatvanas évek elején a littai császár , Ferenc József is eljött volt, s ennek a látogatásnak emlékére is állított az akkori alattvalói hűség egy kis oszlopot, melyet azonban egy sötét éjszakán ,amikor csak a bába merült, d® elszántságban nem engedő hazafias erzés lénysugara világított _A két derék és lelkes fiatalember: a hotikóci Csáky Kálmán gróf és a lőcsei Kheil László, fejükkel játszva ugyan, de a következményektől nem félve a kiemeltek helyéből és leguritották a mélységbe... Egy napon Máriássy Ferenc, előkelő földbirtokos, Berzeviczy Albert sógora, érkezett ebédre a mindszenti kastélyba, — hatalmas bajuszszal és igen tekintélyes testi kevülettel bíró, felvidéki dialektusban, de mégis jóizű magyarossággal beszélő kedves úriember — aki nyomban „megrovási kalatus"-dal állt elő. Ugyanis, mikor behajtatott az udvarra, észrevette, hogy azon a gazdasági épületen, melyben a méltán híres „mindszenti sajt“-nak készítése folyik, ez a német felírás éktelenkedik: ,,Küserer.“ A miniszter kijelentette, hogy erről neki nincs tudomása, és ebéd után az ő vezérlete alatt siettünk testületileg kivonulni az inkriminált helyre, ahol a miniszter azonnal erélyesen elrendelte a magyar főúr és igazán jó hazafi portájához sehogyan sem illő német felírás haladéktalan eltávolítását. A jó öreg Csuszka György — akkor szepesi püspök — persze szintén gyakran megjelent Mindszenten, egy ízben a szepeshelyi székhelyén vendégéül időző Meszlémyi Gyulának, az örökké adomázó szatmári püspöknek társaságában. Megfordult ott a nyár folyamán Berzeviczy Albert is — akkor Csáky államtitkára, hűséges munkatársa —, feleségével, kik kocsin jöttek Lőcséről, s mentek a Branyiszkón át haza, Sárosba. Egy ízben néhány napot ott töltött Mednyánszky László báró, a festő, ki fekete szalonkabátban rándult ki e szép tájra, s egy délig erdőn-mezőn tarangolván, témákat és hangulatokat keresve —, mire bevonult a kastélyba, bizony nagyon furcsán „festett”* gyűrött és piszkos ünnepi toilette-jében. De hát ő a maga glialitásában efféle külsőségekre mit sem adott. — Járt ott Justh Zsigmond, a divatos fiatal író, s Czóbel Clinka, a tehetséges költőnő is, ki néhány uj versét fel is olvasta, a vacsora után a szalonban egy óra hosszat mindig együtt maradni szokott társaságnak, 15