Budapesti Hírlap, 1924. február (44. évfolyam, 27–50. szám)
1924-02-01 / 27. szám
1924 február í. (27. szj Hídwesti Hirup Bethlen István gróf a mapap külpolitiksa útjáról. - Nem lehet hivatásunk, hogy vezérszerepett játszunk; a magyar külpolitika feladata, hogy alkalmazkodva a körülményekhez, igyekezzék érdekeinket a nemzetközi politikában diadalra vinni. — "Az egységes párt csütörtökön este a miniszterelnök tiszteletére, vacsorát rendezett, amelyen szokatlanul nagy számban vettek részt a párt tagjai. A kormány tagjai közül megjelent Bethlen István gróf miniszerelnök, Kállay Tibor pénzügyminiszter, Vass József népjóléti miniszter, Rakovszky Iván belügyminiszter, Szabó István földmivelésügyi miniszter, Daruvári Géza külügyminiszter, Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter és Csáky Károly gróf honvédelmi miniszter. A vacsorán Pekár Gyula üdvözlő szavai után Bethlen István gróf emelkedett szólásra. — Mint az előttem szóló Pekár Gyula barátom mondotta, hazajöttek az argonauták. Eddig helyes. De azt is mondotta, hogy hazahozták az aranyat. Hát még nem hoztuk haza. Ne igyunk a medve bőrére. Ez nagy hiba volna, mert hátra van még a fekete leves, a jóvátételi bizottság határozata. Addig, amíg ez a maga részéről nem döntött, ne igyunk a medve bőrére, nehogy igen hamar igyunk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs ígérvényünk az aranyra, mert igenis, egy ígérvényt, mégpedig nemzetközi ígérvényt kaptunk erre az aranyra, de hogy azt fogják-e honorálni, bár remélem és bízom benne, eddig még nem tudom. — Ha nem fogják honorálni, újabb lépést kell tennünk, mert meg kell, hogy mutassuk azt, hogy minden akadályon keresztül diadalra visszük azt az ügyet, amelytől Magyarország feltámadását várjuk. — Ne igyunk a medve bőrére még egy másik okból sem. Ausztra esetében ugyanaz zajlott le, amit ma Magyarország helyzetében látunk. Amíg ígérvény nem volt a kormány kezében, addig hang, ellenzék nem mutatkozott ezekkel az ígérvényekkel és azzal az akcióval szemben, melyet a kormány folytatott. De abban a percben, amikor biztosnak látta az ottani ellenzék, hogy sikerülni fog a kormánynak az akciót diadalra vinni, abban a percben szembefordult az akcióval. Nem mondom, hogy a magyar ellenzék ezt a taktikát fogja követni, de legyünk készek arra, hogy ezt az ügyet diadalra vihetjük akkor, ha ez a párt egységesen kitart e mellett az akció mellett, mert jöhetnek olyan pillanatok, amikor erős ellenzéki fronttal fogunk szemben állani egyik és másik kérdésben, detailban. Mert az utolsó időben hangok hallatszottak, amelyek előre vetik árnyékukat. — Azt mondják, nem folytattunk kellő külpolitikát, hogy a magyar külpolitika eddig teljesen meddő volt, hogy nem készítettük elő külpolitikailag kellően a talajt ennek az akciónak a sikeréhez. — Ami az első részt illeti, nem akarok ebben a percben hosszas vitába bocsátkozni. — Elég, ha rámutatok arra, hogy egyfelől a volt pénzügyminiszterek és a jelenlegi pénzügyminiszter mindent elkövettek, hogy saját erőnkkel, a nemzet áldozatkészségének a segítségével állítsák talpra pénzügyi téren ezt a nemzetet. És ha a termelésre utalnak, engedjétek meg, hogy arra mutassak rá, hogy adófelemelést követelni oly mértékben, hogy ezt a nemzetet a szerencsétlen pénzügyi helyzetből kihozzuk, hogy oly mértékben vegyük igénybe a nemzet áldozatkészségét, amely a termelés rovására kellett volna, hogy menjen, ugyanakkor szemrehányást tenni, hogy a termelést nem tudtuk kellőképpen fokozni, legalább is ellentétben van egymással. — De ismétlem, nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. — Nézzünk szemébe annak az argumentumnak, hogy külpolitikailag nem volt előkészítve ez az akció. Itt egy szillogizmussal állunk szemben, amelyet néhány nappal ezelőtt egy magyar újságban olvastam. Ez azt mondja: Három lehetőség volt a magyar külpolitika részére. Vagy azt kellett volna tennie, hogy a körülöttünk alakult országok csoportosulásával szemben egy új államcsoportot igyekezzünk támasztani, amelynek segítségével akciónkat keresztül vihetjük, amelyre támaszkodva erőt mutatunk azokkal a törekvésekkel szemben, amelyeknek Magyarország szemtanúja volt. Ha ez nem volt lehetséges, meg kellett volna osztanunk a körülöttünk fonódott gyűrű, a kisantant egységét. Ha pedig ez sem volt lehetséges, abban az esetben a nagyhatalmakat kellett volna megnyernünk arra, hogy egységesen kivonjanak bennünket abból az érdekszférából, amelyet koránk a kisantant font. — Vegyük sorra ezt a három lehetőséget. — Az első állítás az, hogy ij hatalomcsoportosulást kellett volna létesíteni. De kérdem: kivel? A legyőzött államokkal? Mert hisz ezekkel megvolt a háború előtt a hatalmi csoportosulás és együttérzés, de azt hiszem, hogy a mai viszonyok között ennek semmi hatása sem lett volna. Továbbmegyek. Ne feledkezzünk meg arról, hogy éppen azok a nagyhatalmak, amelyek ma a legyőzött nemzetekkel szemben egy emberiesebb bánásmódnak a szószólói, a maguk részéről nem kívánnak visszatérni az európai egyensúly politikáihoz, hanem meg kívánják kísérelni, hogy a népszövetség segítségével nem lehetne-e egy igazi békepolitikát, a leszerelés politikáját folytatni, nem az egyik hatalmi csoportosulást a másikkal szembeállítani, hanem megszüntetni ezt a formáját az európai politikának, a leszerelést keresztülvinni, nem pedig egy másik politikai csoportot létesíteni és katonailag fölszerelni. — A második állítás azt mondja, hogy meg kellett volna osztanunk a kis-antant államait. Könnyű ezt mondani. Azonban a körülálló kis-antantállamok minden érdeke a megkötött szerződések megtartása mellett van. Ők mindenesetre addig, míg ezt a politikát követhetik, föltétlenül ezt fogják követni, tekintet nélkül az esetleges későbbi veszedelmekre, amelyek fölmerülhetnek és az ő érdekeiket megoszthatnák. Ez az érdek ma az első, ez az, amely őket a politikai életben ma vezeti, nem hiszem, hogy volna magyar diplomata, aki józanul megoszlásra számítva, a jövőbe néző magyar politikát csinálhatna, legalább is olyan akciónál, amelynek gyorsan kell sikerre vezetnie. A szillogizmus harmadik tétele azt mondja, a nagyhatalmakat kellett volna megnyerni arra, hogy kivonva minket a kisantant szférájából, egyhangúan és egyakarattal a kölcsön ügyét vigyük diadalra. Elfeledkeznek ezek az urak arról, ha ilyent állítanak, hogy éppen a legyőzött nemzetekkel szemben való bánásmód tekintetében van eltérés az egyik és a másik nagyhatalom felfogása között. Ha Angliának nem sikerült meggyőznie az összes nagyhatalmakat arról, hogy a legyőzött nemzetekkel szemben való eljárás más kell, hogy legyen, mint amilyen ma: hát lehetséges volna akkor, hogy mi győzzük meg erről őket? Ha ez nem sikerült Lloyd Georgenak, Baldwinnak, Curzonnak, akkor éppen Bethlennek kellett volna sikerülni? Ne játszunk a tételekkel. Nem az a feladatunk, és nem is lehet az a hivatásunk, hogy vezető szerepet játszunk, mint legyőzött nemzet, Európa politikájában. Nekünk a hivatásunk csakis az, hogy alkalmazkodva azokhoz a körülményekhez, amelyek ránk nézve előnyöseknek mutatkoznak, a nemzetközi politikában igyekezzünk érdekeinket megvédeni és diadalra vinni. Én nem hiszem, hogy ez a politika, amelyet követünk, ne tartalmazná igazán a magyar külpolitikát. Mi egy más utat követünk, mint amelyet ajánlottak. Azt az utat, hogy azokat a hatalmakat igyekezünk a magyar ügynek megnyerni, akiknek európai politikája Közép-Európa gazdasági és pénzügyi rekonstrukciója. Azt hiszem, hogy ez sikerült. Azt a politikát követtük, hogy meggyőzzük szomszédainkat arról, hogy reálpolitikát követünk, hogy kalandokra nem vágyunk, hogy a saját érdekeinkből kiindulva, reálpolitikát követünk oly értelemben, hogy igenis érdekeinket érvényesíteni akarjuk és fogjuk, azonban arra nem vállalkozunk, hogy ezt a nemzetet kalandokba vigyük és neki vigyük a falnak. Nem lehet azt mondani, hogy ez a politika a kis-antant államok diktatúrájára vezet Magyarországra nézve. Ez a politika odavezet, hogy gazdasági erőinket szabaddá tesszük, hogy gazdasági erőinket újból felhasználjuk ennek a nemzetnek érdekében és odavezet, hogy a gazdasági szabadság révén visszanyerjük politikai szabadságunkat is, mert nincs politikai szabadság gazdasági önállóság nélkül. Az a nemzet, amely gazdaságilag, anyagilag tönkremegy, az a nemzet politikailag is tönkrement és csak akkor leszünk képesek az európai konzemben újra szerepet játszani, ha gazdaságilag ezt a nemzetet újból annyira megerősíteni leszünk képesek, hogy önállóan, a saját lábán megállhat a nemzetek viharai között. Ne áltassuk magunkat: harcok lesznek ebben a kérdésben, bármiképpen intéződnek is el a kölcsönügy részletei. Kérem a jövőben is a ti támogatástokat, kérem, hogy mint egy ember, tartsatok ki ez ügy mellett, amely meggyőződésem szerint, a nemzetnek és a magyar jövőnek az ügye. A miniszterelnököt Pekár Gyula üdvözlő szavai után tüntető fölállással, beszédének végeztével pedig percekig tartó viharos lelkesedéssel ünnepelték. Ezután Berky Gyula üdvözölte Kállay Tibor pénzügyminisztert, aki válaszában a többi között a következőket mondotta: — Az a gondolatkör és hangulat, amelyben a trianoni békeszerződés létrejött, megváltozott. Belátták, hogy a reparáció kérdését a nemzetek talpraállásának kell megelőzni. A mi feladatunk, hogy a kibontakozást belső komoly törekvéssel segítsük előre. A külföld a szerint tisztel minket, a műyen mértékben mi becsüljük meg egymást. Hiszi, hogy ebben a pártban nem hiába hangzanak el ilyen szavak. Innen kell kiindulni ennek az érzésnek, amelynek úrrá kell lenni az összes magyar lelkeken. A pénzügyminiszter beszéde után Csontos Imre Vass József népjóléti minisztert köszöntötte fel. A népjóléti miniszter válasza mán Szabó István földmivelésügyi miniszter szólalt föl. Be kell vallania, úgymond, hogy igen sok miniszterelnök alatt szolgált. De egyiket sem látta alkalmasabbnak az ügyek vezetésére Bethlennél. Ezt egyszerű szavakkal, de meggyőződésből mondja. A társadalmi osztályokról szólva, kijelentette, hogy az intelligencia magában véve nem tud többséget alkotni, mégis egy része nem tud belenyugodni abba, hogy a miniszteri székben kisgazda ül. A kisgazdák ellen zúdított rágalmakat el kell hárítani, nem a kisgazdák, hanem az ország érdekében. Ha a földmíves néppel el tudják hitetni, hogy minden rossznak a kisgazdapárt az oka, akkor könnyen megtörténhetik, hogy meggyöngítik a párt alapjait és a kisgazda eszme iránt táplált bizalmat. Akik ezt teszik, tévednek, ha azt hiszik, hogy majd jobb felé tolódik el az irány, ellenkezőleg, bal felé fog eltolódni. Ennek a kárát pedig elsősorban a rágalmazók fogják érezni. 3 Masaryk a forradalmak módszeréről A Neue Freie Presse jelenti, hogy a Pritomnost című cseh folyóirat legközelebbi számában Masaryk szembeállítja azt a két tényt, hogy amely napon Londonban az új kormányról döntöttek, akkor halt meg Lenin. A legnagyobb világbirodalomnak szocialista kormánya lett és Európa legnagyobb birodalma már néhány év óta szocialista, hivatalosan kommunista. Ha valami, akkor ez taníthat meg arra, hogy a világháború világforradalom volt. Angliában a szocialisták véres forradalom nélkül győztek, Oroszországban véres forradalommal. Lenin és követői azt hirdették, hogy az ő módszerük az egyedül helyes és ez felel meg Marx tanításának. Hogy nem volt az egyedül helyes, azt az angol példa máris bizonyítja. Hogy a bolysevizmus nem az egyetlen mód Marx elveinek megvalósítására, azzal mindenkinek tisztában kell lenni, aki Marxot és Engels t ismeri. 1848-ban Marx még a forradalmat hirdette, később elfogadta a parlamentarizmust mint fő-fő taktikát és a forradalmat a szavazólapokkal. Angliában az érettebb, a szocialista Marx győzött. Anglia példája a gondolkozó politikusokat megerősíti abban a meggyőződésükben, hogy a véres foradatom elavult módszer, a vértelen, mely nemcsak parlamentáris, hanem irodalomban is, az új taktika. Az elmék és szívek forradalma nélkül a szocialista forradalom felületes marad. Nem lehet minden véres forradalmat kikapcsolni, de föl kell állítani a tételt, hogy csak akkor van helye, ha minden egyéb reformkísérlet meddő maradt. Ezenkívül elő is kell készíteni. Az orosz forradalom nem hozta meg azt, amit Lenin várt tőle, mert nem volt meg benne eléggé a reformok szelleme. Meg kell várni, hogy mit hoz az angol forradalom. Rákócziit 74